volt egy ilyen érzésem, de nem vállalták be igy konkrétan persze.
Évike sajnos megtapasztalja ezt is, aztán ujra mehet kházba, csak azt nem értem-piszok vagyok, tudom-hogy miért került a hölgy depivel kházba????
depi egy lebegő, hittel, szeretettel teli személybe beköltözhet??:-)
aztán annak a kislánynak akit még kivitt ugyancsak a korházból!!!
hogy van ez? ki "engedi" a kiskorút csak ugy vinni?????
oké, ez nem az Éva, ő már maga lép :asztal tetejére, kábulatba(csillogás már nem lesz neki), kölcsönökbe, maga szakitja a kötelet azoktól akik még tán óvnák, de most ujabb kábulatba menekült 3 hét alatt.
nagyon befolyásolható lány.
kiszolgáltatott is perszehogy.
nincs belső saját tartalék ereje.
átkapcsoltam Jakupcsek alatt balázsra, ott amint láttam éppen vakok, nyomorékok meg még ki tudja milyen bajjal megvert emberek mutatták, hogy lám, ők is élnek, bizonyos keretek között élvezik az életet, dolgoznak, szeretnek, stbstb. Aztán néztem a drága kis évikét. hát szegénykémet egy ország szerette. szegénykém nyert 16 millió forintott. szegénykémnek ha lett volna esze legalább mégegyszer ennyit össze tudott volna szedni a hírnevéből. és szegénykém most nagyon maga alatt van. egyem meg a szívét. szegénykém.
Jakubcseknél az Éva a téma
ott van barátként Popey
szerelemként??? Jovanni /csak barátság van köztük/dec-ben összeköltöztek, gondoskodását félreértette Évi, viszonzatlan volt afiu részéről.
ja és a korházban egy vallásos szeretetről kapot képet, most ez csillogtatja a szemét/jön majd a "néni" ki nem tudta ki is ő-Évike? csak szépen tisztán szeretetet adott.
Nincs még másfél éve, hogy látjuk győztesen kilépni a Big Brother-ház kapuján. Nagy szemében könnyek, nem tudja, sírjon vagy nevessen a hirtelen jött sikerben, ami nem is jött olyan hirtelen, de amely megoldja majd minden problémáját. Pénzt hoz mindenekelőtt, milliókat, és hát hírnevet, első oldalakat a bulvársajtóban, képernyőt dögivel.
Csillogást. Habot. Szeretetet.
Nem jött olyan hirtelen az a csillogás, az a hab. Meg kellett dolgozni érte keményen. Lakni, élni ismeretlenekkel. Elviselni milliók figyelő szemét úgy, hogy az arcukat nem látni. Hallani a csámcsogásukat, na nem valóságosan, csak úgy magunkból kifelé. És magunkénak tudni az elsőséget. Az úttörő létet, a magyar televíziózás első élőben közvetített nemi aktusát.
Nagy dolog ez. Nem kis teljesítmény.
Nem nagy teljesítmény elhitetni magát kilátástalan helyzetben tudó, szürkének látott, mert annak élt életéből mindenáron kiszakadni akaró fiatal emberrel, hogy enynyi elég a mindenhez, hogy a lebukfencezés a bulvár magas ormairól annyira távoli és messzi lehetőség, hogy foglalkozni sem érdemes vele.
Pénz, hírnév brahiból, brahival, valódi teljesítmény, erőfeszítés, izzadság nélkül.
Ez buli.
Az igazi teljesítmény – és az igazi pénz – ahhoz kellett, hogy ez az álomvilág felépülhessen. Hogy precízen kimérve minden centiméterét valóságnak hasson. Hogy elhitesse magáról: nem az, ami valójában. Hogy megtévessze nem csupán a menekülő Évit, nem csupán leskelődni imádó, ripacsságra-ripacsokra mindig éhesen vágyó polgárt, hanem még komolynak elismert szaktekintélyt is.
Az igazi tehetség ehhez kellett.
A valódi idegeskedés, álmatlan éjszaka, a gondos tervezés. És a pénz. A nagy ötlet, hogy a pénz valóban pénzt fialjon.
Emelik, emelik mind magasabbra BB Évit, gyarapodik a slepp, a bájgúnársereg, nyalakodó sakálhad. Tapasztalat, tapintóérzék sehol, a pénz meg fogy, a bulvár első oldalak másnak kiadók, elfogy a szenzáció, csupaszra csámcsogott csont, hiába forgatod újra és újra csicseripanírba.
BB Évit a pszichiátrián meglátogatja hajdani producere.
Kifelé jövet valami olyasmit mormol: nem a BB tehet BB Évi bajairól. Meg ismerve BB Évi hallatlan állatszeretetét, tudva ismertségét, valami állatmenhelyen, elhagyott kutyákkal, macskákkal törődve sokat tehetne az ügyért. És megtalálhatná végre lelki nyugalmát is.
Abból az eladósodott kaposvári otthonból rövidebb út is vezethetett volna a kutyamenhely kapujáig. Ekkora kurflira nem lett volna szükség.
Na akkor megint csak a kurva media pofazza tele az emberek fejet azzal, hogy eltapsolta a let, szetszorva mindenfele baratnak, aztan meg kolcsonbeverte magat, hogy a szinvonalat tarthassa, aztan ebbe meg belegargyult. Ha ez mind felredumalas, akkor jo penz nezhet ki neki egy franko kis sajtoperbol.
nagyon agybeteg.
elszállt az agya szegénykének a "sztárságtól" a pénzszórástól,meg gondolom narkotikumtól is.
nem is lehetett volna jobbat várni tőle,már akor sem,mikor második nap striptízt járt a farakásnál,mikor rákattant Popeycumira és sorolhatnám
nem kellett volna szórni a pénzt,adóságokat halmozni....
nem tudom a Blikk mit mutat/állít a betegségéről, de szvsz. bizony nagyon beteg, nem 10 napos antibiotikuk kezelés és már hipp-hopp jobb lesz mint régen.
Gyökeres változás és szakember/ek hosszú távú segítségének igénybevétele, támogatása szükséges az újra felépítéséhez, de ennek belátása nélkül ugyanott lesz 2 hónap múlva ahol most. /anya, és a haverok kevesek ehhez/
sajnos.
és én is sajnálom őt.
Az előbb beszéltem Évivel, mert kiakadt a mai Blikk címlapon. Azt állítja, hogy annyira nem beteg, mint amiről írnak, ráadásul sunyi módon szökdösnek be a kórházba, hogy lefényképezzék.
Én sajnálom.
az apropója Évi volt, fő vonal:a népszerűség , felkapnak, kihasználnak, otthagynak-ennek kezelése.
ott volt a pszihológus is, éva nem nyerő tipús ezt mondta akkor is mikor győztesen kijött és volt egy hasonló Jaku műsor.
Zsófi is meghicott volt, ő vett egy lakást Bp-en és két telket debrecen környékén, és a fő: a háttér a család!
aki mellette állt/mint Szabinál is, és ITInél szintén/
ha baj jön akkor kiállnak mellette.
a végső összegzés szerint Évi ha hazamegy az ismert helyre ahol eligazodik-városába, és megvalósítja terveit akkor nem itt tartana, de mint monták nem olyan tipus és elragadta a vidéki lány pesten gyökerek nélkül forgataga, most se fog nagyon hipp-hopp talpraállni, mert barátok igazi mélyek nincsenek körötte, és egyébként is neki kell megküzdenie a sorsával /önmagával/
Szabi is jól van, Renátó haja levágva, duzadt kicsit az arca/szvsz gyógyszerek miatt/
és ott volt még Tiger a Bár-ból, neki is jól megy a szekere, rádiózás, feleség 2 pici gyerek (Pulitzer-dij/
A tegnapi Jakupcsekben egy csomó BB-s arc megjelent: Renátó, ET., Szabi(!), Zsófi.
A hozzászólás támogatója a Tesztelo.hu - Hardver, mobiltelefon, autó, étterem és sok minden más...
merthogy a BB2 emberei ugy eltüntek a ködben-a nyertesről semmi hír, mit is tett ama sok pizzel?
csak a BB1 szereplői vannak még "futtatva" a bulvárokban, meg a TV2 is néha felvillantja őket, de a 2-es csapat neveit is keresgélni kell.
egyébként nekem itt Andi emlitve szintén az 1-esé ugrott be, csogálkoztam is, hogy már itthon nyomul a kamerák előtt?:-)