Én ugyan nem tartom elképzelhet?nek a XX. sz-i Intézet, a XXI. sz-i Intézet igazgatón?jér?l, a XX. és XXI. sz. Alapítvány kuratóriumi tagjáról, a Terror Háza igazgatón?jér?l, Orbán Vikrot tanácsadójáról, err?l a rendkívül sokoldalú és felkészült tehetséges párbajszakért?r?l, ki szerint úgy szoknak párbajozni, hogy lecsatolják az oldalfegyvert és lelövik aki nem tecc mint egy kutyát..., a kiváló és felkészült történészr?l, de vannak más vélemények is a kérdéssel kapcsolatban:
VÁSÁRHELYI MÁRIA
Az igazgató asszony hazudik
Schmidt Mária, a Terror Háza igazgatón?je a múlt héten ismét a média érdekl?désének homlokterébe került. Egymást követték az általa tartott hol drámai, hol fenyeget?dz? sajtótájékoztatók, amelyek feladata az volt, hogy felhívják a figyelmet, az általa szerényen csak "a Nobel-díj után a legfontosabb hazai sikertörténet", a Terror Háza anyagi ellehetetlenítésének veszélyére. Hogy a történelmi hazugságok, manipulációk és félrevezetések miféle konglomerátuma a Terror Háza, arra most nem térnék ki, egyrészt habár számos alkalommal próbáltuk erre az ügyben illetékesek figyelmét felhívni, eddig minden er?feszítésünk süket fülekre talált, másrészt, mert az elmúlt hét aktuális eseményei markáns lenyomatát nyújtják mindannak, amiért és ahogyan ez a múzeum m?ködik.
*
Az igazgató asszony az els? sajtótájékoztatón drámai hangon ecsetelte, hogy az intézmény költségvetésének 330 millió forintról 180 millióra történ? csökkentése gyakorlatilag ellehetetleníti a további m?ködést. Ha eltekintünk is attól, hogy 180 millió forintos támogatásával a Terror Háza támogatottsága még mindig magasan kiemelkedik a hasonló intézmények közül, a kijelentés akkor sem állja meg a helyét. El?ször is a Terror Háza a szó hagyományos értelmében nem tekinthet? múzeumnak, mivel nincs saját gy?jteménye, márpedig a múzeumok költségvetésében az egyik legjelent?sebb tétel a gy?jtemény gondozása. Ráadásul az Országgy?lés által megszavazott 180 millió forint még olyan körülmények között is fedezi a m?ködési költségeket, hogy a Terror Háza esetében az egy f?re jutó átlagos bér nagysága csaknem kétszerese annak, mint amennyit az ország legjelent?sebb múzeumai fizetnek dolgozóiknak. Míg a Terror Háza egy dolgozójára 2,6 millió Ft bérköltséget irányzott el? 2002-re, addig ugyanez az összeg például a Nemzeti Galéria esetében 1,35 millió forint, az Iparm?vészeti Múzeum esetében pedig 1,27 millió.
Ha eltekintünk is a múzeumban folyó szakmailag botrányos színvonalú tárlatvezetést?l és attól, hogy a betanított politikai maszlagon túl a teremben álldogáló, többségében fiatal "felvigyázók" gyakorlatilag egyetlen, a kiállítással kapcsolatos kérdésre sem tudnak válaszolni, akkor is adódik a kérdés, hogy vajon létezik-e még az országban olyan múzeum vagy kiállító-helyiség, amelyben a terem?rök és jegyeladók magasabb havi javadalmazásban részesülnek, mint egy középkorú tanár. Arra pedig gondolni sem merünk, hogy a múzeumi személyzet itt is éppen olyan roszszul van megfizetve, mint bármelyik más társintézményben, és az átlagot a vezet?k fizetése emeli a csillagos égig.
Amire a 180 millió forint nem nyújtana fedezetet, az a 38 milliósra tervezett reklám- és propaganda-kiadások, a 17 milliósra becsült reprezentációs költségek, a rendezvényekre és konferenciákra betervezett ugyancsak 38 millió forint (amelyek egyetlen "tudományos hozadéka" a liberálbolsevik baloldali hatalom diktatúrákra emlékeztet? m?ködésének bizonygatása szokott lenni), a kétmilliós "kommunikációs szolgáltatások", az alkalmazottak formaruhájára fordítani szándékozott tízmillió forint, valamint a kiküldetési költségekre szánt ugyancsak tízmilliós összeg. Mindehhez hozzátartozik, hogy az intézmény nagyvonalú költségvetési elképzeléseiben csak a reklámra, reprezentációra, kommunikációra, formaruhára és hasonló, finoman szólva a m?ködéshez nem elengedhetetlenül szükséges költségek többet tesznek ki, mint például az Országos Színháztörténeti Múzeum vagy a M?szaki Múzeum teljes évi költségvetése. A Terror Háza egyébként ebben az igazgatón? által a m?köd?képességet ellehetetlenít? helyzetben is magasabb költségvetési támogatásban részesül, mint például a Néprajzi Múzeum (178 millió), a Kortárs M?vészeti Múzeum (154 millió), az Országos M?szaki Múzeum (118 millió) vagy a Pet?fi Irodalmi Múzeum (158 millió).
A baj azonban ennél is sokkal nagyobb. Az igazgató asszony ugyanis - a nyilvános közlemények tanúsága szerint - az intézmény költségvetésének összeállításakor és ismertetésekor elfelejtett szót ejteni arról a 120 millió forintról, amelynek a mérleg bevételi oldalán kellene szerepelnie. Ez pedig nyilvánvalóan és egyértelm?en a közvélemény és a döntéshozók tudatos félrevezetése. Ha ugyanis a most megszavazott 180 milliót kiegészítjük a várható 120 milliós jegybevétellel, akkor ez az összeg nem csupán a nyilvánvalóan képtelenül magas m?ködési költségekre, hanem gyakorlatilag az összes teljesen indokolatlan luxuskiadásra is fedezetet nyújt; az üzemeltetési és a bérköltségeken túl - e nyomorúságos körülmények között - több mint százmillió forintja marad az intézménynek reklámra, propagandára, rendezvényekre, formaruhákra, utazgatásra. A kérdés pedig, hogy vajon milyen sorsot szántak e szolid 120 milliónak abban az esetben, ha az Országgy?lés megszavazza az eredetileg igényelt 330 milliót, mindmáig megválaszolatlan marad. Mindemellett, ha a kormány, el?zetes ígéretének megfelel?en, a tartalékalap terhére odaadja az igényelt összeget a Terror Házának, akkor ez a panoptikum több pénzb?l gazdálkodhat a jöv? évben, mint az ország legjelent?sebb közgy?jteményeinek dönt? többsége. Az összesen 42 f?állású alkalmazottat foglalkoztató intézménynek több pénz jut, mint a 228 alkalmazottat foglalkoztató Nemzeti Galériának, a 188 alkalmazottal m?köd? Iparm?vészeti Múzeumnak vagy a 118 alkalmazottat foglalkoztató Néprajzi Múzeumnak. A 330 millió forintos költségvetési támogatás egyébként éppen akkora összeg, amennyit a Pannonhalmi F?apátság az ország legnagyobb levéltárának, 300 ezres könyvtárának, bencés gimnáziumának és kollégiumának, arborétumának, szociális otthonának és lapkiadójának m?ködtetésére összesen kap egy évben a magyar államtól! ?k azonban nem panaszkodnak, nem követel?dznek, nem fenyeget?dznek, és furcsa mód a polgári köröknek sem jutott soha eszébe, hogy ennek a valóban rendkívüli értékeket ?rz?, a keresztény kultúra legnemesebb hagyományait ápoló intézménynek követeljenek több pénzt.
*
S ha már a pénzfelhasználásnál tartunk, arról is érdemes szót ejteni, hogy az egyébként valóban a legkorszer?bb technikával felszerelt kiállítás - a hatalmas invesztíció után - képtelen kihasználni a rendelkezésére álló technikai lehet?ségeket. A nyilván százmilliós nagyságrend? összegért beszerzett számítógépes rendszer egyetlen olyan funkciót sem képes ellátni, amely értelmet adna a beruházásnak. Azon túl, hogy a termekben sétálgatva az "egér" segítségével megtudhatjuk, hogy éppen hol vagyunk és merre mehetünk tovább, amely tények felismerésére minden átlagember képes, a rendszer semmilyen más használható információhoz nem segíti a látogatót. A "Mi történeteink" cím? site-ra az elmúlt közel egy év során összesen öt darab "történetet" sikerült rögzíteni, melyek közül az utolsó több mint fél éve, 2002. május 9-én került fel az oldalra. A történetek közül kett? - amelyeket ugyanaz a személy küldött be - egy-egy áldozat adatait közli, a harmadik egy korabeli anekdotát mesél el kilenc sorban. Egy történetmesél? saját családjának kálváriáját írja le kb. tizenöt sorban, a leghosszabb történet - összesen huszonöt sor - pedig arról szól, hogy a látogatóra milyen elementáris hatást gyakorolt mindaz, amit a múzeumban látott. A "Pályázatok, felhívások" site-ra - akárcsak a "Pályázatokra", vagy a "Pályázati Ûrlapokra" - kattintva üres oldalak nyílnak meg, a "Felhívások" címszó alatt pedig a Baráti Kör a Terror Házáért egyesület tájékoztat arról, hogy milyen számlaszámon adakozhatunk a múzeum részére. A "Könyvesbolt" site-ja ugyancsak ásít az ürességt?l - átalakításra hivatkozva. Az igazi cs?ddel azonban azokon az oldalakon szembesülhetünk, amelyek eredeti hivatásuk szerint az áldozatok és tettesek nevének és adatainak regisztrálására és archiválására szolgálnának. Nincs olyan név ugyanis - Mindszentyt?l Nagy Imréig, Szálasi Ferenct?l Rákosi Mátyáson át Kádár Jánosig -, akinek nevét a keres?be beírva találatot jelezne a program. Ebb?l pedig nem következtethetünk másra, mint hogy a legkorszer?bb digitális technikával felszerelt intézményben az adatbázis hiánya miatt a digitális technika egyáltalán nem m?ködik. Addig ugyanis nyilvánvalóan nagyon egyszer?en ment minden, amíg az adófizet?k pénzéb?l tíz- és százmilliókért megvásárolták a legdrágább technikát, ám amikor már saját munkát kellett volna befektetni, a jelek szerint cs?döt mondott az intézmény. Ebben a vonatkozásban az egyetlen leny?göz?en jól m?köd? rendszer a digitális be- és kiléptetés. A látogató a kezébe nyomott mágneskártyával préselheti át magát a beléptet? kapukon, ahol szigorú tekintet? cerberusok vigyázzák minden lépését, és éber szem? ?rök figyelik mindenütt, nehogy egy önmagáról megfeledkez? álbaloldali, álliberális, nem tudván ellenállni a csábításnak, magához vegyen egy ávós jelvényt vagy ávós igazolványt.
Nem felel meg a valóságnak az igazgató asszony azon állítása sem, miszerint "az intézmény iránt példátlan az érdekl?dés", amit szerinte az bizonyít, hogy a Terror Házát megnyitása óta közel kétszázezren látogatták meg. Hogy csupán egyetlen párhuzamos történetet említsünk, az Erzsébet királyn?r?l szóló kiállítást ugyanebben az id?szakban 220 ezer ember nézte meg, holott ennek reklámozására nem költöttek tízmilliókat, és az ide látogató vidékieknek nem térítették meg az utazási költségeiket, mint ahogyan ezt a Terror Háza esetében teszik.
Az pedig, hogy az igazgató aszszony a "költségvetés drasztikus megnyirbálására" reagálva kilátásba helyezte, hogy januárban nem nyit ki a múzeum, minden normálisan m?köd? demokráciában közintézmény-vezet?i szaltó mortálénak min?sülne. Nemcsak azért, mert, amint a fentiekben láthattuk, a rendelkezésére álló pénzösszegb?l a Terror Háza más hasonló funkciójú intézményekkel összehasonlítva fejedelmi körülmények között elm?ködgethetne, hanem azért is, mert mint utóbb kiderült, a múzeumot nem a gazdasági ellehetetlenülés, hanem a garanciális javítások szükségessége miatt amúgy is bezárták volna. Az persze azonnal gyanús volt, hogy egy múzeum, amely 180 millió forintot kap a költségvetést?l, miért januárban zár be, miért nem akkor, amikor a "balliberális terror" által számára juttatott alamizsna elfogy. És a laikus számára az is nehezen érthet?, hogy egy alig egy éve, rendkívül magas beruházási költségekkel létrehozott, technikailag valóban igen korszer? intézményben miféle olyan garanciális javításokra lehet szükség, amelyek hetekre lehetetlenné teszik a m?ködést? Mindezek azonban sz?rszálhasogatásnak t?nnek ahhoz képest, hogy vajon megengedhet?-e, hogy egy közintézmény vezet?je a közvélemény félrevezetésével és a felügyeleti szervek zsarolásával próbálja elérni célját.
Az igazgatón? a múlt héten arról is beszámolt, hogy az elmúlt fél év minden üldöztetése ellenére gy?jteményük hétr?l hétre gyarapszik. Mostanság - mit ad isten - éppen Pet? Iván SZDSZ-es képvisel? édesapjának fényképét találták meg az intézmény postaládájában. S minthogy Pet? édesapja Schmidt Mária szerint ÁVH-s alezredes volt, az újonnan szerzett "trófea" azonmód a helyére is került: Pet? László fényképe immár a Tettesek falán díszeleg. Az igazgató asszony, a t?le megszokott rendkívül finom ízléssel, nem mulasztotta el mindehhez hozzátenni, hogy Pet? Ivánt nyilván e személyes megfontolások motiválják, amikor tönkre akarja tenni a múzeumot. És minthogy az ilyesféle szavak a magyar médiában minden alkalommal termékeny talajra hullanak, Pet? László fényképe azonmód bejárta a magyar sajtó teljes spektrumát; láthattuk tévékben, újságokban és internetes fórumokon, hallhattuk a történetet a rádióban.
Tekintsünk most el attól - az egyébként korántsem mellékes apróságtól -, hogy vajon miféle múzeumvezet? az, aki mindent muzeális tárgynak tekint, amit bedobnak a postaládájába. A baj ugyanis ismét csak sokkal nagyobb; nevezetesen az, hogy ebb?l a történetb?l ilyenformán egyetlen szó sem igaz.
Én magam közel három hónappal ezel?tt jártam utoljára az igazgató asszony által vezetett m?intézetben, és Pet? László fényképe már akkor is a Tettesek falán volt, mégpedig - ha jól láttam - nem egy, hanem két példányban, egymástól jó néhány méternyi távolságra, nyilván abból a megfontolásból, hogyha a békés halandó els? alkalommal nem fedezte volna fel az SZDSZ-es képvisel? édesapját, akkor kapjon erre még egy esélyt. Nem igaz tehát az állítás, hogy a fénykép mostanában pottyant a postaládába. Az bizony - szemtanúk szerint - régóta ott van a falon, ami persze egyáltalán nem meglep?, hiszen minden más állítással szemben nyilvánvaló, hogy a múzeum célja nem a történelmi megismerés és tisztánlátás segítése, hanem a Fidesz körüli politikai jobboldal történelmi hazugságainak instrumentalizálása, az ezzel kapcsolatos indulatok "karbantartása", és egy szimbolikus zarándokhely megteremtése volt.
Mindemellett Pet? Iván édesapja - az igazgató asszony állításával ellentétben - soha nem volt alezredes, ?rnagyként szolgált a Határ?rségnél. Schmidt Mária pontosan tudja, hogy bár 1948-ban egy rövid id?re szervezetileg az ÁVH alá rendelték az alapvet?en határ?rizeti feladatokat ellátó Honvéd Határ?rséget, ám ez a szervezet - bár nyilván számos politikai feladatot is ellátott, és a diktatúra intézménye volt - nem azonosítható az ÁVH által m?ködtetett politikai rend?rséggel. Mint ahogy az igazgatón? azt is pontosan tudja, hogy Pet? Iván édesapjának semmi keresnivalója sincs a falra kihelyezett gyilkosportrék között.
Természetesen nem Pet? László az egyetlen olyan személy, akinek fényképe nyilvánvalóan nem b?nei, hanem aktuálpolitikai megfontolások vagy egyszer? szakmai felel?tlenség és dilettantizmus miatt került a falra. Így járt például az a hajdan volt fiatalember is, aki a harmincas években egy évtizeden keresztül volt országos síbajnok, 1945 után azonban csak úgy tudta sportpályafutását folytatni, ha leigazolt a Belügyminisztérium sportegyesületéhez, a Bástya SE-hez. Ez elegend? oknak bizonyult ahhoz, hogy hozzátartozói ugyancsak a Tettesek falán találkozzanak fényképével. A kétségbeesett családtagok azóta leveleznek az igazgató asszonynyal, aki azonban mindeddig hajlíthatatlannak mutatkozott. Ám a többség hozzátartozói vagy nem tudnak arról, hogy felmen?jük véres kez? gyilkosok társaságában szerepel a kiállításon, vagy - ismervén az igazgató asszony és környezete stílusát és módszereit - úgy döntöttek, hogy akkor járnak a legjobban, ha nem bolygatják a dolgot.
De minden itt felsorolt tény apróságnak t?nhet ahhoz képest, hogy a tettesek falára kétszer is kihelyezett fényképen Pet? Lászlónak nem sikerült önmagára ismernie, aminek azaz egészen egyszer? oka, hogy a képen nem ? látható. Nem tudom, hogy hívják azt az embert, akinek fényképét az igazgató asszony postaládájába bedobták, az azonban bizonyos, hogy a fénykép nem Pet? Iván édesapjáról készült!
*
Ennyit a történelmi hitelességr?l, a szakmai igényességr?l és az objektív tényfeltárásról. Ez ugyanis önmagában mindent elmond err?l a múzeumnak csúfolt "History-Horror Picture Show"-ról.
Hogy egy történelmi kiállítás mit?l lesz hiteles, annak megválaszolása nyilván rendkívül bonyolult szakmai kérdés. Abban azonban nem hiszek, hogy e hitelességhez hozzájárulhat, ha az intézményt létrehozó és m?ködtet? személyek megnyilvánulásai kísértetiesen rímelnek mindarra, aminek mementójául a múzeumot szánták. Ennek megfelel?en megkérd?jelezném, hogy ideális igazgatója-e a XX. századi terror borzalmait dokumentálni hivatott múzeumnak az, aki politikai ellenfelér?l azt mondja, hogy az ilyen embert "jobb id?kben lel?tték, mint a kutyát", vagy aki hatmillió zsidó elpusztítását a második világháború mellékes eseményeként min?síti. És vajon a legmegfelel?bb kuratóriumi elnök-e Balázs-P. László, aki néhány hónappal ezel?tt, a szocialisták árokbetemetési javaslatára válaszként azt közölte, hogy ? szívesen temet árkot, de csak ha el?tte a békejobbot kínálók befekszenek oda, és rájuk hordhatja a földet. Mint ahogy kétségeim vannak annak a kuratóriumi tagnak, T?kéczki Lászlónak az alkalmasságával kapcsolatban is, aki egyrészt nem is olyan régen még azon töprengett, hogy hogyan lehetne a kommunizmus eszméjét hatékonyabban terjeszteni az ifjúság körében, másrészt viszont éppen az elmúlt napokban publikált Magyarország legolvasottabb napilapjában egy valóságos antiszemita förmedvényt.
A mögöttünk hagyott XX. század a hazugságok évszázada volt. Mind szellemiségében, mind tartalmában, mind pedig m?ködésében e hagyományok méltó folytatása a Terror Háza. Mindett?l függetlenül persze lehet "fontos és támogatásra érdemes" intézménynek min?síteni, és minden más, valóban fontos, értékteremt? és érték?rz? közm?vel?dési intézménynél kedvez?bb m?ködési feltételek közé helyezni, csak akkor egyrészt továbbra sem kellene a szocialista párt történelmi identitásának kérdéseit bolygatni, másrészt nem kell majd csodálkozni, ha alkalomadtán ismét több tízezer agymosott fiatalember áll csillogó szemmel a Kossuth téren, és hallgatja szent áhítattal az éppen aktuális Nagy Vezér szavait.
dr. X
forrás: itt
