köszönöm, majd utánakérdezek. Ez jó árnak tűnik, és tényleg abszolút központi fekvésű a szállás.
Most éppen azt számolom, hogy ha 2-kor elindulok, 6-1/4 7-re a bosnyák határon vagyok. Ott pihenek 7-ig, és utána legkésőbb du 1-ig Mostarba kell érnem.
A du viszont tényleg nem tűnik elegendőnek Blagajra is. :(
A javaslatom egyazik emojnarode-val: első nap megérkezés Mosztárba, pihenés városnéhés (esti vacsora valamelyik folyó fölé függesztett teraszos étteremben). Másnap reggel Blagaj, Pocitelj, Ston és kényelmesen megérkezés Orebicre.
Szerintem, így most, kapásból, nekem az a véleményem és ezt a tapasztalat iratja velem, ha Mostárban akarsz megaludni, Blagaj már nem fog beleférni. Egyrészt a fáradtság miatt, másrészt a látvány kissé több időt vesz igénybe és sem Mostar, sem Blagaj nem az a hely, hogy öt perc alatt végigrohanjuk. Majd ha odaérsz, tapasztalni fogod, hogy mi az ami még belefér az aznapi programodba. Főleg három gyerek kiséretében. A másnapi Orebic felé való út előtt, Počitelj már belefér, hiszen onnan már egy macskaugrás. És ezen a kis távon is van bőven néznivaló. A Mostari szállásról, meg azt javaslom, lapozz vissza itt a forumokon, találsz ajánlatot, hiszen nem rég írtak itt róla bőven- vagy ezen a fórumon, vagy a Horvát oldalakon, de találsz. Üdv
a nyári tervemet szeretném véleményeztetni azokkal, akik ismerik Boszniát.
Oberic-be készülök családdal (3 gyerek), de bevallom, engem Bosznia jobban érdekel, mint a tenger, ezért önző módon igyekszem beleerőltetni pár ottani célpontot is.
Amire kíváncsi vagyok, hogy szerintetek reális-e az alábbi terv.
Tehát hajnali 2-3 között tervezem az indulást Bp-ről. Egy éjszakát töltenék Mostarban.
Az érkezés napján megnéznénk Mostart és Blagajt.
Másnap elméletileg már csak 160 km van Orebic-ig, így út közben megállnánk Pocitelj-ben is.
Szóval a kérdés: nagyon nagy rohanás lesz ez, vagy tartható?
Másrészt ha tudnátok ajánlani jó árú apartmant Mostarban (négy ágyas már elég), az nagyon megköszönném.
Üdv a fórumon ! Szívesen látunk itt a térfélen, különösen ha helybéli vagy, legalább akad valaki aki kiigazítja az esetleges tárgyi tévedéseket. Természetesen Arizona nevü település nincs a térségben, én használtam ezt a fogalmat a piacot illetően, különös helyzete kapcsán. Nagyjából akkor jártam ott első ízben amikor Te is és akkor még virágzott a kereskedelem. Ahogy írod is, azóta varázsát vesztette ilyen és olyan okok miatt. Nagyjából megerősítettél engem, hiszen engem is Sarajevoi barátom ismertetett meg ezzel a piccal, anno. Itt a fórumon, csak mint különlegességként tettem róla említést. Többet nem is érdemel, hiszen nekünk az utazás a célunk és ahogy The Rible is írta a napokban rábeszélni azokat, akik netán a mai nap is félnek Bosznián átutazni, meggyőzni őket, hogy aggódásra nincs okuk. Te, mint odavaló, ebben sokat segíthetsz, hiszen akad még tapasztalat hiányában utazó kalandor aki bizony eltéved a Bosnyák "pampákon". A lényeget Iborli fogalmazta meg -de ez már egy más téma lenne. Üdv tehát mégegyszer itt a fórumon és hát remélem ezentúl több alkalommal jelentkezel.
Sok érdekeset írsz, engem a régről sejttetett kérdés (amiről sokáig nem volt illő beszélni, bizonyos körökban tán még ma sem!) "a szemben álló felek néha akár egymással is üzleteltek - pl. fegyverekkel", fogott meg. Sokat hallottam erről másoktól is, ottaniaktól. Ha így volt, s miért is ne le(hete)tt volna így (ismerve a résztvevő felek habitusát), csoda, hogy a nyugati/akármilyen politikus békerendezők/fenntartók semmit nem értettek/értenek ma sem a térségben élőkről, s az általuk kreált szituációkról?
Ez utóbbi persze, költői kérdés volt, amire, ugye, nem várunk választ. :)
Volt egy kis időm és végigmentem Veled az előbb említett útvonalon a google earth 3D módban. Még így is "helikopterből" repűlve hajmeresztő. Látom megkerűlted keletről Sarajevot, nem kérdem miért, de tapasztalatból Te már tudod, hogy Focátol számitva Kladanjt megcélozni, melyik a rövidebb - nincs kedvem most utánnanézni, de mintha Olovo felé rövidebb lenne az út. Ha jól tudom Te megtetted már mind a két útvonalat, csak kiváncsiságból kérdezem, habár tapasztalatból tudom, ilyen esetekben nem nagy különbségek jönnek ki. Hátha kedvem támad arra menni, habár ezt a Djurdjevik- Kladanj-Olovo vonalat nem szeretem, pont a kacskaringók miatt. Üdv.
Lehet, hogy a sok kanyar ismeretében át kell szervezni az utat, vagy maradunk a jó szokásnál, hogy a rázós szakasz előtt fél órával kap a gyerek egy fél gyógyszert, hogy a róka ne utazzon velünk!!!!
Sajnos volt már útszéli kárpittisztitásban részünk, ha nem sikerült időben félrehúzódni az úton. :(
Június utolsó hetében utazunk, de már januártól tervezem, szervezem ezt a 9 napost utat, hogy a lehető legtöbb szép dolog beleférjen, de túlzásokba nem akarok esni. Lehet, hogy megfogadom a jótanácsot, és beiktatunk egy pihenőt, akkor viszont már pénteken munka után el kellene indulni, és még Szarajevó előtt (ahova estig elérünk Pécsről) keresnék egy éjszakára olcsó szállást.
A '70-es évek végén gyerekként utaztam már át erre, de nem sok mindenre emlékszem, csak arra, hogy az út valóban kanyargós, és gyönyörű, de sokszor a frász állt belém, és kékre-zöldre szorongattam Apukám háttámláját, mert még szalagkorlát sem volt az út mentén, csak beton tuskók, és a mélyben elég sok autóroncs heverészett....
Most így jóval negyven felett más szemmel látnám biztosan, azóta pedig történelem lett az az állam, és túl vagyunk egy szomorú időszakon is.
Úgy gondolom, most izelítőt kapunk egy kicsit Boszniából, és ha nem fér bele az időnkbe a sok látnivaló, majd alkalmat kerítünk arra, hogy visszatérjünk. Általában visszatérő utazók vagyunk, ami megkapó volt számunkra, többször visszatérünk, és mindig tovább jutunk a felfedezésben.
Addig is figyelem szorgalmasan a fórumot, és csipegetem az információkat.
Emojanrode igazad van, nagy hasznát veszem a beszámolónak, jó kis fórumra bukkantam. :)
Azt hiszem nem én vagyok itt az egyetlen megszállott :)
Mindig furcsállottam, hogy itt van a szomszédunkban egy nagyon szép ország és az emberek nagy ívben kikerülik. Még most is találkozok naponta olyanokkal, akik kimeredet szemmel kérdeznek vissza: te Bosznián keresztül mész? Vagy egyszerűen csak kijelentik, hogy ők ugyan még soha nem voltak ott, de az biztos, hogy nem is mennek.
Igaz, Horvátországgal is ez volt a helyzet sokáig. Emlékszem, milyen nagy felfedezés volt az ország sokaknak a '95 után. Én pici gyerekkén szüleimmel jártam be a térséget 1971 vagy 1972-ben először. A háború így nekem csak egy rövid, szomorú időszak csupán, nem az az első élményem róluk.
Valamit az előbb elfelejtettem megkérdezni, ha már Zupanja-nál jöttél át a határon, ott a Száva hídja előtt, jobbról balról, megvan-e még az Arizona nevü település, ahol azt a sok kacatot árulják? Pár éve még nagyban üzemelt és folyt a csencs, de aztán tavaly olvastam, hogy a Brcko-i hatóság megszünteti, mondván a csempészet melegágya. Valaki ott nagy kegyesen azt mondta, mikor ott bóklásztam, hogy akár tankot is vehetek ha szükségem van rá. Mondtam neki, kösz, de nem fér bele a csomagtartóba. Ez még a háború alatt is működött és később a hadműveleti tervek alapján a térséget A. Zona-nak nevezték, de aztán rajta maradt az egyszerűbb Arizona. Lett belőle egy kis falu, ahol Szerbek Bosnyákok, Horvátok tökéletes egyetértésben működtek közre, az üzlet érdekében.
Szevasz, The Rible...köszi a kis beszámolót, nem csalódtam benned, de azt hiszem ezzel az infóval nagy szivességet tettél septenpunctatának, aki , amint láttad is, éppen erre akar menni. Micsoda véletlen! Ez a fórum aranyat ér. Nem volnék meglepve, ha netán Ephedrin barátunk is erre bóklászott volna az elmúlt évek egyikében. Üdv Nektek.
Megjöttünk a kis kiruccanásból. Jelentem, a pálmák többsége kibírta, egyedül a parti sziklák közé ültetett egy vagy kettő magonc pusztult el valószínűleg. Ezek sem a hideg miatt, hanem mert kaptak tengervizet a télen rendesen. Pedig lefele menet aggódtam, a Neretva deltában több fél méter törzsátmérőjű hatalmas pálmát láttam kipusztulva.
Hazafelé viszont nem volt kedvünk a Neretván jönni, hanem Ston után délnek fordultunk és Dubrovni-Trebinje-Foca-Gorazde-Rogatica-Podromanija-Vlasenica-Kladanj-Tuzla-Zupanja útvonalon jöttünk haza. Ez így 16 óra vezetés volt egyhuzamban. Focától már ismertem az utat, de Glacko és a Sutjeska nemzeti park között durva volt az út. Egy sáv, 50 méterenként kitérőkkel, hogy a szemejövő elférjen, 8453 db. kanyar. De gyönyörű! Az út fele1000 feletti magasságban megy, a legtöbb helyen fennsíkon (az ember órákig vezet sík, dimbes-dombos helyen, ugyanakkor fent van egy hegy tetején). Míg a tengernél meleg koranyári napsütés volt, tavasz, virágzott minden, itt fent a hőmérséklet szintén magas volt (10-14 fok), de mindenhol 1 m vastag hó volt még mindig. (az út tiszta volt és száraz, csak néhány helyen volt átfolyás, igaz olyan, mintha patak folyt volna keresztül) Forgalom szinte nulla volt. A gyerekeim jól tűrték az utat, az elején a nagyon kanyargós részen volt egy kis rosszullét, onnantól még óvatosabban vezettem, ezért is értünk haza lassan. Hihetetlen, hogy mit ki nem bírnak a gyerkőcök, ha hozzá vannak szokva. Mások panaszkodnak, hogy a Balatonig nem jutnak el velük.
Hűha!!!...ez nem semmi. Többször is figyelmesen átolvastam útitervedet és be kell vallanom, elszánt utazó lehetsz, gyerekkel egy ilyen zsúfolt programhoz.Szubjektiv, de én nem merném vállalni így, hiszen hosszú az út, és főként éjjel. De ha bírod, miért ne. A határátkelőkhöz fűznék néhány keresetlen szót ráadásként, ugyanis vannak olyan átkelők, amik csak a helyiek számára használható, de ezeket is főszezonban többnyire a szezon idejére átminősítik nemzetközivé a tumultus leküzdése miatt. Ilyen pédáúl a Metkovicban lévő Unka nevü ami a helyieknek szól, de ez mellett ott van a Neretva túloldalán található Gabela is. Ezek alternativák a fő átkelő mellett. Remélem jól fogod magad érezni és jó útat.
Jajceban a Camping Plivsko Jezero jónak tűnt, mi egy közeli hotelban laktunk, esetleg nézz utána. Az elhelyezkedése mindenesetre szuper, a vizimalmok közelében a Pliva tó partján.
Minden évben érkezik kb 30 lakóautó oda konvojban Hollandiából. Tavaly volt szerencsénk elcsípni augusztus elején a vonulásukat (elég látványos volt :)))).
Köszönöm az infót! Ki nem hagynám a Neretva látványát, hiszen visszafelé Metkovic felé szeretnék menni. Odafelé nem tervezek megállót, éjaszaka-hajnalfelé szeretnék indulni, hogy a reggel/délelőtt már Szarajevóban érjen, és megnéznénk a várost (gyerek addig is alszik). Talán utána kibírja a tengerig. Dubrovnikban tervezek két nap kempinget (hogy nyugodtan megnézhessük a várost) Utána 5 napra van foglalt szállásunk Orebicben, az odaúton is lesz remélhetőleg látnivaló (Ston). A délelőttöket a Peljesac félsziget felfeledezésére szentelem, délután pedig a gyerek kívánsága szerint "búvárkodunk", strandolunk.
A hazafelé utat úgy terveztem, hogy Metkovci felé megyünk, és még nem tudom, hogy Medjugorjeben, vagy Mostar után (ha jól tudom Blagaj) aludjunk egy éjszakát kempingben, (olcsó egynapos szállás infó Mostarban érdekel!!!) hogy nyugodtan beleférjen estig a városnézés. További úton Jajce felé mennék, és szintén egy napos sátrazással pihennénk, majd ezt követően egyhuzamban onnan már haza Pécsig.
Mivel mindenki csak a Metkovci felé vezető utat preferálta, ezért aggódtam, hogy a másik esetleg bajos lehet, de megnyugattál, hogy használható. (ismerősünk járt már úgy, hogy visszafordították az egyik határátkelőnél, mert az csak a két szomszédos ország állampolgárai részére használható, igaz ez kb. 5 éve volt).
Köszi mégegyszer, szorgalmasan szedegetem az infókat a fórumból, amikor időm engedi!
Nemzetközi szinten minden gond nélkül használható a Dubrovnik feletti Gp Brgat. Ez Trebinje felől Ljubovon át, elérhető. Viszonylag sokan használják a déli részen. Valóban nem a megszokott útvonal ez, de ha a déli partszakasz a cél, így is elérhető, viszont így kimarad a Neretva pompás látványa. Kilométerben sem nagy a különbség a kettő között. Mivel Mostar, Metkovic a megszokott, így sokan inkább erre mennek. Hasonló uticélnál én is ezt választanám, vagyis Sarajevo, Foča, Trebinje, Dubrovnik esetében. Viszont mindenképpen egy Sarajevoi szállást szükséges beiktatni. Én mindig ezt teszem, még akkor is, ha csak Pécsről indulok. Üdv.
Segítséget szeretnék kérni azzal kapcsolatban, hogy mely határátkelők használhatók nemzetközi szinten ha Bosznián keresztül szeretnénk Horvátországba menni?
Minden útvonaltervező csak a Metkovic felőli megközelítését írja Horvátországnak Bosznián keresztül, pedig ha Szarajevóból Dubrovnikba szeretnék eljutni, vagy egy másik útvonal is, ha jól emlékszem a térképre Foca érintésével, és lejjebb egy határátkelővel. Kinek van tapasztalata az ottani helyzetről?
Június végén tervezem Pécsről Bosznián keresztül megközelíteni Horvátországot, és úgy terveztem, hogy odafelé útközen csak Szarajevóban állunk meg a várost megnézni és amennyiben használható ez a határátkelő, akkor egyenesen le Dubrovnikba, majd két nap múlva Orebicbe, ahol néhány napi fürdőzést követően pedig már Metkovicon keresztül, Medjugorje és Mostar érintésével, egy napos pihenővel, majd korai továbbindulással a Jajce-t érintő útvonalon szeretnék egy szép kört tenni. Egy 7 éves gyerekkel mennénk, és lehetőleg 4-5 óránál többet nem szeretnék autóban tölteni megszakítás nélkül. Ezért gondoltam ezt a verziót. Ha van erről az útvonalról valakinek tapasztalata, szívesen fogadnám.