“Egy bácsikám, ki csősz volt s egész évben a Varjúdomi kunyhóban lakott olyan mesét mesélt, amilyen éppen abban a percben eszébe jutott. Az volt a jó, hogy élni kellett, élni a sok szeszélyes mesét. Így csinált nékem hosszú orrot, kedvet ahhoz, hogy éljek úgy, ahogyan ő élt. Mert ő volt, ő meséje minden hőse, a hónapok és magok ismerője, kinek a nap volt kalendáriuma, szél a nagyapja, parázs meg a húga”
Tudod, forintocskám, éteri lelkű tüneményem, szomorú hírt kell veled közölnöm. Sajnos nem tudod előkotorni az Európa hősei voltak című híres Bencsik-cikket a budai Vár hősi védelméről 1944-ben, mert azt végül maga a szerző is szégyellte és törölte mindenhonnan, ahol felbukkant. Talán egyes részletei itt-ott megtalálhatóak, de nem vagyok benne biztos.
Mert most ez után a rohamod után már csak ő következhet.
Ilyen az, amikor hülye vezetők olyan háborúba hajszolják az országot, amiről akkor is tudni lehetett-el fogjuk veszíteni.
S mit "nyertünk" vele? Elvesztettük a társadalom színe-virágát, 500 ezer zsidó honfitársunkat, lerombolták az országot, világbajnok jóvátételt fizettünk, kitelepítették a magyarok jelentős részét. S a tetejébe megkaptuk a kedvenceidet-az oroszokat. 40 évre.
"Az emberből nagyon könnyen áru lesz ott, ahol reménytelenség és kiszolgáltatottság van. A tanyavilágban egy tízezres településen akár 50-100 embert is rabszolgasorba vetnek. Világszerte pedig évente tízmilliók esnek áldozatul a modern kori rabszolgaságnak – legnagyobb számban nők és gyerekek. De Coll Ágnesnek és csapatának a Baptista Szeretetszolgálatnál sok embert sikerült már kimenekíteni és rehabilitálni, de még így is megdöbbentő számokról mesél.
A modern kori rabszolgaságra elemi erővel irányította rá a figyelmet azEgy nő fogságbancímű film. Ez az első film, amely testközelből, tökéletesen érzékelteti egy házi szolga kizsákmányolását, leigázását."
Most tekintsünk el attól, hogy közel 1 éves 888.hu szarsággal reflektálsz egy olyan kérdésre, hogy támogatod-e a rabszolgatörvényt.
Viszont, ha már idehoztad, akkor nézzük a Rizsaszilárdot!
"Németh Szilárd szerint egyértelmű provokáció, hogy a bizottság szocialista elnöke, Molnár Zsolt levélben kér Soros Györgytől tájékoztatást az úgynevezett Soros-tervről. A Fidesz alelnöke úgy vélte, hogy ezzel a szocialisták egyértelműen bebizonyították, hogy az Országgyűlés egyik legfontosabb bizottságában idegen érdekeket szolgálnak a magyar helyett."
Szóval, ha valakit érdekel az igazság a Soros-tervről, az provokáció, s idegen érdek. Beszabehu...:(
Amrita Sher-Gil - indiai és magyar származású festőművész - magyar dokumentumfilm, 2001
Sára Sándor lírai hangulatú dokumentumfilmet készített Amrita Sher-Gil indiai és magyar származású festőművészről, a XX. századi festészet egyik legérdekesebb alakjáról. A gyönyörű Amrita tragikusan rövid, ám annál szenvedélyesebb, viharos életet élt. Gauguini intenzitású művészetét rengeteg csodálatos festmény őrizte meg. Amritát joggal tekintik az indiai festészet megújítójának. A dokumentumfilm bemutatja Amrita Sher-Gil életútját, emberi kapcsolatait. s azokat a hatásokat, amelyek a fiatal művészt érték. Életének magyarországi, indiai, pakisztáni helyszínei mellett felvillan a filmben a "tanulóévek" Párizsa. Sára érzékenyen mutatja be a művész fejlődését, látásmódjának változását, festészetének elmélyülését, s India egyre mélyebb és értőbb befogadását.
Margaret Atwood folytatást ír a Szolgálólány meséjéhez
A könyv várhatóan 2019 szeptemberében jelenik meg Végrendeletek (The Testaments) címen. Az írónő azt írta, hogy az olvasók kérdései, történetei és a mai mindennapok valósága adott inspirációt számára a folytatáshoz.
"A kanadai írónő, Margaret Atwood sajtóközleményben jelentette be, hogy folytatást ír világhírű disztóiája, a Szolgálólány meséjéhez (The Handmaid's Tale).
Az írónő azt írta, hogy az olvasók kérdései, történetei és a mai mindennapok valósága adott inspirációt számára a folytatáshoz.
Atwood kegyetlen férfiuralomban játszódó disztópiáját 1985-ben adták ki először, 8 millió példányban ment el angolul, és harminc év alatt több hullámban is világsikereket aratott - legutóbb akkor, amikor 2016-ban a Hulu úgy döntött, hogy sorozatot gyárt a regényből.
Bruce Miller sorozata (az első évad) nyolc Emmy mellett két Golden Globe-ot nyert. (A sorozat második évadamár nem Atwood szövege nyomán született meg és nem is aratott hasonló sikert.)
Atwood regénye kétértelmű véget ér, a főszereplő Offred úgy tűnik, megmenekül a börtöneként szolgáló város, Gilead falai közül. Jövőre kiderül."