Chuck Palahniuk amolyan amerikai író-fenegyerek, sajátos stílussal és markáns mondanivalóval. Első regénye, az 1996-os Harcosok klubja siker volt ugyan, de leginkább kultuszírói státuszát alapozta meg (szabályos underground rajongótábor alakult ki körülötte), és csak a regényéből készült film tette ismertté a nevét. A Lullaby(Altató) eddigi utolsó könyve, amelyben ugyan jó szokása szerint tovább feszegeti a fogyasztói társadalom dilemmáit, a kritikai vonulat azonban háttérben marad. A regény központi témája ugyanis erősen a fantasztikum, a fantasy felé húz.
A Lullaby főhőse egy Carl Streator nevű újságíró, aki húsz éve magányosan él parányi lakásában, és minden áldott nap kínok kínjaival viseli a modern kor átkát, az állandó zajt. Nem túl összeszedett figura; éjszakánként bezárkózik a lakásába, és zsibbadtan, gépiesen pepecsel a maga kis dolgaival, nehogy szembesülnie kelljen a nagy büdös valósággal. Például épületmodelleket készít, hogy aztán mezítláb tapossa darabokra a kis kórházakat és templomokat, barokk palotákat és króm bevásárlóközpontokat. A pusztítások közt rutinmunkáját végzi, illetve élete nagy cikkén dolgozik, mely a titokzatos csecsemőhalálozásokról szól majd. Streatornak ugyanis saját elmélete van róla, hogy miért halnak meg csecsemők teljesen váratlanul, minden látható ok nélkül, az orvostársadalom nagy döbbenetére: szerinte mindezért egy altatódalokból összeállított könyv a felelős, pontosabban egy bizonyos afrikai versike, amellyel valaha a sámánok az öregeket és a betegeket segítették át békésen a túlvilágra. Teóriáját erősíti, hogy minden esetnél, ahová személyesen is kiszállt, megtalálta ezt a bizonyos könyvet, általában az ominózus oldalnál kinyitva. De ha ez nem lenne elég, saját példája is erősíti a gyanút: hiszen húsz évvel korábban ő is ezzel a verssel gyilkolta meg véletlenül feleségét és kisgyerekét.
Carl Streator szeretné megszabadítani a könyvtől az emberiséget, mielőtt a kimondott szó erejétől megrettent világra örök csend borul. A gond az, hogy ő már ismeri a verset és elegendő gondolni rá, hogy működésbe lépjen. Streator körül hullani kezdenek az emberek.
Aztán feltűnik Helen Hoover Boyle, aki hasonló módon ölte meg saját fiát tizenhét évvel ezelőtt, és most kísértetjárta házakat árul, hogy jó áron visszavásárolja a vevőktől, akik a falról csorgó vér vagy a fejetlen rém miatt még ráfizetni is hajlandóak. És ott van Boyle titkárnője, Mona Sabbat, aki minden héten kihordja a lakásból a bútorokat, hogy wicca-szeánszot tartson állatneveket viselő lélektestvéreivel, meg Mona pasija, a mérhetetlenül arrogáns Oyster, aki nem eszik húst, mindenben a természet meggyalázását látja és legszívesebben kipusztítaná az emberiséget, hogy Földanya szusszanhasson egy kicsit. Ez a bizarr négyes indul útnak, hogy az Egyesült Államokat bejárva elpusztítsák a halálhozó könyv összes létező példányát.
Persze nem lenne igazi a kaland, ha az út végén nem várná őket a szentségtelen Grál igézete: az eredeti varázskönyv, ahonnan a verset a kötetbe másolták. És mely ki tudja, mi mindent rejthet még.
Carl Streator el akarja pusztítani. Mindenki más fel akarja használni.
Talán sok embernek eszébe jutott a metrón, villamoson vagy a lökdösődő tömegben, hogy mi történne, ha egyetlen gondolatával ölni tudna. A Lullaby ezt az ötletet viszi végig a fantasztikus alaphelyzettől egészen addig a pontig, amíg hétköznapi cselekvéssé, majd problémává, végül négy ember egymás iránti gyűlöletének okává nem válik. A furcsa, keretes szerkezet először elbizonytalanítja az embert; töredezett, monoton, szinte mantraszerű stílusa, egyszerű, vissza-visszatérő mondatai csak fokozzák a sivárságot, mely mindegy egyes szereplőből és ebből az egész pusztulásra ítélt világból árad.
És amikor az olvasó beleborzong, milyen hideg és rémisztő Palahniuk birodalma, hirtelen rájön, hogy ő is ugyanott él.
A tudósok szerint az ókori görögök úgy tartották, a gondolataik nem tőlük származnak. Amikor eszükbe jutott valami, egy istentől vagy istennőtől kaptak sugallatot. Apolló azt mondta nekik, legyenek bátrak. Athéné azt, hogy legyenek szerelmesek. Manapság az emberek chipsreklámok üzenetét hallják, és rohannak vásárolni.
Gáspár László írta, 1945-ben. Azt hiszem részlet olvasható belőle az 1989-es "A hazugság halála" c. antológiában, mely a korabeli magyar scifi irodalomból válogat. Nem meglepően arról szól, hogy Hitler nyeri a háborút. Nem egy vidám mű, ha jól emlékszem, de mindenképp érdemes elolvasni, már ha rábukkansz valahol.
"természetfeletti, isteni, mágikus stb elemek központi szerepet játszanak benne. " És én pont ilyesmikre emlékszem a Dűnéből, bár mondom, rég olvastam, lehet hogy tévedek. A belinkelt oldalon egyébként átrágtam magam.
Ez csak egy példa volt the soft cushions részéről, nem képezte vita tárgyát. De természetes érdekes kérdés.
Szerintem meglehetősen elfogadható magyarázat van a Navigátorokra. A Dűne világában a génmérnökség a nemesítésre és a képzésre korlátozott módon, de az emberben hozza létre azokat az eszközöket, amelyeket egy butleri dzsihad nélküli világban gépek oldanának meg. Az emberekben magukban jönnek létre neuro-computerek (FH szóhasználatában ezek az idegi mintázatok, stb. Alfred Bester pre-CP regényében (Tigris, tigris) a marsi rohamosztagosok mintájára a főhős mesterséges idegekkel és izmokkal turbozza fel harci képességeit; Egannál az agyban mesterségesen növesztett ideghálózatok alkotank speciális célszgépeket; a Dűnében a nemesítéssel és a képzéssel magukat az idegeket és idegi kapcsolatokat "turbozzák fel", pl a harcmesterek. FH használja is a harci mintázat kifejezést. De igaz ez a mentátokra is: más idegállapotban vannak mentátként: egyfajta idegi átkapcsolás: Besternél ez az egyik fog megnyomása, Egannál egy gondolati parancs, a mentátoknál tudatállapot.
Ha úgy tetszik FH megelőzte a korát azzal, hogy nem külső gépeket alkalmaz, hanem magát az embert alakítja át a célnak megfelelő eszközzé. A navigátorok megváltozott, átalakult emberek, akik ilyen célfeladatra specializálódtak, a fűszer pedig katalizálja a képességüket. Ez szerintem tiszta SF.
A vita eléggé félrement. Valami sajátos elképzelésed van a SF-ről és a fantasyról, ha már a Dűnét is idekevered.
A fantasy nem attól fantasy, hogy nem tudományos alapossággal van kidolgozva, hanem attól, hogy a természetfeletti, isteni, mágikus stb elemek központi szerepet játszanak benne.
Sajnálom, hogy nem olvastad el a belinkelt ELTE-s oldalt. Amíg nem alakítunk ki egy közös fogalomrendszert, a további vita ugyanilyen egymás mellett történő elbeszélés lesz.
Bár rég olvastam a Dűnét és kissé fakultak az emlékeim, abban valóban elég sok, minden tudományos alapot nélkülöző - ha úgy tetszik fantasy - elem volt, és bizony attól az még sci-fi.
Lehet, hogy én értettem félre, de mintha a kiinduló felvetés az lett volna, hogy "semmissé teszi-e" a Dűne SF voltát az a tény, hogy abban a Navigátorok nem valami tudományosan precízen leírt technikával hajtják végre a csillagközi utazást, hanem csak úgy "csinálják", és kész.
Erre mondtad te, hogy ők a fűszernek köszönhetően a jövőbe látnak, és kiválasztják ezt a bizonyos biztonságos útvonalat (amit én úgy értettem, hogy jelen esetben te ezt tudományosan megalapozott módszernek tekinted, és a saját nézőpontodat támasztod alá vele), mire én megjegyeztem, hogy nem látom, hogyan kapcsolódik a jövőbe látás a "hipp-hopp, ott legyek, ahol akarok" megoldással működő csillagközi utazáshoz (és hozzátettem, hogy BH féle utánlövésekben el is kezdtek kavarni, mindenféle segédtechnikákkal), magához ahhoz a folyamathoz, melynek során a csillagbárka egyszer csak már nem itt van, hanem amott, de hogy mitől/hogyan...?
Szóval pusztán azt akartam alátámasztani/megerősíteni, hogy (szerintem, persze), a Dűnében sem lehet mindenhol tetten érni a kőkemény tudományosságot, de attól még SF.
De nem offtopic vitaindítónak szántam egyébként, csak úgy megjegyeztem (az meg csak véletlen, hogy a Dűnés topicban is pont most került elő ez, és oda is hozzászóltam egyet)... :)
Az említett Wells-regényeket mind olvastam (kivéve a Világok harcát, de az is tervbe van véve), de egyáltlán nem emlékszem bármiféle tudományos háttérre. Az természetes, hogy a kor tudományos vikágképe felsejlik a könyvben, elvégre az effélék óhatatlanul belekerülnek egy ilyen regénybe, lévén hatást gyakorolnak az íróra, a témával kapcsolatos gondolkodására, de ez nem igazán tudatos formája a dolognak. Mert pl. az Időgép elején folytatott beszélgetés, melyben a főhős barátainak mesél az időutazásról, szerintem (bár én nem vagyok úgy otthon ebben a témában, mint Te) puszta spekuláció, és minden tudományos alapot nélkülöz. Lewissal pedig szívesen példálóznék, ha ismerném:) De a Csűrcsavar leveleit félúton a sarokba hajítottam, a Csendes bolygót pedig még nem kezdtem el olvasni.
"Visszatérve kicsit Wellsre: a sci-fik 80%-a még mindíg belőle él meg, ő írt először láthatatlanságról, idegenek inváziójáról, génmanipulációról, időutazásról, s tette mindezt többnyire tudományos alap nélklül"
Ez nem így van. Én elég sok Wellst olvastam, és nem mellesleg számos tudománytörténeti könyvet is. Nagyjából tudom, hogy a 19. sz. végén - 20. sz. elején mi volt az általános tudományos világkép, melyek voltak az új, előremutató tudományos eredmények, gondolatok. Wells valóban nem ezeket helyezte a középpontba a szöveg szintjén, de a történetei alapjaiban nagyon is ott vannak. Érdemes egyszer ilyen szemüvegen keresztül is elolvasni (de előtte meg kell nézni, hogy kb. hogy képzelte el egy korabeli természettudományokban nem járatos átlagember a világot, mi volt az általános világkép, és ehhez képest kell elolvasni Wellst).
"Súlyos hiba lenne Wellsen számon kérni az azóta eltelt idő tudományos eredményeit" Én senkitől nem kérek számon semmit:) De Wells korában is voltak tudományos eredmények, amiket vaskosan felhasználhatott volna. Nem tette, mert nem találta fontosnak. Arról nem is beszélve, hogy 100 év múlva valaki egy ilyen vitában ugyanezzel az érvvel védheti majd meg OSCt, tudniillik, hogy nem kérhetők számon rajta az azóta eltelt idő tudományos eredményei - mert most nem írhat tudományos alapon az időutazásról, ahogy Wells sem írhatott a génmanipulációról. Ami pedig az idő fizikáját illeti nem akarok belemenni, mert nem is tudnék, de az időutazással és annak paradoxonaival kapcsolatban szerintem csak halvány elméletek állnak rendelkezésre, amik egy ideig nem is fognak bizonyítást nyerni. "Ez a valódi SF: a mai tudomány, technika valamely kérdésének továbbgondolása, és annak vizsgálata, hogy ez milyen társadalmi, erkölcsi, tudományos, egyéb konzekvenciákkal, összefüggésekkel jár, rendelkezik." Ez pedig a Múltfigyelők: az időutazás kérdésének továbbgondolása, és annak vizsgálata, hogy ez milyen társadalmi, erkölcsi, tudományos, egyéb konzekvenciákkal, összefüggésekkel jár, rendelkezik:) Visszatérve kicsit Wellsre: a sci-fik 80%-a még mindíg belőle él meg, ő írt először láthatatlanságról, idegenek inváziójáról, génmanipulációról, időutazásról, s tette mindezt többnyire tudományos alap nélklül, mégis őt ismerik el a science fiction atyjának. De hol volt az ő könyveiben science? De hogy egy kicsit frissebb példát hozzak, Dick Álmodnak-e az androidok elektromos bárányokról c. könyvéből sem emlékszem semmi ilyesmire.
Bár momentán nem ez a fő téma, de egy kicsit belefolynék ebbe a Liga Navigátoros dologba, mert nem igazán látom, hogy mi köze van a jövőbelátásnak a tényleges "ugráshoz". Amennyire rémlik, a csillagbárkák működésének leírása kb annyiban merült ki, hogy a Navigátor, miután kiválasztotta ezt a bizonyos veszlélytelen szálat/útvonalat, egyszerűen "odagondolja" a hajót a másik végére, és hopp, megérkeztek.
Ezt próbálják az elő-trilógiában tovább magyarázgatni, hogy vannak ott valami térgörbítő generátorok, és a Navigátor azoknak a beállításához keresi ezt a bizonyos útvonalat, vagy ilyesmi, de az alap koncepcióban az utazásnak ez a módja számomra meglehetősen "meseszerűnek" tűnik.
Bármely krimi, thriller, romantikus regény lehet kerek egész, logikus, stb. A legtöbben nem is lesz az uralkodó természettudományos világképtől eltérő elem, mert nem tartozik a témái közé. Az SF pedig pont ez utóbbiban különbözik a fentiektől: valamilyen technikai, tudományos kérdés jelentős szerepet játszik benne. Erre vonatkozóan szintén teljesülni kell a fentieknek. Ez minden SF-re igaz. (Kitérő: a hard SF esetében ez a rész a domináns, meghatározó, más területeken kisebb jelentőségű. Ez igaz. Eltekinteni azonban nem lehet tőle, mert akkor az SF-től tekintünk el.)
Idő fizikája. Természetesen van erre nézve komoly tudományos eredmény.Továbbra is erősen offtopik lenne azonban ezt itt kitárgyalni (Nem beszélve arról, hgoy egy rövid kurzus megtartása is messze meghaladná a képességeim.)
Időgép - Gondolom Wellsre gondolsz.
Súlyos hiba lenne Wellsen számon kérni az azóta eltelt idő tudományos eredményeit. Az idén van a fizika éve, miután Einstein száz éve publikálta azt a három tanulmányát, amely alapjaiban újította meg világképünket. Ide tartozik az idő relativitása. Wells tíz évvel korábban írta az Időgépet. OSC viszont most ír.
Ennyi erővel a Dr. Moreau szigetét is melíthetnéd, hogy mennyire tudománytalan. Aha, csak éppen a DNS szerkezetét ötven évvel később tárták fel. Ugyanakkor a korabeli élettudományok nagyon is benne vannak, sőt továbbgondolva.
Ez a valódi SF: a mai tudomány, technika valamely kérdésének továbbgondolása, és annak vizsgálata, hogy ez milyen társadalmi, erkölcsi, tudományos, egyéb konzekvenciákkal, összefüggésekkel jár, rendelkezik.
A Dűnében nem így megy az űrutazás. A lehetséges jövőket látják, és abból választják ki a veszélytelen szálat. Ha akarom, ez valahol hasonló Greg Egan összeomlasztásához, csak kvantummechanikai terminológia nélkül. De ez itt most mellékes.
"ha egy regenyben urhajoval ropkodnek csillagrendszerek kozott, akkor az menthetetlenul SF"
:-) Szerinted. Szerintem meg csak űrhajós díszletek között játszódó kalandfilm. Az SF témaválasztás - ennek kidolgozásához eszközök is tartoznak. Egy hasonlattal: vannak történelmi filmek. Itt ugyanolyan fontos a hitelesség. Ennyi erővel azt is mondhatnád, hogy amelyik filmben jobbágyok vannak, az történelmi film.
nem is vitainditonak szantam, csak kikivankozott belolem a hatalmas csalodas utan. :-)
btw, a szamomra maig legjobb, leginkabb logikusnak tuno idoutazasi elmeletet a "nyomozas az idokutato intezetben" c, marha regen megjelent szovjet regenyben olvastam. a bena cim ellenere az egy nagyon fasza konyv, nem beszelve a szovjet SF-ek utanozhatatlan atmoszferajarol. :-)
szerintem amit te szamonkersz a SF-en, az valojaban a hard SF kategoria. van ilyen is, de ha egy regenyben urhajoval ropkodnek csillagrendszerek kozott, akkor az menthetetlenul SF, meg akkor is, ha nem magyarazza el az iro reszletesen, hogy is mukodik szerinte a hiperterugras. feltehetoleg olvastal szamos mas SF konyvet, ahol szamtalan alternativ magyarazatot talalhattal a temara, helyettesitsd be azt, amelyik a legjobban tetszik, arra valo a fantaziad.
ha meg logikai hiba van egy regeny tudomanyossagaban, az nem torli automatikusan a SF jelzot, max kiegesziti az "ugyetlen" jelzovel. es attol meg a konyv maga lehet nagyon jo mas szempontbol.
mondok egy peldat: a dune szerinted SF? gondolom igen. pedig, akarhogy is nezem, az urutazas ott ugy megy, h a navigatorok ketpofara kajaljak a "fuszert", amitol kepesse valnak elore latni a jovot, meg ilyenek, nincs igazan reszletezve. na, ez most mennyivel tudomanyosabb, mint a varazsital az asterixben?
Nos, innen nézve szerintem elég reális, logikus és kerek világban játszódott a Múltfigyelők. Úgy értem elég pontos képet kapsz a társadalomról, az uralkodó eszmékről, a múlt kutatásának motivációiról, számomra meglehetősen reálisnak tűnik a jövő felvázolása, a Föld és az emberiség sorsának alakulása is, amely azért logikus társadalom- és természettudományos alapokon nyugszik. Az időutazással kapcsolatban pedig változatlanul az a véleményem, hogy ezt ma nem lehet hitelesen tudományos szempontból megközelíteni. Bár ha nincs igazam, és tudsz ellenpéldát felhozni, rajta! Térjünk vissza pl. az Időgéphez. Mit neveznél ott fizikai és természettudományos alapoknak?
