Ez abban a helyzetben állja meg a helyét, ha van mögötte reálteljesítmény. Ha nincs, akkor a hosszú távú kölcsönök rövidlejáratúakkal való megfinanszírozása és/vagy a rövid lejáratú kölcsönök hosszú távú megfinanszírozása, olyan közgazdasági közhely, amibe még minden ezzel próbálkozó klasszikusan belebukott.
Nézd, mi a különbség a publicista és a bérírnok között? Én úgy gondolom egy publicista azért ír, hogy szórakoztassa olvasóit. Egy bérírnok meg azért, hogy szórakoztassa megrendelőit. Tehát szórakoztatás mindkét esetben. Itt csak a szempontok, nézőpontok változnak. Ki, hogy ítéli meg...
Szerintem az oktatási rendszernek van hozzá köze, de talán mégsem így. Mondok rá példát, vannak olyan dolgok, amiket egyedül kell tudnod meg amit közösen. Mint amikor a házastársadnak udvarolsz, igazából abban sem tud segíteni senki neked (ezt kell tudnod egyedül) meg amikor kirándulni mentek másokkal (azt csinálhatod sokan is).
Valószínűleg ennyit tudnak, a nép is ennyit tud konfliktusmegoldás terén és ezért erre van kereslet. Bár hogy mekkora, az szerintem változik, komolyabb munkahelyen aki valóban ennyit tud, egy idő után megbukik. Képtelen ugyanis egyedül nagyon sokat haladni, ha közben belerúg a többiekbe.
Csak éppen nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy a kollégának valami személyes vagy szakmai, vagy üzleti konfliktusa van BE-vel, annyira bőségesen adagolta zsengéjében a szubjektív hangütést, messze a tárgyalt téma valódi súlya fölött, sőt, azoktól el is kanyarodva annak érdekében, hogy a homokzsákot még keményebben püfölhesse.
Márpedig a gondolatközzétevő (publicista) nem csak azzal számol, hogy megértik-e, amit közöl, hanem azzal is, hogy félreérthető-e.
Ha írását félreértettem, akkor a hiba nem bennem van, hanem benne, aki ágyúval lőtt vérebre.
Ha valaki ilyen nyilvánvalóan okos és nagy tapasztalatú ember, mint topiktársunk, akkor ezt az egészet szikárabban és tömörebben fogalmazza meg, megelőzve a szubjektivitás vádját.
Kíváncsi volnék, hogy honnan veszed azt, hogy nem tudjuk teljesíteni az adósságszolgálatot? Ezt semmilyen adat nem támasztja alá.
Ha jól megnézed, bizony alátámasztja, mindenekelőtt az, hogy milyen hozamszinten vagyunk képesek finanszírozni az államháztartást, az, hogy az IMF-hitelnek a nem hjitelkiváltásra, hanem a folyó adósságok továbbfinanszírozására fordítandó része újabb irdatlan összeggel fogja növelni az adósságszolgálati kötelezettségeket, az, hogy a bevételek a várhatónál is jobban zuhannak, és az, hogy a recesszió várhatólag nem áll meg 5-6 százaléknál, hanem jelentős áttételek, azaz határhelyzetek átbillenése miatt feltehetőleg el fogja érni a 9%-ot is.
És hogy még nem láttam olyan válságkezelő programot, amelyről az lenne az egyöntetű vélemény, hogy még elfogadható társadalmi terhek mellett (azaz egyben a recesszió továbbnövekedésének, és így az államháztartási bevételek további zuhanásának veszélye nélkül) képes lenne arra, hogy egyrészt fenntartsa az adósságszolgálatot, másrészt finanszírozza azokat a strukturális reformokat, amelyek nélkül remény sincs a növekedési potenciálnak nem a növelésére, hanem a fenntartására is.
Azaz, ha ez így van, akkor a kör bezárult: nincs jó lépés. És éppen ezért nem lép senki. Mert mi a fenének finomítani a lábtempót a Titanicon - vagy jön a mentőhajó, vagy nem jön.
Ha egy család eladósodik, akkor nem megy moziba, és nagyon tudom sajnálni a multiplexeket. Vagy nem megy a mekibe, nagyon fogjuk sajnálni a McDonalds'-ot.
Ez valami véghetetlenül populista szöveg. Nem a McDonaldsról van szó, hanem lényegében minden alultőkésített és túladóztatott, ezért kiürített szolgáltatóról és kereskedelmi tevékenységről, amelyek egyszerűen nem bírják már ki azt a visszesést sem, amelyet az állami alkalmazottak és járadékosok fogyasztáscsökkenélse generál. Az építőiparról, azaz kétkezi munkások és kisvállalkozók tömegeiről nem beszélve. Meg a devizahitelesekről, akik becsődölhetnek, százezrével.
De ne aggódj, az adósságokat teljesíteni tudjuk, mert muszáj, mivel különben az életben soha nem kapunk kölcsön senkitől. Az átütemezés szót pedig ki sem szabad ejteni.
Az, hogy "tudjuk teljesíteni, mert muszáj", előkelő helyen szerepel az utolsó szavak kompendiumában, és nemcsak hegymászók szájából. Ez nem érv, hanem öncsalás. A teljesítés és a kényszer csak addig függ össze, ameddig az erőforrások elégségesek.
Nekem tetszett. Bár igaz, nem vagyunk egyformák és szerintem így helyes. Mert gondold el, ha mindenki egyformán gondolkodna, nem születnének olyan publicisztikák aminek, több a mondanivalója mint másnak a szürkeállomány.
Gazduram, hát persze, de ugyebár aki a hitelt nem önmaga fejlesztésére fordítja, hanem elbokázza, az ne csudálkozzon, hogy nem tudja visszafizetni. Ez olyan baromi régi tétel, hogy minden második Jókai vagy Mikszáth regény erről szól.
Akkor kellett volna először elkezdeni üvölteni, amikor Medgyessy kimondta a parlamentben, hogy az államadósság ott van a nyugdíjakban, úgy 2003 táján. Csak hát senkinek nem volt érdeke vagy mersze üvölteni. Most már spétes a dolog és egy jó ideig valóban jöhet a jóféle oldalszalonnyika, azon is lehet élni.
Bár szerintem egy ilyen válság arra nagyon jól jöhet, hogy ilyet még egyszer senki ne kövessen el... bár ebben az országban... ki tudja? Nem tudok olyan történelmi tapasztalatunkról, amit valaha is megfogadtunk vagy figyelembe vettünk volna. Talán ez lesz az első.
Hát a dolog nem igazán ugy néz ki, hogy lenne rá saját pénzünk....
Reformozunk, reformozgatunk, de bevétel nélkül csak egy jó szöveg....
Bevétel meg a piacról gyün, ami mostan nagyon beszükült.....a piacon meg azt veszik, ami olcsó és jó, vagy ha nem is jó de nagyon olcsó....aztat az egyensulyt kell megtalálni, hogy milyen gyenge legyen a forint, hogy jöjjön be pénz és az adóság ára ne szökjön az égbe....egyetelen elönyünk van, hogy nem vagyunk az ejró ővezetbe és igy nyomtathatunk pénzt.....és szépen elinflálhattyuk a fizetéseket meg a segélyeket, mert a szemibe nem lehet mondani a társadalomnak, mert, hogy nincsen az államnak eröszakszervezete, ami megakadályozza a nagyobb bajt, aztán, mint errefele a történelem során sokszor szokás volt, legyen elég kenyérre és hagymára....no nem bánom olyakor egy kis szalonna is legyen hozz...hus az nem, azt kivisszük...
Ez a pár százalékos adó meg járulékcsökkentés ez lófütty....
Írásod tömör, okfejtő egyben poétikus, pszichológiailag elmélyülő és feltáró és egyben poénos. Én szeretnék, többször hasonló írásokat olvasni és nem Barbaczy féle jövőelemzés részese lenni.
Oda jön hozzám Magyarország talán legbefolyásosabb üzletembere, Demján Sándor. Hatalmas nagy hanggal, hogy: Ferikém olvasom a Sárközi-tanulmányban, hogyha minden háttérintézményt bezárunk, akkor 700-800 milliárd forintot fogunk megtakarítani. Mondom: Sanyikám, normális vagy te? Hát legalább te tudhatnál számolni, áldjon meg a jó Isten. Odajön Surányi Gyuri barátunk, hogy ő neki megvan, hogy hogyan kell átalakítani úgy a minimálbér adómentességét, hogy közben fönt lehessen tartani az igazságosságot. És dolgozunk sokáig vele. Majd elküldi a papírját végre, amire kiszámolja és kiderül, hogy minden nagyon jó, csak azt nem tudja, hogy létezik az adójóváírás intézménye ma Magyarországon és azt is át kell alakítani, és az 230 milliárd forint összességében. Ja? Hát, ha a 200 milliárd forint benne van a pakkba, akkor már nincsen megoldása. Általában sok jó ötlet van egész addig, amíg nem kell számolni. Mikor számolni kell, akkor elfogy a tudomány.
Kezdem egy közismert ténnyel: a homokzsák nem túl bonyolult szerkezetű dolog. Nem tud repülni, egerészni, verset írni, hegedülni, nem képes úgy fütyülni a torkával, mint Hacky Tamás (még torka sincsen), nem tud füvet nyírni, atomreaktort működtetni és így tovább, vagyishogy a homokzsák primitív eszköz.
Mindezt pedig azért írom, hogy ne kukacoskodásnak tűnjék, ha megkritizálom egy csöppet Babarczy Eszter sajátos kérdését: „Vajon miért gondolod, hogy én pénzért vagyok közizé, közszereplő?”.
Tessék elhinni, a „közizé” nem teszi a homokzsákot stílusos publicistává. Az efféle „izélés” éppen nem szenzibilitásra, szemantikai differenciáltságra, hanem a primitívség leplezésére utal.
A „vajon” szó pedig a mondat elején nem csak fölösleges, hanem kifejezetten diszfunkcionális, kontraproduktív. Azt jelzi, hogy a szerző nem ura „közizé” helyzetének. Mert vagy a szavak, fogalmak szaladnak szerteszét a kezei közül (mint a bűvészinas rekvizitumai), vagy már eleve, a közírói akaratot, a lelkében dúló, „közizélő” furort sem képes utolérni. Magyarán: nem tudja eldönteni, hogy „beszélgetni” kíván-e a „kedves olvtárssal”, vagy inkább nyilvánosan meditálna az „olvtárs” szövegének ürügyén.
A „vajon” persze csak az egyik jele a homokzsák-szindrómának, de a többi is az irodalmi érzékenység hiányára utal. Babarczy láthatóan nem tudja, hogy egyetlen névelővel (annak elhagyásával) milyen sok mindent elárulhat a publicista önmagáról, illetve a világról. Tehát, ha a szerző kérdése így szól: Miért gondolod [vs. vajon mért gondolja az olvtárs], hogy én a pénzért [esetleg: csak a pénzért] írok?, akkor nem talál a szerzőn fogást a kritikus. Merthogy maga írja le: nem csupán jár díjazás a cikkéért, hanem föl is veszi a kiutalt honoráriumot. (Én anno nem mindenesetben vettem föl.) Tehát, ha így cselekszik a publicista, nem buktatja le ennen magát rögvest (a következő mondatban): „Elárulom neked, hogy rossz üzlet. Sokkal több pénztkereshetnék egy multiban…”.
Vagyishogy fölveszi ó a honoráriumot, csak épp az nem valami sok. Ami pedig egyáltalán nem baj, ettől ugyanis még lehet a publicista objektív. Elvileg. Gyakorlatilag persze nem lehet. Ezt én magától Mester Ákostól tudom, aki talán a legliberálisabb (leginkább a szakmai értéket preferáló) főszerkesztő a magyar sajtópiacon. Mester Ákos annakidején minden írásomat közölte (kettő kivételével), akár Csurkát kúrtam benne, akár Popper Pétert, akár Eörsit, akár a 168 Óra valamely állandó munkatársát. Sőt azt az írást, amelyben Göncz Árpád egyik kijelentését tettem nevetségessé, Mester Ákos vezércikkben közölte (állítólag meg is orroltak rá érte „odafönn”).
Tehát csupán két kéziratomat adták vissza a 168 Óránál, az egyik egy postabanki reklám tisztességét vonta kétségbe (gondolom, nem kell magyaráznom, miért nem jelent meg), a másik pedig egy Megyesi-cikk glosszája volt. Ugyanakkor Mester Ákos minden mellébeszélés nélkül kijelentette: egyetért velem, mégsem közli az írást, nem akar „belerúgni Megyesibe”, mert szüksége van a neves publicista írásaira. Nekem pedig ennyi nagyjából elég is volt, noha ehhez foghatóan becsületes magyarázatot csak Bossányi Katitól hallottam; őt szó szerint idézem, ti. egy életre megjegyeztem magamnak (talán nem véletlen, hogy éppen Bossányi lett öngyilkos a mai médiaviszonyok között): „Nézze, én ezt a cikket nem adom le, mert nem akarom, hogy az Eörsi megint üvöltözzön velem a telefonban”.
Ezt mondta. És ha kell, meg is esküszöm rá: Bossányi Katin és Mester Ákoson kívül nekem mindenki hazudott. Mint a vízfolyás. P. Szűcs is, Kis Ilona is, R. Székely is, Galló is, Szále is, Faragó is, Vörös T. Károly is, Révész pedig úgy hazudott, olyan pofátlanul, hogy a pillája sem rebbent.
Vagyis én pontosan tudom: nem lehetséges közírói objektivitás Magyarországon. Mondanám, hogy sehol a világon, de nem mondom, mert nem ismerem a tágabb viszonyokat.
Nemrég elhatároztam, hogy kipróbálom Mester Ákos híres (amúgy általam valóban tisztelt) nagyvonalúságát, és a 168 Óra fórumán elkezdtem glosszázni az írásait (grátiszként kedvenc munkatársainak szövegeit is), a magam decens stílusában természetesen, el lehet képzelni, mi ment ott orrab-szájba. Nos, alig több mint két hétig bírta cérnával a moderátor. Ami sok idő? Kevés? Nem tudom. Egy biztos, nekem egyetlen elutasítás is sok, már amennyiben igaz (cáfolhatatlan), amit írok; vagyis ahol nincs indok (esetleg csak a hajánál fogva ráncigálnak elő valami magyarázatféleséget) valamely írás elutasítására, ott szerintem (értsd: számomra) nincs objektív újságírás. A HVG-nél sincs nyilvánvalóan.
Babarczy pedig a legkevésbé sem objektív „közizé”. Tudniillik az a jó cikk, amelyet a szerkesztő „vérző szívvel” utasít el, de elutasít – vagy őszintén (mint Mester, Bossányi), vagy takonyszerű hazudozások kíséretében – a lényeget tekintve mellékes.
Babarczy Eszter rossz publicista (ilyen értelemben tökmindegy, hogy a lelke feneke objektív-e avagy sem), mert Babarczy Eszter primitív, durva szerkezetű ember, olyan, mint a homokzsák. Ezért vannak csupán állításai és nem megállapításai. Az ugyanis, hogy például „másfajta önbecsülést kell kínálni a cigányságnak”, meg hogy Magyarország „paranoid ország”, meg hogy a Gyúcsá’ monnyómá’ le végre… bárhol, bármikor megjelenhet. Nincs benne semmi bátorság.
Nem az a jó publicisztika, amely megjelenik, nem az a jó publicisztika, amely nem jelenik meg, hanem az a jó szöveg, amely a közölhetőség határán mozog; végül elutasítást nyer természetesen (mert mi mást nyerhetne e különféle rendű-rangú, színű-szagú Babarczy Eszterek által uralt kies hazában), ámde „vérző szívvel” utasítják el. Már persze az értelmes szerkesztők.
Babarczy Esztert simán leközlik. Ezért nem tud ő sem igazából beszélgetni. Senkivel. Pedig ő nagyon szeretne! Az ti. nem vita, nem diskurzus, hogy most akkor a Gyúcsányi monnyon, vagy ne monnyon… Ez csak patvarkodás.
Az igazi entellektüelkérdés így hangzik: Gyurcsány potenciális államférfi, vagy pedig soha sem lesz államférfi?Orbán Viktorból lehet államférfi, vagy nem lehet?
Szerintem erről érdemes írni annak az entellektüelnek, akit a politika (is) érdekel; erről hosszan, érdemben lehet vitázni, s amely értekezés nyilván az államférfi fogalmának meghatározásával, az államférfi és a politikus fogalmainak megkülönböztetésével kezdődnék. Nem azt állítom, hogy csak ennek van értelme általában, hanem azt mondom, hogy csak ez lehet az értelmiségi módi. Nem az „állásfoglalás”, a „véleménynyilvánítás”, hanem az elemzés.
Amivel szemben viszont Babarczy Eszter így fogalmaz a HVG-ben: „Gyurcsány igazi vétke, ez teszi az én szememben alkalmatlanná a kormányzásra, hogy a legalapvetőbb feladatát – a választónak felelős államférfi szerepét – próbálta elsunnyogni”.
Kérem, ne legyen már vétkes az Ejrópaházban az az ember, aki Babarczy Eszter „szemében alkalmatlan” (bármire is).
Who the Fuck is Babarczy Eszter? Mitől volna az ő szemelátása kategorikus ítélet alapja?
Tehát. Nem az én szememben, hanem minden hozzáértő ember szemében alkalmatlan publicistának az a kékharisnya, aki nem tudja, hogy a „felelős államférfi” jelzős szerkezet fontoskodó tautológia. Ugyanis felelőtlen államférfi nincs. Felelőtlen politikus van, míg az államférfi eo ipso felelős.
Továbbá: az államférfiség nem szerep. Miként az anyaság sem szerep. Eljátszhatja valaki (bárki) az „anya szerepét”, egyedül az anya nem játszhatja el. Magyarán: Gyurcsány vagy államférfi, vagy nem államférfi.
És amire még én sem tudom a választ, nemhogy Babarczy Eszter. Én is csak jelekből következtethetek arra, hogy Gyurcsány potenciális államférfi.
Miért csak potenciális?
Mondok rá példát. Én a miniszterelnök helyében az őszödi beszéd kipattanása után „előre menekültem” volna. A parlamentben, a tévében megismétlem a beszédet, esetleg a picsák és a faszok elhagyásával (de még ez sem biztos), értelmezem a „hazudtunk éjjel-nappal” kijelentést, nyilvánvalóvá teszem, hogy valójában nem hazudtunk (Orbánék sem hazudtak a szó köznapi értelmében véve) – tehát „nagynyilvánosan” is elővezetem hírhedté vált őszödi-fultoni mondataimat. Ezzel szemben mit tett Gyurcsány? Bocsánatot kért. Három ízben.
Hiba volt ez szerintem? Hiba volt szerintem! Igen ám, csakhogy nem belőlem, nem az én gusztusomból, nem Nádas Péter ízléséből áll Magyarország. Sőt.
Vagyis ez a döntő kérdés: visszataszító meghunyászkodásában igaza van-e történelmileg Gyurcsány Ferencnek? És ez a kérdés értelemszerűen történelmileg fog eldőlni. És még csak nem is föltétlenül 2010-ben. Tehát nem muszáj megnyernie a következő választást, mert ha Gyurcsány ellenzékben is képes tartalmilag befolyásolni a politikát, az országirányítást, akkor államférfi.
Míg Babarczy Eszter ezt állítja idézett cikkében: Gyurcsány „a legalapvetőbb feladatát – a választónak felelős államférfi szerepét – próbálta elsunnyogni”.
Az államférfi egyik fontos (talán a „legalapvetőbb”) jellemzője, hogy nem a „választónak felelős”. És nem is csak azért, mert Választó elvtárs nem létezik mint olyan (csupán a „közizélő” publicisták izéiben), hanem azért, mert az államférfi éppen attól államférfi, hogy nem csupán a választóinak, hanem a majdani választóiért is felelős. Amely felelősség ütközhet a saját, illetve az ellenzéki választóknak (szándékosan vagy vétlenül) tett hamis (vagy hamissá vált) ígéreteivel.
Visszatérve Babarczy Eszter „személyiségére”, idézek Kávécska hozzáintézett leveléből: „Itt egészen más miatt liheg a sarkadban még ez a szerencsétlen Dottore is és ezt te is tudod jól. Csak te álmodozó szemekkel fennen hirdeted, hogy ez a frenetikus intellektusod miatt van”.
Ez is puszta állítás. Engem nem győzött meg, nyilván Kávécska sem törekedett meggyőzésre, ha ugyanis törekedett volna rá, nem ír önellentmondást. Mert vagy „tudja jól” Babarczy Eszter, s akkor nem „álmodozik”, vagy nem tudja, és akkor álmodozik.
Én mindenesetre fönntartom (ha már egyszer fórumozunk, fórumozzunk!): Babarczy Eszter nem „álmodozó szemekkel”, hanem praktikus megfontolással, mintegy „kényszervállalkozóként” hirdeti magát „lenyűgöző entellektüelnek”.
Ismétlem: Babarczyt nem tartom szenzibilis lénynek (sőt ellenkezőleg), ám még egy homokzsák is megérzi valamely jóakarója önkéntelen gesztusán, mozdulatán, pillantásán, hangsúlyán a vállveregetés lekicsinylő jellegét. Az ilyesmit Almási sem tudja titkolni, de még Esterházy sem. És még tán’ Vajda Mihály sem.
Nem szólva arról, hogy Babarczy az intellektusát kizárólag azon méri, hogy hány darab embert (hány darab olvasót) képes „meggyőzni” (bármiről) a sajtónyilvánosság előtt. És mindegyre rá kell döbbennie: egyet sem. Mármost én sem tudok meggyőzni senkit, ám én nem is azon mérem a teljesítményemet, hogy mennyi „légy” repül rá valamely szövegemre az interneten.
Míg Babarczy Eszter számára az intellektus a meggyőző erővel azonos, ezért szontyolodik el gyakorta, amikor tapasztalja, hogy nem képes meggyőzni az „olvtársat”. És egy ideig magyarázgathatja magának „ábrándos szemekkel”, mondhatja, hogy buták a partnerek, rosszindulatúak, előítéletesek, plusz „nem áll föl” a farkuk a kedves olvtársaknak és így tovább, ám ami csak szűkre szabott kereteken belül hatályos illúzió. Ha ugyanis a meggyőzés a mérce, akkor a meggyőzés elmaradását végső soron semmi sem magyarázza.
Döntő kérdés: tudja-e bizonyítani Almási Miklós, Esterházy Péter, hogy Babarczy tehetséges stiliszta?
Többször kérdeztem.
Nincs válasz. És ezt Babarczy is tudja, ergo azt is tudja, hogy nincs „reális” alap az „ábrándozásra”. Nyilvánvalóvá vált: Almási és Esterházy pozitív minősítése jóindulatú, ám csak amolyan tipikus, lesajnálóan férfi-vállveregetés. Még a homokzsák is észreveszi, hogy Verebes elsősorban Babarczy „exteriőrjét” dicsértemeg a tévében, s csak mellékesen nevezte „nagyon okos nőnek”. (Képzeljük el, mit szólna Ancsel Éva, ha valamely tapló hím okos nőnek titulálná!)
Ha pedig mindezt Babarczy Eszter nem érzi megalázónak, akkor lehet ábrándos, ám úgy végképp nincs miről álmodoznia. Ha viszont van egy fikarcnyi önismerete, valóságérzéke, akkor a Férfiak által fölületesen „elismert” (valójában lekezelt), továbbá a némely nőtárs által gyűlölködve irigyelt „intellektust” üzleti logóként használja, legalábbis addig, amíg lesznek gyöngytyúkok, akik rábuknak az ő „ábrándos szemekkel hirdetett” „lenyűgözésére”, „frenetikusságára”.
Ha a nő haja ronda, míg a szeme vonzóbb valamivel, akkor a nő parókát visel, a szeme szépségét pedig műpillával, ezzel-azzal igyekszik kihangsúlyozni.
Babarczy nem egy Ormos Mária (de még csak nem is Ludassy Mária), nem egy Lendvai Ildikó, Ungár Klára, nem egy Béres Alaxandra, nem egy Básti Juli, nem egy Görbicz Anita… ámde roppant ambiciózus lélek, miközben ugyebár van néki sok-sok diplomája, beszél (így-úgy) néhány nyelven, logikus tehát, hogy ezekre helyezi a hangsúlyt. A pőre „IQ-jára”. Verbális szemceruzával festi magát „intellektussá”. Szokvány női fortély ez, nem több. Ha tehát sikerült elhitetnie az „értelmiségi társaságokban” macsóskodó Verebes Istvánokkal, hogy ő „nem rosszabb, nem jobb” Váncsa Istvánnál például (értsd: ő a legokosabb nő a halpiacon), akkor nyert. Elfogadják és közlik a sületlenségeit a HVG-nél. Forog a neve. Ennyi tulajdonképpen – s ezért mondom, hogy a dolog nem ábránd, hanem praktikum kérdése.
Kishúgom, azért nem teljesítettem adósságot, mert soha nem adósodtam el, ellentétben veled, aki bedobáltad a pénzt a játékautomatába, aztán most itt sírsz, hogy én fizessem meg helyetted.
Egy, csak egy okot mondj, amiért bárki belemenne az adósságaink elengedésébe vagy átütemezésébe.
Azt se tudod, KIVEL tárgyalj, mert az adósságunk tetemes része ismeretlen kezekben, pénzügyi spekulánsoknál van. Más része japán, amerikai. Kivel akarsz tárgyalni?
És ha megkérdezik, hogy tessék mondani, miért költenek el maguk ennyit meg ennyit erre meg erre, vagy hogy miért tárolnak ingyen több tízezer fiatalt kamu egyetemeken, és miért ingyenes az egészségügy, amikor csak a lakosság 15%-a fizet tb-t, miért van önkormányzat az alvófalvakban is, és miért kellene mindezeket a baromságokat a hitelezőnek finanszírozni, akkor mit felelsz?
És ha a holdbéli tárgyalópartner megkérdezi, hogy miért esett vissza Magyarország ennyi hitel mellett is 10 helyet a versenyképességi listán, és ez miért legyen az ő problémájuk, akkor mit felelsz?
Egyáltalán, tudnál-e egyetlen olyan tételt is mondani a magyar recesszióban, amiért a "Nyugat" a felelős, és ami miatt a cipőorrukat zavartan nézve és hebegve belemennének kedvezményekbe? Kíváncsi lennék, van-e ilyen...
Vigyázni kell ezzel, nehogy hirtelen valakinek eszébe jusson felvásárolni diszkontáron a magyar adósságot és zsebre vágni az országot. És csinál belőle egy hatalmas golfpályát, ahol mi majd a labdát szedhetjük legfeljebb.
Nem lesz 13. havi fizetés, 13. havi nyugdíj. Nem baj, túléljük. Akik eddig kapták, örüljenek neki és csókoljanak kezet a lunatikus Medgyessynek. Nem jár, nem alanyi jog, talált pénz volt.
Dögölj meg, menj Berlinbe, olvass idézz!
De ne aggódj, az adósságokat teljesíteni tudjuk, mert muszáj, mivel különben az életben soha nem kapunk kölcsön senkitől. Az átütemezés szót pedig ki sem szabad ejteni.
Az életben nem teljesítettél adósságot szarházi!
mert akkor már lehet kedvezőbben kapni kölcsönt, amiből előnyösebben lehet finanszírozni az adósságtörlesztést, nem 9-10%-on, hanem 2-3%-on.
Kíváncsi volnék, hogy honnan veszed azt, hogy nem tudjuk teljesíteni az adósságszolgálatot? Ezt semmilyen adat nem támasztja alá.
A pontos megfogalmazás, hogy egyre nehezebben teljesítjük, és ennek folytán bizonyos kemény tételeket le kell faragni.
Ha egy család eladósodik, akkor nem megy moziba, és nagyon tudom sajnálni a multiplexeket. Vagy nem megy a mekibe, nagyon fogjuk sajnálni a McDonalds'-ot.
Nem lesz 13. havi fizetés, 13. havi nyugdíj. Nem baj, túléljük. Akik eddig kapták, örüljenek neki és csókoljanak kezet a lunatikus Medgyessynek. Nem jár, nem alanyi jog, talált pénz volt.
És még sok minden van, ami nem jár, ami fölösleges pénzszórás, és ennek véget kell vetni.
De ne aggódj, az adósságokat teljesíteni tudjuk, mert muszáj, mivel különben az életben soha nem kapunk kölcsön senkitől. Az átütemezés szót pedig ki sem szabad ejteni.
Ugyanis ha maradnak a fölösleges kiadások, akkor az átütemezéssel nyert kis pillanatnyi előny azokra folyik el. Ha nem maradnak, akkor viszont lehet adót csökkenteni és élénkíteni a beruházásokat, a termelést, az exportot, és átütemezni sem kell, mert akkor már lehet kedvezőbben kapni kölcsönt, amiből előnyösebben lehet finanszírozni az adósságtörlesztést, nem 9-10%-on, hanem 2-3%-on.
