Van az a fájdalom a szívben, maró veszteség a lélekben, kongó üresség a lakásban, ami eddig otthon volt, amit csak azok értenek meg, akiknek már el kellett engedniük, így vagy úgy, szőrös kis szívük csücskét. Emelt fővel viseljük ezt a gyötrelmet, mert megérte, minden közös kanapézgatás, minden ellopott csirkedarab, az összes hajnali ébresztő, levert virág, megunt játék, doromboló vígasz, boldog üdvözlés, amikor hazaértünk...
De mi van akkor, ha fordítva történnek a dolgok...? Nekik talán nem fáj elveszíteni a gazdimindenségüket...? Mert sajnos ilyen is van... Hogy mondod el neki, hogy miért nem jön haza többet...? Hogy nincs tovább, aki vigyázzon rá és szeresse... Hogy innen menni kell, mert itt már nincs aki etesse, szeresse.... Hogy majd a szivárvány túloldalán... Én hiszem, hogy nekik ugyanúgy fáj és, hogy tisztában vannak vele, mi történik. Talán nem ésszel, de az ösztöneikkel igenis értik, mi történik. Sőt, talán olyat is tudnak, amit mi már nem, mert eltávolodtunk a természettől, a saját ösztöneinktől. Talán ők másképp dolgozzák fel ezt az egészet. Talán jobban elfogadják, hogy ez az élet rendje, körforgása és nincs is semmi baj. Hogy igazából senki nem megy el igazán, csak mert nem látjuk többet. Hogy mind egyek vagyunk, leszünk és voltunk, amióta világ a világ.
Zera cicus, lassan négy hónapja maradt magára. Féltem amikor jött. Nem tudtam, mit fogunk kezdeni egy értetlen, gyászoló macskával, aki nem a hideg utcáról jött, aki nem éhezett, akit nem ütött el autó. Aki nem megváltásként fogja kezelni az új életét, mint sok mentett cica, hanem utálni fogja, és kéri vissza a régit... A gazdijával együtt... Márpedig őt is meg kell menteni. Azoknak se könnyű, akik utcán születtek és próbálnak túlélni, de azoknak aztán pláne nem, akik a kánaánból találják magukat az utcán vagy egy menhelyen. Hogy egyikkel se kelljen találkoznia, ideiglenes befogadóként vállaltuk Cirmit.
És akkor olyat láttam, amire nem számítottam. Megjött, tíz éves kis királynői múltjával, szépen körbeszaglászott, el-el bújt, de nyomta a kis fejét a simiért, a figyelemért, a szeretetért. Sőt. Játszott. Már a második napon. Úgy játszott, ahogy én még az életben nem láttam macskát játszani, pláne nem egy tíz éveset... Maga volt az újjászületés. A költözéssel, otthagyta az üres lakást, ahol sokáig egyedül volt, és otthagyta a gyászát, mert erősebb volt az akarása az életre, a boldogságra. Ezért kapta a Zera nevet, az új életéhez. Látszott, micsoda stabilitásból, szeretetből érkezett, bizalommal teli szívvel az emberek felé, hiszen ő eddig csak jó embert látott. És a legfőbb jó emberét már hiába várta az asztalon ülve, ahogy otthon is mindig tette, ha az elugrott a boltba... Hetekig néztük kamerán, ahogy órákat ül az asztalon és bámulja az ajtót ha egyedül hagytuk, hátha végre eljön érte az ő jó embere. De mindig csak mi jöttünk...
Már csak Még Egy Jó Emberre lenne szüksége, aki megérti, aki nyitott szívvel áll hozzá, és aki nem a korát nézi. Hanem a mesezöld, élénk, uralkodói tekintetét, a vadászt, ahogy lapul, hátha játszol még vele öt percet, a doromboló dagasztógépet, aki szebbé teszi a reggeledet... Csak egy ember, aki megőrzi a kis lelkét olyannak, amilyen, szereti tovább, ahogy eddig is szerették. Aki megengedi, hogy a boldogság utat találjon a sötétben.
Ha te vagy az az egy, akkor itt az idő. Zera is kész a boldogságra. 💕 Kész újra szeretni. #idilidi #zeravagyok Cicaesély Macskamentő Alapítvány
Akik végigolvasták, azok kommentben kapnak a csodaszép zöld szemekből. 🙂
Oltott, ivartalanított, negatív tesztes, egészséges, bújós, játékos kisasszony - Budapest
Szerintem még bent mérd ki az adagját , ne előtte kotorássz a tápos zacskóban ! Persze hogy kapkod a kajáért ha éhes , türelmet nem örökölnek .:-)
A lábad előtti tekergésről nem tudom hogyan lehetne leszoktatni .... Nekem is volt egy Kormikám , aki mindig kirohant elém a kocsihoz mikor hazaértem . Egyszer véletlenül odacsuktam a farkát szegénynek .
Soha többet nem jött a kocsiig , szépen ácsorgott a kapuban . Talán egy picit neked is rá kéne' lépned a lábára ... hátha ....(de csak épphogy) .
A macska öntörvényű. Valószínű a saját kárán fogja megtanulni hogy ne a lábad előtt-között szlalomozzon . Vagy akkor se. Az enyém már öreg kandúr, 4 éve fogadtam be, mégis visszajár oda ahol szalmás, bolhás ólban lehet aludni és rendszeresen megverik fiatal életerős kandúrok. Most is nagyon csúnyán meg van marva, sántít is. Soha nem tanulja meg még így se hogy kerülje azt a környéket. Néhány napja éjszakára be van zárva, de reggeli után eltűnik, és van hogy így is véresen, sántítva jön elő.
Nekem részben fordított gondom van. Tavaly nyáron fogadtam be költözés miatt két kislány macskát, télen lettek ivartalanítva. A környező kb. tíz házban csak nálunk nincs kutya, és hogy ezért, vagy másért, de hozzánk jár enni még vagy 3-4 idegen macska, sokszor eleszik a miénk elől a kandúrok a kaját, pedig én nem hívom őket. A két macskám közül az egyik csak enni jön haza reggel meg este, egyébként kóborol az erdőben, a másik meg szinte el sem megy otthonról. Még sosem volt egyébként macskám, abban tudnátok segíteni, hogy hogy tudnám megtanítani arra a macskát, hogy nem a lábam között szlalomozva közlekedik, főleg nem lép állandóan a lábam elé? Félek, hogy rálépek, nem lehet tőle menni a kertben. Szívesen megsimogatom, mikor arra van idő, de ha mondjuk viszem ki a benti kukát a kintibe, akkor nem szeretném, hogy kerülgetni kelljen. Arra már szép lassan meg tudtam tanítani, hogy etetéskor megvárja, míg kiöntöm a tálba a tápot, és ne túrja ki a kezemből a zacskót, kanalat, stb. Mert ott tudom jutalmazni, addig nem adok neki, és elvettem a tálát, amíg ott kolbászol, vagy beletúr, mielőtt megengedem neki. De itt nem tudom, hogy értessem meg vele, hogy így nem jó.
Cica este meglógott mielőtt becsuktam volna. Korábban erőszakoskodott a vacsoráért, én meg persze engedtem neki gondolván, majd később becsukom. Reggel ismét csúnyán összemarva jött elő, a fejét ahol a legsérültebb a nyaka még valami mocsokba vagy sárba is lenyomták. Egyszerűen nem tudok mit csinálni, nem tudom megvédeni. Most hozzá se érhetek, mert kap a kezem után ha közelítek.
Oda jár ahol évekkel ez előtt is gyakran kapott enni. De ott már van helyette másik kandúr, már olyan erős hogy őt simán leveri. Mégis odajár, szerintem egészen addig míg bele nem pusztul.
Nagyon szelíd, az is a baj. Már törték el farkát, lábát, de mégis ugyanoda jár vissza. Tudom az utcában kik nem szeretik a macskát. Más macskát el tudnak siccelni, az enyémre ha rászólsz és ő ott akar maradni, akkor hanyatt veti magát. Nem elzavarható, és a lakásból is alig lehet kitessékelni ha ő maradni akar. Szeret az út közepén is ülni. Ha kocsi közelít, kintebb megy az út szélére, de általában nem megy le. Kerüljék ki! Az enyém zsákutca, csak az itt lakók és néhány nyaraló tulajdonos közlekedik.
Igen, az enyémnek is megvan a napi rutinja, ami csak az udvarlás időszakában borul fel.
Ez nem szelíd? Szelídebb nem is lehetne. Tavasz óta még arra is rászokott, hogy jelzi a kertben hogy vegyem fel. Elkapja a bokámat, fogja, néz a szemembe, ha nem ragálok meg-meg harap sürgetésképpen.
Mikor ideköltözött idegen volt neki a simítás, és talán 2 év is eltelt mire először hallottam dorombolni. Szerintem sosem simogatták és szeretgették előttem. Most meg még ki is erőszakolja ha olyanja van.
Az enyém nem büdös. De mikor a műhelybe volt becsukva ahol a fiam még itt lévő holmija várja a jobb sorsot, mindent lepisilt és azt éreztem hogy büdös.
Ivartalanítás nélkül elviselhetetlenek . Egyszer régen a fiam hazahozott két lánykát ... no azokat egy hétnél tovább nem lehetett bírni . Kölykök , de már ivar érettek voltak ... úgy koncerteztek , mintha kötelező lenne . Mentek a dokihoz ....
Nekem még nem volt ivaros kandúrom lakásban, de a kinti cicáimat kísérgető Ötfogú Kandúron látom, hogy az tragédia lehet. Folyamatosan nyekereg, fennhangon hirdeti magát, és 2-3 méterenként spiccel egyet. Kandúrszagút.
Egyébként az is egy szelíd jószág, ha mondok neki valamit, eldobja magát, lehetne simogatni. Egy kis fetrengés után elkezd ásítozni, innen tudom, hogy pontosan 5 foga van. 4 szemfog, és még hátul van egy nagy sárga foga.
Az enyémeken azt vettem észre , hogy a szokások rabjai , és ha lehet , mindent rutinból , órával a hasukban csinálnak .
Ha hazaérek , dorombolva elébem jönnek simire (még mikor a családiban laktam is meghallották a kocsi hangját , és esküszöm tudták nem a szomszédé) . Ha itthon vagyok , 17,30 körül jönnek vacsit kérni , 21 óra körül nyafognak , hogy ideje ágyba menni . Más mondaná , tán' el sem hinném .:-)
Tiéd lehet megszokta a kivertséget , csavargást , és ez már így marad , ha nem tartod a lakásban . Nem tudnád bent tartani ? Idővel megszelídülne a szeretgetéstől , és nem is lenne bolhás/leharcolt .
Már volt is reggelizni, és ismét eltűnt. De hova megy? Miért nem jó itthon? Még egy koszos bolhás ólban is jobb? Sokszor olyan büdös hogy nem lehet a közelében megmaradni. Mintha dögbe hempergőzne. Majd megbeszélem vele hogy enni is oda járjon.
Nincs ivartalanítva, mikor befogadtam akkor se volt már fiatal, meg nem is úgy terveztem hogy ráköltöm a nyugdíjamat. Csak megsajnáltam, úgy gondoltam ha rendszeresen kap enni, kapja a parazita ellenes spotot csak jobb lesz az élete. Amennyit tudok neki nyújtani azt megkapja. Ivartalanítás már nem lesz. Lehet hogy öreg macskát nem is szoktak, és azt tudom hogy fiú macskáknál ivartalanítás után gyakori a húgy úti betegség.
Ez a fa alapú se csomósok, hanem szétesik nedvességre. De lehet hogy nem lesz alomproblémám, mert este kimászott a tárolóból. 2m magas a drótháló, a falak tetején nem ér plafonig, van egy kb. 20cm-es rés. Máshova nem csukhatom, mert nem csak az almot használja.
Egy kis napozás.
