“Egy bácsikám, ki csősz volt s egész évben a Varjúdomi kunyhóban lakott olyan mesét mesélt, amilyen éppen abban a percben eszébe jutott. Az volt a jó, hogy élni kellett, élni a sok szeszélyes mesét. Így csinált nékem hosszú orrot, kedvet ahhoz, hogy éljek úgy, ahogyan ő élt. Mert ő volt, ő meséje minden hőse, a hónapok és magok ismerője, kinek a nap volt kalendáriuma, szél a nagyapja, parázs meg a húga”
Ami azt illeti, Vajna komoly állami pénzekhez jutott a kaszinói által, úgyhogy de igen, az én pénzemből, meg a te pénzedből is folytatja Tímea az aranyásó életmódját. Aki meg mutogatni tart egy nőt, szex nélkül, az egy idióta.
De egyesek szerint nem szabad a férfinek hagyni, hogy a nő eddig fajuljon, hanem már az első jeleknél ki kell 'verni' belőle a gyűlöletre való hajlamot. Kérdezd erről robopasst.
"Naluk a tradició, patriotizmus (többnyire csak helyi termékeket vásárolnak, vagy még anno császár által megtíltott hust, a halon kívül nem esznek, nem fogadnak menekülteket, stb..)"
Nnomost, ennek azért a hagyományosan zárt (xenofób) japán társadalmon kívül van még egy fizikai oka is: a népsűrűség.
Japán háromszor akkora területen fekszik, mint Magyarország.
Ámdeviszont ennek a területnek a "kb. 75%-a erdős, hegyes terület, amely alkalmatlanmezőgazdasági, ipari és lakossági használatra a meredek lejtők, a földrengések, a szélsőséges időjárás, a gyenge talaj és az esőzések által okozott földcsuszamlások miatt."
No, ehhez az aligmagyarországnyi maradék lakható területen él 127(!) milliónyi ember. Azaz 13 Magyarországnyi!
Hát, én meg tudom érteni, ha nem különösebben lelkesednek azért, hogy még oda menjen valaki - akár ha időlegesen is!
Örökbecsű felvilágosító film a témában a Rózsák háborúja. Aki azt megnézi, annak elmegy a kedve attól, hogy egy olyannal éljen együtt, aki már gyűlöli őt. :D
Figyelj angyalka! Lehetne bármelyiki több gyerekes nő. Mert biza a több gyermek kihordása a női szervezetet igencsak megviseli. És nemcsak az. Hanem a gyerekek nevelése is.
Menj a hímsovik által elfoglalt femibe. akkor nem kell olvasnod! Világos? Ott majd felvilágosítanak a nőgyűlölő trollok, hogy micsoda jó nő vagy, ha engem hülyézel.
feminista nézet. Elérte természetesen a globalizáció és humanizmus és feminizmus.. Japánt is, de korántsem akkora méretben, mint az imperialista világot. Naluk a tradició, patriotizmus (többnyire csak helyi termékeket vásárolnak, vagy még anno császár által megtíltott hust, a halon kívül nem esznek, nem fogadnak menekülteket, stb..) még szent.
Hogy a magányos nõk hosszabb életüek lennének, ez általában minden régióra érvényes.
A nõk számára a férfi elsõ számú rizikófaktor - nahát ilyet csak egy ócska spermatolvaj állíthat!