Ez jó, h. azt hitted, ott van CC... Valószínűleg nem ismertük volna meg egymást, mivel még nem találkoztunk, de nem is tudtuk, h. ott vagy. a darabról a színházas topikban írtam.
tényleg ne offoljuk szét ezt, bár a topik pont azért lett tlétrehozva, mert az összes többit szétoffoltuk SZ.T. miatt... először még poénkodtunk is CC-vel, h. nyissunk egy olyan topikot, ahol csak offolni lehet...:-)
- Vincere „Wow!”felkiáltása nem a személyének szólt 20-án, az Ericsson Stúdióba lépvén, hanem annak, hogy az elsők közt érkeztünk és még sok hely volt a váróban.
Most már muszáj megírnom az én személyes élményemet is, csak hogy értéstek:
(idemásoltam egy május 21-i hozzászólásomat)
Aztán tegnap ismét Emberbarát!!! Én is átestem életem első színházas beégésén, csakhogy ne érezzétek magatokat elszigetelt esetnek... Mikor beléptem az előtérbe, halk "wow" felkiáltással konstatáltam, h. milyen jó kevesen vannak még, és sor elejére állhatunk, és jó helyre tudunk leülni. Annyira halk volt a wow, h. a mögöttem belépő CC nem hallotta, a velem pont szemben álló SZ.T. (akit csak azután vettem észre, h. az említett szócska elhagyta az ajkaimat) viszont igen, aki így azt hitte, h. a reakció neki szólt... Nem tudom, örüljek-e most ennek vagy ne... Tehát eből kiderült, h. láttuk SZ.T-t utcai ruhában a színdarab előtt!!! Jól kezdődött az este...
:) ja, itt vagyok. uh. pedig én még azt hittem pont előttetek ülök, mert mintha egy ponton azt hallottam volna, h. "cc itt a telefonod", de biztos hallucináltam:) és elég későn is jöttem rá, h. ott lesztek, én meg mindenféle/ki mással el voltam foglalva, úgyhogy bocs, h. nem mentem oda - más, h. meg sem ismertük volna egymást. nem tudom, hogy vagytok vele, de nekem nagyon tetszett a Macbeth.(amúgyis valaki biztos kinyírt volna már ha azt mondom, h. nem heheh) (na mindegy, szóval ha véletlenül emlékeztek 1 szénakazal fejű kék cuccban csámborgó valakire, az én voltam - ez aztán a személyleírás..)
a "Melindát" én is láttam, de ő a közönség közé ült, P. Csaba meg fent sétálgatott, aztán beült a hangkeverők, vagy világítók vagy nemtommivanott közé.
(uh, bocs a nagy offért)
Kétoldalasak lettünk!!!
Egyébként a Macbeth-en nem vettem észre P.Cs-t. A Barátok Közt-ből volt ott a Melindát játszó lány.
Másnap a Fredericken pedig a főrabbit láttuk.
Jaj, de jó, uaithne, h. Te is ellátogattál közénk! rögtön helyesbítenék: 21-én én, Macs és Solya voltunk a MAcbeth-en, CC 18-án látta.
Milyen kicsi a világ! Nagyon örülök ennek az SZ.T beszámolónak, főleg mert nagyon sok új információt tartalmaz, amit CC nem élt át. Több szem többet lát... Ez a kiszólás Gyurma részéről nagyon-nagyon tetszik!!! Ó, bárcsak én is ott lehettem volna tegnap!
hello. ismét elkerüljük egymást á la színházbajáró topictársak. (az első ilyen alkalom amiről tudok az a Macbeth volt 21-én, bár CC azt hiszem nem voltál ott, most meg a Kövek).
A 7. sorban ültünk tegnap, úgyhogy jól végignéztük, ahogy azon tűnődtek kint, hova üljön SzT. Egy darabig úgy nézett ki, hogy pont az elöttünk lévő egyetlen üres székre kerül, de aztán gondolom nem akart átfurakodni a soron és annak a sornak a legszélére ült. A szünetben mi is akkor mentünk el mellette, amikor telefonált.(bár ahogy látom ez hosszas művelet volt.:) )
Szabó Istvánt szerintem észre se vettük volna, ha nem ültetik előrébb..:) A Macbethen meg Pindroch Csaba "lopakodott" a karzaton, valszeg elég kevesen vették észre, de gondololom ez volt a szándéka.:D
Szóval tegnap nem tudom észrevettétek-e, hogy a Gyurma "kiszólt" előadás közben SzT-nek. Persze csak az vette ezt észre, aki tudta, hogy ott van SzT. Abban a jelenetben tette (2. felv), amikor kinéznek a nézőkre (és bemutatkoznak az első sorban pár embernek), merthogy eljött a fél falu és milyen jó, hogy ennyien itt vannak. És Gy. sorolja, hogy kik "te is..te is..bla, bla, jaj dejó, te is..(kinéz SzT-re) szakma...te is, te is). Akkorát röhögtünk (meg még a fél sor), SzT meg a (nem létező) bajsza alatt vigyorgott, tök jó volt. Gondoltam, ha esetleg nem vettétek észre (amit nem tudhatok), felidézem ezt a jelenetet, mert még így utólag is vicces.:D
CC (akinek a rendszer most azt mondja, hogy ilyen nevű felhasználó nem létezik) azt álmodta, hogy filmforgatáson van, pl. SzT-vel... Nagyon úgy tűnik, hogy része voltam a VA-nak. Ja, álmomban...
Most éppen nem állok megfigyelés alatt munkailag, hát gyorsan cselekedtem:
[A hivatkozott kép már nem található meg a tar.hu-n] [A hivatkozott kép már nem található meg a tar.hu-n]
Nem tudom, CC berakja-e ide a Tina magazinból beszkennelt SZ.T. cikket, de mivel megvettem a lapot, idéznék belőle:
"Mert bizony a sikeres színészélet sokat elvesz a családtól. Márpedig én nagyon szeretem, ha együtt vagyunk otthon, és mondjuk társasozunk. Igyekszem jó apa lenni, de ez egy ilyen szakma."
Tegnap telefonon hosszasan elemeztük CC-vel a történteket, de itt is meg kell említenem, h. Vincere sárgul az irigységtől... Megszámlálhatatlan alkalommal voltunk együtt színházban, és pont akkor kell ilyennek történnie, mikor én nem vagyok ott! Ez lenne a sors?!
Lényeg az, h. megállapítottuk, most már van értelmes alapja annak, h. felvegyük SZ.T-vel a kapcsolatot, pl. valahogy rábírni, h. nézzen ide, esetleg írjon nekünk... Muszáj tudnia, h. van egy csomó ember, aki nem a Valami Amerikából ismeri (még ha ennek örül is, és még ha meg is van róla győződve, h. a Súgó Csiga díjat is a film miatt kapta), hanem igen nagyra értékeli a színházi szerepekben nyújtott teljesítményét is.
2002. május 28. Kövekkel a zsebében (harmadszor), Pesti Színház
2002. május 29. 00:59
Csak most, holtfáradtan kezdek hozzá az ezúttal off-színházi élménybeszámolómhoz, így nem tudom, meddig jutok az írással. Az egyetlen biztos pont a hajnali 05:50-es kelés... Szép kis napnak nézek elébe, tekintve, hogy megint éjfélkor érek majd haza a színházból (Sóska! – első szervezésem).
Mottót is találtam magamnak, amely teljesen kifejezi a hangulatomat:
“Imádok élni! Imádok élni! Imádok nyári este csillagokra nézni!” És imádok színházba járni!
„Ma” valódi csillagokat láthattam – és nemcsak a színpadon! Nem sokkal azután, hogy elfoglaltuk helyünket a nézőtéren, megláttam egy fejet inkább hátulról, mint elölről vagy oldalról, de rögtön feltettem a kérdést: „Az ott nem Szabó István?” A nézőtérre tartó tömegen keresztül próbáltuk figyelni az előtérben álló illetőt és amint teljes valójában megmutatkozott előttünk, nagyon megörültünk, mert bizony, ő volt az! Ámuldoztam egy darabig, majd felhívtam Vincerét, hogy elmondjam neki a jó hírt, de csak az üzenetrögzítőjéhez tudtam beszélni. Annyit azért elhabogtam, hogy éppen a sorunk másik végén (miénk volt a 11. sor bal 1-5. széke) foglalt helyet, egy fal melletti pótszéken. Felmerült bennem a gondolat, hogy átrágom magam a soron és odamegyek hozzá, de nem tudtam volna mit kezdeni vele. Boruljak a nyakába és mondjam el neki, hogy szeretem? Annyira aranyos és szeretetreméltó! Később találtak neki (és kísérőjének) helyet valahol előrébb, ezért átült egy „rendes” székre. Volt szerencsém látni a szünetben is, sőt, az előadás végeztével közvetlenül mellette haladtunk el jópáran, mivel várt valakire és félreállva igyekezett nem kifelé torlódni a tömeggel. Másodszor történt meg életemben, hogy találkozott a tekintetünk! (Vasárnap óta tudom, hogy szeret belenézni az emberek szemébe a tömegközlekedési eszközökön is. Szintén azóta külön vonzóerő számomra, hogy 16-17 évesen vívott – kedvenc sportom az öttusa.)
Hihetetlennek tûnik, de mégsem ez az élmény volt a nap szenzációja számomra.
A szünetben Orshe-val késve csatlakoztunk társaságunk többi tagjához az utcán, az esernyőjük alatt. Nézelődtem egy darabig (hol rájuk, hol másokra), majd hirtelen (olyan sebességgel, ahogy csak tudtam) visszafordultam hozzájuk és kinyöszörögtem (vagy inkább hadartam?), hogy „Szervét Tibor ott áll a hátam mögött!” – a távolság olyan 10 méter lehetett, egy utcai oszlop (lámpa?) mellett álldogált, a színház oldalán. Gyors döntést hoztam (pedig nem vagyok egy spontán emberke): kérek tőle aláírást a Valami Amerika-képemre (januárban lefényképeztem a Déli pályaudvaron akkoriban kint lévő óriásplakáton – a 2. sorozat példányát Vincerének adtam). Be kell vallanom, ugyanezt tettem Hujber (általunk csak IQ-bajnokként emlegetett) Ferikével is, de ezt most nem akartam reklámozni. Kivettem hát a képet az albumomból (amit általában magamnál tartok), kipróbáltam a még használatba sem vett Gyûrûk Urás tollamat és vártam az alkalomra. Közben remegés lett úrrá rajtam, alig bírtam a kezemben tartani a képet, a tollat és a „keményítőnek” szánt albumot. Igyekeztem azt is rejtegetni, hogy a címlapján Colin Firth található. Mondtam is neki: „Bocs, Colin, most egy kicsit szégyellek.” Nehogy már SzT lássa a konkurenciát! ;-)
Készülődésem meglehetősen hiábavalónak bizonyult, mert hosszas telefonálásba kezdett, aközben pedig már csak nem zavarjuk (igen, társam is akadt a megközelítési szándékban). Nagyon úgy nézett ki, hogy itt véget is ér a történet, hiszen elkezdték a színházba visszahívó csengetést. Egyszer…, kétszer…, háromszor… Hajthatatlan maradtam: amíg a folyóson még látszik a befelé igyekvő sor vége, nem mozdulunk. Ettől még az ő irányába sem indulhattunk, hiszen csak beszélt, beszélt és beszélt (nyilván hallgatott is néha, de ez az ügy szempontjából lényegtelen). Nagyon feltûnőek lehettünk, ahogy állunk az utcán a papírjainkkal, tollunkkal és próbálunk mindenfelé nézni, csak egy irányba nem… ill. éppenhogy csak egy irányba akartunk nézni, de nem mertünk (én legalábbis).
A figyelmeztető jelzések hatására csak elkezdett közeledni a bejárat felé, de ez rajtunk még nem segített, hiszen a telefon folyamatosan a fülén volt. Ekkor „égi” jelre lettem figyelmes: az Anconaiból ismert feliratozós módszerrel egy reklámszöveg futott el szemeink előtt a Pesti Színház melletti falon, az ajtó fölött. Az első szó, amit megláttam, a „Segítség!” volt! :-) Kiderült, hogy egy mókás szöveggel próbálják meg felhívni a figyelmet a kihasználandó reklámfelületre. A mi figyelmünket persze nem vonhatta sokáig magára az ötletgazda, hiszen dolgunk volt még a befelé igyekvő úrral. Sután imbolyogtunk mögötte-mellette az előtérben, majd a lépcsőhöz érve megragadtam az alkalmat, hogy megszólítsam (addigra már nemcsak hogy nem beszélt, de a telefonját is eltette): „Elnézést! Kérhetnénk egy aláírást?” Hozzánk fordult, én pedig azonnal megmutattam neki a VA-fotóm képes felét, hogy lássa kivel-mivel van dolga. „Honnan van Nálad ilyen kép?” – csodálkozott, mire elmondtam, hogy lefényképeztem a plakátot. Magától eldőlt egy kérdés: ha levelet írok neki, nem magázom, hiszen tegeződünk (nyilván nem azért szólított így, mert annyira gyereknek tart… Vagy mégis?… Á, nem!). Siettem elmesélni, hogy az index.hu internetes oldalon alapítottam egy topicot Szervét Tibor rajongóinak (remélem, tényleg ilyen értelmesen fogalmaztam!). „Igen? És most itt állunk együtt a színházban?” – kérdezte nem annyira cinikus, mint meglepett hangon. (A lány, akivel „megkörnyékeztük” még olyasmire is emlékszik, hogy „Ez a sors!”-by SzT-, de ezért a megjegyzésért nem vállalok felelősséget.) „Igen!” – örömködtem én. Leguggolt egy szék mellé a ruhatár közelében és letette rá az albumot, majd a képet. „És kinek írhatom?” „Magdinak” „Magdinak? Szeretettel?” – kérdezte és bizony írta is!!! A dátumon gondolkodott cseppet, majd felállt és átadta a mûvet. Közben a ruhatáros már figyelmeztetett minket, hogy ha a függönyt behúzzák, már nem lehet bemenni a nézőtérre. „Széttépjük” (vagy valami hasonló) – válaszolta CC, a rettenthetetlen. Mivel ketten voltunk, kértünk még egy dedikációt egy gondosan összehajtogatott fehér lapra is. Ezt már állva írta „tele” a mi szolgálatkész kedvencünk. A ruhatáros is belelkesedett és megkérdezte, ő is kaphatna-e egyet, mire SzT kedvesen így reagált: „De hát jövök én még ide!” Én azzal próbáltam védeni, hogy további feltartása esetén mi bejutunk a nézőtérre, ő viszont nem. A folytatásról nem tudok beszámolni, mert elfutottunk, hogy elfoglalhassuk a helyünket és beszámolhassunk a többieknek az örömünkről. Az már csak most jutott eszembe, hogy milyen illetlennek is tûnhettünk (köszönés nélkül leléptünk?)… bár szerintem már elfordult tőlünk, amikor távoztunk…
A második felvonás alatt sok kérdés és mondanivaló felmerült bennem, amit hirtelenjében a nyakába zúdíthattam volna, ha van rá idő:
- Hogy tetszik neki az előadás? (És ezt nem Philiptől kérdeztem volna, akinek úgyis minden sz@r tetszik.)
- Nem a VA film miatt szeretem ám! Azt tegnap láttam először, színházban viszont megnéztem május 4-én, 5-én (egy hétvége két napja), 20-án és 24-én (múlt hétfő és péntek). Mindkét májusi Emberbarátot láttam!
- Higgye el, neki a színészet a hivatása (többször is hallottam már tőle, hogy egyáltalán nem biztos benne), ilyen hiteles ember nem sok van a Föld kerekén!
- Vincere „Wow!”felkiáltása nem a személyének szólt 20-án, az Ericsson Stúdióba lépvén, hanem annak, hogy az elsők közt érkeztünk és még sok hely volt a váróban.
- Eszembe nem jutott volna, hogy ma nemcsak a róla szóló cikk szkennelésére és számítógépes szépítésére mondhatom majd, hogy „Szervét Tiborral töltöttem az időt”.
- A fórumunkra is benézhetne néha, stb.
Egyszer még a gondolatba is belepirultam, hogy mostantól akár olvashatja is azt, amit róla írunk. Ugye szeretnénk, ha olvasná?
Az előadásról is elmondanék annyit, hogy Steve és Gyurma megint hozta a formáját, ami nekünk remek szórakozást biztosított. A körülöttünk ülők nem igazán vették jónéven a vihogásainkat és sikításainkat. Hagyjanak békén! Taps közben nem rájuk akarunk koncentrálni, hanem a mûvészekre, akiknek így köszönjük meg az élményt. Nahát! Képesek lennének elvenni az ember jókedvét csak azért, mert érzékeny a fülük. Nézzenek tévét (0 hangerővel) vagy hozzanak füldugót!
Ennyi. Az idő: 02:03, indulok aludni. Remélem, nem írtam össze sok hülyeséget! Ha mégis, tudjátok be az álmosságnak! Köszönöm, hogy ilyen sok időt szántatok rám!
Átnéztem a szöveget, sokat javítottam is rajta, most fejeztem be: 02:31...
Ezek szerint ma már nem olvasod el a cikket, amit most talán sikerül beszkennelnem. 6-kor én is távozom, Orshe-ékkal találkozom Kövekkel előtt. :-) 5-ösre szigorlatozott ma! :-)
A kazit hozom! :-)
A többiek kedvéért: a Dzsungel könyve (Dés-Geszti) első szereposztásában Szervét Tibor jtászotta Sir Kánt, így a CD-n ő énekli a Száz a kérdés c. számot.
Megláttam a 21. heti (=május 22.) Tina címlapján egy kicsi képet és azonnal elmartam az újságot a kolléganőm asztaláról! Jellemző, hogy előttem még ketten is átlapozgatták, de végül csak hozzám jutott!
Mit is mond SzT a VA-ról?
"...nincsenek illúzióim: biztos vagyok abban, hogy sokkal többen szavaztak rám a VA okán, mintsem színházi élményeik alapján. De ez nem baj!"
Mintha csak Philipet hallanám az Emberbarátból: neki minden tetszik. :-)
Folyt.:
"Én nagyon szeretem ezt a filmet, és úgy tűnik a mozilátogatók is. Ha ez hozott közelebb a közönséghez, nem bánom."
Nézd, Vincere, talán már hisz nekünk (=megtalálta a hivatását)!
"Végtelenül hálás vagyok, hogy színész lehetek."
Nem tudom, Ti hogy vagytok vele, de sokszor azt veszem észre, hogy nem tudok egyszerre a látványra és a hangra figyelni. Nem kifejezetten SzT-re gondolok, elég, ha nagyon szép természeti képeket mutatnak a tévében, már nem is tudom, miről beszélnek közben.
Piros fürdőköpeny kék megkötővel? Valami olyasmi, az biztos. A lényeg: Hajrá Csepel! Ezt mint HanzimániÁkos öttusarajongó mondtam. :-)
Naná, hogy érdemes! Végre láthatjuk valamiben a mi Tiborunkat! Legközelebb Téged is beszervezünk, jó?
Utólag is boldog névnapot! Ezek szerint Te nem láttad a műsort?! Én felvettem videóra - az érdekes részeket: Szervét, Kulka, Csengery Attila, Cotton Club Singers, Pécsi Sasok. Össz. 10 perc a 2 órás műsorból.
