eddig tagadtak, a hir igaz :(
A minisztérium elismerte: bezár a Honvédkórház koraszülött osztálya
napokban több sajtótermék,, így a 24.hu is megírta, hogy december 15-én bezárják a Honvédkórház országos elismertségű koraszülöttcentrumát, mert nincsenek meg a működtetéshez szükséges személyi feltételek. Az értesülések szerint az osztályról egy év alatt hét szakorvos távozott, felmondásuk okai közé sorolták a megbecsültség hiányát és az alacsony fizetést is.
A Honvédelmi Minisztérium mindeddig tagadta, hogy a koraszülött osztály akár rövid időre is bezárna, ezzel szemben szerda délután a következő közleményt adták ki:
Kapacitáshiány miatt – az illetékes tárcával folyamatosan egyeztetve – a PIC előre láthatóan 2018. december 16-tól kezdődően rövid időre, átmenetileg elsődlegesen a Semmelweis Egyetem és a Szent János Kórház azonos profilú osztályaira intézményekbe irányítja a veszélyeztetett kismamákat és a koraszülött csecsemőket. Így a biztonságos ellátás folyamatos.
Ugyanakkor a minisztérium szerint ez még mindig nem jelent bezárást.
Ezt érdemes összevetni azzal a válasszal, amelyet a minisztérium korábban lapunknak küldött akkor, amikor a bezárás felől érdeklődtünk.
A Honvédelmi Minisztériumhoz érkezett megkeresésére hivatkozva tájékoztatjuk, hogy értesülése téves. A Honvédkórház koraszülött osztálya nem zár be, ott biztosított a betegellátás. Amennyiben kapacitáshiány következne be egy részlegen – más intézménybe történő irányítással – a betegellátás akkor is biztosított.
A szerdai közleményből látszik, hogy a korábbiakkal ellentétben a minisztérium szerint a biztonságos ellátás feltételei most nem adottak a Honvédkórházban, ezért szükség van arra, hogy a betegeket átirányítsák más intézményekbe.
A minisztérium tehát most azt is elismerte, hogy szakemberhiány van,
de állítják: „a Honvédkórház Koraszülött Intenzív Centrum működése néhány héten belül ismételten visszaáll a családok, az édesanyák, a babák szolgálatába”.
fa...omat a hazug lakaj mediaba..:(
igy szüljenek magyar anyak, ez az orszag maga a letbizonytalansag :(
es egy lenyegere tapinto komment :
" Amúgy ha ennyire nincs PIC es NŐVÉR - AKKOR TALÁN FEL LEHETNE VENNI SÁNDOR MÁRIÁT - AKI PIC -ES = azaz MAGASAN KVALIFIKÁLT SZAKDOLGOZÓ!!! - aki amúgy jelenleg nem a szakmájában dolgozik /hála a fidesss kormány bojkottjának, helyesebben bosszújának!!!) hanem egy idősek gondozójában tud dolgozni!!! Ekkora luxus ebben az országban agyrém!,, és egyben vérlázító mocskos munka! "