Kösz, ez alapos és érdekes volt. Így oké, elhiszem, megértem és belátom, hogy van, akinek ez számít. Csak zavart, hogy eddig pusztán érzésekről beszéltünk, és nem tudtam elfogadni, hogy a különbég müszerekkel mérhetetlen lenne. Mint ahogy ezek szerint nem is az... :-)
Mike Mester, azt hiszem, ez jó lesz közös nevezőnek :)))
PPeter Mester, köszi a kimerítő ismertetőt. erre gondoltam én is. ami lehet a különbség talán a pályán, hogy író és író között is van különbség, meg a playerek futómüve, mechanikája között..
Végigolvasva előző hozzászolásom után irottakat, csak annyit fűznék hozzá: legyünk már egy kicsit gyakorlatiasabbak! Szép dolog az elmélet, szép dolog a mastering gyártás, de könyörgöm, otthon nem studió felvételeket, masteringet készítünk. Van egy ilyen-olyan hifinek nevezett cuccunk (ami persze az audiofilek szerint kb szokol minőségű) van egy vacak max 60e forintos fejhallgatónk vagy még ócskább, esetleg autós cd játszónk. Most kérdem én, ezekhez minek szarakodni? Persze sznobék, nyugodtan vegyenek 200e-ért Plextor írót, vagy DVD audiót, de az átlag embernek minek?
Na jól van, most akkor itt már tényleg abbahagyom, továbbiakban részemről lezért a dolog, mindenki azt csinál amit akar, nem fogok beleszólni.
Most erre mit mondjak? Jó, legyen, nekem alapvetően tökmindegy. Én mindig is azt az állláspontot képviseltem, hogy mindenki döntse el maga, milyen sebeséggel ír audio CD-t. Ennyi, csak ne akarja megváltani a világot és terjeszteni az igét, mert ha meggebed, sem fogok 1x-esen audio-t irni, egszeruen annal az oknal fogva, hogy nem vagyok hajlandó ennyi időt elvacakolni egy lemezzel sem, főleg ha a különbséget én nem veszem észre illetve olyan minimális, hogy ez a különbség nem éri meg a ráfordított plusz időt. Az ember éljen kompromiszumokkal, tökéletes dolgok nem léteznek.
Egyébként köszönet a kimerítő értekezésért, meggyőztél, részemről többet nem hozom fel a témát.
Kedves Mike, Macimedve, Vitya, és természetesen mindenki más, akit szenvedélyesen érdekel a téma!
A gyorsabban írt (égetett) Audio-CD lemezek minőségi romlása nem csak szubjektív hallási tapasztalat kérdése. Természetesen műszerrel is mérhető a különbség. Erre többfajta eszköz létezik, a mastering üzemek általában speciális, meglehetősen drága célhardvereket alkalmaznak erre a célra.
Tehát adott a nagy kérdés: miért lehet különbség CD és CD között, ha zenei korongról beszélünk? Miért lehet rosszabb a minősége egy CD-R lemeznek, mint egy gyári lemeznek, amelyről másolatot készítettünk?
Hogyan lehetséges mindez, amikor ugye - elvileg - a CD digitális adathordozó?
Úgy lehetséges, hogy bár az interpretált adat, (amelyet a fizikai dekódolás után digitálisan értelmez a lejátszó eszközünk) valóban digitálisnak mondható (annak minden előnyével és hátrányával együtt :P), a fizikai jelek a CD lemezen meglehetősen bonyolult rendszerben, optikai úton tárolódnak és olvasódnak le.
Na és? - kérdezhetnénk. Csakhogy van egy kis probléma. Mégpedig a leolvasás, a dekódolás elve, működési rendszere, amely - valljuk be - igencsak gyenge, ha mai szemmel nézzük.
Az optikai tárolás miatt CD lemezeken az adatok nem a megszokott formában tárolódnak, tehát nem 8 bit (azaz 8 optikai jel) ábrázol egy bájtot, hanem 14. Erre azért van szükség, mert a 8 bites ábrázolás esetén előfordulhatna olyan kombináció is egy-egy bájt ábrázolásakor, amely egyáltalán nem tartalmazna 1-esre állított bitet (ilyen pl. a nulla érték :P), vagy csupa 1-esből állnak (mint a 255, :P). Komolyra fordítva a szót, ha 8 biten ábrázolnánk az adatokat, akkor nem lehetne optikailag bztonságosan megkülönböztetni az egy-egy bájthoz tartozó jeleket (vagy szüneteket), elveszne a szinkronizáció. Ezért 14 biten dolgozik a CD, mégpedig úgy, hogy kiválasztották a 14 bittel alkotható sok-sok kombinációból azt a 256-ot, amely a lehető legváltozatosabban tartalmaz 1-es és 0-ás biteket, elkerülvén azt, hogy egymás után több, azonos állású bit megzavarja a leolvasást. Ez az eljárás az EFM (Eight-To-Fourteen) kódolás, amely egyszerűen, egy táblázat alapján zajlik, 0-tól 256-ig minden értéknek megvan a maga 14 bites EFM párja. A szinkronizáció könnyítése érdekében a 14 bites bájtok közé egy-egy három bitből álló elválasztó mező is kerül, tehát már ott tartunk, hogy 14+3 biten ábrázolunk fizikailag egy-egy bájtnyi adatot, ami normál esetben (a mi megszokott számítógépes világunkban) ugyebár 8 bit lenne.
Mi reprezentálja fizikailag a biteket a lemez felüketén? A pitek. Ezek apró gödrök (a gyári, préselt lemezen), amelyek az 1-es számot képviselik, illetve a sima területek a land-ek, ezek a 0-át reprezentálják. AZ írható CD-n ez kicsit másképp néz ki, mert a lézer nem olyan szép, hosszúkás árkocskákat éget a hordozótétegbe, mint amilyeneket a préselt gyári CD-ken láthatunk, hanem buggyos szélű hólyagokat. Az optikai leolvasás számára nagyjából ugyanazt a hatást keltik mint a gyári szabványos pitek, ezért olvashatóak le közel azonos módszerrel. Már egyébként itt is látszik, hogy a gyári CD nem azonos a CD-R lemezzel. Persze ez még nem jelent semmit - bár a CD-R lemezek dekódolása során komoly számokkal fejezhető csak ki a legtöbb asztali lejátszó tévesztési aránya a gyári lemezek lejátszásához képest!
A leolvasás során az olvasófej sorra dekódolja a spirálisan kifelé tekeredő track mentén a piteket és a landeket. Már itt is bejön egy érdekes momentum, mégpedig az, hogy a gyári CD lemezek spirális nyomvonala meglehetősen szabályos, míg az írt CD esetén többször találkozhatunk ennek a spirális "nyomvonalnak" a szabványtalanságával, torzulásával, ami a dekódoláskor sokat ronthat az pitek és lendek tiszta felismerésén és elkülöníthetőségén. De ne szaladjunk ennyire előre. Már a jelek helyes értelmezése is nehéz feladat, hiszen messze nem steril körülmények között dolgozik a lejátszó, ezért a legapróbb karcolás, porszem is jelek tucatjait teszi felismerhetetlenné. Ne feledjük, mikronokból beszélünk!
Az EFM formátumú adatokat 33 bájtos etapokban kapja a dekóder, ezeket a 33 bájtos adagokat hívjuk frame-nek is (itt már normál 8 bites bájtokról beszélünk, az EFM dekódolás alacsony szinten hardveresen történik). A 33 bájtból 1 bájt az úgynevezett szubkód alcsatorna, 32 bájt pedig az adat. A 32 bájtból azonban csak 24 bájt a hasznos anyag, 8 bájt szolgál a hibadetektálásra és a hibajavításra. Mire elegendő ez a 8 bájt? Nem túl sokra. Egy kétmenetes hibaellenőrző algoritmus található az Audio CD lemezeken. Az első körben a 8 bájtos hibaellenőrző-javító mezőből 4 bájtot használ a rutin, és meg tudja állapítani, hogy a többi 28 bájt (tehát a hasznos 24 bájt és a hibajívató mező maradék 4 bájtja) hibátlan-e, és ha nem, akkor egy, azaz egy bájtnyi hibát tud kijavítani! Két hiba esetén (ha valóban csak két hiba van)egyes lejátszók ebben az első hibajavító körben ki tudják javítani mind a két hibát, de mivel nem különböztethető meg, hogy valóban csak kettő, vagy több hiba volt-e, ezért ez az eljárás rosszul sülhet el (az elméletileg jobb hibajavítás rosszabb eredményt adhat, mintha nem is javítottuk volna az adatot - tehát a túlbiztosítás sem jó). A hibajavítás második menetét segíti az a tény, hogy a CD lemezen a lejétszáskor logikailag egymáshoz tartozó adatok nem ugyanabban a fizikai sorrendben követik egymást, mint azt sejtenénk, hanem egy bizonyos algoritmus segítségével el vannak keverve egymás között. Ennek köszönhetően egy-egy nagyobb karcolás nem tud teljes, hosszabb, logikailag összetartozó adatmezőket tönkretenni, mert az egymáshoz tartozó adatok nem közvetlenül egymás mellett, hanem a lemez íve mentén, szélesen elszórva találhatóak meg. Így valószínűleg jobban kijavítható egy-egy nagyon durva sérülés, mert nem egy komplett adatmezőt semmisít meg, hanem sok-sok adatmezőnek okoozott egyenként pici kárt (ami feltehetőleg még javítható). A hibajavító adatok is ugyanígy, eltolással vannak elhelyezve a frame-ekben, tehát egy-egy fizikai frame-en belül nem az adott 24 bájthoz tartozó hibajavító bájtok találhatóak meg (nem sok értelme lenne, hiszen ha egy fizikai sérülés miatt a frame hibás, akor valószínűleg a benne található 8 hibajavító bájt is hibás lenne) hanem a szomszédos frame-eké, szérszórva. Nem ragozom tovább, elég legyen annyi, hogy egy meglehetősen bonyolult művelet segítségével a maradék 4 hibajavító bájtnak köszönhetően a frame-en belül további 4 hibás bájt mutatható ki és reparálható meg. Ha ennél több van egy frame-ben, akkor ott már nincs mit tenni, hacsak a lejátszóban nincs egy - relatíve - nagyméretű, több kilobájtos RAM, amelyben számos beolvasott frame tárolható ideiglenesen. Ez további, utólagos trükkökre ad lehetőséget. A memóriának köszönhetően a második körben kijavított, az első körhöz tartozó ellenőrző kódok segítségével esetleg az eredetileg két hibánál többet tartalmazó framek is visszanyerhetőek, de ehhez ugye meglehetősen sokáig a memóriában kel tartani a rég dekódolt frame-ket, hogy amikor a második hibajavító kör kezdődik, akkor alkalomadtán vissza lehessen nyúlni, utólag újraolvasni a már feldolgozott, hibás adatokat - most már helyesen! Amúgy márkásabbnál is márkásabb lejátszók mindenféle egyedi megoldást használnak az ilyen problémékra, több-kevesebb sikerrel. A dekódolás ugyanis real-time, azaz valós időben történik, ami kissé megnehezíti az összetettebb hibajavítást.
Az Audio CD szabványnak tehát itt a gyengéje. Mert mi történik akkor, ha ez a hibajavítás nem elegendő, tehát még több hiba van a lemezen? Olyankor, kérem szépen, interpolál a lejátszó, azaz a hibádzó, hiányzó adatmezőt az azt megelőző és az az követő olvasható adatokból kikövetkezteti, arra építve, hogy ugyebár a zenei hanganyag meglehetősen harmonikus - tehát nagy valószínűséggel az átlagolás nem fog feltűnni. Ez így is van, de ha az interpolációval megbecsült adatok mennyisége elér egy bizonyos szintet, akkor bizony a zenei hanganyag erősen tompul, jellemzően eltűnnek a markáns részletek, laposodik a hangkép.
Az Audio CD lemezek hibajavítása olyannyira gyenge, hogy amikor a CD-ROM szabvány, azaz a számítógépes adattároláshoz használatos CD formátum megszületett, akkor kénytelenek voltak drasztikus lépéseket tenni a pontos olvashatóság érdekében.
Emlékezzünk, az adatok 33 bájtosával érkeznek, ebből 24 bájt marad az Audio CD esetén, mint hasznos állomány. A már említett adatszétszórás miatt a frame-ket logikailag tovább kellett csoportosítani, ezért 98 frame együttesen alkot egy szektort az Audio CD és az adatlemezeken egyaránt. Most már valószínűleg ismerős számok jönnek, mert rögtön látható, hogy egy szektor ezek szerint 32 bájtot tartalmaza kétmenetes, alacsony szintű hibajavítás előtt. Ebből ugye 24 marad meg, tehát 98x24 = 2352, jééé, tényleg ennyi a hasznos adat egy-egy Audio szektorban. Ez gondolom most már sokaknak ismerős szám. Említettük, hogy ez a 2352 bájt még tartalmazhat hibákat. Ezek a hibák az Audio CD lejátszásakor szerencsés esetben eltűnnek az iterpolációs trükk és a fülünk tökéletlensége folytán (persze egyéni képesség, hogy ebből ki mennyit hall meg), de egy szánítógépes adat nem helyettesíthető, pótolható ilyen módszerekkel - egyetlen bit eltérés is használhatatlanná tehet például egy programfájlt - tehát további hibajavítás kellett. Ezért a 2352 bájtból még további adatmezőket különítettek el a hibák javítására, így maradt a szabványos 2048 hasznos bájt szektoronként.
Ha az Audio CD lemez olyan tökéletesen dekódolható digitális formátum lenne, mint ahogy azt Ti állítjátok (tisztelet a kivételnek) akkor miért kellett a számítógépes adatok tárolásához további jelentős mennyiségű adatot hibajavításra használni? Kezditek már kapisgálni?
Amikor megírsz egy írható CD-R lemezt, a lézernek az írási sebesség növelésével egyre kevesebb ideje marad egy-egy pit létrehozására. Kevesebb idő alatt a lézerintenzitás növelésével és a jobban reagáló hordozórétegekkel sem lehet ugyanolyan optikai minőségű jeleket égetni, mint lassan. Az írható lemezek spirális nyomvonalának eltérése, apró torzulása a gyorsabb írással kombinálva egyre rosszabb alakú piteket eredményez, az ilyen lemezek olvasásakor a dekóder kétségbeesetten igyekszi "sávon" tartani az olvasó lézert, nem mindig teljes sikerrel.
Tehát a gyorsabb írás esetén nem a digitális adat fog különbözni a megírt lemez és a forráslemez között, hanem az elkészített lemezen található optikai jelek lesznek gyengébbek.
Audio CD esetén ezek a gyengeségek pedig a dekódolás során sokkal kevésbé javíthatóak, mint amikor adatlemezeket olvasunk, így a zenei lemezek lejátszásakor az ilyen problémás területeken a lejátszó többet kényszerül hibajavításra, javíthatatlan hibák esetén pedig interpolációs adatpótlásra, ami nagyon-nagyon ronthatja a zene minőségét, a hangkép harmóniáját. Ez nem csak szubjektív vélemény, ez műszerrel kimutatható.
Egy újságcikkben olvastam, hogy pl. a budaörsi MC&CD gyárban a Koch féle analizátort használják erre a célra, de van olyan mastering üzem, ahol speciális célszoftvert használnak (az Eclipse Data cég Image Suite programja a legjobb). Ezzel programmal például egy-egy Plextor olvasóval, 1x-es sebességű beolvasás (!) során tesztelik a lemezeket, amelyeket sokszorosítás gyanánt behoz egy-egy ügyfél.
Az Audio CD lemezek gyors égetése miatt bekövetkező minőségromlása tehát nem a képzelet műve, nem szubjektív dolog, hanem kőkemény tény, amit mindenkinek el fogadnia, aki megérti, hogy ennek valós FIZIKAI és MATEMATIKAI alapja van. Csak egy példa: nemrég megjelent egy SCSI csatolású Plextor író (pedig a kommersz piacra már csak ATAPI-t gyártanak). Szép fekete az egész meghajtó (extra cool!), speciálisan csak mastering célokra lett fejlesztve stúdiók részére - az ára is többszázezer forint, pedig egy "szimpla" író. Miért ilyen drága ez a "Plex Master" nevű cucc? Azért, mert a specifikációja szerint kiemelkedő minőségű Audio CD írásra képes - de kapaszkodjatok meg, csak akkor, ha 1x-es sebességgel írnak vele!
Nyilván egyénileg eltérő, hogy ki és mikor hallja meg ezt az elkerülhetetlen minőségi veszteséget - sokat számít a lejátszó és a környezet is. Meg kell mondjam, nem kell audiophilnek lenni ahhoz, hogy ezt kihallja valaki - én magam sem gondoltam régebben, hogy ez kézzelfogható jelenség, de műszeresen is láttam, és a saját fülemmel is halottam (és hallom nap mint nap) a különbségeket.
Ez tény.
"Inkább a hangulatodban keresd a különbséget. Mennyire inspirál a zene további zenehallgatásra? Mennyire érzed úgy hogy, fáraszt a hang, másik lemezt kéne feltenni, mást hallgatni, a hangerőszabályzóhoz nyúlni vagy bármi olyat csinálni, ami elterel a zenehallgatástól."
Ez ismerős. Nekem ez MP3-hallgatáskor szokott jönni, mikor a különbség alig hallható, csak érezhető (256 kbps kódolásnál - a standard 128-asnál nagyon is hallható).
Tybald: Cactus vagy egyéb audio védelem van rajta valszeg. A legújabb Feurio béta már "veszi" az ilyeneket, de ahhoz regisztráltnak kell lenni, hogy a bétát használhasd. Én az vagyok, hál'Istennek ! 8-) Szerintem megéri az árát; nem kell a Prof, elég a Standard; cirka 8 rugó (volt egy éve...)
Ajánlom még figyelmetekbe e témában a következő linket:
http://www.fatchucks.com/corruptcds/corrupt.html
Boldog Karácsonyt és Új Évet minden topiklakónak !!!
potosan, szerintem is a külömbség a nem annyira karakteresen olvasható jelekben kell hogy legyen, azaz a rendszer egyre nagyobb tévedése kell hogy hordozza a pontatlanságot. tehát, nem az fog menni a DA-ra, mint ami az eredeti lemezen van, nem jól olvassa a cucc a lemezt illetve nem pontosan korrigálja a hibajavitó algoritmus.. ebben az esetben pedig bittévesztés van, ami már kimutatható [pl úgy, hogy elkapjuk a biteket ami a DA-ra kerülenk]
tehát igenis kell hogy legyen kimutatható különbség.. másrészt teoretikusan, könynen lehet, hogy CD lejátszó és CD lejátszó között is van különbség úgy mechanikai pontosság követési képesség [laser ereje stb mittomén még hány 1000 paraméter ronthatja el a elejátszást] mint elektronika területén
Szerintem ,ha egy író 16x-os vagy 24x-es sebességen biztosnággal meg tud írni egy CD-t, akkor 4x-es seben nagyon megbízhatóan tud írni, kb. úgy mint egy régebbi 4x-es 1x-es seben. Gondolom ezért hagyték el LG-ék a "lassabb" sebeket. Ez mondjuk csak egy teória.
Ezt többször elmagyarázták szakemberek ebben a fórumban: a 0 és az 1 gödröcskék és dombocskák formájában helyezkedik el a lemez felületén. inél gyorsabban pörög a lemez írás közben, a lézer annál rövidebb ideig tartózkodik egy pont fölött, ergo annál kevesebb ideje van gödröcskét vagy dombocskát formálni a nyersanyag adott pontjából, ergo annál kevésbé lesz markáns a különbség gödröcske és dombocska között, ergo visszaolvasáskor annál többet hibázhat az olvasó annak megítélésében, hogy egy adott pont gödröcske vagy dombocska. Ez az elmélet.
Jól mondom, Cicvarek? :-)
DE:
Drága Macimedve: azért olyat ne mondjál nekem, hogy racionálisan megfejthetetlen, tudományos eszközökkel mérhetetlen ugyan a különbség, de mégis létezik. Itt nem szerelemről, féltékenységről, vagy a CD-író-olvasó szubjektív belátásáról van szó, hanem számokban kifejezhető és akkor létező, vagy számokban nem kifejezhető, és akkor nem létező mennyiségekről. Tehát Mike-nak szerintem is igaza van: egyszer valaki mutassa be, hogy 1X-en írva ennyi és ennyi mikron vagy fene tudja micsoda a gödröcskék-dombocskák közti különbség, 8X-an ennyi, 24X-en meg amannyi. És akkor elhiszem. Amíg bemondásra, érzésre megy a dolog, addig asztrológiai, illetve vallásügyi kérdésnek vagyok kénytelen tekinteni a "különbséget". De gustibus non est disputandum. :-)
nekem nincs elég ismeretem erről a témáról, de nekem sem teljesen világos ez az állítólagos minőségi probléma... Ez digitális technika, vagy ott van a 0 és 1 vagy nem. A hangzás nem szabadna hogy romoljon hallhatóan, ha az írás maga sikeres, és nincs valami egyéb - a leírt jelbe beszűrődő zajforrás.
persze persze.. meg aztán per sincsen :))) nekem hosszú ideje ez az első fejhallgatóm, amivel hosszú órákon át tudok zenét hallgatni mindenféle fáradás és egyéb nyavaják nélkül, szóval lehet hogy ez se derülne ki [természetesen jó kedvvel hallgattam a másolatot is :)) ].. igazából sok féle zenével ki kellene próbálni, de a fene akar egy halom CDt elhasználni ahhoz, hogy a végén rájöjjön hogy oksa ugyanaz még mindig vagy nem, viszont most van egy halom felesleges másolatom :))
Ne keress nagy különbséget. Recsegést stb. főleg ne. Technikai eszközökkel a különbség valszeg igen kevéssé mutatható ki. Olyan ez egy kicsit, mint a hálózati zsinór sajáthangja. Ma már kevés hifista van, aki tagadná a létét, pedig tisztán műszakilag végiggondolva a dolgot, nagyon nagy blődségnek tűnik.
Inkább a hangulatodban keresd a különbséget. Mennyire inspirál a zene további zenehallgatásra? Mennyire érzed úgy hogy, fáraszt a hang, másik lemezt kéne feltenni, mást hallgatni, a hangerőszabályzóhoz nyúlni vagy bármi olyat csinálni, ami elterel a zenehallgatástól.
Na ez utóbbi kényszer sokkal jobban jelentkezik egy gyorsan írt lemeznél, mint egy 1x írtnál. Ehhez a dologhoz persze gyakorlat, rendszeres élőzene-hallgatás és egészen jó berendezés szükséges. A fejhallgatót nem igazán tartom perdöntő médiumnak.
ja, megvoltam az A - B teszttel, biza nem hallottam semmi különbséget az eredeti és a 12x-el írt cucc között [24es plextor].. [persze nem ideális körülmények között, de a teszt egy sennheiser hd600-as fejhallgatón zajlott].. a másolaton mintha itt - ott valami plusz reccsenés hallottam volna, de visszahallgatva ott volt az eredetin is [akusztikus zene, élő felvétel, vonósok, apró székynikorgások, húr röcögtetés stb.. minden apró kis bizbasz stimmelt]
ennyi a tudomány, azért érekes lenne kimérni műszerrel [valami hatalmas bitrátáva és mintavételi frekivel kellene összahasonlítani]
Ebben sajnos nincs tapasztalatom, mert SCSI-s cuccom van (nem is szándékszom más fajtát venni - lehet, hogy sznob dolog - de én inkább gyűjtök még egy kicsit, sajnos a SCSI Plextor még mindig elég drága - illetve gyorsul, de az ár mindig 50-60 körül mozog)
Annyira nem gáz. Sokan használják úgy.
És megbízhatóbban működik önállóan, igen.
Ezért is jobb a SCSI.
Kösz, de erre nem lesz pénz. Asszem maradok a Yamahánál 40 ezerért.
Az mennyire gáz, hogyha olvasónak is az írót használom? Két 5 1/4 helyem van csak, tehát vagy az olvasó vagy a mobil rack repülni kényszerül.
Meg talán megbízhatóbban is működik az író, ha nincs mellette semmi slave(?).
Minden tiszteletem a tied, nem akarok flame-t generálni, de hagyjuk már ezt a 1x-4x audio hülyeséget, hiszen ez TELJESEN SZUBJEKTIV MEGITÉLÉS dolga, vagy tudsz műszeres mérésről, amivel eltérést állapítottak volna meg?
Bár a mostani írókat nem tudom megítélni (még most is a 4220-as Plexit nyúzom) de anno még nem volt különbség a sebességek/hangzás között (vagyis egyesek szerint volt, mások szerint meg nem)
Na jó végül is mindegy, lehet erről beszélgetni, de azért azzal nem tudok egyet érteni, hogy vmi attól vválik profi audio irássá, hogy 1x-esen irjuk, sokkal inkább magától az írótol függ. Meg az eredetitől. (a régi yamahák meg mindenek voltak csak jók nem audiora, bár biztos voltak olyan példányok amire ez nem igaz)
De. Plextorral nyugodtan ihatod 4x-esen is.
Egyéb iránt - véleményem szerint - a különböző írók, különböző sebességek, leginkább a seek time idejében okoznak eltérést. Hangzásban már kevésbé. Pl. van olyan Yamaha 2x-szel írt CD-m, aminek a seek time-ja (vagyis, hogy megtalaálja a track listát, illtve elindítsa az első számot) 16s vett igénybe (JVC player) de van olyan Plexivel írt cd-m (4x) amit ahamarabb talál meg, mint a gyárit.
Hangminőség tekintetében, a megítélés elég szubjektív. E opicban is rengeteg vita folyt már erről, de úgy tünik a téma örökzöld. Megoldása az lenne, hogy veszel 3-4 cd-t, és megírod őket sorban 1x, 2x, 4x, esetleg 8x. Aztán meghallgatod, és megpróbálsz különbséget észrevenni köztük (legjobb ha felkérsz valakit segítőnek, aki keverve beadagolja a cd-ket, így a pszichikai tényező is kiszűrhető). Aztn, amelyiket a legjobbnak itéled, irsz azzal a sebeséggel (megéri-e a plusz idő az esetleges minőségkülönbséget, vagy sem).
Mondjuk eleinte én is írtam 1x-esen, de inkább 2x-esen, de mivel még 4x-esen sem hallok különbséget (ehhez képest irtam a biztonság kedvéért 2x-esen) mára ez teljesen kikopott, a fene se fog ennyit szarakodni egy lemzzel :)))
Na szóvbal rajtad áll, hányszorsan irsz audiót. Illetve lesz egy feladatod: ha már ilyen szép hosszasan válaszoltam a kérdésedre (egyébként a témában ugyanezt már soxor leírtam e topicban) a Te feladatod lesz, hogyha vki megkérdi hányszorosan kell irni audiót, odavésni e hozzászólásom sorszámát :)
Nekem pl. nem jött be a Nero (mondjuk szubjektiv) Az EasyCD-nek meg semmi baja. CloneCD-t nem kell feltenni. File irásra extra igények nélkül, tökéletesen megfelel. Bár én inkább WinOnCD-t használok, de csak azért, mert az kiirja a cd méretét percben is. (nem tudom miből állt volna ezt az Easy-be is beletenni)
Biztonsági másolatra bármilyen pocsék cd megfelel, ugyis 4x-esen írod. Ha meg tönkre megy, csinálsz másikat. Tehát - szvsz - ilyenkor a legolcsóbb játszik be.
Ha jó minőségü audiót akarsz, grabbelj plextorral.
(igazábol ez a megoldás :))
