Mindegy, azt fotózol amit akarsz, csak jeleztem, hogy értékesebb képek is berakhatóak. Nem kötekedésből írtam, csak jeleztem, hogy számomra többet érnének a felsorolt veszélyeztett-állomási képek.
Ugyanígy voltam én is, ha megszűnő vonalas túra közben nem megszűnősön is adódott jó fotólehetőség, kihasználtam.
A 2007-es megszűntetések előtti állapotú hazai közforgalmú vasúthálózatot 100%-ban beutaztam, most már csak repetázom, pár helyen autós üldözéses fotózással.
Amikor ezekre a túrákra mentünk, akkor még mind szerepelt (többek között a Mezőhegyes-Újszeged is), a 117-ről pedig még nem készítettem képeket a vonalon, az egy későbbi feladat lesz.
Engem egyébként nem zavar, hogy ezek nem mind megszűnő mellékvonalak. A megmaradóakkal miért ne foglalkozhatnék?
A Pápa-Csorna pl. sztem ilyen. Ott még akarat is van a vasútra, minden érintett település visszasírja,é ott a pálya sem volt rossz állapotban. A különvonat is teljesne megtelt még nyáron, ott lenne is rá igény.
Tiszalökön és Makón nem szűnik meg a személyforgalom (Ádánd még szerepelt az eredeti tervekben), helyettük dokumentatívabb lett volna újszentmargitai és földeáki képet betenni.
OFF Bizony, amikor először utaztam 266-ossal valamikor 1980 körül, az volt ám a világ csodája:))) De amint ritkulni kezdtek a 66-os farosok, akkor meg már azt vártam, mikor jön a "nosztalgiajárat".
Nyugodj meg, kisforgalmúakat is felszedtek. Zaláta-Drávasztára vagy Szigetvár-Kaposvár. A busz mivel bekerincül az összes utbaeső faluba, ezért nem egy vicinális, hanem egy kisvasút átlgasebességét éri el!
"Piaci tartalom nincsen ezekben a mellékvonalakban, mert a környezetükben sincs."
A baj csak az, hogy most már olyan vonalakat is sorvasztanak (állomások teljes felszedése) ahol volna mit szállítani. Bizonyára elkerülte a figyelmedet egy minapi hozzászólás.
Mivel fogalmam sincs ki vagy és hol, milyen beosztásban dolgozol, így csak "lájtos" témákról beszélgetek itt veled.
Különben is, mi értelme lenne, ha feldobnék ide több oldalnyi gazdasági számítást, utána meg jönnének a sínfóbiások és ízekre szedve mindent, egymással versengve fikáznák a leírtakat? Inkább megkímélem magam tőle.
Teljesen logikus és érthető dolog volt ami történt a 70-es években (és sajnos mostanában is):
Volán-nyomásra azokat a vasúti mellékvonalakat számolták fel, ahol sok volt az utas. Például a rumi vagy a Veszprém-Alsóörsi vonal (ez utóbbi korszerű vágánnyal rendelkezett!). Kis utasforgalmú vonalak megszüntetése milyen üzlet lett volna a Volánnak? Semmilyen. Nekik a zsíros falatok kellettek/kellenek.
Elnézést a tegnapi elírásért, nem Székesfehérvár - Bodajkot, hanem Székesfehérvár - Bicskét akartam írni, a Lovasberényi szárnyvonalat. Ami viszont a balatonfenyvesit illeti. A vonatok Somogyszentpálig mennek csak, s a központi főmajortól nincs közlekedés, de a menetrendi mezőben még reménykeltően benne van a csiztagyógyfürdői, s a táskai ág is. Hátha még újraindul, ezért nem írtam.
Éppen ez volt a probléma, hogy költeni kellett volna. De nem nagyon adtak pénzt, csak ha már nagyon nagy gond volt, illetve, ha politikailag fontos volt valamiért. Itt is az lehetett, hogy valaki kitalálta reformbuzgalmában, hogy koncepció lesz és erre adnak pénzt is. Viszont csak úgy lehetett részesülni a koncepció megvalsítása címén a pénzből, ha megszűntetik a vasutat.
>Rég rossz, ha politikai pártoktól várjuk vasútvonalak sorsának eldöntését, akár pro, akár kontra. Ugyanis azt jelenti, hogy az adott vasútvonalakban már semmiféle piaci tartalmat nem látunk.
Ebben az esetben nincs is. Van valamekkora utazási igény, de, hogy azt autóbusszal, villamossal, vagy vonattal bonyolítják le, az mindegy. Valahogy el kell dönteni, hogy melyik legyen. Ha van egy párt, amelyik olyan hibát követett el, hogy még menthető, vagy valamilyen utasforgalommal rendelkező mellékvonalakat is bezár, akkor természetes, hogy van egy másik is, amelyik újranyitná azokat. Piaci szereplő itt az életben nem lesz, esetleg a teherszállításban összejöhet ez-az, de komolyan ott sem, a személyszállításban pedig egyáltalán nem.
Piaci tartalom nincsen ezekben a mellékvonalakban, mert a környezetükben sincs. Nem is lesz még 15 évig. Nem akarok most itt nevesíteni megyéket, meg vidékeket, de nincs ott semmi. Mezőgazdaság még elvegetálgat, de ilyen formában nem sokáig, feldolgozóipar már nincs, más ipar nem is volt, vagy már nincs, vagy ha még van valami minimális mértékben, akkor nem vasúton szállít. Az emberek nagy tömegei sem nagyon utaznak sehova, aki akart az már utazott és nem is jön vissza. Nyilván van néhány kivétel, de ott sem elsődlegesen piaci tartalma van a vasútnak. Úgy elműködgethet, mint a Vogtlandbahn, ami nem is rossz eredmény.
>(Vagy azt, hogy egy adott helyen (országban) pártpolitika dönt piaci kérdésekben, ami még sz.rabb volna.)
Csakhogy a közútra akkor is költeni kellett volna, ha megmarad a vasút! Viszont Moldova könyvében van megemlítve, hogy volt ahol (talán egyedi példaként), ahol túl drága lett volna a közút (buszfordulóval), és így maradt a vasút!
2000 körül még állt az épület, hetedikes korunkban Hejcén voltunk osztálykirándulni, Piroskával. Akkor a várótermi rész már romokban hevert (osztályfönökünk lelkünkre is közötte, hogy ne menjünk a közelébe), a forgalmi iroda pedig zárva volt. Volt még balra valami raktár-szerűség, de már annak is csak a maradványa. Azt a kirándulást amúgy sosem felejtem el, maga a falu jó félórányi gyaloglásra van az állomásról, ennyi idő alatt kapott el minket egy zivatar egy júniusi délután. Aztán a vihar éjszaka is folytatódott, a szállásunkon hallottuk, hogy az erdő hogy zúg a szomszédos Gergely hegynél és hogy csapnak le rá a villámok... mint a filmekben. Felejhetetlen kirándulás volt, többek között ezért annyira lesújtó érzés, ahányszor csak arra járok. Sajnos ez a pusztulás vár most sokmindenre.
A 266 és a Faros között nincs olyan nagy különbség, igazából a 266 a Faros 200 - as sorozatú változata. A Faros főleg télen felveszi a versenyt a 200 - as sorozat buszaival, mert könnyebben lehet kifűteni az alacsonyabb utastér miatt.
A probléma ezzel az egész megszűntetősdivel annyi volt, hogy ma már nem látszik, de néha annyit költöttek a közút fejlesztésére, amennyiből a vasút is maradhatott volna.
A Veszprém - Alsóőrs megszűntetéséről van egy rövid film és ott mutatják be az új beruházásokat. Én elég gyakran járok arra, de nem gondoltam volna, hogy ennyi minden épült akkoriban és korábban mennyire kiépítetlen volt az egész. Úgy néz ki, hogy sok helyen botrányos állapotok kezdtek kialakulni a közútakon, de csak a vasút megszűntetése árán lehetett pénzt fordítani a közút fejlesztésére.
>>ha az a párt jövőre a 2007/2009-ben bezárt vonalaknak legalább egy részén újraindítaná Egy másik párt próbálja elhitetni...
Rég rossz, ha politikai pártoktól várjuk vasútvonalak sorsának eldöntését, akár pro, akár kontra. Ugyanis azt jelenti, hogy az adott vasútvonalakban már semmiféle piaci tartalmat nem látunk. (Vagy azt, hogy egy adott helyen (országban) pártpolitika dönt piaci kérdésekben, ami még sz.rabb volna.)
"Ami, ha van egy kis eszük úgy fog kinézni, hogy hogy néhány vonalat, amit most hülyeségből zártak be újraindítanak és a határmenti vonalak egy részét újjáépítik, mert erre lehet EU - s pénzt szerezni."
Az első részének adok 10% esélyt, a továbbiaknak 1-et.
Ha megmarad a vasút, akkor kettő helyett 3 sávossá kellett volna átépíteni! Ahogy Baján sikerült, itt is meg lehetett volna oldani! Csak ez már nem egy sima felújítás, hanem jóval több ennél.
Sőt akkor Rumnál a vasutasok is mondták Moldovának ,h a busz az kiszámíthatatlan sokszor nem is jár vagy nem is pontosan. Ahogy mondta a vasút a legnagyobb hóban is járt ha egyik nap nem is, de másnap már ment. A busz meg nem tud mert az út se látszik. Ráadásul ha a vonat nem tudott elindulni a hóban akkor ki tudtak szólni a vasúti telefonon, h nem megy, és az összes állomás tudott róla az utasoknak is el tudták mondani, akik így nem vártak hiába. A buszmegálló meg kint volt a faluszélen nemhogy telefon, de fedett váró se volt nem tudtak szólni ,h hiába várnak.
A polgármester is mondta bosszúsan, h busz sokszor teljesne tele van alig férnek fel az utasok, és nem érti hogy hagyhatják ezt? Mert ha az 5 személyes autóval 6 embert visz megbüntetik a busz mégis vihet akár 20 emberrel is többet mint amennyi a befogadóképessége. Ezt pedig manapság is át lehet élni vannak heringjáratok.