Ez már az öregség jele, ha nem emlékszem vissza az 1-2 évvel ezelőtt történtekre. Mindenesetre jó volt látni mi lett belőle. Ezek szerint jó helyre került a növény. Gratulálok hozzá!
Szia! Igen, a hagyományos fajta gyorsabban nő, mint ahogy a törzse vastagszik, ezért Én többször visszavágtam - pl. 2514 hozzászólásom -, azt 50 cm-re a talaj fölött és a 2 kihajtó ágat meg összefontam, így is hajolgatott 1 évig, ezért karóztam, de ezt követően már kellően megerősödött a szára, elbírja a lombot.
Nekem van 3 hagyományos zöld színű, azokat semmivel nem takarom, sőt kiskorukban sem takartam. A csoki 1 telen van túl kiültetve, mert mint írtam a másik hozzászólásban 2009 tavaszán ültettem ki. Amikor tartósan nap közben is mínusz volt, ráhúztam egy zsákot, ez kb. 20-30 nap volt a tavalyi télen.
Sziasztok!:) Az én selyemakácom 1,5 éves, kb. 120centi magas. 1-1,5 honapja elkezdtek hullani a levelei,közben hajtottak rajta az ujak. Nem láttam rajta betegség,vagy élösködö nyomát,remélem csak az idei cudar nyár gyötörte meg kissé!? Ami jobban aggaszt,az a vékony "törzse",a talaj fölött is csak kisujjnyi vastag,igen-igen gyengének tünik. Mivel hamar "kinötte" az elözö karot,egy hosszabbal kellett megtámogatnom,és bizony,ha nem lenne kikarozva,eldölne,mint a szögesdoboz. ez igy normális egy ilyen idös fácskátol?
Köszönöm! Akkor marad tavaszig cserépben. Azért a téli takarásra kíváncsi lennék, hogy oldjátok meg? Gondolom néhány télen érdemes védeni? Vagy Te már nem takarod?
Mindent megtettél amit lehet, de hol van még a tél ( 3 hónap), ne aggódj. Évről évre egyre erősebb és szívósabb, a tavalyi év pluszba még extrém hideg is volt. Úgy hogy szerintem megedződve, már simán bírni fogja az idei telet. Én egyáltalán nem szoktam káliumozni őket
Szia! 5-6 év múlva már egy szár lesz, de mivel megmarad nagyon sokáig a barázda, ezért érdekes lesz a szár. Nem fojtja meg egymást. A fojtás csak akkor történhet meg, ha két különböző növény tekeredik egymásra, és az agresszívabb megfojtja a másikat, a lillaakác szokott ilyeneket tenni a gyengébb fákkal. De ebben az esetben ilyen nem fordul elő. Láttam már 25 éves selyemakácot így növesztve, onnan vettem az ötletet.
Szia magixx! Semmi esetre sem ültetném ki most ősszel, mert a csoki egyébként is sokkal érzékenyebb - saját tapasztalat - majd csak tavasszal, egy fűtés nélküli fagypont körüli helyiségben pl. garázs, szépen kitelel, addig is erősödik.
Az Én csokim. Kiültetve ez a 2. éve, az első évben csak vegetált, az idei évben már nőtt kb. 1 métert. Ezt is fonom, nekem így tetszik, de hát ez nyilván szubjektív.
Köszi Mimcsi! Tika! Az rajtad múlik, hogy milyen formára szeretnéd növeszteni, ez esztétikai kérdés. 160-170 cm magasan ha kezded kialakítani az ágrendszert akkor alatta is ellehet majd sétálni, kellő magas lesz a szára, csak még biztos egy ideig karózni kell. Én amit mutattam azt kb. 50 cm-re visszavágtam annó, majd 2 kihajtó ágat összefonva növesztettem fel a szárat, bár akkor elég drasztikusnak tűnt, de nem bántam meg.
Sajnos a 2 éves selyemakácom vesszeje csak félig ért be, már több hete adok neki kálium levéltrágyát, lecsíptem a hajtásvéget, de nem akar nagyon fásodni :-(( Mit tudok még tenni a beérés elősegítésére? Félek, hogy megint visszafagy, ahogy tavaly télen is.
A segítségeteket szeretném kérni én is. Tavaly ősszel vettem egy csoki selyemakácot azonban, mivel elég kicsi (kb. hurkapálca) volt így nem került ki a szabadba. Tavasszal elég nehezen kezdett el hajtani így megint elmaradt a kiültetés + júliusban kapott egy jégvihart ami szinte az összes levelet és hajtást letakarított és a törzse is több helyen felszakadt. Igazábol mostanra heverte ki nagyjából és nagyon szépen növekedésnek indult. Most kb. 70 cm. Szóval szerintetek ültessem ki most ősszel vagy inkább tartsam fagymentes helyen és tavasszal kerüljön ki. Én inkább kiültetném mert a jelenlegi cserepet már igencsak kinőtte.
Téli takarásra tudtok valami jó/bevált módszert ajánlani?
Nagyon köszönöm a válaszodat, akkor majd tavasszal fogom átültetni és kikarózni. Még annyi lenne a kérdésem, hogy szerinted mennyit vágjak majd vissza belőle, vagy kell-e egyáltalán visszavágni majd. Most kb. 150-170 cm magas az az egy ág, gondolom valamennyit le kell belőle vágnom, hogy erősebb legyen. Mekkora legyen ez a visszavágás?
Szia! Amennyiben oldalra dől, a legjobb megoldás a kikarózás, így fog megerősödni, vastagodni, kb. 1 év múlva már karózás nélkül is ebben a helyzetben fog állni a szár. Az átültetést mindenképpen tavaszra kellene hagyni, még rügyfakadás előtt, de a komolyabb fagyok után (kb. márc. idusa) A metszés itt nyilván azt szolgálja, hogy szép lombkoronája legyen, Én alakítgatom az egész fejlődési időszakban, hogy folyamatosan jól nézzen ki, ne nőjön az egyik ága sokkal jobban, mint a többi. A feltett képen, az egyik - ha jól emlékszem 2007-ben - kiültetett selyemakácom, aminek a szárát összefonva növesztettem fel, így erősödött meg. Ezt csak azért mutatom, hogy mennyire lehet alakítani, irányítani a szárát még fiatal korában.
Már egyszer kaptam ezen a fórumon jótanácsot, ezért most ismét a segítségeteket kérném.
Van nekem egy kb.4 éves selyemakác "fám", az idén tavasszal ültettem ki a kerte, mert a cserépben tavaly télen, bár jó helyen volt, de úgy nézett ki, hogy nem élte túl. Lényeg, hogy tavasszal egy kb. 50 cm-es "botot" ültettem ki a kertbe, ami aztán legnagyobb örömömre úgy megindult, hogy most kb. 150 cm magas, sok-sok ága van. Viszont az az ág, ami tavasszal megeredt, az egy alsó és oldalra tartó ág, ezért aztán az egész fa most jobbra tendál. Tehát a kérdésem, hogy mit is csináljak vele, így nem hagyhatom, mert akkor egy jobbra dőlő fám lesz, mire eléri a nagykorúságát, és akkor majd alá kell dúcolnom? Gondoltam kikarózom, csak nem tudom, hogy az, hogy erővel egy függőleges irányba terelem meddig mehet, végig mellette kell lennie a karónak, vagy majd, évek múlva, a vastag fás szára már függőleges lesz. Remélem érthető amit írtam.
A másik pedig, hogy tavasszl amikor leültettem - mivel nem sok remény fűztem ahhoz, hogy lesz belőle valami - nem oda ültettem, ahol a végleges helye lenne. Nem gondoltam, hogy ilyen sokat, majd 1,5 métert fog nőni. Nem vastag, mert talán hüvelykújnyi, de szép magas. Ezt most átültethetem még a végleges helyére?Itt semmiféleképpen nem hagynám. Ha igen akkor mikor? Most ősszel, ha lehullanak a levelei, vagy majd tavasszal? Ha átültethetem meg kell-e metszenem, ha igen, mennyire? És ez vonatkozik arra is, ha nem ültethetem át, bár ebben nem is gondolkodom.
Szóval ezek lennének a gondjaim , biztos tudtok válaszolni, annyi a hozzáértő ember itt, csak irígykedve nézem a fáitokat.
Én novemberben szoktam a pincébe vinni, a leanderekkel együtt. Nedves, sötét pincénk van. Havonta egyszer ellenőrzöm a növényeket, csak akkor locsolom meg kissé ha teljesen száraz. Augusztus után már nem szabad tápozni, hogy jól beérjenek a hajtások.
Október-től felszedéssel selyemakác eladó 150-200 cm-esek,sok már virágzik,3-4 évesek,1000 ft-ért.az e-mail cimem:szaboa@kabel2.hu.3-4 éve saját részre vetettem,de mind kikelt és sajnálom megsemmisiteni azért ilyen olcsó.tel.:0620-2899781
2-3 télen van benn, attól függ, mennyire fásodik. De nem cserepecskében, a végén már vödörnyi nagy edényben van. Ha elég tápot kap, a második évben 100-120cm magas szokott lenni.
Akinek fája van, annak szanaszét kelnek kicsi magoncok. Aztán vagy megmaradnak, vagy nem. Volt olyan kicsinyem, ami a második télen fagyott ki, volt amelyik felnőtt. Ha szaporítok, inkább cserépbe teszem, és télen a leanderekkel együtt tartom a pincében. Így biztosabban felnő.
Azért van cserépben mert így kaptam, mert akitől van az magról ültette. Akkor már kiültethetem a végleges helyére is? Nem fog ez a kicsike nagyon visszafagyni? Télen takarni kell? Nagyon szeretném ha megmaradna! :-)
Nálam ahol kibújnak a földből, maradnak egy darabig, amíg máshová nem ültetem őket! Én SOHA nem rakom cserépbe, mindig a szabadban vannak, földben, télen-nyáron.
Kaptam egy cserepes 1 éves selyemakác "gyerkőcöt". A kérdésem az lenne, hogy mik az igényei, hova rakjam, milyen sűrűn kell locsolni stb. Azt jól tudom, hogy csak 3 évesen lehet kiültetni?