“Egy bácsikám, ki csősz volt s egész évben a Varjúdomi kunyhóban lakott olyan mesét mesélt, amilyen éppen abban a percben eszébe jutott. Az volt a jó, hogy élni kellett, élni a sok szeszélyes mesét. Így csinált nékem hosszú orrot, kedvet ahhoz, hogy éljek úgy, ahogyan ő élt. Mert ő volt, ő meséje minden hőse, a hónapok és magok ismerője, kinek a nap volt kalendáriuma, szél a nagyapja, parázs meg a húga”
"Az Oscar-díjas Saul fia főszereplője, Röhrig Géza nemrég megjelent, angyalvakond című, hajléktalanokról szóló verseskötetét a Fedél Nélkül terjesztői árusítják az utcán egy hónapja. Minden egyes eladott könyv után majdnem ezer forint marad náluk. Jó hír, hogy az elmúlt hetekben több mint 3 millió forint maradt a hajléktalan terjesztőknél ebből a bevételből, írja az Index."
Egyre kevésbé tanulják meg az emberek (még gyermekkorukban), hogyan kell elviselni és feldolgozni egy sérelmet. Arról nem is beszélve, hogy mi a következménye, ha mi bántunk meg valakit ok nélkül, vagy okkal, de túlzó mértékben. Nem tanulnak önfegyelmet sem.
És igen, olyan is van, hogy nők ölik meg a férjüket, élettársukat vagy barátjukat.
Új krízisambulancia nyílt Budapesten az Ökumenikus Segélyszervezet működtetésében. Ennek a bejárásán volt Zimre Zsuzsa.
„Nem csak fizikai lehet a bántalmazás!” – Új krízisambulancia nyílt a fővárosban
Ehhez a frissen megnyitott budapesti központ pszichológiai-, jogi- és szociális segítséget is biztosít, teljesen ingyen a budapesti és Pest megyei lakosok számára.
csak par kerdes, ami felvetödött bennem, amig olvastam a cikket:
Miert a bantalmazó fel maradhat a lakasban es a bantalmazottnak, a gyerekeknek kell menekülnie?! Miert nem müködik a tavoltartas intezmenye?!
"Hetente egy nőt öl meg a férje, a volt férje, az élettársa vagy a barátja."???????
Akarhnyszor latom ezt az adatot, egyszerüne nem akarom elhinni :(
Art of the Day: Van Gogh, Sunflowers, 1888. Oil on canvas, 91 x 72 cm. Neue Pinakothek, Die Pinakotheken, Munich.
"I have walked this earth for 30 years, and out of gratitude would like to leave some memento in the form of drawings and paintings." – Vincent van Gogh, 1883
ha kifejtenéd, mi a szemét a matematika- vagy a környezetvédelmi tanszéken.
pikszike drága... a cejunak semmiféle matek erőforrása nincsen, a Rényi Intézet adja nekik a hátteret, oktatást, embert, erőforrást, mindent hozzá. Ha valódi környezetvédelem van náluk, akkor erőst vélelmezhetően ugyanez a helyzet vele, ugyanis az sem olyan szakma, amit ilyen büffé-ruhatár szakos szabadbölcsészek tudnának csinálni egy kis guglizás után.
Azoknak a nemzeteknek van fennmaradási és előrelépési esélyük, amelyek a tudásra, a tradícióra, az ismeretekre és a kultúrára támaszkodnak - mondta az emberi erőforrások minisztere Budapesten, a Magyar Rektori Konferencia (MRK) plenáris ülésén.
Kásler Miklós azt hangoztatta, hogy a magyar felsőoktatás jó, ugyanakkor közös érdek még jobbá tenni.
Az oktatók felelőssége hihetetlenül nagy, hiszen rájuk van bízva a jövő, a tanárok szemléletén, példamutatásán, nemcsak az oktatáson, hanem a nevelésen is múlik, hogy egy tanuló milyen örökséggel lép ki az életbe"
– jelentette ki a miniszter.
Azt mondta, a negyedik ipari forradalom korszakában élünk, halmozódnak az ismeretek, ezért fel kell készülni az előttünk álló háborúra, amely nem feltétlenül "véres" háborúkat jelent.
A magyar felsőoktatás tradíciói, a magyar hagyományok, az elért eredmények azonban olyan alapot jelentenek, amelyre lehet építkezni"
– emelte ki.
Kásler Miklós úgy fogalmazott, a magyarság kultúráját a kereszténység emelte újabb spirituális szintre, ez a szellemiség hozta létre az iskolákat, az egyetemeket, a kórházi rendszert.
Őseink generációi hozták létre egyedi kultúránkat, más nemzetektől megkülönböztető világszemléletünket, és nem szabad hagynunk ezt elveszni; ápolni, építeni kell, ez ugyanis a biztos alap, amelyre támaszkodhatunk"
– tette hozzá.
A miniszter azt mondta, bízik abban, hogy a kormány és a rektorok közösen előrébb tudják vinni a magyar tradíciókat, örökséget, a munkájukban pedig a mérce mindig az emberhez méltó ismeretanyag, viselkedés és tudás lesz.
Prostitúcióból fedezték fényűző életüket és 18 évesnél fiatalabb lányokat is prostitúcióra kényszerítettek nyíregyházi bűnözők, akiknek ügyét vádemelési javaslattal zárták le a rendőrök – közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság vasárnap a police.hu oldalon.
A 36 éves nyíregyházi Á. Róbert és élettársa, a szintén helyi 35 éves B. Mónika több nőnek rendszeresen szervezett utazásokat és szállást nyugat-európai országokba, hogy ott anyagi ellenszolgáltatásért szexuális szolgáltatást nyújtsanak. A nőknek az így megkeresett pénzt a gyanúsítottaknak kellett adniuk, vagy bankszámlájukra utalniuk; a bevételből a gyanúsítottak fényűzően éltek. A rendőrök az elkövetők nyíregyházi lakóhelyén egy nagy értékű személygépkocsit, egymillió forintnak megfelelő valutát és arany ékszereket is lefoglaltak. Az élettársi kapcsolatban élő gyanúsítottakat a rendőrök 2017 augusztusában Nyíregyházán fogták el, őrizetbe vételük után a bíróság szeptembertől elrendelte előzetes letartóztatásukat is.
A rendőrség tájékoztatása szerint a büntetőeljárás során elfogtak egy 23 éves nyíregyházi férfit is, aki a nők külföldre utaztatásában, elszállásolásában, valamint felügyeletükben működött közre, valamint Á. Róbert testvérét, a 40 éves nyíregyházi Á. Józsefet, akit azzal gyanúsítanak, hogy több, 18. életévét be nem töltött lányt kényszerített prostitúcióra Nyíregyházán. Ellene kerítés, kitartottság, valamint gyermekprostitúció kihasználásának bűntette miatt folytattak büntetőeljárást a rendőrök előzetes letartóztatása mellett – közölték.
Heves alkudozás zajlott egy, a Facebookon keresztül lebonyolított árverésen, ahol egy kiskorú dél-szudáni menyasszonyért cserébe ötszáz tehenet, két luxusautót, 10 ezer dollárt, két kerékpárt, egy csónakot, illetve néhány mobiltelefont adott az aukció nyertese. A dél-szudáni kormány közlése szerint az országban ez volt a legmagasabb ár, amit valaha menyasszonyért kifizettek.
A 17 éves lány elárverezéséről videó is készült, mely gyorsan terjedt a közösségi médiában, és heves indulatokat keltett az országon belül és kívül egyaránt. A Dél-Szudán középső részén található Eastern Lakes államban történt aukción legkevesebb öten tettek ajánlatot, köztük az állam kormányzóhelyettese is.
A legtöbbet kínáló férfi háromszor olyan idős, mint a menyasszony
– mondta el Philips Anyang Ngong emberi jogi ügyvéd, aki próbálta megakadályozni az aukció létrejöttét. A kiskorú lány végül az aukció nyertesének kilencedik felesége lett.
A lányt ezzel puszta árucikké alacsonyították
– mondta el Ngong az AP hírügynökségnek, hozzátette azt is, hogy felelősségre kellene vonni mindenkit, aki érintett az emberkereskedelemben, illetve emberek elárverezésében.
Dél-Szudánban mélyen gyökeredző hagyomány, hogy a menyasszonyért cserébe hozományt – jellemzően teheneket – fizetnek, ahogyan a gyermekházasság is bevett szokás.
Annak ellenére, hogy ez mára illegálissá vált, a lányok 40 százalékát adják férjhez 18 éves koruk előtt az ENSZ Népesedési Alapjának adatai szerint. George Otim, a Plan International South Sudan helyi igazgatója elmondta azt is, jelentős helyi és nemzetközi felháborodást keltett, hogy a Facebooknak napokba telt, mire eltávolította azt a bejegyzést, ami az aukcióra irányított.
A technológia barbár felhasználása a kései rabszolgapiacokra emlékeztet – tette hozzá Otim. Az aukció kivitelezése nem a Facebookon zajlott, de ott beszélték meg.
Habár Dél-Szudán kormánya elítéli a gyermekházasságot, úgy látják, a közösségek kulturális normáit nem tudják szabályozni. Olyan esetek is előfordulnak, hogy olyan lányokat, akik nem az országban nőttek fel, Dél-Szudánba visznek és házasságba kényszerítenek. Sokszor a lányok azt hiszik, vakációra érkeznek, ehelyett a családjuk elveszi tőlük az útlevelüket, és akaratuk ellenére férjhez adja őket.
Intézményi hatalmával visszaélve, hivatalos közleményben támadta meg Hammer Ferenc, az ELTE BTK Média és Kommunikáció Tanszékének vezetője a 888.hu egyik munkatársát, azért, mert hallgatóként őszintén leírta, hogy politikailag milyen egyoldalú, manipulatív és uszító mondatok hangzottak el az ELTE-n.
Hatalmával visszaélve Hammer Ferenc ELTE-s tanszékvezető közleményében hazugnak nevezte a hallgatót, a cikk közzétételét pedig gyomorforgatónak.
A 888.hu munkatársa, aki ELTE hallgató a napokban hangot adott őszinte véleményének Hammer Ferenc előadása kapcsán, miután megdöbbentették az ott elhangzottak. Vélemény cikkében leírta, hogy az előadás politikailag elfogult és manipulatív volt.Többek között elhangzott, olyan mint "orbán diktatúra", "rezsim", de az is, hogy "bizony a mai magyar demokrácia utolsó tartópillére az RTL Klub".
Az efféle túlzó, manipulatív politikai kijelentések – amelyek egy kiegyenlítetlen erőviszonyokon alapuló, tanár-diák kapcsolat keretében hangzanak el egy állami intézményben –nemcsak etikailag megkérdőjelezhetőek, hanem akár burkolt fenyegetésként is értelmezhetőek a tanárral éppen ellenkező véleményen lévő diákok részéről- írja a 888.hu. Ezeket a mondatokat Hammer Ferenc nem cáfolta közleményében.
Már abból is kiderül, hogy az ELTE-s hallgatónak igaza van, hogy a vállaltan baloldali és bevándorláspárti Hammer Ferenc egy diák véleménye miatt megírt egy hivatalos és már-már fenyegetőző közleményt.
Ezzel pedig lábbal tiporta az egyetemi intézmények – és a demokrácia – alapszellemiségét,
miszerint a vélemény szabad, azért egyetlen diák sem szenvedhet el semmilyen hátrányos megkülönböztetést.
Úgy látszik, ezek az igazságok egyáltalán nem számítanak Hammer Ferencnek, hiszen hatalmával visszaélve hazugnak nevez egy diákot csak azért, mert az mást gondol a világról, mint ő - írja a 888.
"Egy kedves barátomnak most is hajlékot keresek Budapesten, vagy környékén. Ha valaki tud segíteni abban, hogy egy alvásra alkalmas, vízellátású vackot rendelkezésére bocsásson, ahol télen is legalább 10 fok van (pl. pince, raktár, garázs, nem használatos ingatlanrész), kérem szóljon nekem! Kiről van szó? 54 éves, apró termetű ember, aki nem iszik, intelligens, aranyos. Nem utcán alvó ember, hanem hajlékokban meghúzódó. Van munkája, de albérletet nem tud fizetni, csak rezsit. 20 éve ismerem, minden nyáron egy hónapig ő vigyáz a lakásomra, s a kutyámra. Már kétszer sikerült hasonló hajlékot találni neki hosszabb időkre, mindkettő rajta kívül álló okból szűnt meg, panasz soha nem volt rá. Ingatlanhasználati szerződést is köthetünk, felelősséget vállalok. Kontakt:*** (Természetesen telefonszámot is adok, ha valaki ír nekem.)"