Átnéztem a topicot.
Sajnos éjszakai képekről elég kevés van. Kimondottan olyat, ami bulin vagy kocsmában készült volna nem találtam. Pedig ilyen alkalmakkor azért szívesen fotóznék.
Én is ilyen gépen gondolkodom.
Egy dologra lennék kiváncsi.
Milyen képeket csinál éjszaka?
Pl. Kivilágított lánc híd vagy a vár vaku nélkül.
Kevés fénynél pl. kocsmában vagy szórakozóhelyen, ahhol esetleg még a helyi fények is bezavarhatnak.
Láttatok valahol ilyen képeket?
A másik altarnatíva a canon a40, ami ebből a szempontból biztatónak tűnik, habár vannak hibái.
Még annyit az elektronikus View Finder-ről, hogy pl. nagyon fontos a képernyő felbontása és a képfrissítés gyakorisága. Ez a 2800-as esetén már nagyon jó (a régebbi típusokban pl. elég rossz volt a képfrissítés).
Szürkületkor kicsit sötét, de ezt még meg lehet szokni. Igazán a sötét helyeken, gyengén bevilágított szobákban lesz nehezebb dolgod, mert ott szinte semmi sem látszik. Itt persze az autofókusszal is trükkösen kell bánni. De hidd el, néhány hét után rá fogsz érezni a technikára. Szóval az EVF miatt ne aggódj. Ja és szerintem nagyon keveset fogyaszt.
Eleg szar. A sotetben nem latsz vele semmit, szurkuletben meg olyan semmilyen.
Egyebkent gepe valogatja. Ha 2800-as akarsz venni, es imadsz atnezni ejszaka a kereson, akkor lebeszelnelek a geprol, de ha csak ugy fenykepezni akarsz, mint minden ember, akkor nagyon ajanlom.
Érdeklődnék, hogy nektek mik a tapasztalatotok az elektronikuis LCD keresővel ?
Ha jól tudom, a Fuji 2800-asnak ilyen van.
Vásárolni szeretnék egy gépet, igaz nem Fuji 2800-at, de annak sincs optikai keresője, hanem egy kis lcd van helyette.
Mennyire használható ez a fajta kereső szabadban szürkületkor ?
En Digital 8-ast vettem. Szerintem nagyon szep felveteleket sikerult csinalnom. VHS-re valo atvetelkor erezhetoen romlik a minoseg. Sajna klipp keszitesehez pillanatnyilag harmatgyenge a gepem. :(
Mielott kepet veszel, nezz korul a www.dvspot.com -on. Sok sikert.
engem érdekelne milyen minőségű filmeket lehet vele csinálni! rakj fel a netre egy pár perces klippet, amit te csináltál! én is gondolkozom egy digi8on, vagy MiniDV-n
Igen , elöször nekem, is majd visszahívott a csaj és közölte hogy akkor 27 re hozza. Mondtam neki, hogy elöbb nem 27 volt hanem 21.
A válasz az volt hogy Pünkösd miatt van .
Na ja. Tudod, ha nem lennek ilyen soher, akkor azert itt is megvehetnem nagyobb boltokban, csak jo 30-40000-el dragabban.
Nem tudom mit csinaljak. Vegyek Cannon A40-est?
A boltosok meg bekaphatjak. Utalom, hogy nalunk mindent lehet kapni, de csak papiron. Amikor tenyleg kell valami, csak akkor rendelik meg a gyartotol, aztan vagy ideer, vagy nem. Nagyon messze vagyunk meg nyugattol.
En itt Angliaban az Interneten rendeltem a 2800-asomat, es ket nap mulva hazhoz szallitottak. Egy masik alkalommal valamit kerestem a gephez, bementem egy fenykepeszuzletbe, es lattam, hogy tonnaszamra ott figyelnek a gepek a polcon, es nem csak az arlistaban vannak benne.
Na persze itt van vasarlo, es nem bukik a ceg semmit ha a raktarban all a cucc, mert ugyis elviszik az arut elobb-utobb.
Ne varjatok a tapasztalataimat 2800 es Hansa ugyeben ugyanis nem tudtak hozni gepet. Leghamarabb jovo het vege. A Gaia pedig azt mondta, hogy egyaltalan(!!!) nem tudnak hozni. Igy, mivel mar nincs tul sok idom a nyaralasig. Egyaltalan nem fogok digi fenykepezot venni. Hamar megoldottak a problemat. :((
Te vagy az en emberem! Feltetlen tajekoztass a kepek elohivatasanak eredmenyerol. En valoszinuleg nem fogok A4-es kepeket keszittetni es jo lenne megsporolni meg egy 128-as kartya arat.
Lehet, hogy nagyon kezdo kerdes (de hat az vagyok), mennyire art a fenykepezogepnek, kartyanak, ha gyakran cserelgetem a gepben a kartyat?