Tegnap volt alkalmam atyám új C3 Hdi-jét vezetni, az élményeket megosztom veletek:
A motor karakterisztikában szinte ugyanaz, a vezetési élmény mégis más. A C3 ugyanis teljesen idióta biztos, kimarad az a technika közeli érzés, hogy része vagy a hajtásláncnak. A (kézi)váltón egyáltalán meg sem érezni, hogy éppen mit csinál a motor, nem bólogat, nem gondolkozik az 5. bevételén, egyszerűen úgy működik, mint egy joystick. Hirtelen gázadásra és elvételre nem bólint a kocsi, azonban nem is reagál olyan érzékenyen. Viszont a fokozatok érezhetően hosszabbak, mint a Thalián, városban például nem is érdemes négyesbe kapcsolni. Ez a kigyorsításnál előny, ugyanakkor 80 fölött már nem tűnik olyan erősnek a kocsi, 80 alatti előzésnél sem árt hármasba visszatenni. A kormányon mindenféle idegesítő bütykök vannak, és mintha 50 fölött eltűnne a szervó: 80-nal bevenni egy szűkebb kanyart komoly fizikai erőt igényel, viszont a stabilabb kormány jól jöhet 140 fölött. (Szerintem a Thaliánál ilyen nagy sebességnél növeli a bizonytalanság érzését, hogy nem érzek visszahúzó erőt a kormányon.)
Összességében döntetlenre értékelném az összehasonlító házi tesztemet. Üdv:
Az 1.5 dci-nél nem találasz jobb ár/érték arányú autót. Ha a formával elégedett vagy akkor csak ezt. Én még most járatom, 500 km-nél járok, 2500 fölé csak 1-2-szer pörgettem. Most ~4.2-t fogyaszt. A kivitelezés minősége hibátlan. A Renault D. P-nél még tart az akció, valószínű alize, mert tegnap kaptam egy szórólapot amin az áll, hogy: "...ajándék klima és 125.000 Ft kedvezmény." De ez csak a dci-re vonatkozik.
A kötelezőről annyit, hogy mikor megtudtam a gépkocsi átvételének konkrét dátumát, egy nappal elötte elmentem a biztosítóhoz, ahol a szerződésen szereplő alváz és motorszám alapján megkötöttük az új biztosítást. (Nem kell hozzá a rendszám, azt ráér utólag bejegyeztetni a tulaj.) Így elkerültem azt a kellemetlenséget, hogy az értékesítő a helyi biztosítóssal összejátszva befolyásoljon a döntésemben.
Meg is lepődött a Natáliát átadó, mivel érezhetően előre lesakkozták a játszmát a biztosítóssal. A váratlan körülmény hatására mint az átvételt akadályozó tényezőnek előálltak a casco-val is, de mint készpénzzel fizető körberöhögtem az erölködésüket.
Persze mindennek az volt az előzménye, hogy az előleg fizetésekor megkérdeztem az autókereskedőnél lévő biztosítóst, hogy a meglévő bonuszom érvényesítéséhez milyen papírokra lesz szükség. Erre azt a választ kaptam, hogy hozzak erről igazolást a jelenlegi biztosítómtól. Na ne. Hiszen, ha oda megyek az igazolásért akkor már meg is köthetem a szerződést. Végül így is tettem.
Hát ennyit az én általam kötött kötelező biztosítási szerződés történetéről.
Kötelezőt:
Ott ahol a legolcsóbb. Akármilyen a szolgáltatás, neked tuti nem lesz hátrányod belőle.
Cascot:
Itt már érdemes szolgáltatást is nézni, nem csak az árat. Van olyan biztosító, amelyik pl nem von le értéknövekedést a kifizetésből akkor sem, ha új alkatrészt tesznek a kocsiba javításkor, ami néha nem is kis pénz, baj esetén megérheti, lehetnek mások a feltételei az önrésznek, baj esetén megérheti még úgy is, hogy havonta egy kicsit többet fizettél.
Jahm és márkakereskedőkkel csak óvatosan. Pl a Skodapalotában engem csőbe akartak húzni a cascoval, csak akkor vettek vissza, amikor elárultam, hogy nekem azért nem kéne hülyeségeket beszélni. Jórészt ennek köszönhető, hogy most ebbe a topicba irogatok és nem egy másikba. :)
Új vagyok itt, thalia1.5dci vásárlását fontolgatom, és a tanácsotokat kérném biztosítást kötni melyik biztosítóval érdemes?Természetesen a kötelező és cascó
árak miatt kérdezem, ill. az egyik kereskedő szerint csak régi, nagy múlttal
rendelkező biztosítóval érdemes foglalkozni, mert ezek nem szűnnek meg egyik napról a másikra.Jelenleg az unionnál kaptam a legjobb ajánlatot kötelezőre és cascóra egyaránt.Hogyisvanez:) a válszokat köszi
Én pont tegnap teszteltem. Tankolni készültem, és a benzinkút előtt 1 km-re kigyulladt a lámpa. Tankoltam 40 litert. Ebből következtetem, hogy az 1.kigulladásnál még 10 liter biztos van benne. De vigyázz, mert hallottam olyat, hogy akinek kigyulladt rohannia kellett tankolni, de volt olyan aki még nyugodtan elment 200 km-t.
A családdal szombaton megnézzük Kecskeméten a Négyesfogathajtó Világbajnokság maratonhajtását (http://www.kecskemet2004.hu/program1.html). Lesz még esetleg arrafele valaki innen a fórumról?
Nem tudom az ablakmosónál hogy van ez, de nem nyomás alatt lévő csöveknél (pl. konyhai lefolyó) szivárgás, repedés esetén be szoktam kenni egy Gumiám nevű tömítő szerrel. Ez olyan tubusban lévő fehér anyag, mint egy sűrű, zsíros tejföl. Semmi kinyomópisztoly, vagy ilyesmi. Egyszerűen ujjal rá kell kenni. Idővel már a levegőben lévő nedvesség hatására is térhálósodik és olyan lesz, mint a radírgumi. A felesleget késsel le lehet faragni. Utoljára 350 Ft-ért vettem egy tubussal. Ha valahol vízcsapokat árulnak, ott általában kapni ezt is. Ennyit egy próba megérne.
Szia! köszi a válaszodat, nekem is azt mondták a B-nél, hogy sok ugyanilyen renault szaladgál, Én azon gondolkozom, hogy valami értékcsökkenést megpróbálok kiverekedni. Joe
Biztos lehet kinyomópisztolyban is kapni, nekem én annakidején sima tubusban vettem egy kis adagot.
Emlékeim szerint a sima szilikon amire te gondolsz az fehér színű, ez viszont szintelen. Nem tudom, hogy csak a szintelenségében vagy egyébb tulajdonságaiban is eltér, a sima fehér szilikont még nem használtam.
Az tuti, hogy baromi erős, vízálló és szintelen. Más asszem nem is kell ablakmosótartály ragasztáshoz. :)
Nekem is vegyes képet mutat a csomagtartó belülről, olyan mintha már a kész autóba behajolva kis kézi festékszóróval "Ahová elérek ott befújom" alapon festettek volna.....:o)))
Az a baj, hogy erre a "zsíros" műanyagra nem nagyon ragad rá semmi. Próbáld meg FBS-sel vagy valami hasonló de nem olcsó, gumialapú ragasztóval. Igazából kívül belül kéne ragasztani. Valamilyen foltot kell rátenni az nagyobb felületen ragad
Valami ragasztgatás szilikonkaucsukkal?
Ha az akváriumokat összetrja, akkor szerintem ezt is lehetne foltozni vele.
Max nem lesz szép, de ott úgysem látszik.
A csomagtartóban jobbra szerintem az eü csomagnak van, legalábbis nekem a szabványméretű doboz pont passzol, sőt meg is marad ott minden egyéb rögzítés nélkül.
Az üzemanyagszintjelző megbízható, de elég hektikusan mükszik. Nekem az utóbbi 4 tankolás előtt mindig máskor kapcsolt be, bár az is igaz, hogy a mutató is "sasszézik" rendesen, így nem is várható a lámpától, hogy mindig ugyanúgy viselkedjen. Tegnap én már imádkoztam, hogy csak a kútig érjen el (kb 50 km világitó benzinkúttal) de csak 43l ment bele.
Ötleteket várnék a következő bajomra:
Ablakmosótartályom megadta megát, pont ott ahol a szivattyú belemegy a lyuk egy fél centit kirepedt. A műanyagos szerint nagyon gyesza az anyag, nem lehet hegeszteni, az új pedig 5 számjegyű összeget kóstál. Szóval vmi áthidaló megoldás kellene.
Sziasztok! Érdeklődnék,hogy ki tapasztalt az autóján fényezési hibákat/pl. csomagtér belúlről nincs szinre fújva stb/. A fogyasztás DCI esetében a tapasztalatom szerint vegyes használat esetében, kimélet nélkúl 5 literkörúl alakul.
Csomagtartós jobb oldali hely: Én a múltkor vettem egy 5 literes ablakmosót, annak a kis "demizsonja" pont megáll benne :--)
Hűtőventi: Nekem a 35 fokban, ha ment a klíma, és mondjuk hosszabban álltam egy lámpánál vagy lassan kellett menni, rögtön bekapcsolt eddig. Amióta nincs olyan meleg, nem hallottam, hogy ment volna.
Zoli
U.i.: Ja, szerintetk az üzemanyagszint.jelzőnek a kis kút lámpája mennyire megbízható? Nekem eddig 2-szer volt olyan, hogy kigyulladt, gyorsan el is mentem tankolni. Most meg már a jelző majdnem a piros rész legalján van, de nem ég a ksi kútlámpa....pedig nem azzal van a gond, mert amikor elfordítom a kulcsot, akkor ugye ég....
Skoda 120L volt a drága. Ha elérte a 95 fokot, az érzékelő gomba bekapcsolt és úgy is maradt, hiába lett a kocsi leállítva. Tehát már a régiek is, bár talán a rómaiak még nem. :-) Ha egy szép kánikulai napon végigsétálsz a belvároson, hallani hogy némelyik frissen leparkolt autóban valami zúg, bár már nincs ott senki. A ventillátor dolgozik, de ha lehűlt a kívánt hőfokra, akkor magától leáll. Ezért írja a kézikönyv, hogy leállítás után vigyázz a motortető felnyitásakor, mert akkor még a hőmérséklet kicsit emelkedik és a ventillátor gyújtástól függetlenül bekapcsolhat.