“Egy bácsikám, ki csősz volt s egész évben a Varjúdomi kunyhóban lakott olyan mesét mesélt, amilyen éppen abban a percben eszébe jutott. Az volt a jó, hogy élni kellett, élni a sok szeszélyes mesét. Így csinált nékem hosszú orrot, kedvet ahhoz, hogy éljek úgy, ahogyan ő élt. Mert ő volt, ő meséje minden hőse, a hónapok és magok ismerője, kinek a nap volt kalendáriuma, szél a nagyapja, parázs meg a húga”
Dehogynem, te is foglalkoztál mások külsejével, de a durva testszégyenítést meghagytad a többieknek, te csak megteremtettet a feltételt, feltüzelted őket és hagytad, hogy a többiek köpködjenek az áldozatodra.
Miért is akartad tegnap megint behozatni a topikodba üveg fotóit?
Miért nem a nyomorék vevegyő barátnőd kinézetén szórakozol? Róla nem akarsz behozatni fotókat, hogy mi is jól szórakozzunk?
Szükség van mindannyiunk felháborodására, akik úgy gondoljuk, hogy az áldozatok, a gyerekek, a nők megérdemlik, hogy embernek és teljes jogú állampolgárnak tekintsék őket. Mindannyiunk követelése kell: ennek meg kell változnia!"
"Ma, november 25-én van a nők elleni erőszak felszámolásának világnapja, a 16 Akciónap A Nők Elleni Erőszak Ellenelnevezésű kampány kezdőnapja.
Az idei kampány központi témája az intézményi árulás jelensége: az, ahogyan az áldozatokat támogatni és védeni hivatott intézmények cserbenhagyják a nők és gyerekek elleni erőszak áldozatait, amikor ők hozzájuk fordulnak.
A NANE ügyei közül Móni története és halála az egyik legérzékletesebb és legfájdalmasabb példája az intézményi árulásnak. Az olvasóban joggal felmerülhet, hogy hogy jön ide egy 3 éves sztori, de mindez még ma is megtörténhetne.
Magyarország 2014-ben írta alá az Isztambuli Egyezményt, de a mai napig nem iktatta a hazai jogrendbe. Az Egyezmény segíthetne kialakítani a képzések és előírások olyan rendszerét, amelyben a szakemberek nem állnak tudatlanul vagy tehetetlenül a párkapcsolati erőszak előtt, nem válnak az elkövetők segítőivé, cinkosaivá.
Móni története intő példa és emlékeztető az állam, az intézmények és a szakemberek felelősségéről, felkészültségük és megfelelő hozzáállásuk jelentőségéről. És arról is, hogy egy-két civil szervezet nem tudja ellensúlyozni a bántalmazottak cserbenhagyását intézményesítő rendszert. Az állami szerepvállalásnak alapvetően kell megváltoznia.
2015. január 30-án délután meghalt egy nő.
Egy hospice ágyon, végső stádiumú rákban, ami leuralta és tönkretette a testét, és elvette tőle a lehetőséget, hogy olyan életet élhessen, amilyet szeretett és megérdemelt volna. Úgy, ahogy bántalmazó férje is tette vele 21 éven keresztül, minden intézmény tudtával és akadály nélkül.
....................."
Ez a kormany se nem csaladbarat, se nem gyerekbarat, se nem nöbarat, csak a nemzet gazsteröjenek a barajta :(
Én úgy látom, hogy a macska csak provokál és megteremti a helyzetet, hogy a többiek mocskoljanak téged és forintot. Ő közben hátradől és röhög, utána meg pofátlanul megkérdezi, hogy hol és mikor ribancozott ő?
ja, és olyanokat sem én, sem Pixy nem írtunk rólad, hogy ránéz az ember a képedre és okádna tőled, ami rólad ugyebár nem mondható el, hogy te milyen jelzőkkel dobálóztál
nézd, kicsiszívem, nem rémlik, hogy akár Pixy, akár én azzal foglalkoztunk volna, hogy te hogyan nézel ki, milyen a hajad, milyen az alakod, milyen a fogad, mit egyél vagy ne egyél, stb., pedig volt nekem is szerencsém pár képedhez
szóval továbbra is adós vagy a válasszal, hogy neked miért nem tökmindegy, hogy én hogyan nézek ki
Első egyetemistatesztünk után újabb két felsőoktatási intézményt vettünk górcső alá. Vajon a Budapesti Pénzügyi és Számviteli Főiskolán vagy a Corvinus Közgazdasági Egyetemen találhatunk több droidot?
Adott egy elsőéves egyetemista, aki nagy reményekkel és telve illúziókkal vágott neki az egyetemnek, hogy ott aztán értékes tudást és mély gondolatokat tegyen magáévá. E helyett mit kap? Az oktató, a szaktekintély nettó politizálását, véleményfröcsögést a katedráról. Majd, amikor elmondja ő is a véleményét, a tanár bosszút áll.
Visszaél helyzetével és meg akarja alázni a hallgatót.
A helyzet tehát világos: ha más a véleményed, mint a tanárodé, jobb, ha csendben maradsz. Ez az egyetem ma.
Egy egyetemi tanár-diák viszony aszimmetrikus, a tanár kinyilatkoztat, a diák hallgat.A végén pedig mégiscsak a diáknak kell teljesítenie. Ráadásul mindenki tud legalább egy olyan esetet, amikor ment a pofára osztályozás, a kedvencek átcsúsztak könnyen, a kevésbé szimpatikusak meg szenvedhettek a kettesért. Sokkal kisebb „bűn” is elég ahhoz, hogy mínuszról induljon egy hallgató, a politikai nézetkülönbség viszont egyértelműen hátrány. Hát még, ha egy hallgató munkája politikai újságírás.
Az egyetem a tudomány helye. A politizálás pedig nem kaphat helyet a tudományban. A vélemény szabad, a termékeny viták – természetesen politikai kérdésekben is – előre visznek. De az asszimetriában, a katedráról kapott szűrt politikai vélemény, csak kiszolgáltatott helyzetet teremt.
Ami az említett elsőéves hallgatóval történt, egyértelmű abúzus.
Az abúzus visszaélés, a tanár pedig visszaélt a helyzetével és abból eredő hatalmával. Kihasználta pozícióját, hogy megalázzon egy diákot. Bár az ellenzéki függetlenobjektív sajtó segítségével próbálja politikai síkra terelni az esetet, teljesen egyértelmű, hogy etikai vétség történt. Vajon mire képes még, ha a hallgató folytatja a munkáját, újabb cikkeket ír, amikben véleménye újra szembe megy a tanáréval? Valószínűleg újabb abúzus történne, ezt pedig jobb nem meg várni.
Aki a hatalmával visszaél, abúzust követ el, azt felelősségre kell vonni.
Egy egyetemi autonómiára hivatkozó intézmény ilyenkor általában etikai eljárást szokott kezdeményezni. A szerepéből kilépő, a hatalmával visszaélő, az egyetemi normákat semmibe vevő oktatóval szemben. Vajon mit fog tenni az ELTE?
