Kissé talán túltolták ezt a zaklatásos témát.. már a csapból is ez folyik, miközben a valódi erőszakról kellene beszélni, felvilágosítani az iskolában a diákokat, hogy mit tegyenek, tehetnek olyan helyzetekben.
A hírügynökség információi szerint a szexuális zaklatással vádolt rendező vélhetően ügyvédje, Bánáti János tanácsára tett le a pereskedésről, ugyanis a rendezőre nézve nem hozhat semmi pozitívumot egy becsületsértési per még akkor sem, ha az őt vádló nők nem tudják bizonyítani állításaikat.
A helyzet az hogy te egy kivénhedt kéjenc vagy azok a lányok, pedig pöttyös lányregényeken nevelkedett naív libák voltak.Érdekes módon azokban a könyvekben minden pasi becsületes lelkű igaz, 20- 30 év korkülönbséggel apai érzések fűznék őt egy kislányhoz, aki a tanítványa.
O Szonja alaposabban fel van vértezve, mert már a könyvek is másfélék.
Bizonyítékok nélkül megvádolni egy embert meglehetősen undorító, de a jelek szerint világszerte kedvelt feminista és liberális magatartásforma.
Ennek tükrében érdekes hogy volt egyszer egy diktátor, aki azt mondta, hogy a bizonyítékok nem érdeklik, mert inkább ezer ártatlan haljon meg, minthogy egyetlen bűnös elkerülhesse a büntetését. És százezreket mészároltak le ennek a népies (vagyis az alulképzett, szellemileg és erkölcsileg fejletlen tömegre jellemző) gondolatmenetnek a jegyében. A jogállamiság híveit irtották ki legelőször, hogy ne adják át az utódaiknak a tudást, amit ők is örököltek. Egyetlen dolog tette ezeket a szerencsétleneket a nép kiirtani való ellenségévé: azt mondták, hogy inkább ezer bűnös meneküljön meg, mint hogy egyetlen ártatlannak bűnhődnie kelljen azért amit el sem követett.
Felteszem, hogy ez a kutatóNŐ azt sem érti, hogy mennyire bizarr, hogy ezzel az üggyel kapcsolatban hozzák fel a hebretyelés melletti érvként, hogy bezzeg ha a hebretyelők nem volnának így "elnyomva" - vagyis sokkal nagyobb befolyással bírnának a jogállamokra - akkor bezzeg... Bezzeg mi is volna? Bemondásra - "hit" alapján ítélnének el embereket mint Stalin. Brrrr
Inkább ezer Marton meneküljön meg.... szerintem. Bár a szelíd és jó liberálisok a véréért ordítanak..Bizonyíték nélkül, bemondás alapján persze..