Sajnos nem írtam fel a számot, a fotókon sem olvasható. De enélkül is megrendelhető, nekem anno 11 eFt feletti árat mondtak csak magára az érzékelőre, Jocika34-nek beszereléssel együtt volt 27 eFt. Éppen ezért áltam(tunk) neki alternatív módon. A pontosság alatt mit értesz? Az eddigi visszajelzések alapján korrekt értéket mutat (a megfelelő termisztorral és ellenállsáokkal). Az hogy esetleg lassan áll be az érték egy melegebb vagy hidegebb légtérbe érve (pl garázsból kiállás, stb), az nem az érzékelőn múlik, hanem az "agyba" van beépülődve egy késleltetés, ami lehet, hogy a mérőkör adottsága. Ezt már többször leírtam (a teszt során hidegvízből melegvízbe téve csak lassan ment felfele az érték - néhány perc - , de ha egy pillanatra megszakítottam az érzékelő elektromos kontaktusát - ekkor kijelző semmit nem mutat - majd visszatéve azonnal az új jó értéket mutatta).
- Hi Renault Credit bankot ne!! nagyon magas thm-mel dolgoznak (nekem 10-12% thm-et adott ajánlatnak az RH), de hál istennek munkatársam is épp cliot vett dabason és ott postabankkal dolgoznak és itt 6,6% a THM!
-utólag tuti lehet venni bele ködlámpát, de szerintem szakszervízzel csináltasd, nehogy belekössenek a barkácsért (egyébként kérdezd meg az ügynököt akitől vetted, hogy mennyibe kerül, meg mennyi kb a beszerelési díjj, ad majd egy árajánlatot, esetleg megkérdezel más renault szervízt is aztán majd eldöntöd hova mész beszereltetni)
- én április 20. -a körül rendeltem meg a thalicskát, de nekem alapban úgy ígérte, hogy 40-50e lesz csak a vevőre eső rész a 90-ből.
-a renault honlapot, meg szerintem nem sűrűn frissítik
nekem valaki kiszámolta anno (talán itta topikon), hogy olyan 47ezer forint a költség, ehhez képest kérnek a kereskedők nyolcvanakat. mondjuk akkor még nem volt illeték.
exbrava, az a vagyonszerzés az mi?
olyan béna ez a forgalombahelyezési költségesdi, tök kamu az egész.
Én azért megnézném a szerződést és ha van valami támadási felület, akkor azzal a mondattal kezdeni, hogy egy kis médiabotrány valszeg nem tenne jót a pici fiának, aki a múltkor már a 15. helyett jött be. (Jah, 15-en fejezték be a versenyt. Mindegy, offtopic is, bosszant is... :) De ha van ügyvéd ismerősöd, érdemes megkérdezni erről. Azért 30 rugó már nem az az összeg, amit csak úgy le lehet nyelni...
Azt csinálsz amit akarsz én utólag háromszor változtattam a finanszirozáson. Ennek akkor van jelentősége amikor ott vagy szerződést kötni. Akkor te mondod meg mit akarsz. Ha nem kell a garancia+ akkor nem kéred. Én is a szerződéskötéskor mondtam hogy még gondolkodom fél évet.
Szió!
Nos, a délután telefonáltak, hogy holnap legyek kedves befáradni a hitelhez a banki papirokat elintézni. Talán holnap én is tudom, mire mennyit számolnak fel. Ahogy látom, elég huzós különbségek vannak. Én áprilisban rendeltem meg, de reg.dijról nem esett szó, ill.annyi, hogy árgarancia van, igy nem kell fizetnem. De holnap többet tudok mondani.
Akkor szerintem egy szállítmányban jönnek az autóink, én papíron június 1-én vehetem át.
Az egyéb költségek nálunk úgy alakultak, hogy 60-65 ezer + kb 30000 hitelbírálati díj (!!!), én úgy tudom (www.renault.hu), hogy a Renault Creditnél ilyen nincs is......Hogy lehetne ezt megbeszélni a kereskedővel?
nos köszi az okosítást, talán még ma kimérem a dolgot a fűthető visszapillantóval.
de inkább érdekel, hogy ha már megnézted a gyári hőmérséklet jeladót a Dynamicban, leírtad-é a termék cikkszámát?!!?
(általában mindegyik elembe bele van "gravirozva" (=fröccsöntve) vagy cimkén olvasható...
ti: akkor meg is rendelhetnénk a renyónál, és az talán még ennél is pontossabban mérne!
Hi !
Hívd fel a kereskedőt, hogy tucc é változtatni a rendelésen, merthogy 1 ideig biztos, az biztos.:-) Utolsó, most már tán nem érvényes értesülésem szerint, 1/2 év áll rendelkezésedre, hogy váltasz-e 2 év + garit. Ígyhát, hova is kapkodnál. További kérdéseidre + majd az válaszol, aki tud.:-)))
Garfield007: Halkan jegyzem meg, hogy rendszámtábla feliratozással 300 HUF/stück. És ezzel a lendülettel azt is ráirathatom, hogy a kereskedő pofátlanul nagy haszonkulccsal dolgozik. Vagy hogy www.thaliaklub.hu :))
exbrava: Ezen a 95e ft-os költségen kicsit bereccsentem. Biztos, hogy ennek ennyinek kell lennie? Nekem anno 40-50e körül volt, szerény emlékezőtehetségem szerint.
Casco és KGFB: Tényleg nem mindegy, hogy pl. kinek a nevén van az autó. Ha a saját nevemen lenne, 3x annyiba kerülne az éves KGFB, mint hogy ha cég nevén lenne.
Papíron már csak 1 hónapot kell várjak a thalicskámra (Thalia Comfort, 1.4 8v, "királykék", megrendelés: április 2), de a fórumot olvasgatva kezdek felkészülni hosszabb várakozásra.
Lenne néhány laikus kérdésem az okosabbakhoz:
- Mit tudtok a regisztrációs adóról? A keresked? a rendeléskor azt mondta, hogy csak március 31-ig van árgarancia, de azzal biztatott, 90% hogy lenyelik a reg. adót részben, vagy egészben a csatlakozás után is. Én március 31 után rendeltem, de a renault honlapján a mai napig az van hogy az árak a regisztrációs adót és az ÁFA-t tartalmazzák. Vagy csak elfelejtettek frissíteni? A Renaultosok emilben leráztak mikor ezt megkérdeztem.
- A megrendelésbe belevettük a Garancia+-t, ez tök jó, de lehet hogy inkább az önrészt növelném az árán. Vissza lehet majd a vásárláskor mondani?
- Megrendeléskor annyira sóher voltam, hogy nem kértem bele ködlámpát, amit azóta megbántam. Lehet ezt utólag pótolni?
- Sajnos csak megrendelés után találtam rá a fórumra, igaz el?tte nem is kerestem (hülyeségre nincs orvosság), így semmit sem alkudtam, igaz az akciós árból azért úgy gondolom annyira nem is lehet. A lényeg: a keresked? beetetett, hogy a Garancia+-ra kamatkedvezmény jár és egy elég elfogadható törleszt?részletet mondott. DE. A megrendelés után érdekl?dtem néhány helyen és a Postabank Leasing jobbat mondott, s?t a Renault honlapján is jobbat találtam mindenféle "kamatkedvezmény" nélkül!!! A megrendelésen ugyan rajta van, hogy a Renault Crédit finanszírozza, de a szerz?dést úgyis a Thalia megérkezése után kell kötni, szóval szerintetek megfenyegethetem mondjuk az Postabankos Hitellevéllel, vagy hivatkozhatok a Renault honlapján található "ajánlatnak nem min?sül?" ajánlatra? Azon túl, hogy a pénz is számít, nagyon rühellem, ha palira vesznek!
- A CASCO! Itt félelmetes árakat olvasok. Mire kell figyelni a kötéskor? Én ÁB-AEGONost néztem ki. Van valakinek ilyen? Tartalmazza alapból a lopásbiztosítást?
Tudom, hogy sok mindenre magam is találnék választ, de annyira vidéki vagyok, hogy 50 km a Renault szalon, meló meg rendesen van az új kocsi miatt :-)))
El?re is Köszi!!!
Ha valami még eszembe jut majd még kérdezek!:-))))
Ha valaki olyan hosszan akar válaszolni ahogyan én kérdeztem, dobhat e mailt is :-)))
profeeta@freemail.hu
Drága virágszálam, Próféta !
Tessen empatikusabbnak, körültekintőbbnek lenni ! A Caco díjak erős függésben leledzenek nemcsak a biztosítótól, de a lekóhelytől, nemtől, életkortól, agépjármű felszereltségi szintjétől, stb. Ugyebár.. :-)))))))))
Csaladi okok miatt nem tudtunk menni Thalalkara, utolag is elnezest...
Azert a pofatlansagnak is van hatara... r.keret: 500.- amin az o reklamja van... Komolyan mondom en itt alltam volna meg ket-harom szora... Akkor is beleteszi az arba, ha nincs kiirva tetelesen, de azert mar madarnak ne nezzen...
Csak ulok es nezek ki a fejembol...
Igen a régi nick Joe69.Igen ugy jött el ez a pár év hogy Májusban autot cserélünk.De most egy ideig nem cserélünk,ki kell nyögnünk a hitelt a Meganera.V_Tibor köszönöm a jó kivánságokat.Az ikrekkel nem is dicsekettem még.Egy kisfiu és egy kisleány.Ök is ott voltak tavaly Opusztaszeren,de még az anyuk hasában.Hét honaposak most és nagyon szeretnek autozni.
Na kifizettem. Megkérdeztem a reg. díjat. Aki március 31-ig megrendelte annak nem kell az emeltet fizetni akármikor érkezik az autója.
Egyéb fizetendők:
A klub oldalon lehetne egy tipushiák/orvoslások rovatot is csinálni, mert elég húzós lesz végigrágni magam a 7000 hozzászóláson, és akkor még nem is biztos hogy megjegyzek mindent, vagy ti tudtok ilyen leírásról?
vagy valaki fel tudja sorolni a gyakori hibákat, amire odafigyelve akár meg is előzhetjük a bajt?
Én a netrisken is meg az ÁB-Aegon honlapján is kiszámoltattam, és kb. 6000/hó lenne. Ez is 10%-50E Ft.
Ti kértetek valami extrát? Vagy ez nem tartalmaz mindent? Vagy ez a neten csak beetetés?