Keresés

Részletes keresés

babarczyeszter Creative Commons License 2009.03.22 0 0 14065
Kedves Ágnes4,

Gyurcsánnyal kapcsolatban nem csak én tévedtem, hanem rajtam kívül még a választók többsége is. Ez a demokrácia.

Én nem vagyok a "spinje" neki, mert a spin valami mást jelent, a spin bizonyos, tipikus, kampányfogást jelent. Összekeverte a "spann"-nal?

Én a -- kritikus -- támogatója voltam a reformtörekvéseinek, amíg próbálkozott ilyesmivel. Bárki más áll elő reformtörekvésekkel, annak is a támogatója lettem volna (és vagyok most is). De már élek a gyanuperrel, hogy tán csak fantáziál, és nem tudja megcsinálni. Ugyanis megtanultam, hogy Gyurcsány ambíciója az MSZP-vel a háta mögött reformálni valószínűleg eleve lehetetlen célkitűzés volt. Kíváncsian figyelem, mit fog csinálni Orbán, a most felnevelt "új többségi" szavazókkal, akiknek az egész Kádár-rendszert megígérte, csak Kádár helyére ő maga állna.

Meglep, hogy Ön úgy értelmezi a Fideszt illető kritikámat, hogy azért írom, mert biztos nem kapnék állást azon a végen.

Először is, még egyszer, sem most, sem a múltban nem volt politikai jellegű állásom, megbízatásom. A jövedelmem egyetemi oktatásból és kutatásfejlesztési projektek menedzseléséből származik. Sem a publicisztika, sem a kerekasztalok számára végzett munka nem termel számottevő jövedelmet, nem azért csinálom.

Lehet, hogy Önnek azért esik ezt olyan nehezére elhinni, mert Ön mindig azt nézi, hol fizetnek többet? Mitől hihetetlen az, hogy ha Önnek van véleménye, másnak is lehet? Ön is megírhatja a véleményét, én is megírhatom. Ha Ön érdekes és jó véleményeket ír, akkor majd lesznek olvasói. Ez egy piac. Pénzt ugyan nem lehet keresni rajta, de megbecsülést, figyelmet, ismertséget, rendszeres olvasókat igen. Induljon el. Indítson blogot. Ha jókat ír, két perc múlva mindenhol idézni fogják.


Előzmény: Ágnes4 (13938)
palanta_ Creative Commons License 2009.03.22 0 0 14064

nem, nem kell. nekem sem. én is tudom, hogy kevesen vannak, akik megengedhetik maguknak, hogy nem pénzért csinálják azt, amit, hanem azért, mert valóban szereti. csak nem tartom normálisnak. meg még sok mindent nem ezen témakörön belül, de ezzel nem untatnálak, mert nem vág bele a topik témájába, és már túl is léptetek rajta.

 

de a címem publikus, ha gondolod, beszélgethetünk róla még.

Előzmény: orlanda (13996)
palanta_ Creative Commons License 2009.03.22 0 0 14063
a mályva utcai óvodába rendszeresen jönnek japán óvodapedagógus-hallgatók. én is ott voltam anno gyakorlaton. határozottan a university szót használták, amikor beszélgettünk az ottani képzésről. ha jól tévedek, ez a magyar egyetem megfelelője.
Előzmény: Törölt nick (13995)
baudog Creative Commons License 2009.03.22 0 0 14062
Kedves babarczyeszter,

köszönöm megtisztelő válaszod. Örülök annak, hogy belátod hibádat.
Ezek szerint párt választásodnál Don Quijote csapdájába estél.

Nagyon szeretném, ha írásaidban teret engednél a pragmatizmusnak és figyelembe vennéd a többségi akaratnyilvánítást.
Nem lehet egy nemzetet kényszeruralom alá vonni.
Tudod nagyon jó érzés az amikor reggel felébredsz és a tükörben egy olyan személy mosolyog vissza reád, aki azért harcol, hogy az önkényuralmat és a közvagyon elherdálását megszüntesse.

Remélhető e ép, logikus elmével, hogy eredményesen, ésszerűen lehet kormányozni s a tömeget ésszerű tanácsokkal ellátni?
Szerintem tudásod megfelelő lenne. Csak végre meg kéne találni a helyes utat.
Mi a helyes út kérdezhetnéd?

Nos ez az amit nem az állam ad pénz vagy kitüntetés formájában.
Belső és erkölcsi beállítottságodtól kapod meg a választ arra, hogy nagyon sok jót tudnál tenni ezért a nemzetért, ha nem váltod fel aprópénzre mint Júdás tudásod.

Gondolj Petőfire, vagy Aranyra a Haza nem felejt.

Én minden jót kívánok neked: Dönts belátásod szerint!!!
baudog Creative Commons License 2009.03.22 0 0 14061
Rendben.
Előzmény: Törölt nick (14059)
Törölt nick Creative Commons License 2009.03.22 0 0 14060
Most kapcsolok: lehet, hogy Babarczyra vonatkozik a méltatlankodásod? Mindegy, késő van, nehezen megy már nékem ilyankor a szövegértelmezés...
Előzmény: Törölt nick (14059)
Törölt nick Creative Commons License 2009.03.22 0 0 14059

Nem találom a fölvetésedet. De már nem is keresem, mert mennem kell, linkeld ide, s ha még mindig szükségesnek érzed, holnap válaszolok rá.

Előzmény: baudog (14058)
baudog Creative Commons License 2009.03.22 0 0 14058
Rám valamiért megsértődött, már nem is válaszol:))
Előzmény: Törölt nick (14036)
carl solomon Creative Commons License 2009.03.22 0 0 14057
Köszönöm! :-)
Előzmény: orlanda (14055)
Ipari-antidepresszió Creative Commons License 2009.03.22 0 0 14056
Szép baleset lesz a kiadáscsökkentés... Senki nem akar engedni semmit. Nem az hogy jó, akkor legyen 35 milliárd helyett 32 vagy 28, nem, minden fillér kell oda. Ugyanez van a gyermekvédelmi támogatásokkal, az egészségügyi kiadásokkal, az oktatással, nyugdíjjal, közalkalmazotti bérekkel.. Bevétel az meg nem elég.
Előzmény: orlanda (14016)
orlanda Creative Commons License 2009.03.22 0 0 14055
 Azt szívesen! :-) Jobbulást! :-)
Előzmény: carl solomon (14054)
carl solomon Creative Commons License 2009.03.22 0 0 14054
Mondd azt, hogy: jobbulást! :-)
Előzmény: orlanda (14053)
orlanda Creative Commons License 2009.03.22 0 0 14053
 Erre most nem tudok mit mondani.
Előzmény: carl solomon (14051)
orlanda Creative Commons License 2009.03.22 0 0 14052
 Kedvesen, ámde egyenesen fogalmaztam amikor hozzádszóltam. Úgy látom az a. lehetőséggel nem kívánsz élni. Marad a b. és a c. Szia.
Előzmény: Törölt nick (14050)
carl solomon Creative Commons License 2009.03.22 0 0 14051
Lya, csak mire erre rájön az ember, akkorára már kicsit belerokkant és egy színes, szélesvásznú, egész estét betöltő reumával a békés öregkornak annyi.
Előzmény: orlanda (14046)
Törölt nick Creative Commons License 2009.03.22 0 0 14050

Ésszel felfogtad, kinek válaszoltam és miért úgy!

Ha nem vagy képes megérteni, akkor elhúzol vagy itt maradsz és engem békén hagysz!

Világosan beszéltem?

Előzmény: orlanda (14039)
orlanda Creative Commons License 2009.03.22 0 0 14049
 Megnézem te hogyan költöznél el Bivalynasznádról, ahol vettél egy házat 5 millióért, azért, mert oda települt az egyik beszállító termelni és most bezárják. De ha megosztod a receptet, hogy hogyan kell eladni egy házat, aminek a forgalmi értéke per pillanat 0, és a semmiből kezdeni Nasznádbivalyon valami új életet albérletben azt sokan megköszönnék.
Előzmény: ==T== (14048)
==T== Creative Commons License 2009.03.22 0 0 14048
Nézd. A kamurokik szépen berendezkedtek arra, hogy ők inkább kamurokik, mintsem bármit is tegyenek - tanuljanak, bejárjanak, elköltözzenek - azét, hogy munkájuk legyen. Sokak már 18 évesen erre az életmódra váltanak.  Aki nem tesz azért, hogy előbbre jusson, azt az állam se tolja az adófizetők pénzéből. támogassa az állam azokat, akiket érdemes. A jóléti állam modellje - ha nem vette volna észre - az eddig istenített formájában megbukott. Nekünk eddig sem volt realitás, de már a gazdagok sem tudják fenntartani.
Előzmény: orlanda (14045)
orlanda Creative Commons License 2009.03.22 0 0 14047
 Megyek én is lassan :)
Előzmény: Törölt nick (14044)
orlanda Creative Commons License 2009.03.22 0 0 14046

 :)

 A gyerek az tudod olyan fantasztikus találmány, hogy gyakorta akkor is megéri, ha nem tökéletes és nem rokkannak bele. :)

Előzmény: carl solomon (14043)
orlanda Creative Commons License 2009.03.22 0 0 14045

 Az állam jórészt ezért is van. Ha nem lenne szükséges azokkal foglalkozni, akik piaci körülmények között nem találnak munkát - mi szükség az államra?

 Ennél te jóval színvonalasabbakat szoktál mondani, tekintsek el ettől a hozzászólásodtól?

Előzmény: ==T== (14042)
Törölt nick Creative Commons License 2009.03.22 0 0 14044

Jó éjt neked is!

 

Előzmény: orlanda (14041)
carl solomon Creative Commons License 2009.03.22 0 0 14043
A fene tudja. Ha figyel arra, hogy minőség is legyen, ne csak mennyiség, akkor abba egy picit illik belerokkanni, ha meg nem figyel, akkor meg mitől?
Előzmény: orlanda (14038)
==T== Creative Commons License 2009.03.22 0 0 14042
Ki nem *** le? Ne az államnak kelljen már eltartania azokat, akik jórészt önhibájukból alkalmatlanok arra, hogy piaci viszonyok köztmunkáttaláljanak.
Előzmény: orlanda (14011)
orlanda Creative Commons License 2009.03.22 0 0 14041

 Lehet :)

 Jó éjt!

Előzmény: Törölt nick (14040)
Törölt nick Creative Commons License 2009.03.22 0 0 14040

ilyen szemszögből is lehet nézni:) (bár nem feltétlenül értek egyet)

 

de mára elmegyek. (rájöttem, nem csak a letöltési keret fogy, hanem rosszat tesz a lelki egészségemnek is, ha késő este ilyen fórumokat olvasok ezért inkább nem teszem a jövőben)

Előzmény: orlanda (14038)
orlanda Creative Commons License 2009.03.22 0 0 14039
 Figyu! Zavarod a beszélgetést. Három választásodat látom: a. csatlakozol a beszélgetéshez és megmondod udvarias megfogalmazásban, hogy mit szeretnél. b. elmégy innen c. elviseled, ha nem állnak veled szóba.
Előzmény: Törölt nick (14035)
orlanda Creative Commons License 2009.03.22 0 0 14038
 Speciel akinek "túl sok" gyereke van, azt én irigylem. Nagyobb az esélye, hogy békés öregkora lesz.
Előzmény: Törölt nick (14037)
Törölt nick Creative Commons License 2009.03.22 0 0 14037

ez így van.

ugyanakkor van egy létminimum, ami alá nehéz  menni, mondjuk egy főnek harmincezerből, kettőnek ötvenöből nem igazán lehet megélni (rezsi, kaja, ruházkodás, stb.) főleg ha nem is dolgoznak, hanem otthon vannak, lsd. fűtés egész nap, áramhasználat, stb.

persze könnyű osztogatni az alacsony jövedelmeket, miért nem fizet mindenki ezért meg azért ennyit meg annyit mondjuk negyvenezerből...

de mindegy.

 

az persze más kérdés, hogy ha valakinek luxuskiadásra nem telik, vagy mondjuk túl sok gyereke van hát azokat én nem sajnálom

Előzmény: orlanda (14034)
Törölt nick Creative Commons License 2009.03.22 0 0 14036
Lényegében véve ez a válasz. Mindenki jókedvet, bőséget akar. Ezért szoktam volt mondani – mint „politikához értő” rokon –, és persze eredeti jópofasággal: ha rám hallgatsz, arra szavazol, akire akarsz. Vagy miként Kierkegaard írja: ha erre szavazol, meg fogod bánni, ha arra szavazol, meg fogod bánni, ha erre, ha arra szavazol, mindkettőt meg fogod bánni…

Ha viszont tovább erősködnek kérdező ismerőseim, hogy na de hát mégis, mongyam már meg, konkrétan kire érdemes szavazni, merthogy ők megbíznak az ítéletemben stb., akkor azt szoktam volt vászolni, kérdezzék meg Babarczy Esztert. Ő végképp nem tud semmit erről az egészről, általában semmiről nem tud semmit, ám hogy kinek mit kéne tennie, azt nagyon tudja. Így azt is tudja nyilvánvalóan, hogy ki kire szavazzék. Később pedig, hogy ki kire ne szavazzék. Sokszor már egy félév múlva tudja. Vagy még hamarabb. Mert Babarczynak a „személyiségéből” fakad ez a tudás. Van néki „személyisége”, bizony. És szívesen át is adja (mindenkinek) az ő lenyűgöző tudását. A HVG-ben is nyűgöz. Akárhol.

Figyeld csak:

 

baudog válasz | 2009.03.22 15:08:31 © (13916)

Kedves babarczyeszter,
miért is van nekünk szükségünk bértollnokokra állami megrendelésre? Minden ember hatalomra vágyik, köztük Te is. Mindenki diktátor szeretne lenni, ha módjában lenne.
Emellett csak a legkevesebb ember kész arra, hogy a közjót fel ne áldozza saját előnyének. A Te esetedben karrierista típusra tippelek.
©

 

Rossz a tipp. Babarczy nem karrierista. Érdemes elolvasni Lengyel László Bokros-jellemzését, kiderül belőle: Bokros a karrierista (ami persze kiviláglik Bokros mostani megnyilvánulásaiból is). A karrierista ért valamihez, legalább egyvalamihez ért. Babarczy nem ért semmihez. Ezért karrierképtelen. A semmiből ugyanis nem lehet karriert építeni. Még a szélhámos is ért legalább a szélhámoskodáshoz.

 

Babarczy Eszter sznob. Fontoskodó kékharisnya-típus. Szeretne ő is olyan lenni, mint a Nagy Férfi, ezért tetszeleg a politikacsináló (miniszterelnök-csináló, miniszterelnök-buktató) sajtótényező szerepében; a történelemalkotó entellektüel szerepében. Von Familienstand aus.

Nem karrierizmus ez, hanem infantilizmus. Ha Babarczy Eszter karrierista volna, nem államelnöki méltóságra törekedne, hanem mondjuk tanársegédi beosztásra az egyetemen (valószínűleg az is sok volna néki).

Babarczy nem stallumra vágyik, hanem dicsőségre. Maszkulin dicsőségre. Ráadásul bevallottan talmi dicsőségre. Ezért gyűjti az olvasót is úgy, mint a diplomát. Ő maga így vall erről ezen a fórumon: 

 

babarczyeszter válasz | 2009.03.22 15:29:34 (13922)

Az én világomban az olvasó a szent. Amíg van olvasóm, addig ér valamit, amit csinálok…

Előzmény: baudog (13916)

 

Ami pedig szánalmas félreértése (vagy meg nem értése) a „több milliárd légy (mely rárepül a szarra) csak tudja, mi a jó” példabeszédnek.

 

Merthogy az ér valamit, ami értékes. És hogy mi az értékes? Meg tudnám mondani, csak az messzire vezetne; egy biztos: nem szükségképpen az az érték, amit elolvasnak az emberek (sokan, kevesen, mindegy). Már csak a közhelyigazság okán sem, mely szerint, nincs bizonyítva, hogy amit ma senki nem olvas, holnap nem lesz világot rengető hatással emberek millióira.

 

Babarczyt nem a valóság érdekli (még kevésbé az igazság), hanem az olvasottság. Irigyli azokat a Férfiakat, akiket viszonylag sokan olvasnak:

 

Migrain válasz | 2007.05.31 09:41:24 (3956)

Ez az egész itt már régen túlmutat Babarczyn, akirõl nem akarok nyilatkozni, mert az valóban merész lenne részemrõl, aki valószinüleg nem fogok soha eljutni azokba a magasságokba, ahol õ mozgolódik, meg nem is ismerem az egész életmüvét egy ívben és összefüggéseiben.

Előzmény: BabaLaci (3947)

 

Migrain válasz | 2007.06.03 15:05:43 (4014)

Magyarországon vagy 1800 aktívan írogató ember van sajtóközelben, Babarczy ezek közt nem jobb, s nem rosszabb mint -teszem azt -Kõbányai János, vagy Váncsa István.

Előzmény: kívül a magyarázat (4013)

 

Szerintem a Migrain nick Babarczy fikázó nickje. De ha mégsem, ha tévednék, akkor majd Migrain elmeséli itt szépen, milyen alapon állítja, hogy Babarczy „nem rosszabb” Váncsánál, milyen alapon állítja ezt, ha „nem ismeri" Babarczy „egész életművét egy ívben és összefüggéseiben”. Vagy mégis ismeri? Honnan ismeri, ha egyszer nem ismeri? Honnan tudja, hogy milyen „magasságokban mozgolódik” Babarczy, ha nem ismeri még a magasságos életművét sem?

 

Szóval, erről beszélek. Ez nem karrierizmus. Ez üres sznobéria. Váncsához való gyermekded pipiskedés. Női fütyiverseny Férfiakkal a publi-irodalom „magasságos” klotyójában. És így van ez, akár Babarczy írta a fenti két szöveget, akár a barátja/barátnője.

Az ilyen ember nem bértollnok. Alkalmatlan rá. A bértollnok tud írni. A bértollnokság alapkövetelménye az írástudás. Jó, mondjuk, Almási Miklós és Esterházy szerint Babarczy tud írni, ám meggyőződésem, ők sem gondolták komolyan, amikor ezt kijelentették.

 

babarczyeszter válasz | 2009.03.22 15:29:34 (13922)

(Persze az olvasók a jövőben is lehetnek, mondjuk az irodalmi szövegeim esetén az a legvérmesebb reményem, hogy túlélnek engem, bár mindig kevés embert fognak érdekelni.)
Előzmény: baudog (13916)

 

Bértollnok. Ugye?! Akkor most te kire szavaznál? Az alanyra vagy az állítmányra? Nem tudod megmondani, merthogy egyszerűen nem találod. Mik élik túl, kik élik túl Babarczy Esztert? Az olvasók? Az irodalmi szövegek? Amelyek alatt ő szépirodalmi szövegeket ért nyilván (legalábbis gondolom). Merthogy olyan bértollnok ám Babarczy Eszter, aki még azt sem képes megfogalmazni, ami számára dereng, nemhogy az őt fölbérelő politikus szándékát tudná vonzó szavakba önteni.

 

Én itt Babarczy Eszter „irodalmi szövegein” nem a szépirodalmi igényt kértem számon, de még csak nem is a középiskolai, hanem legalább az általános iskolai nyelvhelyességi ismereteket. Például: amennyiben eszelős módon használ idegen szavakat, meg kell tanulnia (esetenként) a specifikus és az egzakt, az ataraxia és az aszkézis fogalmak közti különbségtételt, vagy meg kell ismernie például a fejberúgás, a lórúgás, illetve a fejbekólintás fogalmak közötti különbséget. És a végtelenségig sorolhatnám. Amire pedig Babarczy notórius válasza (újabban már az ident nickjén is), hogy biztosan azért van mindez, mert nékem „nem áll föl”. Ez az ő „irodalmi igényszintű" replikája.

Ismétlem: ez demagógiának is kevés, márpedig a karrierista bértollnok minimum demagóg.

 

Még egy példa a Babarczy-féle „irodalmi szövegre” (külön ajánlom Esterházy Péter veretes figyelmébe):

 

babarczyeszter válasz | 2009.03.22 15:29:34 (13922)

Másfelől viszont nem minden, hogy milyen igényszintet elégít ki az írás. Tehát lehet, hogy sztárok fiktív szexuális kalandjaival 150e olvasót tudok boldoggá tenni, de nincs ehhez kedvem.
Előzmény: baudog (13916)

 

Nincs kedve hozzá. De ne is legyen, mert 150 ezer olvasót csak úgy volna képes egyedül boldoggá tenni fiktív szexuális kalandokkal, ha ő maga volna az összes fehérmájú sztár a magasságos irodalomban.

 

Ez egészen biztos. Van ugyanis olyan csodabogár az irodalomban, amelyet stilisztikának neveznek a Nagy Férfiak.

 

babarczyeszter válasz | 2009.03.22 15:29:34 (13922)

Minden író és közíró ebben a sávban mozog. Ha hiteltelenné válok, azzal elvesztem az olvasóimat. Ha érdektelen propagandacikkeket írok, elvesztem az olvasóimat (legfeljebb a pártcsinovnyikokat nyerem meg).

Előzmény: baudog (13916)

 

Pontosan erről van szó. Babarczy tudja, hogy nem képes érdekes propagandacikket írni (mint amilyet tud például Bayer Zsolt), hanem csak érdektelent volna képes (vagyishogy nem bértollnok). Nyilván azt is sejti, hogy az írásai mindezek dacára általában érdektelenek. Gondolatiság és írástudás híján azok. Ezért igyekszik mindegyre nagyokat durrogtatni, szikráztatni. Nem az igazság egzakt, szabatos, pontos megfogalmazására, hanem (az ő szavaival) „specifikus érdekességek” majmolására törekszik. Azért, hogy legyen néki is sok-sok olvasója. Érezhesse magát azonos szinten Váncsával. Meg a többi gigászi Férfiemberrel. Egyébként ezért áll forradalmárnak is időnként. Sőt még a gyerekét is cipeli a forradalomba, gumilövedékkel lövetni ki a szemét a saját gyermekének.

Ez nem karrierizmus. Ez idiotizmus.

 

babarczyeszter válasz | 2009.03.22 15:29:34 (13922)

1988 óta írok. Most kb. 50000 olvasóm van. Amikor odaálltam Gyurcsány mellé, a legtöbbet kockáztattam, amit a magamfajta ember kockáztathat. Meggyőződésből tettem, de illúziók alapján.

Előzmény: baudog (13916)

 

Kockáztatott. Mit kockáztatott? Attól félt, ha odaáll Gyurcsány mellé, előbb-utóbb képes lesz fölismerni az aszkézis és az ataraxia közti szemantikai különbséget? Vagy netán képes lesz elmagyarázni, hogy miben áll a „tehetetlen bénultság” jelzős szerkezet értelme?

Nem kell ilyesmitől félnie.

Hamarabb lesz Babarczy karrierista, mint épkézláb cikket alkotó publicista. Ez egészen biztos.

 

Most 50 000 olvasója van. Megszámolta. Kiszel Tündét pedig több millióan nézik, hallgatják. Fekete Dákót is.

És? Akkor most ezzel mi lett bebizonyítva?

 

Előzmény: Törölt nick (13901)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!