Köztudott, hogy több nenzet él a földön, mint ahány ország. Gondoljunk Amerikára, ahol felfedezése előtt csak indián törzsek éltek, vagy Ausztráliára, ahova angol bűnözőket deportáltak. Nagyon sok Németh, Horváth Rácz nevű ember él hazánkban is. Ezenkivül sok népcsport is. Pl. cigányok, kunok sokácok, palócok, tirpákok stm.
Magyar Zoltán (tornász, Manyar Vámdor (film, Magyar vándor (tornaelem) stb. svédcsavar, spanyol csizma, angolkór, nem kérek illusztrációt, de aki tud, feltehet. Személyeknél kérem, hogy ki kicsada. Kérlek látszatok velem!
Száll az ének a mezőnek, esti szellő hollószárnyán, Valami kis kopott ember énekelget búsan, árván Bolondságról, szerelemről, kora őszről, illó nyárról S körülötte elterülő néma magyar pusztaságról. Fáj neki a teste, lelke, szíve tája, szemegödre, Nem is tudja, feltámad-e, elpihenne mindörökre. Titokzatos messzeségben istent keres magyar hangja, Régi honát, testvéreit - mást se tehet - siratgatja. Piros kedve pillangó volt, sárba fulladt ott Erdélyben, Zöld reménye foszlányai meghaltak a Felvidéken. Fáj neki a teste, lelke, szíve tája, szemegödre, Nem is tudja, feltámad-e, elpihenne mindörökre.
Nincsen csak egy citerája, húrjai az égig érnek, Rajt' pengeti balladáit véres könnynek, könnyes vérnek. Mámor esték elszállottak, ott fagytak a Karsztok alján S ismeretlen menyasszonya tört liliom, olyan halvány. Fáj neki a teste, lelke, szíve tája, szemegödre, Nem is tudja, feltámad-e, elpihenne mindörökre. Nem nézi a délibábot, túl van az már a határon S elkerüli zárt szemét az incselkedő pajkos álom. Holt vitézek sírtájára hullat dalt és nefelejcset S fohászkodik: Uram, Hazám el egészen ne felejtsed: Fáj neki a teste, lelke, szíve tája, szemegödre S hazáján ha segíthetne, élne mégis mindörökre.
Volt fogam közt már szivar, csuklómban megállt a kés, mosdatott habos vihar, alvó számba szállt a légy, néni szunnyadt ágyamon, szépet álmodott szegény. Tiszteltek, ha vért köhögtem, mégse köptem hóba én. Voltam vonító kaján: halljunk hát nevetni holtat, vagy a holt is él talán?
Erre ittam jó borocskát, rágtam főtt malaclapockát, kezet fogtam balkezemmel, megpöngettem szemfogam, isteneim mind eladtam, ez a ruha másé rajtam, kereshet pipogya ember, az én megnyurgult szivemmel, tükröm mögött szerelemmel, oroszlánra várok én -
Első ízben cipőm fényét kényesítse bús sörénye, másodízben cirógasson, körme torkomat kitépje, behunyt szemmel végignyaljon harmadízben az ágyamon, pártalanul és üvöltve őrizze a ravatalom.
Te voltál áldott menedékünk Mikor ránk zúdult száz baj és gonosz És most szívünk hálára békül Ma felköszönt az elfáradt orosz: Üdvözlégy, áldott légy, jó Magyarország!
Szegény, kifosztott Hungária Magadhoz vettél árva gyermeket S jóságodért nem adhatunk mást Csak forró, hálás, áldó sziveket: Üdvözlégy, áldott légy, jó Magyarország!
Az hárfás hárfáját sokaknak pengeti És azzal sokaknak szívét édesíti; De az rab lábára vert vasát csörgeti, S annak csörgésével magát keseríti!
Zengése az hárfás pengő hárfájának Nevető örömet szerez iffiaknak; Csörgése pediglen lábakra vert vasnak – Siralmas bánatot nevel az raboknak.
Az hárfa pengése üdőt mulattatja, S annak hosszú folytát röviddé fordítja; Csörgése a vasnak azt meghosszabbítja, Fertáját órának nappá változtatja.
Az hárfának tehát kegyesen pengését Szeresd, mint madárnak szépen éneklését; Lábokra vert vasnak gyűlöljed zörgését, Mint füles-bagolynak undok üvöltését…
