“Egy bácsikám, ki csősz volt s egész évben a Varjúdomi kunyhóban lakott olyan mesét mesélt, amilyen éppen abban a percben eszébe jutott. Az volt a jó, hogy élni kellett, élni a sok szeszélyes mesét. Így csinált nékem hosszú orrot, kedvet ahhoz, hogy éljek úgy, ahogyan ő élt. Mert ő volt, ő meséje minden hőse, a hónapok és magok ismerője, kinek a nap volt kalendáriuma, szél a nagyapja, parázs meg a húga”
Nekem ez volt az első gondolatom , mikor olvastam azt az anyás-apás pontot .
Hogy majd próbálnak valamit nehezíteni . A jónépet' meg előtte szondázzák , és majd jól megmagyarázzák , hogy dehát' ennyi-meg ennyi igen válasz jött vissza . Mer' normális ember mi mást válaszolhatna egy ilyen sunyi kérdésre ?
bauer három kérdésről beszél, a középső lényegtelen, az első kettő meg demagóg hülyeség, nem is értelmezhető
a bevándorlás meg mindig volt és lesz, ja, hogy most már nem migránsokról meg nem menekültekről hanem "bevándorlók"-ról beszélnek és egészében uszítanak ellenük, az ugye nem csak őket, azokat is minősíti akik beszopják
az anyás-apás kérdés meg nem értelmezhető, egyszerűen nem jelent semmit, csak a szándék sejthető, arról ír bauer
Ez elég borzasztó . Egy 15-19 éves még maga is nevelésre szorulna . A kategória alsó korosztálya meg tuti biztos .
Mivé nevelődnek majd ezek a babák ? Betanított munkássá ?
Tudom .... ez eléggé pejoratív vélemény , de ritkán lesz egy nyolcosztályos szülő gyereke egyetemista . Sajnos . Pláne , hogy a fizetős felsőoktatás felé haladunk !
Gyurcsány pártja csak azért is a migránsokat választaná a több magyar gyerek helyett.
A DK-s politikus, Bauer Tamás nyíltan kimondja és vállalja a napokban megküldött "Családok védelméről" szóló Nemzeti Konzultáció kapcsán, hogy szerinte Magyarország demográfiai problémáit bevándorlással kellene kezelni a hazai több gyermek vállalásának támogatása helyett. A DK-s politikus elmondja, hogy ha kitöltené a konzultációt ő nemmel válaszolna az erre rákérdező első kérdésre. Legalább nem árul zsákbamacskát.
Bauer egyértelműen a migráció mellé áll, mert szerinte úgysem sikerülne növelni a születések számát egyhamar.
Addig bizony Magyarországnak is bevándorlásra lenne szüksége, mint a nyugat-európai országoknak.
Ezután a kiváló okfejtés után, azért figyelmébe ajánlanánk Bauer Tamásnak a németországi mutatókat, hogy az elmúlt években beáramló több mint 1 millió bevándorlóból hányan dolgoznak, azaz fizetnek adót és járulékot.
A helyzet még a kozmetikázott adatok mellett is siralmasnak mondható.
Nem beszélve arról a számos biztonsági kockázatról, amit a bevándorlás teremt, ha ugynis itt volt Bauer Tamás az elmúlt pár évben, akkor emlékezhet, hogy számos terrortámadás rázta meg Európa nagyvárosait, az emelkedő bűnözési rátákról pedig ne is beszéljünk.
A DK-s politikus azt is kifejti, hogy ő a második kérdésre is nemmel válaszolna, amely arról kérdezi az állampolgárokat, hogy továbbra is a munkavégzéshez kössék-e a családtámogatást. Ó azok a régi szép SZDSZ-es idők...
A kilencedik kérdésre, amely arra kérdez rá, hogy mi a véleménye a megkérdezettnek arról, hogy minden gyereknek joga van apához és anyához is, nemet mondana Bauer.
"csak" nez ....mintha nem lenne szemlyisegem, akaratom, privat szferam, mintha a ficko azt tehetne velem, amit akar, akar tetszik ez nekem, akar nem. Ez is egyfajta zaklatas, es egy hataron tul nem csak zavaro, hanem ijesztö is tud lenni.!!!
Megtapasztaltam magam is :(, benne volt, hogy nem tiszteli bennem sem a nöt (kamasz lany voltam), sem az embert.
Ezt tényleg nem kéne megcsinálni. Nem kellene 7 milliárdot elcseszni erre a szarra. És ha másképp nem megy, hát nekünk kellene ezt valahogy megakadályozni...
"FACEBOOK bejegyzés:
1456..... Nándorfehérvár: Sánta, Kancsal, Ragyás, Csuklyás, Dragan és Faradzs... Főszerepben: Kócos és Csikó
Nem. Ők nem egy újonnan előkerült eddig ismeretlen Rejtő Jenő könyv szereplői! Ők a Nándorfehérvár, az utolsó bástya című nagyjátékfilm szereplői... A Nemzeti Filmalap - a jelenlegi állás szerint 7 milliárdos összeggel - megtámogatott, 2019-ben leforgatásra kerülő film forgatókönyvében szereplők névsora.
Már keresik a színészeket a szerepekre. Az elfogadott forgatókönyvet Hegedűs Bálint írta, aki nem mellesleg a Nemzeti Filmalap "forgatókönyv fejlesztési igazgatója... Vajna Andykormánybiztos úr, tehát arra bólintott rá, hogy az általa felügyelt állami intézmény egyik igazgatója írja meg az Egri Csillagok utáni idők legnagyobb magyar történelmi nagyjátékfilmjének történetét! Nem csak ettől botrányos persze az ügy, hanem magától a megálmodott történettől!
Lássuk csak: "Egy Faradzs nevezetű „megnyerő külsejű, férfias török aga” magyar gyerekeket hurcol el a délvidékről, hogy majd janicsárokká neveljék őket. A forgatókönyv szerint Kócos és Csikó testvérpárból édesanyjuk döntése szerint a fiatalabbat, Kócost viszik magukkal a gyermek adót beszedő törökök. Kócosból a török világban aztán Saif lesz, egy kiváló harcos, aki Bizánc elfoglalásakor is jeleskedett a török oldalon... A főszereplők aztán 1456-ban Nándorfehérvárnál csatában találkoznak és küzdenek meg egymással, mivel Csikó az itthon maradt testvér időközben meg Hunyadi János katonája lett.... A fogatókönyvből a lényegét tekintve nem derül ki, hogy a törökök végül is mi járatban vannak Magyarországon! Az elborult képzelet szülte művi történetben, jó 20 évvel a gyermekek elválasztása után felismerik egymást, és kölcsönösen megmentik egymás életét. A janicsárrá lett Kócos például a Duna aljára páncél vértben lesüllyedt Csikót is kihalássza... majd az ostrom során egy nőbe lesznek szerelmesek, aztán a testvéri szeretet végül Kócost a nőről (Lucáról) való lemondásra készteti... s ezt követően gyorsan meg is tartják az ostromlott várban a Luca és Csikó menyegzőjét. Kapisztrán itt szerephez jut, ő adja őket egymáshoz. Jaj, de csodálatos kép Fehler! Es wurde kein Dateiname angegeben.:)
Hunyadi János is megelevenedik a forgatókönyvben! Van amikor egy szál törülközőben lép ki a vár fürdőházából, miközben csapataink egyébként harcban állnak. Ebből is leképezhetjük, nem a jelentőségének megfelelően, hiszen szinte nem tudunk meg semmit róla! A majdani nézők nem lesznek tisztában azzal, hogy korának legképzettebb hadvezére volt, és azzal sem, hogy a magyarok az akkori világ USA-jával, veszik fel a küzdelmet élén az ország kormányzójával!
Ebben a filmben, bizony sok szerepe nem lesz, azon kívül, hogy sok török harcost lekaszabol azért! Pozitívum tehát, hogy a forgatókönyv író legalább az nem vonja kétségbe, hogy Hunyadi jól bánik a fegyverrel... Fehler! Es wurde kein Dateiname angegeben.:) A magyarok vezérének mindamellett arra is van ideje, hogy sakkozzon egyet Kócossal, (a gyermekkorában elrabolt, janicsárrá lett majd a csata során a magyarok fogságába esett muszlim harcossal... elrettentésül lefejeztet néhány török hadifoglyot, ezzel üzen Mehmed szultánnak....
Alvezéreivel együtt étkezve Kócost maga mellé ülteti, majd jóságosan a maga babgulyásából mer a janicsárnak, mert szegény Kócos / Saif táljába egy ágyúgolyó pusztítása miatt a mennyezetről belepotyogott a vakolat...
(Vicces jelenet nem? Hoppá: ez mekkora baklövés különben: a bab megelőzte saját vándorútját és az előtt Európába ért, mint ahogyan Kolombus felfedezte volna Amerikát).
Megható ahogy Hunyadi veretes beszédet intéz a védősereg tagjaihoz: Kitartásra buzdítja a magyarok mellett, a szerbek sajkásokat, a horvát huszárokat, , lengyel vasasokat, a huszita cseheket, a német pikásokat, a lovári pattantyúsokat, és a héber tüzéreket.... Szerintem ez netto történelem hamisítás! Harci idegesség kapott el, amikor ezt olvastam: "nem sokan mondhatják el magukról, hogy a fél töküket feláldozták Hunyadiért és a hazáért" ... vagy pl. ez: "egy baldachinos ágyban Csikó és Luca szeretkezik, a távolból ünnepi harangjáték szól...”
A valós történelmi események kulcsszereplője Kapisztrán János, a film forgatókönyvében ugyan megjelenő figura, de minden lényegi szerep nélkül kerülne megformálásra... Nem sorolom tovább! Botrányos! Úgy ahogy van! Ezen nincs mit javítgatni! Egy képregénynek is gyenge ez a történet! Nem, hogy minden idők legköltségesebb hazai nagyjátékfilmjének, aminek elvileg a magyarság egyik legnagyobb haditettének bemutatásáról kellene szólnia!
Hogy létezhet az, hogy Bán Mór "Hunyadi" című könyvsorozat szerzője, a dicsőséges időket bemutató kiváló tollú regényíró forgatókönyvével évek óta csak petrezselymet árul, miközben a miniszterelnök úr bizalmasa és kedves barátja, Vajna Andy idióták kezébe adja a Nándorfehérvár film megvalósításának marsallbotját?"
Olyan munkákat végeztetnek velük, amit ép embernek nem mernek adni, mert kikaparnák a cég tulajának a szemét. A cégek nem a munkájuk értékét fizetik meg, hanem azért vannak a cégek hogy a sérültek után járó állami támogatást felmarkolják. a Dos jól írta le a helyzetet. Ezeket a pénzeket nem a cégeknek, hanem közvetlenül a sérülteknek kéne adni.
"Akik legfeljebb az általános nyolc osztályát járták ki, azoknak a többsége 22 éves korára már anya lesz, míg például az érettségizetteknél ugyanez 29-30 év."
A fogyatékos embereket társaság címén nem rabszolgaműhelyekbe kell terelni, hanem klubokat létrehozni nekik. Tudom, mert 15 évig magam is egy ilyen klubot vezettem. Ott megkaptak minden információt, és ha kellett munkát kerestünk nekik. Kirándulásokat szerveztünk és bizony gyakran otthon főztem sütöttem nekik, mert tudtam sok az egyedülélő aki nem főz. Jókat beszélgettünk nevettünk. Na ez az igazi baráti társaság.
De már írtam .... nem mindig mérhető valami pénzzel . Nem a foglalkoztató védelmében mondom .
Ha semmit nem csinál a fogyatékos ember , az mennyivel kerül többe/kevesebbe neki , vagy a családjának, mint ha valamivel foglalkozik .
Pont nem a pénz a lényeg szerintem . Hanem , hogy valamit/bármit ő is meg tud csinálni , együtt van másokkal , lefoglalja magát , miközben a vele élő felelős személy kicsit felszabadul . Szerintem ez a lényeg .
Egy dolgot nem tudsz. Ezek az un. szoc. foglalkoztatók darabbért fizetnek. A norma úgy van megállapítva, hogy egész napos melóval is csak filléreket kapnak. Én annak idején a maffiamegszállás után sok sérült embernek kerestem munkát, mert az állami vállalatokkal a védett munkahelyek is megszűntek. Mikor egy céget felmértem, minden munkát kipróbáltam egy hétig otthon. Volt egy esetem egy foglakoztatóval akik bedolgozást kínáltak. Gyógyszeres üvegekbe a kupak alatti műanyagokat kellett elvágni ollóval. Keményen dolgozva nem napi 8 órát, hanem többet 150 ft jött ki egy hetes melóból. Nem beszélve a csuklómról, amit a nehéz ollóval való vágás megviselt. Elzavartam őket. később meglátogattam valakit a pszichiátrián és akkor láttam, hogy ottani betegekkel csináltatták foglakoztatás címén.