Itt a lehetőség, hogy a sok politikai guru megméresse magát !
Mi lesz a szavazás eredménye?
Hány százalék szavazza meg ? (itthonról kik?)
Mennyi ellene és mennyi tartózkodó?
Netalántán elhalasztják?
azt mégis a kádárista nyugdíjasokat veszi meg a fidesz kilóra. meg azokat a gerincteleneket akik még több hasznot remélnek a dologból. aztán úgy járnak mint legutóbb ez a prőhle nyomorult: azt is azt hitte a komcsi lózungjaival hogy megcsinálta magát, aztán ment a levesbe, hehehe.
P.S.: Ez így volt ám a római res publicában is: a senatori státuszért és főleg tevékenységért semmilyen honorárium nem járt, továbbá azért sem, ha valaki betölötötte a különféle magistratusi tisztségeket. Viszont hallgatólagosan arra is való volt az egész, hogy a hivatali befolyás révén magánvagyont, főleg földbirtokokat halmozzon fel az illető. Meg is tette kb. mindenki, aki hozzá jutott.
Aki politikusnak megy az otthagyja a karrierjét (kivéve ha eleve burzsuj).
Na, most akkor mint politikus hogy épitsen karriert, ha közben folytonosan furják? (pártpolitikai csatározások).
Ebből az egyetlen kiut, ha a politikai befolyását (amig van) gazdasági potenciállá konvertálja.
Igy legalább tud valamit hagyni az utódaira.
PS. Tudtad-e hogy a császári Kínában egy köztisztviselő sem kapott fizetést? Helyette jogot kaptak arra, hogy köztisztviselői befolyásukat értékesíthessék. Valamennyi gazdag ember lett, az nélkül, hogy az államkasszának egy fillérjébe is kerülnének.
Mondjuk azért az utolsó pont csak akkor érvényes - szerény véleményem szerint - ha a nagyonnagy rabló akkora szervező is, hogy tényleg egy nagyobbacska közösség jár jól a munkássága nyomán, nem csak pár bandatag... Ha így vesszük, hát igen...
Amikor veszélyben van a lopott holmi(pl. Hódmezővásárhely után), akkor a Fidesznek semmi pénzünk nem drága arra, hogy kilóra megvegyen 4-500 ezer 3 fogút, meg ukránt.
A börtönnél ugyanis minden jobb....
Amikor nem ennyire éles a dolog, akkor nem költenek ennyit, s kevesebb a 3 fogú is.
Szűk egy éve még a fekete öves fideszfóbok 2-2.2 milla alá fogadták a fidesz szavazók számát. Te -helyesen- már 3 milláról beszélsz és a 2.5-öt is csak azért írod oda, hogy ne fájjon annyira.