Nekem is olyan kulcsos korcsolyám volt és hideg ide-oda, nagyon szerettem korcsolyázni. Akkoriban még igazi telek voltak. Szegeden nem is volt műlyégpálya csak teniszpályákat öntöttek fel télre. A bérletet lukasztották, mint a villamosjegyet. 30 alkalomra volt érvényes és előfordult, hogy nem volt elég.
Ma viszont a müpa előtti szép üres lekövezett prérin volt szerencsénk csúszkálni. Tényleg nem lehetne azt elérni, hogy a taxik behajthassanak a főbejárathoz??? Nem tudom kinek az asztala, de írnék akárhova, csak történne valami e-téren. MInden hangverseny alkalmával jól felhúzom magam és ma ráadásul esett és csúszott is.:-(((
Az komoly összeg volt... Én biztos nem áldoztam volna rá ennyit. Sőt, gimiben kivívtam magamnak, hogy mikor dupla tormaórán kiment az osztály korizni a Műjégre, én az idő alatt görkorcsolyázhassak a pálya körül. Minden körnél leintegettem a tornatanárnak, ebből tudta, hogy tettestársammal nem a kocsmában ülünk. :-)
A hatvanas évek elején a bakancs vastag bőr talpszélébe kulccsal karmos lemezkékkel rászorítható korcsolyát használtunk és nem is emlékszem, hogy lett volna másmilyen. Ez a kulcs Z alakú volt és mindig elveszett. Az egész szezonra 75 Ft a fényképes bérlet, még meg is van valahol.
(Fillérre ugyanannyi volt egy nagy kétszobás tanácsi lakás havi lakbére is.)
Nálunk kicsit jobb volt a helyzet, legalábbis a pontonosoknál, mert ott már -szerintem- újabb pontonok voltak. Amikor a Kraz ledobta a pontont, az lassan kinyílt, és a két katonának a szerelővassal már 'csak" össze kellett "pattintania" a rögzítő füleket. Max a méteres vasat ejthették volna be.
A mienk (a "gépszázadnál") viszont még olyasmi lehetett, mint amiről te beszélsz 68-ból. Szép csőrős ZIL-ek (ha Lenint nem is, de Sztálint még tuti látták) hurcolták a vasakat. Fogyasztás elvileg 80 l / 100 km, valójában 120, de leginkább 0, mert el sem indultak, és a legénységi Csepelek húzták be őket, vagy ki egészen a Duna-partra. Lerakták a pontont, összecsavaroztuk, felállítottuk rajtuk a cölöpverő állványt, aztán jött a küzdelem, hogy beindul-e. Persze önindító nuku, lehetett a cölöpverő súlyt mindig felrángatni és leejteni. Közben az őrmesterek meg állítgatták a szívatót és a gyújtást. Ezeken a tanórákon édes anyanyelvünk szókészletének ugyan parciális, ám mégis igen fontos részét vagy újravettük, vagy eleve ott tanultam meg. Mindig elgondolkodtam, hogy ezeknek egyetlen céljuk lehet a hadviselésben: a túlparton beásott olasz tüzérség halálra röhögi magát, ha meglátja, mivel harcolunk a XX. század végén.
A múltkor volt valami nosztalgikus blogbejegyzés a honvédség szinte zsír újonnan betárolt, majd szétrohasztott és beolvasztott eszközei miatt. Hát az sem százas, akinek az fáj, hogy ezeket a benzinzabáló szarokat (mert hát a Csepelek kivételével egyik sem dízel volt) Antallék alatt kikukázták. A Kraz fogyasztása 100-120 liter országúton, de ki járt ezekkel országúton? És egy ezredben volt belőle vagy 80. A Zilek 80-120 közt ettek, a Csepelek persze sokkal kevesebbet a dízelből, de azokból ezredenként volt talán 10.
'68 elején a Tiszán építettünk hasonló pontonos hidat. Ennél a víznek háttal álló teherautóról lecsúszó ponton (óriási vasdoboz) tetején acélgerendák voltak, amiket elfordítva lehetett a másik ponton gerendáihoz csavarozni a maroknyi csavarokkal.
A hideg miatt kicsúszott egy ilyen csavar a kezemből, amikor megparancsolta egy tisztes, hogy hozzam fel a fenékről. A víz alá hajolás nem volt könnyű, mert a mentőmellény nem nagyon engedte a merülést.
Amikor megfogtam a csavart és kiegyenesedtem, légzőgörcsöt kaptam, azaz a levegő sem ki, sem be, de végül a görcs lassan felengedett és nem fulladtam meg. Egy tiszt meglátott a vízben és nagyon mérges lett, azonnal a vaskályhával melegített sátorba parancsolt melegedni, és babusgattak, nehogy ebből bajom legyen.
Akkor nem fáztam meg, de utána évente előfordult ez a légzőgörcs, például egyszer a buszon állva csaknem megfulladtam.
Nem rossz, mindig mondtam, hogy pálinka legyen a téli túrán az emberrel. Tudom, hogy nem használ, sőt árt, de ha már meg kell halni, haljunk meg kellemesen. :-)
Amire egyébként én gondoltam, az az eggyel korábbi, 85-86-os tél volt. Januárban volt a Duna 86 hadgyakorlat, hál' istennek nem mi csináltuk a hidat, hanem az oroszok, van arról is sztorim. De nekünk is volt téli gyakorlatunk, csak olyan kicsi, zászlóalj szintű. Repkedtek a mínuszok, úgyhogy amikor ledobták a pontont a Dunára, a felfreccsenő víz rögtön ráfagyott. Csokis honvéd lelkesen ugrott is át az egyik pontonról a másikra, kezében a két diókulccsal, amivel össze lehetett húzni a nagy csavarokat. Amikor elrúgtam volna magam, akkor vettem észre, hogy minden tiszta jég, és csúszom. Két lehetőségem volt: vagy pofával bele a Dunába, vagy ugrom magamtól, és akkor állva érkezem a vízbe. Ezt választottam, és derékig elmerültem, de úgy, hogy közben a két kulcs végig a kezemben volt. Meg is lettem dicsérve, hogy milyen jó katona vagyok, nem hagyom el a fegyverem. Kiderült, az egész zászlóaljnak ez a két kulcsa volt összesen, ha elejtem, bukhatom le érte. :-) Persze a főhadnagyunk azonnal kiparancsolt a vízből, és beküldött a tiszti sátorba, hogy üljem körbe a dobkályhát, aztán egy Csepellel beküldtek a laktanyába, hogy az ÜTI-nél zuhanyozzak le (napközben csak ott volt meleg víz). De meg is úsztam a dolgot simán és szó szerint.
Viszont két hétre rá volt a Duna 86 a dunaújvárosi orosz pontonosokkal, ahol mi adtuk a technikai segítséget (megfigyelőpontok kiépítése a főtiszteknek, vörös kókuszszőnyeg a homokra, konyha telepítés, ilyesmi :-) ) Persze a hadgyakorlatnak van főpróbája is, nehogy már a pizsamások előtt égjen le a csapat, no, azon történt valami.
Az egyik orosz pontonos Kraz nem tudott megállni ponton dobásához, és szépen, lassan, egyenletesen tolatott be a Dunába. A sárvédőn ült a pontonos katona, várta a fékezést, hogy leoldja a ponton, de amikor nyakig ért neki a víz (kint -10, a víz 0 fokos), azért csak felállt. Addigra a Kraz szívócsöve is beért a vízbe, úgyhogy leállt a motor, a ponton meg szépen szétnyílt a teherautó hátán, és a rögzítő drótkötélen lógva úszott a Dunán. Persze rögtön nagy kiabálás, futkosás, szegény Szerjózsa meg úgy járt, mint Nemecsek Ernő: ha már úgyis vizes volt, őt zavarták be leszedni a kötelet.
Utána kiparancsolták a partra, hogy várjon a csurom víz ruhájában. 10 perc múlva megjelent egy tankvontató, Szerjózsa meg megint mehetett be, hogy a vonórudat feltegye a Kraz orrára. Mivel az legalább egy méternyi víz alatt volt, a végén le is kellett buknia.
Utána megint elácsorgott egy kicsit a parton, majd szóltak neki, hogy most már elmehet. Nem vagyok benne biztos (bár tudom, hogy a szocializmusban a legfőbb érték az ember), hogy túlélte szerencsétlen.
Az is egy nagyon hideg Szilveszter volt, be volt fagyva a tó, és apukám elhatározta, hogy egy pajtásával átsétál a jégen Füredről Tihanyba. Már éppen indultak volna, amikor a műegyetemi klubház hajóácsa utána dobott egy evezőt, hogy ezt azért vigye magával.
Ballagtak, ballagtak Tihany felé, elöl atyám, vállán az evezővel, amikor is a semmi közepén - valami forrás lehetett ott a mélyben - beszakadt alatta a jég. Bakancs, téli dzseki, persze elsüllyedt, mint a kő. A lék tetején meg keresztbe feküdt az evező, abba kapaszkodott. A másik pasas próbált volna közelebb menni, de ripityára tört alatta is a jég, képtelen volt. A papa végül valahogy addig nyújtogatta felé az evezőt, míg el tudta érni, és azzal nagy nehezen kicibálta a vízből.
Gyors léptekkel visszamentek az üdülőbe, atyámat ott egy üveg pálinkával bezárták a szaunába, és esküszöm, még meg sem fázott. Igaz, másnap borzalmasan fájt a feje.
Tanulság: aki jégen sétál, MINDIG vigyen magával evezőt.
Én közben rájöttem, hogy szépen fejlődő Alzheimeremnek köszönhetőnek az 1986-os telet írtam le. 96-ban már boldog tanári életet éltem egy meleg szobában. Na jó, nem. Tuti kint voltunk valahol az erdőben szilveszterkor, amekkora marhák vagyunk, de ez már más kérdés.
1978-ban volt ez. Itthon olyan plusz tíz körül volt, mi meg annak megfelelően öltözve repülőre szálltunk s irány Berlin.
Na, ott volt vagy húsz fokkal kevesebb, és hófúvás. A rendelt busz nem jött ki elénk, mehettünk vonattal, mert az járt, bár késett egy óra körül. A peronon öltöztünk át melegebb ruhába.
A következő napokon kissé lehűlt az idő, lett mínusz 18- ilyen időben a kutyát is ölben viszik ki ugatni.
No de hát mi turistának mentünk, szóval róttuk szép szorgalmasan az utcákat, sűrűn látogatva a kávézókat, pálinkázókat.
Potsdamban a Sanssouci kastélyban csak mi voltunk látogatók, ezért adtak mellénk vezetőt, de ő is fázott, ezért aztán a magunkkal vitt lélekmelegítőt iszogattuk vele az elegáns termekben.
A 96-os Szilveszter nagyon előttem van. Borzalmas év volt, és éjfél előtt már mondogattuk egymásnak, hogy juhé, de mindjárt vége. Na, akkor jött valaki, hogy telefonált a szomszédunk: betörtek a lakásunkba, de már jönnek a helyszínelők... Másnap iszonyat ónos esővel kombinált havazásban mentünk fel kábé hússzal Pestre, összetakarítani az ujjlenyomat-port. Szép volt. Igen, valószínűleg akkor volt olyan marha hideg is.
Az könnyen lehet. Én novemberben estem egy marha nagyot egy tájfutó versenyen, kinyílt a térdem, mint a tubarózsa. Épp akkor voltam katona (eltávon voltam), és nem volt kedvem a nem-annyira-jó-hírű Honvéd Kórházhoz, így nem varrattam össze. Be is gyógyult, de azért a porc megsínylette, és amikor bejött a -18 az őrtoronyban, akkor az éjszakai etap végén alig bírtam lejönni a létrán. Lett belőle egy hét gyengélkedő, és ezzel elpasszoltam a téli lövészetet és kézigránát hajigálást. Megérte! :-)
Tamás: Ja kérem, a népi bölcsesség sosem téved: "Szar a hideg szél nélkül". :-)
Nálunk verőfény és napsütés volt ma, igaz -27°C körül ingadozott, de szélcsendben is volt az -19°C. Emígy fest a dolog a doppler radaron és havazásban:
Az ítéletidőt a Mindenható valamiért délebbre helyezte. Én nem vitatkozok vele...
Tamás, mi van nálatok? Betáraztatok tűzifából a kandallóhoz, vagy csak egy aggregátort tettél be, hogy ha elmegy az áram, akkor is legyen fűtés? Tényleg, mekkora viharra lehet számítani? Valóban ilyen komoly, vagy csak a régi vicc éled meg az indiánokról, akik piszkosul vágják a fát?
Mindig fenntartással kezeltem a másod-, vagy harmadszintű forrásokat, hiszen gépelési, szerkesztési hiba miatt nem a helyes adat kerülhet bele (nem is beszélve a szándékosan belevitt hibákról, pl. baleseti anyagok feldolgozásánál). Ha az a vasút átadásra került, valamiféle hatósági bejárás (és annak nyomán jegyzőkönyv felfektetése) történt, ami általában nem selejtezhető. Ha ennek a nyomára tudsz akadni, az a tuti. Én első körben a MÁV Központi Archívumban kérdeznék utána, mert bár valószínűleg ott konkrétan semmi sem lesz, de talán ők azok, akik egyáltalán ötlettel rendelkeznek arról, hogy egy ilyen iratot hol lehet fellelni.
Képzed, mikor én jártam iskolába, pontosan ez volt a szöveg. A csonkán kicsit fennakadtam, de apukám mondta, hogy butaság nem kell vele törödni. Ahol most élünk az Magyarország. Szerencsére igen modern gondolkozásu apukám volt.
