"Nem, csak nem érti a valóságos működést és annak feltételeit."
Ezzel az a baj, hogy szinte mindannyian így látjuk.
"Ez a teremtő Szellem azonban szellem, nem rendelkezik anyagi tulajdonságokkal."
Akkor mire jó? Kigondolta, hogy legyen világ, de a szabályokat tekintve már magára hagyta azt? Létezhet egy tökéletes lény, akinek a világ bizonyos részei nem tartoznak befolyása alá?
Azt még megértem, hogy őrá nem vonatkoznak saját gondolatai, de ez az embert nem menti fel az iskolába járás alól.
Milyen apró jelek által tapasztaljátok a természetfelettit?
"Akkor materialista vagy, ami cseppet sem baj, csak ezzel a szemlélettel nem tudod fejleszteni magad. Akkor megrekedsz egy alacsony szinten "
Azt hiszem nekem ez elég is, egy ismerősöm szerint így is félig-félisten vagyok, egy másik szerint meg egészen fél.
"legfejlettebbek pedig éjjel álmukban az asztrálsíkba való kilépéssel is."
Ez mit jelent?
"Ha hajlandó vagy legalább megengedni, hogy esetleg az anyagon kívül és mögötte is van valami, akkor már van esélyed, hogy elindulj az úton."
Ha belegondolok, éjjel nem mernék keresztül menni egy temetőn, azt hiszem még van remény a fejlődésre.
Most olvasom, hogy a desztillált víz egy kiskanál szőlőlével vagy citromlével milyen egészséges. Én eddig úgy tudtam, hogy a desztillált víz csak addig desztillált víz, amíg valamit nem adunk hozzá, és amikor már beleteszünk valamit akkor már nem az, most akkor tévedtem?
cöcö. Próbálkoztam vele, félmaratonig jutottam, aztán nagyon fájtak a melleim és lemondtam róla. A mell szöveteit nem arra találták ki, hogy döcögtessük őket órákon keresztül. Aztán orvosi lapban is olvastam, hogy nem túl jó. Szerencsére annyira azért nem szerettem futni.
1997-ben 8 napot böjtöltem, Harry barátom pedig 40 évesen 40 napot (teljes böjt Mazd. szerint).
Ezek alapján nem lehetséges a "pránatáplálkozás".
Hali!
Ha azt mondod, hogy a prana taplalkozas nem lehetseges, az meg OK. De, hogy ezt abbol vezeted le, hogy bojtoltel, meg Harry is bojtolt, ez nagyon santa.
Zoro, olvastam hogy Hanish Tibetben tanult. Gondolod, ha egy nyugati keletre vetodik, es ott tanul vmit, akkor mindjart o lesz a legjobb abban amit tanult? Plane, ha ido elott eljon onnan? Ne vicceljunk kerem.
A joga es mazdaznan osszeveteserol irt par soromat lejjebb olvastad?
Már megint burkolt beavatottságról beszélsz. Persze azt nem veszed számításba, hogy esetleg kettőnk közül én vagyok az, nem pedig te. Nincs is ezzel igazán baj, tudom így működnek a hiten alapuló dolgok és igazából beavatott sem vagyok, sőt még ennek a világnak a közepe sem. Nem könnyíti meg a kommunikációt, hogy folyton sajnálkozol a másik fél nézetein. Ha mindenki azt hisz, amit akar, akkor illene ezt ott mélyen is tudomásul venni és nem alacsonyabbrendűként kezelni az ilyesmit. Az is visszatetsző kicsit, hogy az alapján nyílvánítasz tudatlannak valakit, hogy bármit tudnál arról, hogy valójában mit is tud. Egyszerűen feltételezed, hogy hülye, mert ugye nálad a bölcsek köve, abból meg csak egy van. Élnek pár milliárdan ebben a világban, ateisták, idealisták, mindenfélék és azt hiszem erős túlzás abba a két pontba belesűríteni a világról alkotott képüket. Nekem például nem kétséges, hogy amennyiben áll bármiféle teremtő szellem e világ mögött, úgy nála jobban nem ismeri senki a fizika törvényeit, mert azokat is ő teremtette, ahogyan a fizika könyvek is az ő akaratának szülöttei. Épp ezért nagyfokú botorságnak tartom, ha a benne foglaltakat pont egy teremtmény óhajtja felülírni. Mindezt otthon a fotelból, fejben. Írdd felül nekem mondjuk egy 90-el száguldó mozdony tehetetlenségét, azzal szemben állva, és menten elhiszem, hogy uralható az ember számára valami kis része a világnak. A természetfölötti nem kedvel engem, valahogy elkerül.