Saját véleményem szerint a tudományos módszertan valóban egyfajta evolúciós módon alakult ki (és alakul még tovább!), de mindig újabb és újabb megállapodásokkal, azaz a definíció alapján tudománytalanul. Tény, hogy még a mai napig használható, de bármikor előállhat olyan tény, amely megkérdőjelezheti minden tekintetben lévő használhatóságát.
Lényege az emberi agyban olyan mechanizmusok kialakulása, amelyek megfelelnek az objektív természeti törvények létezését lehetővé tévő alapoknak (logika, kauzalitás, ellentmondásmentesség), azaz maga az emberi értelem. A problémát - itt nem részletezetten - az jelenti, hogy az agyban szükség van a tagadás mechanizmusára is hozzá, illetve a végtelen fogalmának használatára. Ám - mai tudásunk szerint - egyik sem az objektív valóság része, hanem egy-egy könnyítő eszköz a hatékonyság érdekében. Emiatt létezik ellentmondás, ami a természetben nincs. A Gödel tételek, és hozományai is ezen alapulnak, és egyébként miattuk vagyunk képesek hazugságra is. Tehát gondolatban olyan irányba haladni, amely a természetben nincs. Ezt a tévutat nevezi az ősi izraeli hagyomány bűnnek, amely a héber nyelvű szó esetén "célt tévesztett nyílvesszőt" jelent. (Tehát nem a büntetendő cselekményt fedi egy az egyben le).
Mivel az emberi agy így működik, lehetetlen, hogy ne tévedne időnként tévútra pláne, hogy van egy ősibb és erősebben ható régiója, a hippokampusz is, amely nem része az előbb említett értelemnek. Ám központja a hosszú távú memóriának, illetve benne van - új felfedezés szerint - közösen(!) az élvezet és a fájdalom központja is. Tudatosan nem tudjuk ezt befolyásolni, és cselekedeteink minden esetben innen indulnak ki, mégpedig az innen származó érzésekből. Alapból ez fölülbírálja az értelmet is! Sőt az értelmet az agy arra használja, hogy kimagyarázza azt, hogy miért tesszük éppen azt amit teszünk, és ami az érzésből motiválódik. (ezek viszonylag új felismerések, nem én találtam ki). Ehhez felhasználja tehát a logikát, kauzalitást, ellenmondásmentességet, feltéve ha azok bármelyike nem sérül meg valamitől. No és a tagadást is, illetve a végtelen mint általánosítás jelenik meg.
Ezt az előbb befolyásolhatatlannak mondott mechanizmusra azonban komoly kondícionálásokkal (tanulás, önfegyelem gyakorlás, stb.) mégis csak hatni tudunk bár hosszú folyamatokban. Nagyon gyors hatású azonban a megélt traumák szerepe, amelyek azonnal és kitörölhetetlenül bekerülnek ide, úgy hogy évtizedek múltán (lehet az 80 év is) élesen előjönnek, és ezek a bekerülések a fájdalom/élvezet átélése által történnek meg. (durva példa, de pl. egy nemi erőszak/molesztálás is mindig bekerül, akár fáj, akár - nem ritkán - orgazmust is okozhat).
Egész életünkön át elkísér, hogy tudunk szorozni, olvasni, bár már nem emlékszünk hogy tanultuk. És olyan behatások is, amelyek kora gyerekkorban értek traumaként (pl. magára hagyás), és szinten nem is emlékszünk rá.
S akár hisszük, akár nem, de a tudománnyal való kapcsolatunkat is mindez befolyásolja, s azt, hogy miként gondolkodunk bizonyos dolgokról. Szubjektív módon, érzésekből táplálkozva, és azokat logikussá kimagyarázva, mintha nem is az érzéseinkből erednének. S anélkül, hogy észre vennénk, hogy ez a folyamat zajlik le bennünk.
A világ objektív, az embertől független módon működő törvényekkel. Ám amióta a fentiek tudását birtokomba vettem (nem kitaláltam), kénytelen voltam a tudománnyal való véleményemet átalakítani, és elfogadni, hogy azok mind szubjektív élményekből származnak, benne a tanulástól kezdve a minden emberben ott lappangó traumákat, a gyakorlásokat. Kész csoda, hogy nem ritkán egymással szót tudunk érteni, és ezt a csodát mindig a körülöttünk lévő kultúra képezi, kultúránként eltérő módon.
A tudomány emberi, így - véleményem szerint - nem létezik objektív tudomány. Maga a külvilág objektív, és a tudományt szubjektíven fogja mindenki fel.
(elnézést, kicsit hosszú lett, remélem végig olvasod)
Én elfogadom mások szubjektív véleményét, mert azok érzésekből erednek, amelyek csupán feltörnek, és az agy - az embernél - magyarázatot (narratívát) fűz hozzá. Sokszor olyat, amely elhihető, még akkor is ha nem igaz.
Tehát a viskót te így látod, így gondolkodsz róla, ilyen magyarázatot adsz, és - aki azt elhiszi - annak rendben van, mások meg rád hagyhatják, ha akarják.
Én - rád hagyva - másként látom azt a viskót, amely lehetne a "régi" fizika.
Ebben a viskóban nem fizikusok laknak, de valamikor ők építették. Ellenben rengetegen lakják, sokkal többen, mint a fizikusok, és még több embernek az életminősége múlik azon, hogy lakhatnak-e még benne a jelenlegi lakók.
Én tehát, ha nem látom a lakók sorsát ott megfelelőnek, akkor építhetek új viskót, akár fiatalok bevonásával is, és addig nem bontanám le a régit. Sőt, ki sem költöztetném erőszakkal a lakókat belőle, ha ott akarnak lakni, hanem azok eldönthetnék, hogy a régiben maradnak vagy az újba költöznek.
(Megjegyzem: konkrétan - különösen a kommunizmus országaiban - ilyen erőszakos átköltöztetések rengeteg esetben voltak, és az új helyen gyakran az átköltöztetettek már nem érezték jól magukat, s emberi sorsok mentek tönkre miatta. Ezt az akkor "demokratikusnak" mondott módszert, amelyet a "proletár diktatúra" alkalmazott, nem hogy nem tartom szerencsésnek, hanem inkább aljasnak, és embertelennek. De ilyesmi történt pl. indiánokkal, bennszülöttekkel, s a történelemből számosat fel lehet sorolni, bár a cselekedetek mögött jó szándék vélelme húzódott).
Kepler újszerű egyenletei a bolygómozgásra - a heliocentrikus nézet szerint - már pontosabb eredményt adtak a Kopernikuszi körpályák helyett, és egyszerűbbek voltak mint a korábbi geocentrikus elképzelés az epiciklusokkal való kiegészítéssel. Ám a régit - további epiciklusokkal kiegészítve - simán lehetett tetszőleges pontosságúvá alakítani, tehát az is használható volt az előre jelzésekhez. Sokáig tartott amíg átálltak az újszerű számításra. A heliocentrikus jobban tükrözte a valóságot, bár akkor még nem számolt azzal, hogy a fénynek időre van szüksége, hogy ide érjen, tehát még az is egy - használható - düledező viskó volt. Azaz egy észszerűbb modell. De még így is pontatlan, mert nem vette figyelembe azt, amit ma a tér görbületével próbálunk megmagyarázni, tehát újabb módosítás, új modell kellett. S ennek valahol sohasem lesz vége, mert mindig adódhatnak újabb pontatlanságok, ahogyan a műszerek pontosodnak, és esetleg addig nem ismert jelenséget jeleznek majd.
Ugyanakkor sokszor nem a valósághoz közeli matematikai formulák hozzák el a könnyű, és gyors, pontos számítás lehetőségét (sőt pl. a kvarkok esetén ma még vannak áthághatatlan falak, hiába ismertek a képletek). Emlékszem, hogy villamosmérnöki tanulmányomban meglepett, hogy a szűrők számításánál - amely a kezdeti, jól leíró elvek szerint nagyon bonyolult számítást igényelt - egy matematikai trükkel, a Laplace transzformációval rendkívül leegyszerűsödött. S bár ennek a transzformációnak a matematikája eléggé bonyolult (a Furier transzformációhoz hasonló, ám komplex számokkal), a belőle kialakított módszer nagyon egyszerű. Igaz, nem tükrözi a valóságot, amit az időtartományban felírt függvénnyel lehetne modellezni.
Vagyis a jelenlegi fizika modelljei azoknak vannak, mint düledező viskó, akik kényelmesen akarnak számolni, és a viskóban akarnak élni. Míg egy jobbnak látszó elméletnél a számítások bonyolultabbakká válhatnak, de az is igaz, hogy a kitalálói elégedetten hátra dőlhetnek foteljeikben, és gyönyörködhetnek az új, szebb viskóban, amibe a lakosok nem akarnak beköltözni.
Az élet már csak ilyen. A tudomány feladata az azt használók életének megkönnyítése, és nem a gyönyörködtetés. Ez utóbbi ugyanis a művészek feladata, és a metafizika sokkal közelebb van a művészetekhez.
- Ez egyfajta evolúciós úton alakult és alakul jelenleg is és alakulni fog tovább is a jövőben. Bizonyíték maga a működés és eredményessége.
- Kurt Gödelnek több tételei is volt és azok nem csak önmagukon belül, de még egymásnak is ellentmondanak. Vicces ugye, hogy van a matematikára egy teljességi és két nemteljességi tétele. Nos ebben igen nagy energiát fektettem és össze is rettyintettem mára már egy eléggé szép anyagot a témában.
- Szerintem sincs kétfajta fizika és ez az újfizikázás egy nagy kamuzás, posztmodern halandzsa.
Ez a csajozós hasonlat - bár jó, - de nem illik ide.
Mondok másikat.
Van egy szép telked (ez a tudomány), amelyen van egy düledező viskó. Meg van süllyedve az alapja, repedeznek a falai, a teteje pedig beázik (ez a relativista fizika).
Ha szeretnél egy új házat, akkor mit teszel?
Ha nem laksz a viskóban (ahogyan én sem), akkor természetesen lebontod a régit. Készítesz erős időtálló alapot, és erre húzod fel az új falakat, és olyan tetőt, amely nem ázik be. Én így tenném.
Persze a hivatásos fizikusoknak idősebb része nem látja a régi viskó hibáit, így nem is vágynak újra. De a fiatalok már szívesen építenének újat, de nem hagyják nekik. Így csak az a járható út, ha addig éldegélnek a viskóban, amíg az új el nem készül, hiszen nekik is lakniuk kell valahol.
De ha újat kapnak, akkor a a fiatalok boldogan átköltöznek az új épületbe, amely nagyobb is, szebb is, jobb is. Az öregek pedig maradnak a viskóban, amíg rájuk nem dől.
Ja ... az adott olvtársról magam is úgy látom, hogy egyetlenegy "feltételezését" sem vitte még végig olyan szinten sem, hogy azt valahova összefüggően leírta volna és nevét és arcát is merné adni hozzá.
Ezt pedig így hőzöngésnbek nevezik max és semmi újnak, mert ez régen is csak az volt.
1. Világosan és azzal kezdtem, hogy az adott felsorolásom csak példálózás az elméleti fizika átmenetéről gyakorlati mérnöki fizikába. A folyamat meg lényegi elemeit tekintve akkor is így történt, ahogyan írtam. Nem volt bizonyítható eleinte ... és szépen és folyamatosan az lett.
2. Azt írtam, hogy nem merültem bele olyan mélységben, hogy a relativitáselmélet áltudományos, vagy tudományos voltáról nyilatkozzam. Az azért messze nem semmi. Sőt inkább itt a te hozzá értésed kérdéses, ha szét sem választod annak főbb területeit sem. Még az általános és a speciális relativitás sem. Sőt azt is kifejtettem, hogy szerintem annak csak egy max egyes részletében lelhetsz hibát, az egész nem nagyon lehet hibás, mert az alapjai már korábban is megvoltak és igazoltak is voltak.
Figyelj én el tudom mással is foglalni magamat, nem szívemügye itt lenni. Sőt sejtettem is, hogy ez várható. Nem nagyon tudod sem te, sem a fikázóid sem betartani sem a vitakultúra szabályait, sem a helyes érvelés szabályait sem. Nem is beszélve ugyebár a tudományos módszertan sokkal szigorúbb szabályairól. Értelmetlen és sehova sem vezető vita ... meg nem is vita lényegében.
Azok a csajozók, akik értenek a "háromszögeléshez", azt mondják, hogy úgy szerencsés, hogy először megszerezzük az újat, és utána dobjuk el a régit, s azt akkor már leértékelve. Addig is a régi még hasznos tud maradni, pláne ha az új nem jön be.
Természetesen az, aki újat akar csinálni, az feltárhatja a régi hibáit, és ki is mondhatja magának, hogy a régi hibás. Ám érdemes ezt nem szétkürtölni, mert van esély a két szék közül a pad alá esni (persze aki ebben élvezetet talál...).
Ha mégis szétkürtöli, akkor joggal vélhetik mások róla azt, hogy nincs nála valami rendben. Galileivel is történt ilyesmi. Ha mégis igaza lesz, akkor a világon senki (mégegyszer: SENKI), sem szereti azt, hogy valaki utólag a "na ugye én megmondtam" szerepben tetszeleg. Ezt a szerepet ugyanis kizárólag az élvezi, aki "megmondta".
Tanulságos Semmelweis esete, akit akadékoskodó kollégái - végső soron, bár közvetve ugyan - megöltek.
Az adott dolgot nem én írtam, csak idéztem. Ott az idézőjel a kezdetén és a végén is. Annyit viszont megtettem, hogy mielőtt idézem, eléggé sok helyen leellelnőríztem, hogy nem-e blődséget idézek. Nos az idézés helye is kellően megbízható és számos más szintén eléggé megbízható lexikon is ugyan azt írja lényegében. Ja meg te annak csak egy számomra jelentéktelen részletébe kötnél bele. Amiben nem is belém kellene, hanem abba, aki írta.
Ja és az alap mondandó egyértelműen igaz. Az adott képlet nem Einstein találmánya. Nem ő volt ebben az elsődleges "felfedező".
Elismerted, hogy nem foglalkoztál a témával, mégis ahelyett, hogy kérdeznél, máris oktatni akarsz.
"Az atomhasadás energiafelszabadulása eleinte csak sejtés volt."
Először: nem atomhasadás, hanem atommaghasadás.
Másodszor: Nem volt semmiféle sejtés
Harmadszor: Az atommaghasadást Otto Hahn német kémikus fedezte fel. Új elemet akart előállítani neutron bombázással, de nem magasabb rendű elem keletkezett, hanem széthasadt a mag.
Negyedszer: A jelenség kapcsán mindenkiről beszéltél, csak a jelenség felfedezőjéről, Otto Hahn nem.
Mindez valóban jól mutatja a tájékozatlanságodat.
Szerintem, ha nem ismered a témát, akkor inkább kérdezz és tanulj.
Ne akarj azonnal oktatni, mert nevetségessé válsz.
Én egyébként sem egy elmélet következményeiből fakadó előrejelzésekről írtam.
Félreértetted, és most magaddal vitázol. (három néven)
"...hanem a jelenleg ismert, és legjobban használható modell. Lehetne helyette másik is (szintén csak modell), de amíg az nincs, és ami van az még csak korlátozott módon alkalmas..."
Ebben is egyetértünk.
"addig kár a jelenlegit hibásnak, s pláne alkalmatlannak nevezni."
Ebben már nem értünk egyet. Ha valaki újat, egy jobbat akar csinálni a mainál, akkor először fel kell tárni a réginek a hibáit. Ehhez azonban ki kell mondani, ha a régi hibás. Ha a régiben nem lenne hiba, és ezt nem mondanád ki, akkor értelmetlen lenne egy újat csinálni.
Erre (13. HSZ) - az én gondolataim - csak lényegre törően:
A 0-ás HSZ-ban (IGe -re hivatkozva) a tudományról (és áltudományról) egyfajta definíciót olvashatunk. Az most megállapodásnak minősül-e, vagy tudományos igazságnak? Ha az előbbi, akkor a tudomány definíciója nem tudományos. Ha meg az utóbbi, akkor annak igazságáról, helyességéről hol van a bizonyíték?
Úgy látom előbb utóbb eljutunk Gödel felé (aminek szuperfizikus megérzi az igazságát, de azt logikájával meg körömszakadtáig tagadja, amit megértek, mert rejtett ellentmondást tartalmaz). Ebben benne van az is, hogy a matematikát önkényesen (megállapodással) nevezhetjük tudománynak is meg áltudománynak. Kissé átformálva a tételek lényegét, azok arról szólnak, hogyha a Gödel tételek igazak, akkor a Gödel tételeit tarthatjuk akár igaznak, akár nem. Ámde ha a Gödel tételei nem igazak, akkor a Gödel tételeit tarthatjuk akár igaznak, akár nem.
Ez a szuperfizika zsákutcája, pontosabban az, hogy a fizikát egy olyan szintre kívánja emelni (ez utóbbi a metafizika szintje), amelyet azonban nem kíván tudományosnak elfogadni, mihelyt kiderülne róla, hogy metafizikáról van szó.
Azonban valóban nincs kétféle fizika, még ha az elnevezések talán ezt sejtetnék.
A metafizika tárgyalná azokat, hogy mi van ténylegesen a valóság mögött, aza mi az abszolút igazság. A fizikát meg már évszázadok óta arra használjuk, hogy nem érdekel az abszolút valóság, hanem helyette egy használható modellt alkotunk (megállapodásokkal, de a tényekkel teljes összhangban), és azokat a mindennapi élet dolgaiban - mint hasznos eszközt - alkalmazzuk.
Azaz a mai fizika nem az abszolút igazság, hanem a jelenleg ismert, és legjobban használható modell. Lehetne helyette másik is (szintén csak modell), de amíg az nincs, és ami van az még csak korlátozott módon alkalmas, addig kár a jelenlegit hibásnak, s pláne alkalmatlannak nevezni.
Lényegében erről, ami itt kezd folyni, az egy filozófiai (metafizikai) vita, s egy-egy adott megállapodás szerint tekinthetjük tudományosnak, vagy pedig nem annak.
"a feltételezések egyszerűsített halmaza lehetővé tette Oliver Heaviside számára, hogy számítást végezzen: meghatározta az "effektív tömeg" mennyiségét, amelyet egy töltött részecske hordoz, arányos az elektromos térenergia (E) osztva a fénysebesség (c) négyzetével. Heaviside-nak 4/3-os arányossági állandója volt"
Te majdnem olyan műveletlen vagy a fizikában, mint szuperfizikus.
Heaviside számolása egy olyan százhúsz évvel ezelőtt divatos, de azóta megbukott elméleten alapult, amely szerint a tehetetlen tömeg teljes egészében elektromágneses eredetű. Már azt is csak mindenféle önkényes feltevésekkel sikerült elkerülnie, hogy az elektronra végtelen tömeg adódjon.
"... az az >>idő<< amelyre a fénynek szüksége van ahhoz, hogy A pontból a B pontba jusson, egyenlő azzal az >>idővel<< amelyre szüksége van ahhoz, hogy a B pontból az A pontba jusson."
Ismét leleplezted a tudatlanságod.
Ez csak a fénysebesség izotropiájáról szóló feltevés, aminek elfogadása vagy elutasítása semmit se változtat a relativitáselmélet tényleges következményein. Az elfogadása vezet el a standard szinkronozási eljáráshoz, ami a legegyszerűbb megértési utat és számolási eljárást kínálja, ezért általában ezt tanítják az egyetemeken, de például Matolcsi Tamásnak ELTE matematika professzorának is van egy tankönyve, amiben kimutatja, hogy tetszőleges nem standard szinkronizációk alapulvételével is ugyanazokat az eredményeket lehet levezetni, amelyek egyszerűbben kijönnek standard szinkronizáció esetén. Ugyanúgy kontrahálódnak a részecskenyalábok, s ezért ugyanúgy kell beállítani a gyorsításukat végző mágnesek vezérlését, a szabad-elektron lézereknek is ugyanolyan frekvenciája lesz, ugyanannyinak mérhető a gyors müonok élettartama, ugyanannyival nő meg a nehézion gyorsítókban ütköztetett aranyatommagok energiasűrűsége, ugyanannyival kell megváltoztatni a GPS műholdak óráinak járását ahhoz, hogy helyes koordinátákat szolgáltassanak, stb, stb.
Végül éppen ezért érdektelen, hogy a fénysebességet mindig csak valami oda-vissza úton tudjuk mérni, s pusztán feltételezzük, hogy ezek egymással egyenlők. Mert ha bármi mást feltételeznénk is, a relativitáselmélet mindig ugyanazokra az eredményekre vezetne.
Az eltelt 5 évben igazán fejleszthetted volna már a tudásodat, ha másért nem, legalább azért, hogy ne legyen mindig ilyen könnyű megcáfolnom az állításaidat.
Ide tartozik, mert a TUDOMÁNYNAK és a vele kapcsolatos ismereteknek, közvélekedésnek is vannak tévhite is:
48. Albert Einstein dolgozta ki az E = M x C2 képletet. ... ( Nos nem igaz. Csak ő tudta a legjobban megmagyarázni. "Einstein előtt, az 1880-as években J.J. Thomson fizikus, az elektron felfedezője elkezdte azt gondolni, hogy egy mozgó, töltött részecske elektromos és mágneses mezőjének energiát kell hordoznia. Megpróbálta számszerűsíteni ennek az energiának a mennyiségét. Bonyolult volt, de a feltételezések egyszerűsített halmaza lehetővé tette Oliver Heaviside számára, hogy számítást végezzen: meghatározta az "effektív tömeg" mennyiségét, amelyet egy töltött részecske hordoz, arányos az elektromos térenergia (E) osztva a fénysebesség (c) négyzetével. Heaviside-nak 4/3-os arányossági állandója volt, amely eltért az 1-es számításában szereplő 1889 valódi értékétől, akárcsak Fritz Hasenöhrl 1904-ben és 1905-ben. Henri Poincaré 1900-ban önállóan levezette az E = mc²-t, de nem értette levezetéseinek következményeit.")
Nincs itt semmi zavar. A tudományos eljárásnak és módszertannak része az ELŐRE JELZÉSEK.
Tehát amelyek még csak sejtések, de nem bizonyítottak. Vagy csak részben és nem kellő biztonsággal bizonyítottak. Nincs is vele semmi gond, ha oda is vannak sorolva. Azért elméletek, az elméletek.
Egy rakás tudományos dolog így született. Amelyek már elméletben sejtések, előre jelzések voltak és csak később sikerült bizonyítani.
Legyen itt példának a legnyilvánvalóbb tényszerű eset:
1. Az atomhasadás energiafelszabadulása eleinte csak sejtés volt.
2. Később ezt számítások is alátámasztani látszottak.
3. Elő kísérletként Fermi atom máglyája mérésekkel rész dolgokat igazolt.
4. Befolyásos tudósok rávették a politikusokat, hogy adjanak pénzt egy komolyan kísérletre is.
5. A komolyabb kísérlet sikeres volt kicsiben ... Los-Alamos kísérleti robbantás.
6. Elkészült két élesben is bevethető atombomba és be is vetették. Az dolog tényszerűvé vált.
7. Az atomerőművekkel, atom jégtörő hajókkal, atom energia telepekkel az űrben, a békés célú felhasználás is elkezdődött.
8. Az előre jelzés napi ténnyé vált. Fizikai ténnyé.
Az, hogy tettél rá egy mínuszt, annak beismerése, hogy igazam van, és nem tudsz ilyet mondani.
Tudományosan bizonyított állítás tehát, hogy hülyeséget beszéltél. Tesztelhető állítás, (amit te annyira szeretsz), tesztelve is van, és megbuktál benne.
Az Ivángábor-féle tudománymeghatározás tehát értelmetlen ostobaság.
