“Egy bácsikám, ki csősz volt s egész évben a Varjúdomi kunyhóban lakott olyan mesét mesélt, amilyen éppen abban a percben eszébe jutott. Az volt a jó, hogy élni kellett, élni a sok szeszélyes mesét. Így csinált nékem hosszú orrot, kedvet ahhoz, hogy éljek úgy, ahogyan ő élt. Mert ő volt, ő meséje minden hőse, a hónapok és magok ismerője, kinek a nap volt kalendáriuma, szél a nagyapja, parázs meg a húga”
Mellesleg. Ha igaz lenne, akkor minden távozó szakorvossal meg kellene fizettetni a képzés költségeit. Kamatos kamattal. Úgy ahogy a ballibsik a magyar nép nyakába varrták a deviza hitelt .Minimum 10-20 x -os áronakkor megbecsülné a sok szarházi a hivatását. És nem pénzért loholna külföldre.
Én is az ELTE-n tanulok, a BTK-n, így nekem is volt „szerencsém" hallgatni az órákon elhangzó ítéleteket, melyeket mindenféle szégyenérzet nélkül mondanak az óra közben, a lényeges dolgok, a tananyag közé beszúrva epés megjegyzésként.
Na, nem mintha szégyenkezni kéne a véleményük miatt, hiszen véleményszabadság van, amiatt azonban inkább, hogy rettentő nyíltan és egyoldalúan baloldali megjegyzéseket szúrnak be az előadásokba, és folyamatosan azt éreztetik, hogy aki „hisz" a kormányban az tulajdonképpen ostoba, amit vicces úgy hallgatni, hogy közben én is ott ülök a többnyire egyébként baloldali hallgatóság között, hisz engem, ostobát is felvettek az egyetemre. Kicsit ellentmondásos.
Persze, ha közbe mernék szólni, akkor azt vagy a vizsgán vagy a nyilvános megalázás és visszaszólás miatt megjárnám. Elmondanám még, hogy ez a nyílt kiállás a baloldal mellett nemcsak a BTK-n van így, hanem a TTK-n is, bár ott nem esik a politikáról olyan sokszor szó, talán mert természettudományos előadások közé nehezebb beilleszteni a politikát, mint mondjuk a bölcsész tantárgyak közé.
Nagyon szívesen mondanék konkrét példákat az órákon elhangzottakról, pl. idézeteket, de olyan sokszor történt már ilyen, hogy nem jegyzem meg őket, inkább megpróbálom elengedni a fülem mellett, mindenesetre így is elég zavaró tud lenni.
A véleményszabadságról pedig annyit, hogy az ismerőseim 80%-a az egyetemről nem is tudja, milyen a politikai álláspontom, mivel ha elmondanám a véleményemet, akkor kárhozatra lennék ítélve, ami pl. egy diákköri jelentkezésnél nem épp előnyös, ha kiderül az emberről, hogy amúgy kormánypárti. Ilyenkor nem tudom, hogy magamat szégyelljem-e jobban, hogy nem állok ki a véleményem mellett, vagy azt, hogy a felsőoktatás egy jó részében ilyen baloldali manipuláló rendszer van.
Kérem, hogy az itt leírtak teljes anonimitásban maradjanak, és NE is közöljék úgy, hogy abból következtetni lehessen arra, hogy ki vagyok.
Csak ez a Munkáspárt pont a munkásosztályra szarik rá nagy ívben! A Fidesz egyetlen munkavállalóellenes intézkedése ellen sem szólaltak fel, hanem kussolnak ezügyben máig!
A sürgősségi centrum és a Podmaniczky utcai telephely után a Honvédkórház koraszülöttcentrumának működése is ellehetetlenült az orvoshiány miatt: a hvg.hu információi szerint december 15-én be is zárják az amúgy országos elismertségű osztályt, mert nincsenek meg a működtetéséhez szükséges személyi feltételek.
A főváros egyik legjobbnak számító, a kórház honlapján Magyarország legmagasabb szakmai színvonalon működő PIC centrumaként emlegetett osztályról információink szerint fél év alatt hét szakorvos távozott. Felmondásuk oka pedig ugyanúgy a megbecsültség hiánya, az alacsony fizetésvolt, mint a szeptemberben szintén az összeomlás határára ért Sürgősségi Centrum dolgozóié, vagy az intézménytől ugyancsak nagy számban távozó radiológusoké.
"12 éves, és próbált már öngyilkos lenni. 13 évesen drogproblémákkal küzd. 14, és többen látták a mellét, mint a szemeit. 15, egy házibuli egyenlő az orgiával. Most tölti a 16-ot, és azt mondja, kiégett
A mostani tizenévesek, a jövő építői, egy olyan világban nőnek fel, ami csak nyomokban hasonlít az általunk ismerthez. Ők azok, akiknek az oviban Iphone a jelük, és a postaláda fogalmát szinte már nem is ismerik. Annál inkább a Snapchat minden csínját-bínját, az Instagram és a Youtube összes sztárját."
(...es hol vannak az anticelebek akik peldak lehetnenek, akik utat mutatnanak mind a lanyoknak,mind a fiuknak...(?)