Keresés

Részletes keresés

Vevegyő Creative Commons License 2018.11.24 -1 1 7303

https://index.hu/belfold/2018/11/23/bicskei_rendorseg_megtiltotta_a_momentumnak_etterem/?fbclid=IwAR3kktBX0MrePtbdyCwMJWtTpwi0QSJghE-teKUV5z9IGXnEexUrI-PSGC8

 

"A rendőrség azonban továbbra is ragaszkodott ahhoz az álláspontjához, hogy az aktivista a tulajdonos írásbeli engedélyével sétáljon be a rendőrkapitányságra, és úgy jelentse be az eseményt." ellenkező esetben azzal fenyegették a momentumost, hogy fel fogják oszlatni a rendezvényt és szervezők ellen szabálysértési eljárást fognak kezdeményezni.

A SZERVEZŐK MEGOSZTOTTÁK EZT AZ ÉTTEREM TULAJDONOSÁVAL, AKI MINDEZEK HATÁSÁRA VISSZAVONTA HOZZÁJÁRULÁSÁT AHHOZ, HOGY A RENDEZVÉNYT AZ ÉTTEREMÉNEK KÜLÖNTERMÉBEN TARTSÁK MEG.

Ezzel kapcsolatban a párt azt írta, hogy "gyülekezési jogaik gyakorlásában korlátozták akkor, amikor plusz kötelezettségeket várt el a rendőrség a rendezvénnyel kapcsolatban. A rendőrség ezen tette alkalmas lehetett arra, hogy megfélemlítse a étterem tulajdonost és a párt aktivistáit és ellehetetlenítse a helyi közügyek demokratikus megvitatását."

Hadházy Ákos is felszólalt volna ezen a zártkörű rendezvényen.

Előzmény: forintocska...... (7302)
forintocska...... Creative Commons License 2018.11.24 0 1 7302

Öt év börtönnel fenyegetik a Nagy-Magyarország pólók viselőit Erdélyben

 

Azonosítani akarja a román rendőrség azokat, akik az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) nevű ifjúsági szervezet gyergyószentmiklósi nyári táborában Nagy-Magyarország térképével díszített pólót viseltek, vagy Árpád-sávos zászlót lobogtattak - írja a Krónika című erdélyi magyar napilap, Sorbán Attila Örsöt, az EMI elnökét idézve.

Sorbán Attila Örs gyergyószentmiklósi sajtótájékoztatóján számolt be arról, hogy Szűcs Péter EMI-alelnököt beidézték a marosvásárhelyi rendőrségre, ahol arra szólították fel, hogyfényképek alapján azonosítsa azokat, akik Nagy-Magyarország térképét ábrázoló pólót viseltek és Árpád-sávos zászlót lobogtattak.

Tudatták vele, hogy ha nem tesz eleget a felszólításnak, akárháromtól öt évig terjedő börtönbüntetésre számíthat.

"Ez megfélemlítési kísérlet a hatóságok részéről, amitől nem ijed meg az EMI, és természetesen Szűcs Péternél sem értek el eredményt" - fogalmazott a szervezet elnöke.

Sorbán szerint a rendőrség tiltott, xenofób jelképek használata, viselése miatt vizsgálódik.
Nagy-Magyarország létezése letagadhatatlan történelmi tény, és az Árpád-sávos zászlót éppen annyira lehet xenofób jelképnek tekinteni, mint például az amerikai zászlót- reagált a rendőrség álláspontjára Sorbán.

Az EMI-elnök azt üzente a hatóságoknak, hogy hagyják abba a magyar közösség zaklatását, hiszen éppen elég megfigyelőjük volt a gyergyószentmiklósi táborban, és maguk is láthatták, hogysemmilyen Románia ellen irányuló cselekedet nem történt.

Sorbán Attila Örs felhívta ugyanakkor a figyelmet, hogy azok, akiket hasonló ügyben zaklatnak, kihallgatnak a hatóságok, jelezzék ezt az EMI-nek vagy a Székely Figyelő Alapítványnak, ugyanis a két szervezet minden szükséges jogi segítséget biztosít az érintetteknek.

Vevegyő Creative Commons License 2018.11.24 -2 0 7301

Rócsildok már akkor is voltak!

Előzmény: pamacska a migráncsmacska (7300)
pamacska a migráncsmacska Creative Commons License 2018.11.24 -2 0 7300

35,000 évvel ezelőtt milyen nyugati banditák ellen kellett vérszerződést kötni?

Előzmény: forintocska...... (7299)
forintocska...... Creative Commons License 2018.11.24 0 1 7299

Az sem biztos, hogy egyáltalán elmentünk. Nem lenne logikus. Tudniillik a vérszerződés a törzsek összefogása volt a nyugatról jövő banditák ellen Pontosan így csinálták az indián törzsek.

Előzmény: almadingerkaroly (7290)
forintocska...... Creative Commons License 2018.11.24 0 2 7298

Ez várható volt miután a hatalmon levő érdekcsoportok egymás kilövésére használták fel a metoo mozgalmat. Így téve hiteltelené a bántalmazott nők jogos panaszát.

Előzmény: ground glass (7297)
ground glass Creative Commons License 2018.11.24 0 1 7297

Metoo után az élet: még mindig félnek a nők bevallani, hogy szexuálisan zaklatja őket a főnökük

 

https://merce.hu/2018/11/22/metoo-utan-az-elet-meg-mindig-felnek-a-nok-bevallani-hogy-szexualisan-zaklatja-oket-a-fonokuk/?fbclid=IwAR2w6EZJvNRYUASADFyotqMVM23s-YKzNdwiQscd3LIOXMiW8GOt-YSifLw

Valamivel több mint egy év telt el a metoo-mozgalom elindulása óta. Az évforduló kapcsán nem volt nehéz elmélkedni azon, hogy vajon globálisan hozott-e bármilyen pozitív, kézzel fogható eredményt az, hogy nők százai-ezrei álltak nyilvánosság elé. Az viszont már más kérdés, hogy vajon mennyivel jutottunk előrébb (ha egyáltalán…) egy év alatt.

Valójában ugyanis szinte lehetetlen felmérni, hogy vajon tényleg volt-e olyan, hosszútávon is értékelhető, a társadalom minden rétege számára hasznos elmozdulás, amely segíthet fellépni a nők elleni erőszak, a munkahelyi zaklatás ellen.

ground glass Creative Commons License 2018.11.24 0 1 7296

A nők elleni erőszak és egyáltalán az erőszakkal szembeni küzdelem nem nőügy és nem magánügy! Mindannyiunk ügye egy emberhez méltóbb életért.

 

Zéró toleranciát a nők elleni erőszakkal szemben!

A 16 Akciónap nemzetközi kampány Néma Tanúk felvonulással kezdődik vasárnap

 

https://eletszepitok.hu/zero-toleranciat-a-nok-elleni-eroszakkal-szemben-16-akcionap-nemzetkozi-kampany/

 

"92 ország több mint 700 szervezete csatlakozott a 16 Akciónaphoz, ahhoz a nemzetközi kampányhoz, amely zéró toleranciát hirdet a nők elleni erőszakkal szemben. Hazánkban a NANE Egyesület által szervezett Néma Tanúk felvonulás nyitja meg a programsorozatot november 25-én vasárnap délután.

Magyarországon milliós nagyságrendű azon nők száma, akiknek a nők elleni erőszak fogalma a megtapasztalt napi valóságot jelenti."

ground glass Creative Commons License 2018.11.24 0 1 7295

a reggeli masodik kave melle

https://www.youtube.com/watch?v=9XC2-AZBi0E

Puzsér Róbert és Dinnyés Gergely az Insta-generációról és a virtuális kommunikáció kihívásairól

 

facebookrol.. nagyon erös beszelgetes, kamaszoknak tananyagnak kötelezö tennem

Dinnyes Geri meg külön plusz pont :)

pamacska a migráncsmacska Creative Commons License 2018.11.24 -3 1 7294

jaja, és a kilencszercsavarodott génjeikkel egyenest a Szíriuszról érkeztek a Kárpát-medencébe, ahol nem éltek mamuttok, majd után rögtön felépítették a boszniai piramisokat és telefirkálták rovásjelekkel

ugorgyunk :)

 

Előzmény: almadingerkaroly (7290)
lizardman Creative Commons License 2018.11.24 -2 1 7293

Nem te vagy a hüje, hanem aki képes végigolvasni az agyhúgyköveidet, Kalapax.

Előzmény: almadingerkaroly (7290)
almadingerkaroly Creative Commons License 2018.11.24 0 6 7292

Előzmény: pamacska a migráncsmacska (7265)
almadingerkaroly Creative Commons License 2018.11.24 0 2 7291
almadingerkaroly Creative Commons License 2018.11.24 -1 2 7290

Megint félrebeszélsz. A magyarság az elsőszámú őslakos nép Európa területén. Mi csak visszajöttünk ide! (Gondolj Izrael Államra: ők is csak visszatértek őseik földjére 1800 év távollét után. Bennünket utánozván!! )

Előzmény: pamacska a migráncsmacska (7265)
alaptalan Creative Commons License 2018.11.24 -3 0 7289

muhaha!

 

(akinek humora van - mindent tud, akinek humora nincs - mindenre képes!)

Előzmény: forintocska...... (7281)
alaptalan Creative Commons License 2018.11.24 -2 1 7288

beszabehu!

Előzmény: Djuri Drom (7278)
Djuri Drom Creative Commons License 2018.11.24 -1 2 7287

Itt meg ez -1975

 

https://youtu.be/TXvtDm820zI

Előzmény: glass dream (7284)
glass dream Creative Commons License 2018.11.24 0 1 7286

csuda szep nyelv es zene..

köszi erte....

Előzmény: Djuri Drom (7282)
Djuri Drom Creative Commons License 2018.11.24 -1 2 7285

A smakkol szó eredetét néztem meg...

 

https://sites.google.com/site/jiddisjoevevenyszavak/

 

Nu elteszem a pseudo jid zsugát mielőtt a froncsi rojtosra nem rugdalja a seggem 😄🤣😂

Előzmény: glass dream (7280)
glass dream Creative Commons License 2018.11.24 0 2 7284

nekünk ez volt az esküvön a zenenk :)

https://www.youtube.com/watch?v=2Dce8DhrTsY

Előzmény: Djuri Drom (7282)
Djuri Drom Creative Commons License 2018.11.24 -1 2 7283

Ha randa vén pöcst írt volna akkor jobban smakkolna? :)

Előzmény: forintocska...... (7281)
Djuri Drom Creative Commons License 2018.11.24 -1 4 7282

Oldfield volt az esküvői zenénk :) Nem tegnap! 🌹

 

Itt van saját szépséges gaelic zenénk, a Rankin családtól, s másoktól a keleti partról

 

https://youtu.be/IWqOY_C9qP4

Előzmény: glass dream (7280)
forintocska...... Creative Commons License 2018.11.24 0 2 7281

Több közük van mint a konoknak. Mellesleg ez a szösszenete ocsmány. Egy nőt gyaláz pusztán azért, hogy az idióta libsiknek teccen 

Előzmény: Djuri Drom (7278)
glass dream Creative Commons License 2018.11.24 0 1 7280

erre Te emlekszel :) ismered, volt a Te zened ?

 

https://www.youtube.com/watch?v=LNXI08NuSl4

Előzmény: Djuri Drom (7278)
alcofribas Creative Commons License 2018.11.24 0 1 7279

Bálat? :)

Előzmény: forintocska...... (7277)
Djuri Drom Creative Commons License 2018.11.24 -1 6 7278

- Halló, 888? Feljelentést szeretnék tenni!
- Nagyszerű! Baloldali, netán liberális mételyt tapasztalt az egyetemen?
- Nem. A szomszédasszonyom, aki magunk közt szólva egy ocsmány szipirtyó, az ablakában eteti azokat a piszkos galambokat. A galambok pedig direkt odaszarnak a muskátlimra.
- De kérem, ehhez nekünk semmi közünk!
- Miért, az egyetemi oktatáshoz mi a fasz közötök van?!

 

Konok Péter

forintocska...... Creative Commons License 2018.11.23 -1 1 7277

Na ez szépen leírta az álarcosbálat

Előzmény: Djuri Drom (7266)
Djuri Drom Creative Commons License 2018.11.23 -2 2 7276
Törölt nick Creative Commons License 2018.11.23 -1 2 7275

és ilyenkor nem jár a macskának parabólikás orrbaverés? :)

Előzmény: Djuri Drom (7273)
Djuri Drom Creative Commons License 2018.11.23 -2 3 7274

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!