“Egy bácsikám, ki csősz volt s egész évben a Varjúdomi kunyhóban lakott olyan mesét mesélt, amilyen éppen abban a percben eszébe jutott. Az volt a jó, hogy élni kellett, élni a sok szeszélyes mesét. Így csinált nékem hosszú orrot, kedvet ahhoz, hogy éljek úgy, ahogyan ő élt. Mert ő volt, ő meséje minden hőse, a hónapok és magok ismerője, kinek a nap volt kalendáriuma, szél a nagyapja, parázs meg a húga”
Borzasztó . Akinek valami nagyon nagy baja van , azt ennyi idő alatt el is temetik .:-((((
Épp az este láttam a zajládában , hogy egy fiatal nőt hazaküldtek a sürgősségiről , merhogy' csak .
Másodszorra talán (vagy harmadszorra ?) már rendesen kivizsgálták , és kiderült , hogy Lyme-kór a baja . Csak addigra már lebénult az arca egyik fele , és valószínűleg úgy is marad .
Olyanokat lát/hall az ember , hogy az élettől is elmegy a kedve .
Dehogynem. Annak a bizonyos Molnár Lajos-féle egészségügyi reformnak se a vizitdíj volt/lett volna a lényege, hanem annak fölmérése, hogy hol mekkora igény, kapacitás és milyen minőség van különféle kezelésekre, ellátásokra az égési sérülésektől kezdve a stroke-ig, és annak megfelelően kialakítani a kórházi szerkezetet. Csak ez nagyon súlyosan ütközött a kórházvezető főorvosok érdekeivel, mert igaz, hogy az ő kórházában rosszabb arányban gyógyulnak mondjuk az infarktusos betegek, mint a tőle húsz kilométerre levőben, de ha bezárják az ő kardiológiai részlegét, akkor hogy maradhat ő ott főorvos?
És ha megnézed, hány bezárt kórházat indítottak újra - hát pont annyit, mint ahány bezárt kispostát. Ami miatt szintén üvöltve tiltakozott a Fidesz és nemzethalált vizionált.
ez is mekkora hazugság, Pesten ugyanúgy járőröztek, még harci páncélos is volt, stb.
Ahogy tavaly, úgy idén is nyolckerekű, páncélos harci járművekkel parkol a TEK a belvárosban, a karácsonyi vásárok tövében. A Bazilikánál és a Vörösmarty téren is állnak ilyenek, számolt be az atv.hu.
A TEK terrortámadásoktól óvja velük most a budapesti vásárok látogatóit.
Megerősítette a Terrorelhárítási Központ (TEK) a karácsonyi vásárok helyszíneit Budapesten. A fővárosban a Vörösmarty téren, valamint a Szent István-bazilikánál páncélozott járművel védik a rendezvényeket. A TEK közleménye szerint a legnagyobb tömegeket vonzó karácsonyi vásárok biztosításában vesznek részt.
Nem értek ugyan hozzá , de nem lehetne ezt valahogy összevontan kezelni ? Mongyuk' lenne Budapesten négy centrum (észak/kelet/dél/nyugat irányában , hogy ne kelljen az egész városon akár ellentétes irányban hurcolászni a beteget) , és oda összpontosítanának mindent (embert/eszközt) . A felszabaduló ingatlanokat bérbe adnák , abból meg lehetne bért emelni .
Nem akarsz válaszolni a zelmúltnyolcévre, bülbülszavú forintocskám? No nézd meg szépen, rongyos 25 millió forintért dőlt össze a sürgősségi a Honvéd Kórházban:
Ez azonban nem jelent túl sok jót: ugyanez volt a helyzet információink szerint akkor is, amikor szeptember elején a Honvédkórház sürgősségi centruma állt az összeomlás szélén, mert az alacsony bérek miatt onnan is kritikus mennyiségben távoztak már az orvosok és szakdolgozók. A még megmaradt szakembereket végül csak radikális bérelemelésseltudta marasztalni a kórház főparancsnoka, az emelés havi 25 millió forintos fedezetét azonban, úgy tudjuk, nem kapta meg a kórházat fenntartó Honvédelmi Minisztériumtól, hanem a kórháznak kell kigazdálkodnia.
A PIC működésének folytatásához – ahogy tegnapi cikkünkben is írtuk – szintén jelentős mértékű bérelemelésre lenne szükség, az osztályvezető erre vonatkozó kérését azonban elutasította a kórházparancsnok. Kórházi forrásaink szerint Kun Szabó István részint attól tarthat, hogy az újabb emelésre sem kap központi forrásokat, másrészt attól, hogy az végképp dominóhatást indítana el az intézményben, ahol már a sürgősségin dolgozók bérének növelése is alig kezelhető bérfeszültséget teremtett.
A tanya semmivel sem alabb valalo mint a makimocsok. Moralisan semmikeppen.
Ezert, a helyedben tartozkodnek az olyan kijelentesektöl, hogy
"csak szemetkedni probalnak ", mert az több annal. Te, igy ertekeled azt amit rolad
összehordtak abban a mocsokban, lepereg rolad (ez olvashato az eddigi reakcioidbol is)
a szived joga, de engedtessek meg nekem es azoknak akik kenytelen szerepleni benne, szembenezni azzal, hogy az a mocsok naponta idezhetö a forum oldalan, ez ellen lepjünk valamilyen formaban.
Amikor kikerül forumon kivülre a makimocsok több esetben szoltunk, kertük
az Operatort, hogy lepjen es hasson oda, hogy ez ne folytatodhasson. Nem volt reakcio, sem
következmenye a falkara nezve.
Ergo, lehet es engedelyezet, az amit tettek es tesznek a mai napig.
Ezert, megint csak a kettösmerce müködik, amikor kerdöre vonsz es szamonkersz a tanya miatt.
A tanya, egy valasz a makimocsokra.
Nem mi voltunk azok, akik ezt elsöre megleptek. Ez teny.
Ertekelem, hogy TE lojalis vagy, de en reginatol nyilt elhatarolodast, vagy hasonlo tartalmu
bejegyzest nem olvastam amit falkatagoknak cimzett volna, mint amit te leirtal.
8:10 Egy feminista arra járt és kérdőre vont, miért nem egy hónőt építettem?
8:15 Építettem egy hónőt.
8:17 Feminista szomszédom szememre hányta, hogy a hónőnek nagy mellei vannak és ez másutt is tárgyiasítja a hónőket.
8:20 A szomszédban élő meleg pár kiborult és rágta a fülemet, építsek ehelyett két hóembert.
8:22 A transznemű férfi...nő...személy kérdőre vont, miért nem építek egyetlen hóembert, levehető részekkel.
8:26 Az utca végén lakó vegánok panaszkodtak, hogy a répaorrt nem lehet hóemberek dekorálására használni.
8:28 Rasszistának neveztek, mert a hóemberek fehérek voltak.
8:30 A szemben lakó muszlim úr követelte, hogy a hónő viseljen burkát.
8:40 Kiérkezett a rendőrség, amiatt, hogy valakit megsértettek
8:42 A feminista szomszéd ezúttal a hónő kezében lévő partvis eltávolítását követelte, mert ez a nők háziasszonyi szerepét jelképezte.
8:43 Megjelent az önkormányzat emberi méltóságért felelős tisztviselője és megfenyegetett, hogy kilakoltatnak.
8:45 Előkerült az ABC tévé stábja és megkérdezte, tudom-e a különbséget hóférfi és hónő között? Azt feleltem, hogy a hógolyók, és most már szexista is vagyok.
9:00 Szerepeltem a hírekben, mint terroristagyanús, rasszista, homofób, érzékenységeket sértő személy, aki a zavarosban halászik kedvezőtlen időjárás esetén.
9:10 Faggattak, van-e tettestársam. Gyerekeimet állami gondozásba vették.
9:29 Szélsőbaloldali tüntetők, akik az égvilágon minden miatt sértettnek érezték magukat, felvonultak az utcánkban és lefejezésemet követelték.
Ha valaki egy olyan mélységű mocsokba keveri a nevem, a kollégákat, az ide írogató embereket, a topikot, vagy a fórumot, mint az ominózus honlap, akkor azzal a nickkel szemben is el fogok járni, aki azt a helyet emlegeti itt.
Amazok csak szemétkedni próbálnak. Te viszont túllépted az összes határt.
És ha nem veszed észre magadtól, hogy neked errefelé igazából már semmilyen szinten nem kellene fórumoznod, akkor tőlem telhetően segíteni fogok neked ebben.
Hát a "riposztjaid" minősége (ha még művelődsz pár évtizedet - javaslom pl. Pázmány vitairatait) erős jóindulattal alulról súrolhatja majd a "siralmas" szintet.