A személyeskedés nem része a tudományos érvelésnek, bár nem is ritkán megjelenik benne. Ez egy logikától különálló, érzelmi közlés, melyet akkor alkalmazunk, ha magunkat - belülről, akár nem is tudatosulva - értéktelennek érezzük, és ezt - mint pszichológiai eszközt - önmagunk felemelésére használjuk, azáltal, hogy a másikat hozzánk képest leértékeljük. Napjainkban egy nagyon elterjedt eszköz, amelyet még az állatvilágból örököltünk, és arra szolgál, hogy a dopamin szintünket növeljük vele, mivel van bennünk egyfajta tehetetlenség érzet.
Ez utóbbit - tudományos szinten megállapítottan - dopamin rezisztenciának nevezik, és napjaink súlyos társadalmi problémáinak gyökereként látják az addiktológusok (pl. Dr. Anna Lembke).
Ugyanez megnyilvánulhat nem csak személyeskedésben, de - másik példaként - jól bizonyított és körül járt tudományos eredmények igazságának megkérdőjelezésében is. Erre is egy példa (amelyről itt ne essék több szó), a Heliocentrikus világnézet helyett annak tagadása és a Laposföld elmélet erőltetése.
Ugyanakkor időnként mégis ez viszi előre a tudományt, s itt példaként hozom fel az égés folyamatának kérdését, amelyet Erns Stahl szerint a flogiszton távozása okozna, s amelyet Lavoisier cáfolni kívánt az oxidáció bevezetésével. Tudnivaló, hogy Stahl-nak jelentős szerepe volt az objektív tudományosság kialakításában, bár a források szerint eléggé indulatos, személyeskedő típus volt.
Én - ilyenkor, amikor a tudományos módszertanról van szó tudományosan - meg szoktam kérdezni a tudományos módszertan helyességét, hogy azt mivel bizonyítjuk? A tudományos módszertant segítségül véve, vagy pedig kijelentjük helyességét "a priori" módon?
Külön kérdés még a logika, az ok-okozatiság (kauzalitás) és az ellentmondás mentesség feltételezése (utóbbi: valami és annak az ellentéte ugyanabban az értelemben nem lehet egyidejűleg igaz). Ezek honnan származnak? Léteznek-e akkor is, ha nincs világegyetem, vagy csak akkor, ha van, de annak minden egyes pontjában és minden időpillanatában?
Ha ezek letisztultak akkor, de csak akkor - véleményem szerint - érdemes tudományról/áltudományról vitatkozni.
"tudomány; A tudomány egy a tekintélyelvet elvető módszertan, aminek az alapja a logika, az ok okozati összefüggések, a helyes érveléstan és a bizonyíthatóság. Fő eleme a kritikai vizsgálat és a tesztelés. A tudomány módszertana, ha valami nem működik leírásának megfelelően, akkor pontosítja azt, vagy elveti.
Csak az a tudomány, ahol a tudományos elvek és módszertan maradéktalanul van betartva. Ha csak úgy nagyjából .... na az még, és pont az áltudomány definíciója.
A vallások, a teológia és az ateizmus sem tudomány, mint ahogyan a metafizika sem. Ezek áltudományok. Tekintélyelvek és dogmák elfogadására épülnek főként. Állításaikat nem hogy nem tudják igazolni, de nem vetik alá kritikai próbáknak sem, és ez alapján nem vetik el és javítják a hibás dolgaikat. Továbbá nem tudományok a művészetek és az ismeretek sem. Nem elégséges feltétel a valamiről sokat és rendszerezve tudni a tudományosságnak.
áltudomány: Magát tudománynak beállító gondolati és eszmerendszer, ami nem teljesíti maradéktalanul a tudományos módszertan követelményeit, azokat figyelmen kívül hagyja, vagy éppen szándékosan áthágja, és tesztelhetetlen és bizonyíthatatlan állításokat tesz."
