Egyénként meg úgy is letiltattam volna, ha esetleg engem akarsz emlegetni, vagy idézni, bármelyik zagyva könyvedben. Volt már rá több precedens, ahol ezt kellett tennem.
Minden tudásunk, már korábbi tudásunkra alapszik. Viszont ami még is újjá teszi, az az, amit eddig még mások nem fedeztek fel, nem fogalmaztak meg és bizonyítottak. Az általam létrehozott új elválasztó rendszerben van számos olyan elem, amit én használok így először. Van olyan is, ami nem is szerepel a szövegben. Tehát memetikai vizsgálat. Vagy elmetérkép vizsgálat. Ami ugyan előttem is létezett, de senkinek sem jutott az eszébe, hogy az erre is használható. Senki sem vette a fáradtságot, hogy ilyen irányú használhatóságát tesztelje és bizonyítsa, hogy jó és működik. Sőt a működése olyan meglepő tudománynak hitt területet is feltárt, mint az ŐsRobbanás elmélet, hogy az is valójában csak áltudomány. Ennek feltárására a régi módszerek, alkalmatlannak bizonyultak.
Az a helyzet és tény, ahogyan téged is megragadott a tudomány és áltudomány elválasztásának és megkülönböztetésének az általam lefektette elvei, leírása és egy új módszertana, megragadott másokat is. Hiszen idéztél.
Azért mernék fogadni nagy összegben, (persze mással és nem veled) hogy a magyar nyelvű után, az én angol nyelvű könyv változatom hamarabb fog megjelenni, mint a te könyveid közül bármelyik. Igen és majd azt is fogják forgalmazni valószínűleg Japánban is. Sőt erős a kínai könyvkiadók érdeklődése is. 1,2 milliárd ember ugye. Angol nyelvű után, ha szükséges kiadom német nyelven is. Az a nyelvterület, ami még igazán hiányolok.
A relativitás elméleteket érintőnél még duplázhatnám is a tétet.
Tudomány, áltudomány. Az egyik mezítelen, álcanélküli tudás, a másik álcázott, felöltöztetett tudás. A tudás olyan halmaz, amiből ki lehet válogatni az információkat. Az információ meg azt jelenti, mint a viccben az, hogy egy újszülöttnek minden vicc új. Egy újszülött meztelen, vagyis álca nélküli. De még nem tudja megkülönböztetni, hogy álcázva van, avagy nincs.
A falszifikálhatóság, a kísérleti igazolás elvégzése az, ami a tudományosság elve. De ha ez nem sikerül egy tudós elmének, attól még az elv szerint dolgozhatott. csak éppen nem felet meg a szükséges feltételeknek.