KDNP-s és fideszes politikusok által jegyzett alkotmány-előkészítő eseti bizottság egyik munkacsoportja alkotmányos szintre emelné a magzat fogalmát. Az alkotmányjogász szerint viszont a magzat alkotmányos védelme azt jelenti, hogy Magyarország szigorúbban büntetné az abortuszt, mint Írország.
Az orvostudomány az anya biztonságát tartja szem előtt ezzel a döntésével, nem arról szól a 12 hét, hogy azalatt a magzat nem ember, másképpen lehet vele bánni etikailag. Ez egy technikai alapokon álló döntés.
""Dehogy. Azt, aki másképpen gondolkozik, miért tartanám gyilkosnak?
hiszen írod: elpusztítja, megöli az emberi lényt."
De nem az, aki másképp gondolkozik, hanem az, aki ezt valóban megteszi.
"ez alatt nem tartom elfogadhatónak, hogy gyilkossággal vádolj bárkit és itt az " embert elpusztít" és "A másik lehetőség az ölés." "Egy emberi élet elpusztításáról van szó, nem?""
Tehát gyilkosságot nem írtam, ezt megállapíthatjuk.
elfogadom az orvostudomány által meghatározott időpontot.
Ebben a kérdésben ne a vallás döntsön.
ez az időpont azért megfelelő a számomra, mert három hónap elég az anyának a megfontolásra, önmaga meggyőzésére, segítségkérésre a felelős döntéshez de a magzat öntudatlansága miatt nem vesszük el a "lelkét" Mivel az öntudata valószínűleg ki sem alakult még. sőt Nemezis írta: kb. 8. hónaptól fog.
úgy látom még ama párhuzamosnak is van néha esélye valahol találkozni mert soha nem volt még ennyire egy a véleményünk!:-)
Ezért szoktam azt mondani, hogy nem pártok, hanem ügyek mellé kell állni:O)) Én azt teszem régóta. Csodálkoznál, milyen sok dologban értünk egyet. Én biztos vagyok benne, az eddigi ténykedéseidet nézve - és ezt sok más nickről is elmondhatnám, akikkel bizonyos kérdében vitázom.
A megtermékenyülést követő 56. napra az embrió szervei nagyjából kialakulnak. Az embrió már képes reflexes mozgásokat is végezni és folyton mozgásban van.
A magzat nem a 12. héten mozdul meg.
A 12. hét biztonsági megközelítések miatt kitüntetett dátum, azután már az anya számára kevésbé biztonságos az abortusz, mint addig.
Azt hittem, hülyéskedsz, és ilyesmire mindig kapható vagyok. : )))
Hát, jó, de azért akkor ez mégiscsak azt jelenti, hogy előfordulhatna, hogy mindenféle etikai fenntartásaid lennének a többség által akart dologgal kapcsolatban - miért olyan elfogadhatatlan, hogy másnak már most is vannak? : )))
A magyarországi törvények most jobban védik egy seftes kereskedő bizsukészletét, mint az emberi magzatokat, és garantálom neked, hogy ez a jelenlegi "keresztény" kurzus alatt is így fog maradni. Hát nem érdekes?!
Azok a "nőgyógyászok", akik évente több tízezer emberi magzatot pusztítanak el, hisztériás idegrohamot kapnak még az otthonszülés említésétől is. Hát nem érdekes?!
A 2/3 időlegesen 4 évre kapott felhatalmazás. Nem lehet mindent levezetni belőle.
Ha egy kérdésben a társadalom nagy része nem ért egyet, akkor fel kell tenni a kérdést szavazásra. Ez a minimum, különben a társadalom megerőszakolása és a hatalommal való visszaélés lenne.
A 2/3 nem diktatúrára való felhatalmazás. Csak kormányzásra való felhatalmazás. Egy ilyen kérdés nem 4 évre szól. Ahogy az alkotmány sem. Ezeket egy 4/4-el időlegesen felhatalmazott társulat sem engedhetné meg magának.
"mivel soha egyetlen szóval nem írtam, hogy egyénenként a szülők akár a 7. hónapban azt mondják: abortuszt szeretnék és én még nem érzem, hogy kapcsolatban lennék és öntudata van."
De ezt megtehetné akárki. Azt mondhatná, hogy nem érzi, hogy kapcsolatban vannak és öntudata van. Hiszen ez mindig egyénfüggő. Ezért mondom, hogy nem lehetne az élet védelmét arra alapozni, hogy a szülő mit nyilatkozik a magzat tudatáról és a kettejük kapcsolatban létéről.
"sőt, kifejezetten írtam, hogy jó a jelenlegi szabályozás, ami a megmozdulásig engedélyezi ha jól tudom."
A 12. hétig van elvileg a normál abortuszhatár. Nem tudom, mit értesz "megmozduláson".
""Mitől provokáció, ha kérdezek? Szerintem ne személyeskedjünk."
igen, provokáció mert a kérdésedbe azonnal beleszövöd az állítást és a vádaskodást is."
Bocsi, de milyen vádaskodást meg állítást szövök bele? Én csak kérdezek, esetleg szerintem problémásnak tartott eseteket hozok fel.
"a személyeskedés is innentől Rád vonatkozik elsősorban ugyanis Te meghatározod, hogy mikortól számítod embernek és ezáltal attól a ponttól gyilkosságnak titulálod az abortuszt."
Mindenki meghatározza, hogy mikortól számítja embernek a magzatot, gondolom, rájuk is igaz az, hogy onnantól gyilkosságnak titulálják az abortuszt - mivel én konkrétan ezt a szót le sem írtam...
"Ezáltal gyilkosnak aki másként gondolja az emberi mivolt létrejöttét."
Dehogy. Azt, aki másképpen gondolkozik, miért tartanám gyilkosnak?
ha a népesség a szempont akkor megértem én, hogy a szülésre kényszerítéssel látszólag megoldanánk egy problémát.
Gondolom a lehetőség biztosítása a gyerekek akarására nehezebb feladat és azt nem egy törvény megalkotásával kell megoldani.
Magyarországon mindenféle közvéleménykutatások bizonyítják, hogy jóval többen és több gyereket akarnak, mint ahány megszületik.
ha a nem szándékozókat kényszeríteni fogják akkor több lesz?
ha igen milyen áron?
ezen az alapon akkor maradhatnánk ott is, hogy a segélyből gyereket nevelni akarók szüljenek 8-10 gyereket is akár, ha nem számít a születendő gyerek sorsa csak a darabszám érdekel!
Azt mindenesetre törvénybe lehetne iktatni, hogy valamikor az iskoláztatás során essék arról szó, hogy egy háromhónapos embrió nem egy problémás szövetcsomó, mint sokan ezt hiszik is, hanem egy élő, érző emberi lény. Talán nőne egy kissé ettől a felelősségérzet a lányokban, esetleg a fiúkban is (lehet naív vagyok). Sajnos ma órák tömkelegét fecséreljük felesleges ismeretek elsajátítására, ugyanakkor ezen téma megvitatására nem jut idő.
ha láttatok már a repcsin vészhelyzeti brossúrát, akkor vélhetően feltűnt, hogy először a szülők veszik fel az oxigén maszkot és CSAK azután adják a gyerekre.
A következtetés helyes, az indoklás már nem annyira.
Mivel a szájmaszkot a szülőnek kell feladnia, majd rajta tartania és gondoskodni arról, hogy rajta is maradjon, a gyerek csak akkor élheti túl, ha a szülő öntudatánál van.
Egyébként - csak elméleti szinten ha megtiltanál az anya válsághelyzetére való hivatkozással a müvi abortuszt, mivel büntetnék a megszegőit ? Aki vesz egy terhességi tesztet , megállapitja, hogy terhes, átmegy Burgenlandba, megcsináltatja a kémiai abortuszt, aznap vagy másnap hazamegy.