:-) Az màr velem is elôfordult, h elsô indulatombòl irtam egy vàlaszt, aztàn kitörlôdött. Talàn jobb is igy. En is többre tartom a higgadt, meggondolt vàlaszokat, még ha érzelmi beàllitottsàgù is vagyok, s néha elkap a hév. Meg lehet ezt nekem bocsàjtani ?
Megpròbàlok a legrövidebben vàlaszolni a kérdéseidre, de bocs ha néha elkalandoznak a gondolataim, mert ez a problémakör, amit fölvetettünk elég bonyolult és szerteàgazò.
Az idézetemben az "àrulàs" nem ràd vonatkozott, hanem az akkori kormàny intézkedéseire. Amit nem akartam kimondani Veled kapcsolatban, az az a megérzés, hogy hagytad magad elbutitani a kormànypàrti forumok àltal, akik azzal ijesztgették az embereket, h majd tömegesen fognak àtjönni a hatàron a "romànok", egyebek; elveszik a kenyérkeresô lehetôséget a hazaiaktòl...stb.
Bevallom, h amikor fiatal voltan én is hagytam magam befolyàsolni és nekem is "romànok" voltak az erdélyi magyarok, s ki kellett jönnöm ide ahhoz, h vilàgosabban làssak. Ezért nincs is jogom felhàborodni azon, h sokan még ma is igy gondoljàk Mo-n (làsd a pàr évvel ezelôtti szavazàst, mely a hatàron tuli magyarokat érintette.)
Azon nem érdemes problémàzni, h mi lenne ha visszacsatolnàk az elveszitett területeket (1x volt ilyen lehetôség Kàrpàtaljàval kapcsolatban, azt kihagytàk), mert erre nem sok esély van pillananyilag. De arròl igen, h hogyan "egyesülhetünk" a "kintiekkel" lelkileg, kulturàlisan (amire egyre több példa van az utobbi években szerencsére). Tehàt nem anyagi segitségadàsròl van szò itt, bàr erre is voltak jò példàk, a mo-i àrvizek idején, Erdélybôl is jött tàmogatàs - s ugyanigy forditva is.
"Te az elmult 20-30 évben, hány forinttal (euróval, dolláral, jennel, indonéz kagylópénzzel:)) támogattad az elszakított honfitársaink sorsát? Napi hány órát dolgoztál értük?..."
Jogos a kérdés. Vàlaszom megértéséhez tudnod kell, h én 20 év òta nem sokat dolgoztam pénzkereset céljàbòl, mert egy nagy csalàd ellàtàsa egész embert kivànt. Vagyis 1 keresetbôl kellett megélnünk, ami itt Fr.o-ban sem mindenkinek könnyû feladat (ha pl. nem fôkönyvelô a csalàdfô: egyik fiam legjobb baràtja - akinek apja chef comptable -, hatan vannak testvérek és egy keresetbôl is kényelmesen megélnek). Ennek ellenére valahànyszor hazautaztam Mo-ra mindig vittem jò àllapotban lévô hasznàlt gyerekruhàkat, melyeket ràbiztam valakire, h a ràszorulòknak juttassa el. Az utòbbi években az anyagi helyzetem még jobban romlott, haza sem tudok utazni, de gondolkodàs nélkül küldtem néhàny €-t az àrvizkàrosultaknak és a vörösiszap àldozatainak is. Akkor is ha nem volt biztos, h a hò végén tudok-e majd kenyeret venni a csalàdomnak. Az elszakitott honfitàrsainkkal semmi kapcsolatom sincs, kivéve amikor a multban néhànyan ellàtogattak Pàrizsba. Akkor minden amit tudtam nekik nyùjtani: egy ebédmeghivàs és testvéri szeretem kimutatàsa. Mindezek elenyészôek, de ôszinték. S azt is tudom, h ha példàul nyernék a lottòn, akkor minden pénzt hazavinnék a KM-be ,(kivéve, amit a gyermekeimre szànnék), s olyan dolgokat alkotnék belôle, mely a közjòt szolgàlnà. Sajnos erre nem sok remény van, mert jò ha évente egyszer veszek lottòt. :-) De:
A francia azt mondja: "C'est la geste qui compte." Vagyis a szivbôl jövô jòszàndék a fontosabb, nem az h mennyit adsz.
Ha valamit kihagytam volna, vagy nem voltam elég vilàgos, àllok rendelkezésedre. :-)
Szerintem én lakom a legmesszebb(Strasbourg),de a '90-es évek végén párszor voltam arra.Perpignan szép,viszont a város tele cigányokkal.Nem tudom az okát,de rengeteg van belőlük ott.:) Közeli kisvárosokból pedig voltam Ceret-ben két hetet ami tetszett.A tengerparton lévő Collioure-ben csak pár napot voltam.Az mégjobban tetszett,mert civilként voltam(ott található a francia kommandóskiképző központ egyik része).Ennyi időre szerintem nyugodtan el lehet felejteni az olyan munkát,ami a nyelvtanulásról szól.
En is messze lakom Perpignan-tòl, soha nem is jàrtam arrafelé. Nyelvtanulàs céljàbòl àltalàban bébiszitterséget szoktak vàllalni a fiatal lànyok, de ezt a tanévben. Nyàron lehet dolgozni a tengerpartokon (de ezzel sokat nem tanulod a nyelvet), a gyerektàborokban pedig màr kell nyelvtudàs (sôt valami vizsgàt is kell tenni elôtte). De h hol lehet leakasztani ilyen munkàkat is azt én nem tudom megmondani, még magamnak sem talàlok munkàt évek òta.
Ez a helyzet. Tudom, h kiàbrànditò annak, aki szeretne dolgozni és nem tud. A kapcsolatok itt Fr.o-ban is mûködnek (sôt gyakran csak azok talàlnak munkàt, akiket beprotezsàlnak valahovà). Szomorù...:-(
magamból kiindulva azért nem válaszoltak a többiek, mert nem tudnak segíteni, majd válaszol az, akinek van ezzel kapcsolatban infója számodra. Én kb 500 km-re lakom Perpignantól, és fogalmam sincs az ottani helyzetről. Az általános tudnivalókat a francia viszonyokról nagyjából megtalálod ezen a fórumon, ha visszaolvasol. Nem mondtad, jelenleg milyen szinten beszélsz franciául. Ezt próbáltad már? http://www2.pole-emploi.fr/espacecandidat/nicola/InitialiserCriteresPartenaire.do?lieux=66D
Egyébként én 11 hónapja vagyok munka nélkül, és totál vicc itthon munkát keresni. Egy vacak állásra 2-300 cv érkezik, tehát az esélyek pompásak! No comment!
Ez az egyik nagy bibije a mi kis nyitott tarsadalmunknak, mindenkinek nagyon-nagyon sok joga van, csak a kotelessegeinket felejtjuk el. S sajnos a gyerekeknek sem tanitjak meg az iskolaban, ovodaban.
Ugyanis ahhoz, hogy mindenkinek oktatasa, orvosa, tomegkozlekedese...stb legyen ahhoz, sajnos egy-ket marhanak dolgoznia kell.
Teny, hogy a magyar kasszaba en is eleg keveset fizetem, mivel annak idejen 25 evesen hagytam el az orszagot, de azota kemenyen fizetek a Franciaknak, s persze jomagamnak.
S remelem leszek olyan szerencses, hogy meg fizethetem par evig, s nem leszek munkanelkuli vagy beteg munkakeptelen.
Mas: TOULOUSE nyerte meg a rogbi meccset-Top 14 !!!!!! Allez Toulouse!!!!!
Bocs, hogy csak most tudok Neked válaszolni, de talán jobb is! Elkezdtem már korábban írni egy választ, -közel egy oldalt pötyögtem- de "sajnos " kitöröltem. Tele volt indulattal és szerintem nem jó ha az indulatok vezérlik az embert.
Tehát mot higgadtan átgondolva , a lényegre koncentrálva csak egy kérdést tennék fel, és nagyon kérlek ne vedd ezt személyeskedésnek!
A válaszodban (nagyon remélem, hogy válaszolsz) kérlek érvekkel, tényekkel és ne hangzatos nagy szavakkal győzz meg róla, hogy én látom rosszul a helyzetet.
Hidd el, ha fel tudod sorakoztatni a megfelelő érveket be fogom látni, hogy tévedtem!
Idézlek:
Ne haragudj, de ezt a kérdést (nem is tudom minek nevezzem, h ne sértselek meg ?) ....Igy gondolkodtak vezetôitek is a rendszervàltàs idéjén, amikor nem fogadtàk el az ukrànok ajànlatàt Kàrpàtalja visszaadàsàròl. Mekkora hiba, mekkora àrulàs volt!
Tehát : Te az elmult 20-30 évben, hány forinttal (euróval, dolláral, jennel, indonéz kagylópénzzel:)) támogattad az elszakított honfitársaink sorsát? Napi hány órát dolgoztál értük? Kíváncsiam várom, hogy szerinted mi volna a helyes megoldás:
-Mindent vissza +fejenként egy szekér arany! ?
-A határon belül maradt dúsgazdag, a jóléti társadalomban elpuhult lakosság fogadjon örökbe fejenként 1-2 elcsatolt területen élő állampolgár társát! ?
-Vagy az aktuális évi adónkat ne az állam működtetésére (???) fordítsák, hanem vegyünk belőle borítékos sorsjegyet, és az így megsokszorozott öszeg már elég lesz minden "bájunkra" (legalábbis a következő ségíjig:))?
Igen, ezt most elpoénkodtam, de a tények ennél sokkal komorabbak: Magyarország államadóssága csupán akkora összeg, hogy minden állampolgárra ( az egynapos csecsemőtől, a 99 éves aggastyánig) közel 2M.- Ft jut, az egyéb "rendes adókon, járulékokon, hozzájárulásokon, illetékeken, stb. kívűl.
De ezzel még csupán az othoni 10M sorsát tettűk rendbe, most már gondoskodhatunk a határon kívüliekről is! (Vagy te először a szoszédban lakó barátodnak főzöl, és hamarad akkor lesz vacsi a saját családodnak is, ha nem akkor talán majd holnap?)
Én az "áruló" 20 éven át dolgoztam azért, hogy a saját családomon kívül- az általam befizetett adóból- mások is megélhessenek. (Azt, hogy azt a nem csekély összeget kik, hogyan, mire használták fel ugye nem fogod nekem felróni?) Aztán jött egy kis gazdasági fordulat és én -és még sokan mások már nem tudunk "adakozni", hoppá, recseg ropor a szekér! Én megoldom a saját családom sorsát. Neked "mekkora kedved" van az ország szekerét tologatni?
Megkérdezhetném azt is (de nem várok választ), hogy az Ópusztaszeren ma himnuszt éneklő fiatalság hány forintot dobott össze (akár a teljes eddigi élete alatt) mondjuk arra, hogy Ópusztaszerre egyáltalán út menjen, hogy azt fentartsák, stb... vagy bármi másra?
Lehet itt, vagy otthon énekelni, szavalni, szónokolni...Szeretném már végre a tetteket látni!!!
Remélem nem bántottalak meg, nem ez volt a szándékom, és természetesen együt érzek az áldozatokkal ( a maiakkal, és a hajdaniakkal egyaránt). De ezenkívül én nem tudok mást értük tenni.
puna, én nem a Wikipedia oldalait nézem :-), lehet, hogy te onnan szerzed az infoidat Japánról. Ami viszont az eladósodást illeti, a nemzetközi pénzügyi szakértők szerint is, az USA magasan felülmúl mindenkit. Minden két nap alatt, 1 milliárd dollárral nő az adósága !!!
Vagy az US-t ti nem soroljátok be a fejlett országok közé ? :-))
"A kérdés ugye felmerül, hogy Magyarország valóban annyival többet nyer-e egy plussz pincérrel, mint amennyit esetleg az emberiség egésze nyerne egy jó fizikussal."
Jò kérdés. Ami magàval hoz egy màsikat: vajon nem éppen az-e a szàndék, h minél kevésbé tudjon boldogulni, elôre jutni Mo. ? Ilyen mentalitàs csak Mo-n volt/van (de bizom benne, hogy nem tart örökké.)
Rufella: "Nem lehetséges, h az emberek hozzààllàsàval van a baj ? Hogy sokan ùgy érzik, h ahol éppen vannak ott nem jò, màshovà vàgynak. Ismerek franciàkat is, akik szidjàk Fr.o-t és sokan mennek innen is külföldre dolgozni."
Szerintem is az embernek ott kell kezdenie, hogy őszintén leül saját magával, és megvizsgálja, mi belső, és mi külső. Ez alap dolognak hangzik, de mégsem az.
Ha valaki nem tudja, mi ad értelmet az életének, vagy mitől érezné értékesnek magát, vagy mi tenné boldoggá, hát, erre nincs kívülről érkező válasz. Ha erre akar rájönni az ember, akkor önmagába kell utaznia. De ha már ezzel tisztában van, és az a hely, ahová született, nem ad rá lehetőséget, hogy aszerint éljen és kiteljesedjen, akkor nem hiábavaló máshol próbálkoznia. Szerintem.
De persze sokaknak fogalmuk sincs, mi hiányzik az életükből, miért boldogtalanok, miért kudarcos a magánéletük, miért nem éreznek szenvedélyt semmi iránt. Ha azért menne világgá valaki, hogy majd máshol valaki vagy valami betölthet egy ilyen űrt (és sok "nyugati" bizony ezt keresi máshol, akár fejlődő országokban is) akkor nagyot téved. Szerintem.
Nagyon hosszú lenne kitérni arra, miben hiszek. Egyik fontos eleme viszont az, hogy minden embernek magának kell megtalálnia, mennyiben kell követnie a kijárt utat, betartania a tradíciót, amibe született, stb, és mikor és mennyire kell a saját útját járnia. Ha úgy tetszik, minden embernek másképp oszlik el a sorsszerűség és a szabad akarat, de hogy mi ez az egyéni eloszlás, erre csak utólag jövünk rá, amikor visszanézünk.
Vegyünk egy fizikust, aki Pesten pincérkedik (és egyéb, alkalmi munkákat vállal, mikor mit), mert Magyarországon fix a kutatói helyek száma, és amíg valaki meg nem hal vagy fel nem mond, addig ő nem tud a hivatásának élni. Nem megy ki külföldre, mert ő Magyarországon akar maradni. Így azért akár tíz év is eltelhet... vagy akár az egész élete is, ha jön valaki jobb kapcsolatokkal. A kérdés ugye felmerül, hogy Magyarország valóban annyival többet nyer-e egy plussz pincérrel, mint amennyit esetleg az emberiség egésze nyerne egy jó fizikussal. Sok hasonló példát tudnék mondani. Mindenkinek egyedi a helyzete, és mindenki maga dönti el, milyen értékrendet választ, és hogyan tud olyan életet élni, amit értelmesnek és értékesnek érez.
Abban is hiszek, hogy Önmagunkat feladni, a saját belső értékeinket elfecsérelni ugyanolyan bűn, mint másokat megalázni vagy meglopni.
Egyetértek. Ezek az elnevezések csak külsôségek. Végül is minden nagy- és kishatalom a bankoktòl függ és el van adòsodva.
Egy japàn ismerôsöm mondta, h a japàn ember a legrosszabb a vilàgon. Az òriàsi techikai fejlôdésnek is megvan az àra. Amennyit nyernek anyagilag, annyit veszitenek emberileg.
En azért vagyok türelmes, mert szeretem a magyarokat. Csak azokat nem, akik a màsok kàràn nyerészkednek. Az ilyen "gyurcsàny-féléket" - ha mòdom lenne rà - képes lennék pofàn vàgni is, pedig békés természetû vagyok. :)
Ne sértôdj meg Csitusz, de én nem tudok ezügyben neked segiteni, a többiek meg nem nagyon vannak itt mostanàban. Nem olyan élénk ez a topik (kivéve amiòta Nicsinyo fölborzolta a kedélyeket). :-)
"...Ráadásul gondolt arra valaki a Trianon elleni tiltakozók közül, hogy ha holnaptól visszakapnánk Erdélyt, a Vajdaságot, Kárpátalját, a Felvidéket, mihez kezdenénk azzal a pár millió hasonlóan -ha nem mégjobban - nyomorulttal?"
Ne haragudj, de ezt a kérdést (nem is tudom minek nevezzem, h ne sértselek meg ?) ....Igy gondolkodtak vezetôitek is a rendszervàltàs idéjén, amikor nem fogadtàk el az ukrànok ajànlatàt Kàrpàtalja visszaadàsàròl. Mekkora hiba, mekkora àrulàs volt!
S te gondoltàl-e màr ezeknek az elszakitott területen élô embereknek a szenvedéseire ? Miket éltek àt a kitelepitések (Szlovàkia, Erdély), a mészàrlàsok (Délvidék)...stb idején ? S mit éltek àt anyanyelvük és kulturàjuk tiltàsakor és pusztitàsakor s még manapsàg is? Akàr a te vagy én csalàdom is élhetett volna azokon a részeken, s lehet, h mi màr nem is beszélnénk magyarul sem. Ök meg kitartottak 90 éven keresztül, soha nem adtàk föl a reményt. Arulàs lemondani ròluk, s nem tenni meg minden lehetôt értük.
Igazàn meghatott hsz-od, mert érzôdik rajta, h szivedbôl jött. Sok dologban egyet is értek, bizonyàra igy van.
Csak egy dolog hiànyzik az egészbôl: a hit. Legyen az akàr Istenbe vetett hit - nem vagyok istenhivô, de azt tapasztalom, hogy akik azok, sokkal erôsebbek lelkileg, kitartòbbak, nem adjàk föl olyan hamar, mint azok, akik nem hisznek sem Istenben, sem hazàban -,
vagy egyszerûen csak a jònak a gonoszsàg fölött aratott végsô gyôzelmébe vetett hit.
Az élet màr eleve egy àllandò küzdelem, bàrhol él az ember. Ha nem az anyagiak, akkor a betegségek, vagy egymàs meg nem értésébôl adòdò lelki problémàk, szenvedések elleni harc. Nagy port vert föl pl. a France Telecom dolgozòi körében elkövetett sorozatos öngyilkossàgok ügye itt Fr.o-ban (stressz, munkahelyi nyomàs...stb.) Akinek nincs munkàja nehezen képzeli el, h olyanok, akiknek van, jò megélhetésük is, képesek öngyilkosok lenni.
Nem lehetséges, h az emberek hozzààllàsàval van a baj ? Hogy sokan ùgy érzik, h ahol éppen vannak ott nem jò, màshovà vàgynak. Ismerek franciàkat is, akik szidjàk Fr.o-t és sokan mennek innen is külföldre dolgozni.
Le japon est la 3-ème puissance économique- igazad van, ezt lehet olvasni a Wikipédia oldalain,(talan mast is kellene olvasni, hallgatni-reggel egy kis France Inter, Info-nem halunk bele) de mar Fukushima elott is arrol beszeltunk, hogy Japan a legeladosodottabb fejlett orszag, s a foldrenges nem igen segitett a helyzeten.
En ha valaszthatok Japan es Erdely kozott, ugyanis Japan az egyik legszegenyebb fejlet orszag, nagyon sok adosaguk van, s par honapja egy kis foldrenges, katasztrofa, atom....soroljam meg, nagyon hamar elfelejtetuk....vagy mi van?
Jelentkezett itt valaki (Gotthi nick), akinek màr 23 évesen elege lett a franciàkbòl.
Egyik fiam tavaj hat hetes iskolai szakmai gyakorlaton volt Angliàban (York-ban), s ugy jött haza, h ô nem marad Fr.o-ban, mert sokkal jobb volt dolgozni Angliàban, a kollegàk is egész màsok, emberiesek voltak; nem ugy mint itt ahol minden évben végzett szakmai gyakorlatot, s csak a stresszet és rosszindulatusàgot tapasztalta. Sôt még az ételükkel is meg volt elégedve az angoloknak, amit a franciàk legtöbbször szidnak. Azt mondjàk, h Angliàban nem lehet rendesen enni. A màsik dolog amit nem gyôznek hangoztatni, hogy az angolok rosszul öltözöttek. Ruha teszi az embert - tudod - legalàbbis itt. :-)
Csak pár gondolat. Ezt a hozzászólást akár én is írhattam volna.
Vajon ki akar otthon "széllel szembe pisálni" ha egy másik országban, idegenként, a jelentős nehézségek ellenére is úgy érzi, hogy jó neki? Pont az a nyáj efektus nem hiányzik nekem.
Nem hiszem, hogy otthon a dolgok jelenlegi meneté bárki is tud változtatni. Az ország olyan módon el van adósodva, hogy a gazdasági hatalom nem a "magyar" erők kezében van. Ettől fogva lehet dumálni, hogy magunkat szórakoztassuk, csak nincs valódi értelme.
Próbáljon bármelyik kormány is olyan döntéseket hozni, ami bármíly csekély mértékben szembe száll a PÉNZzel. A hatalom valódi birtokosai szedik a sátorfájukat és egy másik majdnem ilyen nyomorult országba telepítenek át 1, 2, ...akárhány "munkahelyteremtő" vállalkozást. Aztán megint csak lessz még néhány elkeseredett állampolgártársunk.
Vagy valamelyik hitelező befagyasztja a pénz csurgatást, és azt mondja, kérem a lét +a kamatokat.
Holnaptól nem viszi a postás a nyugdíjat, nem kap fizut az egészségügyis, a közalkalmazott, a tanár, a rendőr, a tűzoltó.
Kaja, víz, áram, benzin, stb... nélkül meddig tiltakozna bárki is?
Nem szerintem otthon NINCS jövö! Vagy állj be a nyájba, vagy menj világgá! Tied a döntés.
Ráadásul gondolt arra valaki a Trianon elleni tiltakozók közül, hogy ha holnaptól visszakapnánk Erdélyt, a Vajdaságot, Kárpátalját, a Felvidéket mihez kezdenénk azzal a pár millió hasonlóan -ha nem mégjobban - nyomorulttal? Nekik éppúgy járnának azok az állampolgári jogok amiket az állam már ennek a szűk 10M- nak se nagyon tud biztosítani.
Személy szerint nem vagyok pesszimista, csak megfogalmaztam a magyar közhangulatot. Ha pesszimista lennék, nem itt lennék, hiszen úgysem lenne értelme semmivel sem próbálkozni.
Nem is arról van szó, hogy milyen munka szégyen meg milyen nem. Én is szedtem már uborkát a földeken, pedig diplomám van. De azt hiszem, emberileg érthető, ha a lehetséges maximumot igyekszem kihozni magamból. Sőt. Az én világlátásom szerint ez emberi kötelességem. Ha ezt az egyik helyen nem tehetem meg, akkor megyek máshová, mindent beleadok, és ha pár év múlva még mindig úgy érzem, hogy nincs értelme, megyek tovább. Nem feltétlenül azt várom el, hogy a szakterületemen élhessek meg, de akkor legalább maradjon időm, hogy a szabadidőmben fejlődhessek arrafelé, amerre akarok. De Magyarországon kiröhögnek, ha csak megemlíted a hivatástudat szót.
Az összefogás lenne a valódi megoldás, de nincs hatalmam tíz millió ember tudata felett, puszta érvekkel pedig sajnos kevesekre lehet hatni. Igazából azt is csak azok hiszik el, hogy lehet másképp is, hogy máshol másképp van, akik vagy éltek már külföldön, vagy a gyerekeik / barátaik külföldön élnek. Sajnos azok, akik a mai Magyarországon nőnek fel és nincs összehasonlítási alapjuk, egyszerűen beletörődnek, hogy az élet értelmetlen kínlódás - hihetetlen, de úgy tűnik, mindenbe bele lehet törődni.
Ha jól emlékszem, Lengyelországból pár éve annyi fiatal vándorolt ki, hogy alig maradtak otthon, nagyon rossz volt a helyzet. Egy ponton aztán megijedt a lengyel állam, hogy ha ez a sok fiatal mind máshol találja meg a boldogulását, máshol alapít családot, stb, Lengyelországnak annyi. Hatalmas reformok következtek, a fiatalok pedig tömegesen hazaköltöztek. Jelenleg 49% elégedett az életével és boldognak mondja magát. A külföldre költözés is a tiltakozás eszköze. nem minden nemzet tud összefogni, a magyar biztosan nem, még nem. Sajnos a kormányok a jól bevált oszd meg és uralkodj eszközével élnek, és szégyen, de működik. A fiatalok az időseket vádolják (mert hogy az ő nyugdíjukat az állam a fiatalok pénzéből fizeti), az idősek a fiatalokra morognak, a dolgozók a munkanélkülieket vádolják, stb... de még a dolgozókon belül is, a fizikai munkás a szellemire morog, és vice versa.
Egyelőre nem látok rá esélyt, hogy ezek az emberek mind összefogjanak és együtt próbáljanak tenni valamit. külön-külön meg sohasem fognak elérni semmit. De én ezt sokszor, sokfelé próbáltam megértetni az emberekkel, családtagokkal, rokonokkal, barátokkal, idegenekkel, nagyon kevesen értenek egyet velem. Nem így látják a dolgokat. Nem baj, nem gondolom azt, hogy enyém a világmegváltó perspektíva, de belesüllyedni sem akarok a nyájszellembe, mert nem érzem sajátomnak. Otthon minden nap egy küzdelem, ha engem negatívnak találsz, nem tudom, mit mondanál a magyarok többségére. Engem sokan kiröhögnek otthon, hogy álmodozó idealista vagyok, meg széllel szemben akarok pisilni. Hát hadd próbáljam meg, max majd ki kell mosnom a nadrágomat, de legalább megpróbáltam valamit. Mikor Franciaországba jöttem, az első dolog, ami meglepett, hogy itt az emberek könnyen elmosolyodnak. Pár nap után úgy éreztem, mint akiről hatalmas súly esett le, pedig otthon észre se vettem, hogy cipeltem. Az a hatalmas nyomás, negatív hangulat és kilátástalanság, ami otthon még a levegőben is benne van, az itt nincs. Itt valahogy úgy érzi az ember, hogy előbb-utóbb mindent meg lehet oldani valahogy, és semmi nem tűnik olyan tragikusnak, nem ébredek azzal minden reggel, hogy csak ne találkozzam emberekkel, mert minden életkedvemet el fogják venni...
Felelősséget pedig valóban érezhetünk és éreznünk is kell a saját életünk iránt, Viszont a kollektív felelősségben nem hiszek. Éppúgy, ahogyan egy mai, huszonéves németet nem vonszolnak a hágai bíróság elé, mert a nagyszülei háborús bűnöket követtek el, a mai magyar fiataloknak sem kell elviselniük a következményét olyan döntéseknek, amelyeket nem ők hoztak. Nem élünk a középkorban, hogy röghöz legyünk kötve, és hinduk sem vagyunk, hogy kaszthoz tartoznánk, amelyből nem lehet kilépni.
