Ez maga a MISZTIKUM!
A történet a következő.
Korábban már ezeken az oldalakon írtam arról, hogy életem egyik legmeghatározóbb koncertélménye a Solaristól egy valamikori Planetáriumi koncert volt. Ez volt a top!
Nos... bármilyen hihetetlen is, tegnap megkaptam valakitől ANNAK a koncertnek a kazettára rögzített változatát. Mit nem mondjak, tegnap este többször is meghallgattam, ma reggel is az szólt otthon. Kiléptem az erkélyre, hogy megnézzem, hogy kell-e a kocsim szélvédőjéről kapargatni a jeget, amikor majd elindulok.
Az erkélyre lépve a következő megállapítást tettem: " No nézd csak, hogy leszállt a köd". Ennyi!
Ugyanakkor belémhasított a felismerés, hogy melyik szám ment ÉPPEN EKKOR a kazettáról? Elárulom: "Mikor felszáll a köd" a címe.
Misztikum! Vagy csak rajtam kezdenek mutatkozni az ELVAKULT rajongó tünetei?
Szerintem is gyere! Nem laksz te olyan messze Budapesttől, kocsival igazán nem távolság...
Attilának is nagyon ritkán van koncertje! (Az előző, ami az első is volt egyben, tavaly augusztus 12-én volt.)
Ő ugyan gyakrabban szeretne játszani, de az ideje neki is véges; meg ő is családos, ráadásul orvos is!
Meg aztán kihagynál egy ilyen jó kis találkozót?
Gyere, jó? Biztos, hogy nem fogod megbánni!!!
(Ettől függetlenül felnézünk majd a MOM-park épületeinek homlokzatára ...)
en megyek. nalunk szerencsere ritkan van gond a koncertre jarasbol.... (ujabban otthoni hirdeto tablan jelentem be a 2001-es koncert terveket. A lista szep es hosszu :) )
Nálunk az ASSZONY (nagybetűkkel!) azt szokta mondani egy-egy jobb koncert hallatán: "Ugye szeretnél elmenni, az évenkénti egy-két koncert nem a világ - addig kibírjuk valahogy nélküled! Hiszen nem játszik az a zenekar minden nap, hogy ne mennél el!"
Igaz Ember gyere el! Igazoljuk az alibidet! :-)
Kozakz te jössz, ugye? Találkozunk?
Na jó, nem ezerszer, de naponta 3x-4x két hónapig.
Szóval nagyon szeretem az általam emlitett zenéket.Ettöl már teljes jogu rajongó vagyok???
Én is szivesen mennék a MOM müv.házba,csak:
Én vidéki vagyok és 16:30-ig tart a munkaidöm,
másrészt komoly :-) családos ember vagyok és nem hiszem hogy késő estig ki kéne maradnom.Tudjátok, késön érnék haza....
Ha valaki viszont tud hangfelvételt csinálni valami módon (cirrocumulus?)és valami módon én azt megkapnám, annak nagyon örülnék...
Ha már a Csörsz utcában jártok akkor nézzetek fel 1 pillanatra a MOM-park épületeinek homlokzatára...tavaly márciustól idén szeptemberig rengeteget jártam oda...ugyanis néhány kollegámmal együtt én terveztem a homlokzatot és főleg a kivitelezésének a gyártmányterveit.
Reklám vége.
"...Én nem vagyok SOLARIS rajongó..." & "...jött az a zene, amit a mai napig kábé ezerszer hallgattam meg..." & "...teljesen tátva maradt a szám ( a fülem :-))... "
Hmmmmm. Ezerszer?
És ezek utám az mered mondani, hogy NEM vagy rajongóóóóóóóó? Tessék szépen bevallani!!!!!
Mivel úgy érzem, hogy itt lenne az ideje, hogy személyesen is megismerhessük egymást, az alábbiakat javaslom első körben:
Menjünk el a MOM-ba Kollár Attila koncertjére és találkozzunk ott, a koncert előtt. Aki ír nekem egy e-mailt, annak megadom a mobilszámomat és azon keresztül tarthatnánk a kapcsolatot:
" Te én itt állok a MOM előtt telefonnal a kezemben és éppen olyan ostobán nézek körös-körül! Hát Te hol vagy?" :-))))))
Várom a maileket és a találkozást és persze várom a koncertet! :-))))))))))))
Igaz Ember tollából:
---------------------------------
"Más: Meg kell, hogy köszönjük cirrocumulusnak, hogy életben tartotta/tartja a topikot, leírásokkal, történetekkel szolgál számunkra. Rég volt már, hogy valaki (mya_tom) lényeges információkat hozott ide!
És emellett cirrocumulus hatalmas mennyiségű háttérmunkát is végez."
---------------------------------
Valahogy én is köszönetfélét és hálát érzek, de nem tudtam még szavakba önteni.
Mint már irtam (105)"Én nem vagyok SOLARIS rajongó, de van olyan zenéjük, amit nagyon szeretek…
Tavaly augusztus 20-ig halvány fogalmam se volt arról, hogy milyen zenét játszanak…
Aztán jött a tűzijáték-amit Hála Istennek felvettem videóra-és jött az a zene, amit a mai napig kábé ezerszer hallgattam meg…Szóval annyira tetszett a zene, hogy teljesen tátva maradt a szám ( a fülem :-)). "
Csatlakozom cirrocumulushoz. Sosem baj az, ha egy művész több oldaláról is bemutatkozik...Főleg, ha minden oldala jót mutat.
Én például nagyon szeretem Robi zenéit, a Meeting point megvan, meg a tavaly szilveszteri zenéje is.Solarisok közül acsak a Nostradamus van meg.
Mind-mind nagyon jó zene... De mégis lelkileg leginkább a szóló-zenéi érintenek meg.
Más:
Meg kell, hogy köszönjük cirrocumulusnak, hogy életben tartotta/tartja a topikot, leírásokkal, történetekkel szolgál számunkra. Rég volt már, hogy valaki (mya_tom) lényeges információkat hozott ide!
És emellett cirrocumulus hatalmas mennyiségű háttérmunkát is végez.
Mellesleg én rendszeresen olvasom a topikot bár nem irok bele (mert érdemben nem nagyon tudok hozzászólni:-( ).
C:\tüzijáték.gif
Szerintem nem olyan nagy baj, hogy Robi a szólólemezén nem Solaris-os hangulatot hozott létre.
(Úgy gondolom, hogy a szólólemezek éppen arra valók, hogy más oldalukat is meg tudják mutatni a zenészek, amire az együttesen belül nincs igazán lehetőség.)
A Solaris-os ötleteit csak tartogassa újabb Solaris lemezekre!
Egyébként már nyáron volt róla szó itt a Fórumban, hogy miért is épp ilyen zenét írt Robi.
A 2000-es hannoveri Expo Magyar Pavilonjában vetítettek egy kb. 13 perces, Magyarországot bemutató rövidfilmet, Káel Csaba filmjét. A film zeneszerzőjének Robit kérték fel. (Majd az alábbi ismertetőből látszani fog, hogy miért lett ez világzenei CD.)
Robinak nyilván jóval több ötlete támadt a film kapcsán, mint ami belefér 13 percbe, ezért jelentette meg ezt a CD-t. (A filmet egészében nem láttam, de azt tudom, hogy ez a filmzene 14 rövid tételt, a képekhez illeszkedő hangulatokat tartalmaz.
Pár héttel ezelőtt a National Geographic csatornáján mutattak be belőle részleteket a filmek közötti szünetekben - Magyarországot reklámozták vele.)
Nemrég az Interneten megtaláltam Robi CD-füzetének magyar változatát. (Nem tudom, eredendően miért nem lehetett úgy kiadni a CD-t, hogy a magyar és az angol nyelvű szöveg is benne legyen a borítóban?)
A balassagyarmati Városi Újságban (július 30-i szám) egy nagy cikk jelent meg Böszörményi Gergelyről, s a cikkben szó esik az After Cryingról és Robi szólólemezéről is. Ez utóbbit most idemásolom.
" 'Erdész Róbert: Meeting Point'
A Solaris billentyűs vezéregyénisége igazi, hamisítatlan 'hungarian world music' albummal jelentkezett. A változatos és sokszínű, mindvégig izgalmas 11 dalban többek között olyan közismert egyéniségek szerepelnek, mint Sebestyén Márta, Keresztes Ildikó, Kollár Attila, Varga János, Gerendás Péter, Muck Ferenc.
<
Mi nem világbirodalmakat, császárokat, vérengző hódítókat adtunk a világnak. Csak egy sajátos, mindenre építő, mégis eredeti kultúrát.
Erről szól ez a lemez. A sokféleségről.
Hatásokról, amelyek meg-megérintettek bennünket, és alakították a kultúránkat. Nem autentikus darabokat akartunk összegyűjteni. Ez az egész tulajdonképpen egy játék. Játék olyan elemekkel, amelyek Magyarországon valamikor is hatással voltak az emberekre. Mai, század eleji és évszázados elemekkel egyszerre.
Amolyan magyar világzeneként.
Alapvetően a film inspirált minket. Káel Csaba Magyarországról szóló filmje, és azért írom, hogy bennünket, mert közreműködő zenészbarátaim nélkül sohasem jött volna létre ez az album. Mindenki tett hozzá valamit a dologhoz.
Valamit, amit csak ő tehetett hozzá. Mert valahogy mindenkinek más jutott eszébe - ugyanarról. Néha egészen máshová érkeztünk, mint ahonnan elindultunk. A zene, ami született, közöttünk is találkozási pont. Tizenhatunk közös találkozási pontja. (Erdész Róbert)>> "
Az egyébként nekem is magas, hogy miért nem frissítik a saját honlapjukat. Nem semmi, hogy szinte minden nagyobb kinti internetes CD-áruházban már kapható a lemeze, aztán a honlapjukon meg az olvasható, hogy még nem jelent meg! (Én ezt már nyáron szóvá tettem Robinak, változás nem történt, amint látjuk ...)
Szombat óta van nekem Live in Los Angeles Remastered és Meeting Point. Ez utóbbi számomra nehezen köthető zenelieg a Solarishoz. Miért nem frissítik a honlapjukat, Robi lemeze meg sincs említve rajta.