Ez a topic olyan nőkről,házaspárokról,élettársi viszonyban élőkről szól akik TUDATOSAN nem/vagy még nem/vállalnak gyereket.Hogyan élnek,mit szól hozzá a környezetük,eddig miért nem vállaltak?A késői gyerekvállalás előnyei és hátrányai.Véleményeket,hozzászólásokat,tapasztalatokat várok.
a ferfiakban egesz mas osztonok dolgoznak,amik vagy megjonnek,ha meglatjak a kis jovevenyt,vagy nem.
A nok pont ezek miatt az osztonok miatt kelnek fel ejszakakent 50x szo nelkul.Ha ez nincs meg a ferfiban,vagy elelinte meg nem alakul ki,akkor ez csak teher es betolokodonak es minden kenyelmetlenseg okanak latjak a kicsit.
Ezert is jobb elore tisztazni veluk is,mire szamithatnak.
Megbeszelni a munkamegosztast,nehogy azt gondolja az az apuka,minden gyerekkel kapcsolatos feladat kizarolag az anyat illeti:)
Mert ugye idealis esetben egy gyereknek 2 szuloje van
Az apai ösztönök nem olyanok, mint az anyaiak. Gondolj csak bele, a te testedben nö a kis élet, te horod, te érzed, bármennyire is kommunikál az apa vele, azért a kis lényt, akit te a testedben hordtál ö készen kapja. Te ismered öt fogantatástól kezdve, és 9 hónapod van arra, hogy a fogadására felkészülj, mind testileg mind lelkileg. Neki akkor kezdödik igazán a kapcsolata a babával, amikor az megszületik. Innentöl tanulja az apaságot. Meg kell hogy szeresse a saját gyerekét. Nincsenek benne olyan ösztönök mint egy nönek, hiszen nem a feladata az ivadékokról való gondoskodás, gondolj itt akár az állatvilágra.
És egy férfiben igenis munkál az a gondolat, és nem is alaptalanul, hogy ha a kicsi megszületik, akkor ö, aki neked eddig az elsö volt, innentöl kezdve csak második lesz. És az elsö pár hónapban- most hiába gondolod máshogy- neked nagyon nagyon fontos lesz a gyerek. Még magadnál is fontosabb.
És innentöl kezdödik az igazi családi élet minden szépségével és nehézségével.
Azzal én is tisztába vagyok,hogy amíg nem"kézzel fogható"addig csak elmélet marad,de gondolom bennetek féfiakba meg van apai ösztön ami/ugyanúgy mint a nőknél/vagy jön vagy nem.Most nem olyanokra gondolok akikre ráeröltetik az apai szerepet hanem aki tervezi!
Félreértettél. Ezt elhiszem, és már korábban is mondtam, hogy kívánom, hogy mindig maradjon így!
Csupán azt mondom, hogy mi férfiak nem azt értjük a dolgokon, mint Ti nők.
Egyszerűen nem azonos a valóság tudatunk.. Gondolom ismered a mondást:
"Mi azért viselünk nadrágot, mert minden férfi, egyszerre mindkét
lábával legalább 5 centire a levegőben áll, a nők azért szoknyát, mert mindkét lábuk
szilárdan a talajon van.."
Ebből az alapmentalitásból következően hiába beszéled meg a pároddal..
Mindaddig amíg valóságossá nem teszed a lehetőségét, fel sem fogja
mit is akarsz neki mondani. Legtöbb férfitársam számára a gyerek addig nem is létezik, "amíg nem lehet focizni vele", vagy konkrétan nem mehet ki a meccsre,
mert a kicsi miatt nem lehet. Ez nem hiba, ilyenek vagyunk. Az a csoda, ha
egy apuka már megfogantatás környékén létező valóságként fogja fel a babát.
De közüllük is legtöbben csak a fia megszületését ünnepli, néhányan
pedig ( különösen igaz ez a negyedik kislány esetén) hagyják magukat
vígasztaltani a haverokkal, mert lányuk született..
Nem értem,hogy miért olyan elképzelhetetlen számodra/és még sokak számára/,hogy mi tényleg mindent meg tudunk beszélni őszintén.Ha valamiben nem értünk egyet azt is!Fontos dolgokba meg pláne nem lehet ráhagyni a másikra"csak a béke kedvéért"!Lehet,hogy egy kivülálló/főleg ha rossz kapcsolatai voltak/nem hiszi el,hogy így is lehet élni!MINDENKINEK ILYEN KAPCSOLATOT KÍVÁNOK!
Nekünk a párommal nagyon jó a viszonyunk,mindent megbeszélünk.Erről is sokat beszéltünk már!Én is elmondtam neki,hogy mit érzek ezzel kapcsolatba,ő pedig kifejtette az ő álláspontját.Teljesen egyezik!
Hát pont ezt mondom. Hogy direkt jó, hogy nem tudja miből marad ki aki nem akar gyereket. Mert így nincs miért aggódni. Az már egy út kezdete, ha Te sokat vacilálsz és gondolkozol a gyerekvállaláson. Ez felelősségteljes gondolkodást igényel és igazán rendes tőled, hogy nem bízod a véletlenre a babát ha még bizonytalan vagy. Egyébként ha kell neked gyerek azt meg fogod érezni ha akarod ha nem. Egyszer csak rádtör az érzés, ha látsz a környezetedben egy jó fej babát és te is olyat akarsz majd. Ha meg nem jönnel el az érzés, akkor ez van, így éled az életed. Mártír ne legyél és csak a konvenciók miatt ne szülj. Az neked sem és a babának sem jó. Bár arra is volt már példa, hogy jól sült el egy ilyen bumm bele az életbe dolog. De ez a ritkább. Miután összeházasodtunk a férjemmel csak 8 év múlva lett babánk mert csak akkor éreztük, hogy eljött az ideje. Szerintem direkt jó ha ezen sokat gondolkodsz. Vajon a pároddal beszéltetek már ilyesmiről? Neki mi a véleménye? Igaz előbb neked kell eldönteni mit akarsz.
Szerintem, ne aggódj ezen. Hiszen önmagában az, hogy megnyitottad ezt
a topicot, nagyon jót jelent: Komolyan gondolkodsz a gyermekvállaláson.
A többi pedig majd jön.. Én a párod helyében nem tudnám, hogy mit érzel,
mind gondolkodsz, ha egyszer nem vele, hanem velünk osztod meg.
Beszélj vele. Kérdezd meg mit szólna ahhoz, hogy ha most szeretnél egy pici babucit? A reakciójából (fennakad a szeme, felugrik, idegesen elkezd hadonászni...
magyarázni vaaaaaagy szorosan átölel és azt mondja: Végre!)
Megtudod, hogy mi van akkor, ha nem csak elméleti jelleggel, hanem elérhető
valóságként kerül szembe a kérdéssel..
A többi meg majd jönn... Akár így, akár úgy, de idegeskedni, aggódni nem érdemes ezen..
Lehet,hogy túlbonyolítom,de nem tehetek róla,hogy ilyen gondolatok járnak a fejembe és érdekes,hogy csak a gyerekvállalással kapcsolatban.Más dolgokon nem vacilálok ennyit,döntök és kész.Nem véletlen nyitottam ezt a topikot!
Életem párját meg már megtaláltam,nem akarom ismételni önnmagam,olvasd el a 169 és a 171-es hozzászólásomat!
Nem hiszem, hogy olyanra jönnél rá, hogy ezt nem akartad. :)) Túl van ez bonyolítva. Mielött megismertem a férjem, nem akartam én sem gyereket. Mikor már ismertük egymást, eljött az érzés: igen, én ettöl a pasitól akarok gyereket. Mert szeretem. És egy gyerek kapocs kettönk közt, hisz mindkettönkböl van. Te megtaláltad a párod, akitöl akarsz gyereket? , vagy valami mást...
Mi van abban az esetben/pl.az enyémben/,hogy most még csak az eszemmel tudom,hogy szeretnék gyereket de a szívemmel nem és mondjuk még 6-7 év múlva is ezt fogom érezni.És mivel nem ismerem az érzést nem is szülök!Vagy szüljek és akkor majd megtudom,hogy miről maradtam volna le?Lehet,hogy akkor jövök majd rá,hogy ezt én tényleg nem akartam.Úgy nem akarok szülni,hogy hátha utánna eljön az az érzés!Remélem nem túl zavaros amit írtam és értitek!
Szerintem felesleges zengedezni róla milyen szülőnek lenni. Ez nemcsak egy érzés, hanem maga az élet értelme. DE CSAK ANNAK AKI AKARJA! Hiába magyarázzuk miért is jó, ha már hetek óta nem alszunk éjjel mert a kicsi nem hagy és magunkon kívül megyünk hozzá mégis mennyei boldogság ha ott szuszog mellettünk. Ezt úgyis csak az érzi át aki szeretne gyereket. Aki nem azt is tiszteletben kell tartani mégpedig úgy, hogy ne is kelljen magyarázkodnia miért nem vállalt még. Az más kérdés, hogy mi már tudjuk miből maradnak ki, de az jó, hogy ők nem tudják. Itt csak arról beszélek ha valaki nem szeretne gyereket, nem arról mikor valakinek nem lehet. Persze egy férfi az más, náluk sokszor utólag jön meg a rajongás, a szeretet, mikor már a pici megszületett. Jó pár "becserkészett" férfit ismerek a környezetemben aki szuper apuka és imád is az lenni. Pedig nem érzett sürgető vágyat az apaságra mikor "megtörtént" a dolog. Viszont azt is tiszteletben tartom ha valaki nem érzi magát erre a szerepre valónak. Egyet mondhatok az alábbi versikéhez még: Mielőtt Anya lettem: nem éltem igazán!
