“Egy bácsikám, ki csősz volt s egész évben a Varjúdomi kunyhóban lakott olyan mesét mesélt, amilyen éppen abban a percben eszébe jutott. Az volt a jó, hogy élni kellett, élni a sok szeszélyes mesét. Így csinált nékem hosszú orrot, kedvet ahhoz, hogy éljek úgy, ahogyan ő élt. Mert ő volt, ő meséje minden hőse, a hónapok és magok ismerője, kinek a nap volt kalendáriuma, szél a nagyapja, parázs meg a húga”
Az ilyesmihez óriási bátorság kell . Mert mi van ha "csoda" történik .... még rosszabb helyzetbe kerül . Mongyuk' a tizedikről ugorva nagy csoda nem történhet . Nemtom' én merném-e . De egy szuri , az más . Pártolnám .
Erre lehet, hogy Jézus azt mondaná, hogy birka meghasonlott lélek. De birkának joga van bármit terjesztenie a neten, az olvasóknak meg joguk van a helyén kezelni a butaságait.
szép hosszú tartalmas élete volt, az életkedve fokozatosan, mintegy tíz év alatt nagyon öreg korára elszállt, így meg normálisan távozott el, nem szörnyűséges körülmények között haldokolva.
De ki adja vissza az öregember látását, hallását és járóképességét? Ki tölti meg újra életerővel, célokkal, vidámsággal, fájdalommentességgel?
Elkopunk, na. Ez az igazság, és nem csak testileg, hanem szellemileg és lelkileg is. Egy nagyon öreg ember már máshogyan viszonyul a halálhoz, mint egy egészséges, életerős. Ha az értelme tiszta, szándéka erős és megváltozhatatlan, miért ne mondhatná, hogy köszöni szépen, neki elég volt a földi létből?