“Egy bácsikám, ki csősz volt s egész évben a Varjúdomi kunyhóban lakott olyan mesét mesélt, amilyen éppen abban a percben eszébe jutott. Az volt a jó, hogy élni kellett, élni a sok szeszélyes mesét. Így csinált nékem hosszú orrot, kedvet ahhoz, hogy éljek úgy, ahogyan ő élt. Mert ő volt, ő meséje minden hőse, a hónapok és magok ismerője, kinek a nap volt kalendáriuma, szél a nagyapja, parázs meg a húga”
Szeretettel tudatlak Titeket, hogy az írói és előadói munkásságom mellett gyakorlati eszközökkel is igyekszem segíteni. Az elmúlt években megtanultam a traumatérkép rajzolását, melyről már korábbi könyvemben is írtam. Én nagyon hiszek ebben, sőt hatalmas eredményeket és változásokat hozott már azok életében, akiknek elkészítettem a térképét - többek között az én életemben is. A módszer hatékonyabb használata érdekében rengeteget tanultam, fejlesztettem és teszteltem - méghoz...
Hm... Valamelyik nap elgondolkodtam mi lenne az emberiségből tükör nélkül. A tükörben az emberek azt szeretnék látni aminek másoknak látszódni akarnak. Nem önmagukat. Valahogy ez van itt is. Ő is másnak akar látszódni, mint ami.
Akkor olvashattál köpködést, mikor a fermit elfoglaló hikálmajomhorda itt elkezdte. Pont azért lett ez a topik, hogy ide ne másszanak. De szégyentelen energiavámpírok. Akik nem tudnak gondolkodni, és létezni a nélkül hogy másokat ne zaklassanak!
"Számos comig-of-age film vissztérő motívuma a tükör, amiben a serdülőkorban járó főhős elégedetlenül szemléli saját testét. Ezt teszi a Lány című film főszereplője is, annyi különbséggel, hogy ő nem testének egy jobb verzióját szeretné látni, hanem a teljesen ellenkezőjét: fiú helyett lányt. A film számos Cannes-i díj után Lukas Dhont Belgium idei Oscar-jelöltje.
A legtöbb transzgender témájú filmmel ellentétben, a Lány nem a klasszikus nemi identitáscsere okozta krízishelyzet-narratívát (Így is, úgy is Lawrence, A dán lány) követi, hanem egy nyíltan felvállalt, társadalom által befogadott transzgender szereplő alaphelyzetéből indul ki. Lara egy 15 éves lány, fiú testben, akinek balerina ambícióin túl a legnagyobb vágya nőként, női testben élni. Ettől csak fiatal kora választja el, minden más adott: támogató család az apja és a kisöccse személyében, gondoskodó orvosok és terapeuták, a hormonkezeléshez és a leendő műtéthez szükséges anyagi háttér és egy (relatíve) toleráns szociális közeg. S bár mindenhol lányként bánnak vele és Belgium egyik legjobb balettiskolájába jár, Lara folyamatosan boldogtalan, képtelen elfogadni állapotát. Persze, ahogyan a tavalyi külföldi Oscar nyertes Fantasztikus nőben, itt is feltűnik a külvilág és a transzgender jelenség konfliktusa (az iskolában az egyik tanár megkéri Larát, hogy hunyja le a szemét, majd azt mondja az az osztályban a lányoknak, hogy nyújtsa fel a kezét az, akit zavar hogy Lara velük együtt öltözik). Lara meggyőző külseje ad a filmnek egy izgalmas bizonytalanságot: sosem tudjuk, hogy kik tudják, és kik nem, miközben gyakran próbáljuk elterelni a figyelmünket ennek jelentőségéről, ami, bevallom, nem mindig könnyű. Mégis, a filmet mozgató feszültséget nem külső tényezők, hanem a főszereplő belső konfliktusa generálja..."
A snasszburgi uniós jogászok napokkal előre kijelentették, hogy a tartózkodó szavazás a jogszabályok szerint ilyen ügyben figyelmen kívül hagyható. S ő értenek is hozzá, te meg nem.
Meg a többi fidióta sem. Érdekes módon azóta sem támadtuk meg a határozatot, mint ígérte a Picigeci.
Örömmel lárom shorty hogy kidobtad a régi Wass Albert köteteidet, s hogy téged idézzelek - a “gyapjas alakváltók” között pipázol a romkocsmákban, faludyt, hellert olvasgatva.
A fővárosi liberális értelmiség köpködi a magyar népet, lesajnálóan alázza azokat, akik velük ellentétben a migráció mélyebb összefüggéseire is kíváncsiak.
„Nem dolgoznak. Miért is tennék, ha bőséges segélyt kapnak a német államtól pusztán azért, mert jelenlétükkel, elbűvölő személyiségükkel, barnán csillogó szemeikkel és egzotikus hagyományaikkal – antiszemitizmus, nők és melegek elnyomása és gyűlölete, majd precíz megkövezése, otthonról hozott konfliktusok az újhazába importálása – emelik Németország unalomba fulladt, nyugalmas mindennapjainak fényét?
Hogy ehhez képest, miért visszhangozzák agymosott papagájként a migránsbabusgató propagandisták, hogy azért van szükség több millió bevándorlóra, mert a jómódba ellustult és csinos pocakot növesztő európai őslakosok nem hajlandók elvégezni alantasnak számító, rosszul fizetett, fizikai munkákat – én nem tudom. Csak sejtem. Szerény véleményem szerint a minket analfabéta, agymosott, a gyűlöletpropagandának bedőlt idiótáknak nevező fővárosban élő liberális értelmiség, az orbáni diktatúra alatti elnyomás alatt senyvedve a rengeteg fellépés, televíziós szereplés és hakni miatt képtelen még arra is időt szakítani, hogy legalább hetente egyszer kinyisson egy újságot, és legalább pár perc erejéig tájékozódjon arról, mi is folyik körülötte a világban. Vagy legalább három villamosmegállóra az Oktogontól. Ehelyett azt a bő 2,8 millió Fidesz szavazót gyalázza, akik viszont vele ellentétben elgondolkodnak azokon a furcsa ellentmondáson, hogy miért akarnak az állítólagos háborús menekültek teljesen békésnek tűnő Olaszországból Franciaországba, illetve a hasonlóan nyugodt és csendes Franciaországból Angliába szökni, vagy hogy miért hazudoznak Soros NGO-i damaszkuszi paleontológusokról, és mérnökökről, miközben a honfoglalók csak nyomokban tartalmaznak szíreket, diplomás értelmiségieket pedig még úgy sem.
A fővárosi liberális értelmiség a saját nagyképűségükből és gőgjükből épített toronyból köpködi a magyar népet, lesajnálóan alázza és gyalázza éppen azokat, akik velük ellentétben a migráció mélyebb összefüggéseire is kíváncsiak, és nem elégszenek meg azokkal a leegyszerűsített, egybites üzenetekkel, hogy minden Európába betörő fiatalember a szíriai polgárháború elől menekülő többdiplomás keresztény.
A jóemberség hazugságában tetszelgő nagyképűek undorodva köpnek egyet, és a foguk között sziszegik a választás után legkevesebb ötezerszer megismételt mondatot: »az iskolázatlan, vidéki választok bedőltek az egybites és hazug gyűlöletpropagandának.«
Pedig pontosan ők azok, akik a migrációt övező leírhatatlan mennyiségű hazugságot mindenféle fenntartás és forráskritika nélkül elfogadták. Pont ők hitték el Soros szervezeteinek egybites propagandáját a menekültekről. Pont ők azok, akik elitista sznobériából a homokba dugják a fejüket, ha napvilágra kerülnek azok a hírek, amelyek nem az ő egybites narratívájukat igazolják. Amikor kiderül, hogy a menekültek nem akarnak dolgozni, amikor kiderül, hogy párhuzamos társadalmakat alakítanak ki olyan no go zónákban, ahová a tűzoltóság és a mentők csak katonai segítséggel mernek bemenni, és amelyek létét már Merkel is elismerte, amikor kiderült, hogy visszatért az antiszemitizmus Németországba, és a helyi zsidó vezetők azt tanácsolták az országban elő vagy látogató zsidóknak, hogy ne viseljenek kipát a közterületen, akkor a mi fővárosi libsi értelmiségünk azonnal lebukik a homokba és csak pár másodpercre húzza ki onnan a fejét, akkor is csak annyira, hogy a szája köze folyt homokot kiköpve egybites »vidékizzen« egyet.”
Eddig ahányszor beleolvastam ebbe a topikba, kb. mindig uazzal az oda-vissza köpködéssel találkoztam, amit már a femiben is untam, ezen a romkocsmás definíción viszont egy jót röhögtem.
Sorry, de még neked se ígérhetem meg, hogy ha ingerenciám támad, hogy bármelyik topikba beírjak, akkor ezt ne tegyem meg...
Azt elfelejted, hogy az 2/3-os szavazás volt. És nem vették a tartózkodó szavazatokat figyelembe. Megszegve az előírást, amely a jelenlévők 2/3-át írják elő. És jelenlevőkbe a tartózkodók is beletartoznak.
A baloldali értelmiség mindenben olyan magabiztos, kategorikus és elitista, mintha nála lenne a bölcsek tuti köve, és minden más gondolatrendszer követői taplók és tehetségtelen tulkok lennének.
„Most az egész magyar ellenzéki média tele van sivalkodással, hogy a galád kormány meg a csinovnyikjai ki akarják törölni a köztudatból Esterházyt meg egyáltalán mindenkit, aki a baloldali és nem a nemzeti-konzervatív-népiesch vonalhoz tartozik (mintha egy határozott vonalat lehetne húzni a kettő közé). Holott gondolkodó ember nem lehet annyira hülye, hogy ilyesmire vállalkozzon: az egész történelem bizonyítja, hogy egy írót el lehet nyomni, meg lehet ölni, de elhallgattatni nem lehet, mert ez a konok és ádáz fajzat még a halála után is beszél. Nem vagyunk ostobák. Nem ezt akarjuk.
Csakhogy az ellenlábas szekértábor hülyének néz minket. Ahogy a politikában is folyamatosan hülyének néz, miközben egy évtizede zsinórban szenvedi a súlyosabbnál súlyosabb vereségeket, és idén olyan csapást szenvedett, amiből egyhamar nem fog talpra állni. A vereség oka a mérhetetlen gőg, ami, úgy tűnik, a baloldali gondolkodás legfőbb jellemzőjévé nőtte ki magát.
A baloldali értelmiség mindenben olyan magabiztos, kategorikus és elitista, mintha nála lenne a bölcsek tuti köve, és minden más gondolatrendszer követői taplók és tehetségtelen tulkok lennének. Elképesztő agresszivitással védik érdekeltségeiket, mintha kizárólagossági joguk lenne az élet minden területére. Ha támadnak, vehemenciájuk félelmetes, az eszközökben nem válogatnak, és ez sajnos legtöbbször visszariasztja a kevésbé harcos konzervatív értelmiségit.
De az írót elhallgattatni – mint azzal fentebb is példálóztunk – hosszú távon nem lehet. A rendszerváltás utáni balliberális dominancia mámorában a kanonizáló korifeusok gőgösek voltak, nem pedig bölcsek. Amikor a magyar történelemben először ténylegesen megszűnt a cenzúra és ténylegesen megvalósult a szólásszabadság – azaz a rendszerváltás után –, meg kellett volna történnie az egész magyar irodalom újraértékelésének a kezdetektől a határon túli irodalmakig és az emigráció irodalmáig.
Nem történt meg: egy elitista kánon állt föl, amelyben még a legnépszerűbb költőfejedelmeknek, Faludy Györgynek vagy Kányádi Sándornak sem jutott főszerep. A főszerepet Esterházy Péter kapta meg, akit az elit emelt piedesztálra, holott Faludy és Kányádi mögött sokkal régebbi és sokkal népesebb rajongói tábor állott, a magyar irodalom története során életében még egyetlen poéta – Petőfi sem – örvendett ilyen óriási népszerűségnek, mint ők ketten.
Mindeközben Esterházy írásművészete megosztó volt, a magyar Nobel-díj pedig valaki más, a kvázi ismeretlen Kertész Imre tarsolyában rejtőzött, akit csak a Nobel-díj elnyerése után, néhány évig ünnepeltek, aztán, amikor kiderült, hogy nem feltétlen híve Európa „öngyilkos liberalizmusának”, és pofátlan módon elfogadta a Magyar Szent István Rendet a nemzeti kormánytól, ismét elkezdték elhallgatni. Jellemző, hogy a balliberálisok nem a Nobel-díjas Kertész Imre, hanem Esterházy Péter születésnapját javasolták a magyar próza napjának.
Szerencsére a konzervatív körök – a Magyar Írószövetséggel az élen – ezúttal igazán a sarkukra álltak, és a magyar próza első igazi géniuszának születésnapja vált a próza ünnepévé. Jókai Mór ugyanis kiállta az idők próbáját, míg a közelmúltban elhunyt kortársaink – ha géniusznak tartjuk őket, ha nem – még várnak a történelmi megmérettetésre.”
