“Egy bácsikám, ki csősz volt s egész évben a Varjúdomi kunyhóban lakott olyan mesét mesélt, amilyen éppen abban a percben eszébe jutott. Az volt a jó, hogy élni kellett, élni a sok szeszélyes mesét. Így csinált nékem hosszú orrot, kedvet ahhoz, hogy éljek úgy, ahogyan ő élt. Mert ő volt, ő meséje minden hőse, a hónapok és magok ismerője, kinek a nap volt kalendáriuma, szél a nagyapja, parázs meg a húga”
de nehéz eset vagy. ha van két hasonló dolog, akkor azt észre fogom venni. vagy más. a lány emberölési kísérlettel terhelt. vannak enyhítő körülmények, de akkor is.
Nem, csak azt mondtam, hogy szoros összefüggés van a két bűncselekmény között, és ha nincs az egyik, akkor nincs a másik sem, ezért értelmetlen külön tárgyalni a nő tettét a férfiétól.
Meghalt egy megerőszakolt 14 éves lány szülés közben Paraguayban, ahol az abortusz csak akkor engedélyezett, ha a terhesség veszélyezteti az anya életét.
Az áldozatot megerőszakoló 37 éves férfit csütörtökön tartóztatták le, közölték a hatóságok.
Paraguayban a szigorú abortusztörvény miatt csak 2015-ben 889, 10 és 14 év közötti lány adott életet gyermeknek.
Ennél az esetnél nem lehet külön választani a nyolc éven át tartó nemi erőszakot, a család kiirtásával fenyegetőzést és csecsemő magára hagyását. Ebből te csak az utóbbit vagy hajlandó kritika alá venni és bagatellizálod az erőszakot, és azt, hogy a lány már lelki roncs lehetett, mire megszült a vécében.
A salvadori lányt a legliberálisabb országban is felelősségre vonnák kiskorú veszélyeztetésért legalább. Igaz, nem fenyegetnék évtizedekkel. Az indonéz lányt meg illegális magzatelhajtásért, mert a 6 hónapos magzat túl van az abortálhatóság korán a legtöbb helyen. Nem véletlenül, ők már életképesek, ha pl. sürgősségi császárral ki kell venni őket, vagy koraszülöttként világra jönnek, orvosi ellátás mellett makkegészségesen megmaradnak.
"Szóval a többi abortusz betiltásának nem látod akadályát?"
abban az esetben is engedelyeznem a megszakitast, ha baba az elettel összegyezhetetlen betagsege van es ezt mar a magzati allapotban kiszürik..
söt, (szerintem most fogsz feldemhedni ) meg akkor is engednem, ha melyszegenysegben elö es nyomorgo ( nem elelem, sem fütes, sem megfelelö ellatasa a mar megelevö gyerekenek ) anyak-nök forudulnanak a terhessegük megszakitasert...
..de pont ök azok (többsegeben ) akik nem fognak :(, mert a gyerek naluk funcios - a csaladipotlekos
A törvény meghatározza, mikor lehet jogosnak tekinteni egy emberölést. Pl. önvédelem esetén. Az erőszakból fogant gyereked szülés utáni meggyilkolása nem tartozik semmilyen országban a jogos esetek közé. Nem véletlenül. A gyerek nem tulajdon, hanem egy másik ember ugyanolyan jogokkal.
Ahol alapvetően tilos az abortusz, de erőszak esetén engedik, ott is csak amiatt, mert elismerik ezzel, hogy az elvárhatónál nagyobb pszichés teher magadban hordani az erőszaktevőd egy részét, ha úgy vesszük. Sokaknál okozhat olyan kiborulást, hogy akár károsítják magukat. De ezeken a helyeken sem engedélyezett bizonyos terhességi kor vagy szülés után úgy dönteni, hogy akkor haljon meg a gyerek.
Mondjuk az, hogy több évtizedes börtönnel fenyegetik egy el sem követett gyilkosság miatt, tényleg erős túlzás. Nálunk akkor nem kapsz annyit, ha tényleg, szántszándékkal megölsz valakit.
A mostohaapját viszont bevarrnám egész hátralévő életére. Ha 90 évig él, akkor 20 évre...
Tekintve, hogy végső soron a babának nem is lett baja, őt ki kéne engedni. Amúgy is van rá esély, hogy nem is volt semmiféle rossz szándéka a gyerekkel, csak kijött, aztán lövése sem volt, mit csináljon vele. A mélyszegény, iskolázatlan réteghez tartozik. Ők nálunk is ilyenek, itt is volt tinilány, aki a latrinába szült. Ott ugyan hívott a család mentőt, de a kisbaba koraszülött volt, meg egyéb baja is volt, meghalt. A lány meg a párja fel sem fogták. Eleve azért jött így világra, mert végigbulizta a terhességet annak minden velejárójával. Egy másik ilyen meg megszülte a gyereket, és utána kővel szétverte a fejét. Ez a salvadori lány nem bántalmazta ténylegesen, csak nem látta el. Szerencsére más megtette időben.
Viszont hogy a 444 cikke szóváteszi, hogy nem is engedték látni a lányát...talán jobb is, ha nem látja. Bár lehet, hogy akarta látni. Ha igen, az is arra utal, hogy hidegvérű szándéka nem volt arra, hogy megszül és megöli.
Mert nélküle nem lenne a terhesség. Mert ennyi nincs benne, hogy legalább gumit húzzon, és ne csinálja fel az áldozatát. Mert miatta áll úgy a terhességhez, ahogy. Meg mert igen gyakran néma cinkosok ilyenkor a gyerek eltételében is...
Ez evidens. Hozzá is csapnám a büntetéséhez azt, ami jár a gyerek illegális elhajtásáért, megöléséért. Mármint az erőszaktevőéhez, hiszen az ő hibája az egész szituáció.