“Egy bácsikám, ki csősz volt s egész évben a Varjúdomi kunyhóban lakott olyan mesét mesélt, amilyen éppen abban a percben eszébe jutott. Az volt a jó, hogy élni kellett, élni a sok szeszélyes mesét. Így csinált nékem hosszú orrot, kedvet ahhoz, hogy éljek úgy, ahogyan ő élt. Mert ő volt, ő meséje minden hőse, a hónapok és magok ismerője, kinek a nap volt kalendáriuma, szél a nagyapja, parázs meg a húga”
ja, ez gondolom olyan lehet, mint az én hidaim meg koronáim, amiket szintén tisztán láttál, hogy még azt is meg tudtad állapítani, hogy a fogorvos jól elbaszta
képzeld, a kanadai puszipajtikád meg azt látja, hogy remeg a kezem, feketék a fogaim meg hasonlók, bár most már előrukkolhatna pár újabb részlettel, hogy miket lát még, vagy mit súgtak neki a hangok, vagy mit álmodott, vagy valami
ehhez a trianonos témához ez a rész passzol Szilágyi Ákos verséből :)
áll a zsidó áll merészen néz bele a kamerába néz bele a vész szemébe avagy a vész az övébe áll a zsidó
hajpajesze fülébe mász
hintálva, hull ziláltan s egyre hallja: 'ajjve, shalom zsidó kéhem menóhámat szépen kéhem!” áll a zsidó nem is halltya mit motyog az éhenkórász („adja a frász!”) motyorászik bő zsákjában kotorászik: „menórádat?! ejnye-má’ nye! fránya magyar hát még mit nye? sajátföldet? tyapodtat se kapsz te tőlünk
vissza magyar kuttya! eloroztam,
ne bántsd lopott enyémet! ha nem nyughatsz életedben nyughatsz majd a zsidófődben – ősgót kelta alánk kerul török orosz már mind alul!” hétrét görnyed ott a német (látom is már nagynénémet –
mürkülanyád te is német?) hanem akkor: „attya nekünk!” – belekottyint fránya tótja a szótyárba „attya nekünk!” – kotty! – oláhja „adszi viszca!” – durr! – vadráca mindent viszek a Tiszáig visszek egész Bosznáig! „enyim Kálozd!” „enyimt Trieszt!” „megfogtam már ás nem eresztem!”
Bugizni egy g-vel szoktak, ez az egyik. A másik meg az, hogy ki a francot érdekel, hogy te mire ráztad a rázni valódat ezelőtt ötven évvel? Semmi közöm hozzá és nem is érdekel.
