A toronyőr nekem is feltűnt, már akkor, amikor előre belenéztem a következő részekbe (amit egyébként azóta sem bánok, sőt így menet közben talán jobban érthetővé váltak dolgok), de mivel akkor nem értettem, arra is gondoltam, hogy a megvénült Ali látható az öregember képében, hiszen voltak bizonyos hasonlóságok (jellegzetes frizura például). A történtek fényében ez azonban kizárható, hiszen elvileg Ali nevelte tovább a gyereket.
Az is feltűnt, hogy az öreg érdekesen reagált, mint aki tud valamit. Az is valószínűsíthető, hogy egy ilyen fontos végjelenetbe talán csak nem hoznak be egy olyan új arcot, aki amúgy teljesen érdektelen, egy mellékszereplő, toronyőr, vagy akkor azt nem ilyen markánsan, hangsúlyozottan kellett volna kivitelezni.
Ha viszont valamilyen jelentőséget szántak neki, akkor logikusan tényleg Cengiz jöhetne szóba. Bottal jár, alacsony alkat, táskás szemek, érdekes meglepődés, amikor a Can bemutatkozik.
Mindamellett én a másik pont, vagyis ferapont gondolatmenetét sem zárom ki, hogy az egész csak egy fantáziajáték, miután a gyerek elolvasta és összerakta a történetet.
De épp ez a valódi művészet egyik ismérve, hogy gondolkodásra késztet, többféle elképzelést is bele lehet tenni, mindenkinek egyéni látása szerint.
Mindent összevetve, a sorozat készítői valóban zseniálisan ötvözték a brazil típusú szappanoperát, brutális akciódrámát, több helyen művészi szinten kivitelezett képsorokkal és gondolkodásra késztető elemekkel is megfűszerezve, mindezt olyan környezetbe helyezve, ami már önmagában is kiemeli egyéb sorozatok közül. Különösen, ha valaki a sok amerikai sorozat után szívesen lát végre valami mást, szinte hazait.
Mindezek fényében én meg tudom bocsátani az időnként túlzó szentimentalizmust, az unalmasabb, szájbarágósabb részeket is, illetve amúgy is illik tolerálni, hogy itt egy más kultúrának, a török nézők igényeinek kellett megfelelni elsősorban. Kívülállónak pedig utazás egy másik világba, ami azért nem is olyan idegen nekünk. Sőt...
Szerintem az öreg nem halálos mérget tett a gyűrűbe. Azt biztosan tudta, hogy Ezel ki fogja próbálni majd egyszer, de nem akarta, hogy meghaljon ő is. Nem akarta, hogy úgy végezzék, mint ő és Kenan, hiszen ők már csak a haláluk után tudtak megbocsáltani egymásnak. A párhuzam itt Ömer és Cengiz barátsága. Így visszagondolva a sztori tele volt olyan történésekkel, emberi drámákkal, amelyek a megbocsáltásról szóltak. Talán Ramiz új élete Ezel és Kenan új élete Cengiz, de ők még az életben megbocsáltottak egymásnak, de ez csak Ömer/Ezel rendkívüli személyiségének volt köszönhető, hogy megtörténhetett.
A végén, amikor Can motorozik a toronyhoz, az alatt az Öreg beszél és olyasmit mond, hogy "az eddig elmondottak régen lezárultak és ami utána következett az valójában soha nem is történt meg. ....Mert a valódi életben a holtak nem szólnak hozzánk. És a szerelem nem erősebb a bosszúnál. Ahol mi élünk ott nincsenek olyan erős barátságok, amelyekben minden megbocsáttatik. A valódi életben az apák és fiúk nem tudnak halált legyőzve egymásra találni. Vagy mégiscsak tudnak?"
Az öreg ezeket mondta, de szerintem mégiscsak megtörtént. Sokszor kommunikáltak a holtak az élőkkel, Eysan és Ömer végül visszataláltak egymáshoz, még az is lehet, hogy Ezel megbocsátott Cengiz-nek, talán Ali is. A halál legyőzése lehet az új élet,amelyben már semmi sem olyan, mint az előzőben, de mégis, fizikailag folytatódik.
Szerintem Can először az öreg Cengizzel beszél, látszik is, hogy megijed, amikor Can bemutatkozik és az öreg bottal jár, valahogy talán túlélhette a balesetet. (Talán Ali is megbocsátott neki és kórházba vitte, mert nem akarta minden barátját elveszíteni.) És persze végül Ezel nyit ajtót, hiszen Can nagyon örül neki. Hogy miért nem Ezel nevelte fel Can-t, ha túlélte? Mert neki ez már egy másik élet és Esyan nélkül ő már nem lehetett többé Ömer.
Elég rejtélyes lett a vége, nekem is tetszett ez a sorozat, megkedveltem a színészeket. Külön elismerés a szinkronnak. Valahogy a Lost jutott eszembe, bár az amerikaiasabb volt, de ott is fenn tudták tartani a feszültséget, megismerted a szereplők múltját, stb. Szeretem az olyan sorozatokat, ahol alig várod a következő részt.
A végén, amikor Can motorozik a toronyhoz, az alatt az Öreg beszél és olyasmit mond, hogy "az eddig elmondottak régen lezárulta és ami utána következett az valójában soha nem is történt meg. ....Mert a valódi életben a holtak nem szólnak hozzánk. És a szerelem nem erősebb a bosszúnál. Ahol mi élünk ott nincsneek olyan erős barátságok, amelyekben minden megbocsáttatik.A valódi életben az apák és fiúk nem tudnak halált legyőzve egymásra találni. Vagy mégiscsak tudnak?"
Szerintem ez az utolsó képsor Can fejében egy elképzelt vágyálom, ahogy eljut a történet végére, elfogadja és megérti amit Ezel tett, hiszen viseli a nevét, de ez a jelenet soha nem történt meg, csak jó lett volna ha megtörtént volna, de apák és fiúk nem tudnak halált legyőzve egymásra találni......
Szerintem ezzel a befejezéssel akarták oldani a vonatos kép nyomasztó hangulatát.
Nagyon szerettem ezt a sorozatot, hullámzott ez igaz, de mindig fordulatos és izgalmas volt, a szerelmi fővonalnak "köszönhetően" sorolta be az RTL a késő délutáni műsorsávba. Hibásan.
Ha valamikor újra leadnák vágatlanul, egész biztos, hogy újra megnézném.
Ejsan míg nem ismerte teljesen Ezelt, amikor megvakarta így a fejét, mindig feltünt neki, hogy ismerős a mozdulat. Így gondoltam, hogy csak Ezel lehet, meg ha nem élne ezel Can biztos nem ment volna oda hozzá, azok után, hogy tudta mit tett a mostoha apja,..... Jó sorozat volt, remélem lesz még ilyen:)..
Szerintem jó a meglátásod mert ahogy a fejét megvakarta szerintem sem hallhatott meg mert a sorozatban elég jellegzetes volt ahogy megvakarta Ezel/Ömer a fejét.
Ez az apák és fiúk nem tudnak halált legyőzve egymásra találni! vagy mégis?? kb 20 szor visszanéztem! kezdek igazat adni neked és tényleg megmaradt! :) Bár akkor szerintem szar így a vége! csinálhattak volna még 1 részt ahol megmutatják mi volt!
Minden születésnapjára kapta az előre elkészített leveleket, amiből megismerheti Ömer teljes történetét, ez alapján fejben össze kell neki rakni a találkozási pontot is. Vagy ha nem, akkor hülyegyerek, és nincs találka a faterral.
Persze ez is egy feltevés! De tényleg úgy lenne értelmes vége ha már nem írtak happy end-et,hogy a végén egymáséi lesznek az örökkévalóságban! Ha tényleg életbe maradt az szerintem elég szar befejezés! De Jan honnan tudja,hogy 20 év után hol kerese az apját???
Szerintem sem hal meg, ugyanis a végén a világítótoronyban a fejét jellegzetesen megvakarja, úgy ahogy anno Ömer tette. De aki biztosabbat tud, az jó lenne.
Tényleg elég nagy gáz, hogy a fontos részeket kivágták!!
Szerintem Ezel tényleg meghalt a végén. de Kiváncsi lennék a világító toronyba ki volt az az alak. ha valaki esetleg utána jár és megtudja az leírhatná. előre is köszi
Illetve azt is akartam írni, hogy ott volt a lezuhant Cengiz is, ahogy a köveken feküdt és láthatóan vége lett, persze ebben a sorozatban még ez sem lehet biztos.
Akik nem látták, azok kedvéért először is szóljunk az egyik kivágott részről.
A világítótoronynál Ezel előbb jól szétverte Cengiz agyát, majd amikor Cengiz hátulról rájuk támadt, átesett a korláton, megkapaszkodott. Ekkor Ezel és Ali elkapták Cengiz két karját, hogy esetleg felhúzzák. Cengiz már épp boldogan vigyorgott is, de közben valami igen rosszat szólhatott, mert Ezel és Ali hirtelen egymásra nézett, egyetértően bólintottak, majd egyszerre elengedték Cengiz kezét.
Tehát ezt sem fogjuk már megtudni, hogy mit mondhatott Cengiz, hacsak valaki le nem fordítja.
Végén Ramiz érdekesen kuncogott egyet, ezt meghallgattam a török változatban is, ott gyanúsan hangzott, amiből valószínűleg arra kellene következtetni, hogy az Öreg megszívatta Ezelt, vagyis nem halálos mérget adott neki.
A levelekbe pedig szerintem kódolva volt, hogy Can Ucar (ezt a nevet mondta a motoros gyerek, amikor az apját kereste, aki Ömer Ucar), 20 éves korára ráébredhet, hogy hol találkozhat az apjával, már ha van elég sütnivalója, vagyis méltó a faterhoz.
Szégyellje magát az RTL klub ha valaki megnézte a Youtubon a 70 és a 71 részt a legjobb részeket kivágták. Én gondolok arra amikor Ezel és Alia világitótoronynál voltak és Ezel bántotta Csengizt akkor az eredetiben ugy törtönt hogy a két jóbarát elengedte a kezét Csengiznek.Pedig ez lett volna a lényeg.És még sok más egyéb
Azt nem, de nem gondoltam, hogy csak erre vonatkozott a kérdés. Az igaz, olyan jól megvágták, hogy semmit nem lehetett látni, de később szóban utaltak a vésőre is.
Ezért a logikus kérdés számomra inkább az, hogy túléli, vagy sem? (Nyilván én nem várok választ, mert láttam.)
Most már talán holnapig ne feszegessük ezt a kérdést, mivel nem spoiler topik, esetleg aki nem bírja kivárni, a befejező rész a Youtube-on: Ezel 71. Bölüm.