Ez itt nem a saját magad állandó reklámozásának a helye, hanem vita arról, hogy a relativitáselmélet kiállja-e a tudományosság próbáját, vagy inkább áltudományos.
Világos... de ha így is van és sok minden van hasonlóan, akkor is az eisteni relativitás elmélet/tétel egyikét sem tudod bizonyítottam cáfolni. Sem a speciálisat, sem az általánosat, sem a mai napra abból kinőtt még komolyabbat sem.
Amennyiben meg nem tudod, akkor azt tudományosan max sejtésnek, vagy előjelzésnek nevezik. Mind a kettőhöz illik fűzni némi alátámasztó jellegű indoklást is és névvel és arccal kell publikálni, közzétenni. Olyan helyen ami egybefüggően közli és nem nickneves kommentek özönében valahol.
Példa nálam:
Tudományos Isten bizonyítást két könyvben is publikáltam és világszinten értékesítik, de könyvtárakban is elérhetik a kutatók. Bizonyított dolog. Tesztelhet és akár cáfolgató is lenne, de eddig megerősítéseket és további pontosításokat kapott. Ez egy több ezer éves rossz beidegződést alakít majd át, türelmesnek kell lennem. Idő kell hozzá.
Kurt Gödel első nemteljességi tétele nem felel meg a tudományosságnak. Bizonyítottam. Ez még egy friss anyag, nem is publikáltam könyvben sem. Meg kell tennem, meg fogom tenni, és eleve három nyelven... magyar, német és angolul fog megjelenni.
Az Ősrobbanás elméletre csak tudományos előrejlést tettem. Ez csak a neten és blogjaimban van publikálva. Nem kell bizonyítanom, könyvben sem kiadnom, mások fogják bizonyítani. Csak előre jeleztem, hogy a tudásom alapján hamarosan be kell következnie.
Vannak műszaki mérnöki dolgaim is, azok a szerzői jogvédő hivatalnak voltak és vannak bejelentve. Működéssel bizonyítottak. Vevők is megvették, késztermékeket lehetett legyártani általa.
Téged teljesen elkápráztatott már a saját dajkameséd.
Aligha van rajtad kívül felnőtt ember, aki azt képzelné, hogy a relativitáselmélet a hosszú élet titkát kínálná az emberiségnek, s ez tette volna Einsteint annyira sikeres tudóssá, amilyen csak egyes ritka évszázadokban születik.
A mesevilág annál vonzóbb, minél kegyetlenebb a valóság. Azokban a történelmi korokban, amikor az emberek leginkább megcsömörlöttek a valóságtól, még nagyobb volt a romantikus mesék iránti vonzalom. A relativitáselmélet az 1919-es fényelhajlási kísérlet után vált közismertté az egész világon. Éppen akkor, amikor az első világháború véget ért. Az emberek menekülni akartak a háború borzalmainak realitása elől, a sok-sok halott és sebesült emlékétől, az éhezéstől, a nélkülözéstől.
Ekkor jött Einstein a tündérmesével. Elhitette az emberekkel, hogy létezik egy szebb világ, ahol sokkal tovább élhetünk, hiszen ha felszállunk egy gyors űrhajóra, akkor lassabban öregszünk. Einstein megtalálta a hosszú élet titkát, legyőzte a gyűlölt halált, amelytől a háború alatt mindenki rettegett. A háború kegyetlensége után, a valóságból kiábrándult emberek örömmel fogadták e csodálatos és misztikus világról szóló elméletet. És nem akárki mondta ezt nekik, hanem egy tudós. Persze, hogy elhitték.
Einstein munkatársának, Leopold Infeldnek a könyvében olvashatunk erről:
Valóban, 1919 jelenti Einstein hírnevének kezdetét. Az a benyomásom, hogy ennek okát az első világháború utáni pszichózisban kell keresnünk.
A háború véget ért. Az emberek megelégelték a gyűlölködést, a gyilkolást és a nemzetközi cselszövéseket. A lövészárkok, a bombák és hullahegyek után keserű szájíz maradt az emberiségben. A háborús könyveket nem olvasták, nem vásárolták. Mindenki a béke korszakának beköszöntését várta, feledni akarta a háborút. Ez a jelenség igen alkalmas volt az emberi képzelőerő felkeltésére. Az emberek felemelték fejüket a sírhantokkal borított földről a csillagokkal telehintett égboltra. Az elvont gondolat magasba emelte az embereket, lehetőséget nyitott, hogy eltávolodjanak a mindennapi élet szomorú gondjaitól. A napfogyatkozás misztériuma az emberi értelem erejével került szembe. Romantikus színpadi háttér: néhány percig tartó sötétség, egymást keresztező fénysugarak képe, csupa olyan tényező ez, ami merőben más, mint a nyomasztó valóság. (Leopold Infeld: Einstein műve és hatása korunkra Gondolat, Budapest 1959 191-192. oldal)
Mint már írtam többször is ... a relativitás, viszonyítás sokkal régebbi dolog a fizikában és összességében rendben is van. Akkor is ha esetleg egyes részeit lehet még pontosítani. Tehát szerintem alapvetően nem áltudomány. Persze észérvekkel és tesztelhető bizonyításokkal meg lehet győzni, hogy esetleg még is az ... de max egy konkrét része, mert az egészet támadni badarság.
Az oka amiért az emberek badarságokat fogadnak el, sok okra vezethető vissza.
- Csoportnyomás ... klikkhez tartozás
- Pszichológiai követéskényszer
- Memetikai másolás
- Hatalmi érdekek, anyagi érdekek
- Fejletlenség, tudáshiány ....
- stb.
Kurt Gödel első nemteljességi tétele is hasonló korú és napjainkra fog megbukni...., de azzal sokkal egyértelműbb problémák vannak.
Az Ősrobbanás elmélet /mese sem mai gyerek .... és az is bukásra van már ítélve, folyamatában van. ... de ott is sokkal egyértelműbbek a dolgok. Ott még a vallási teremtéselméletnek egy ellentétel állítása is bejátszott.
Egy érdekes kérdés, hogy ha a relativitáselmélet egy áltudományos elmélet , akkor miért hisznek benne mégis?
Az még érthető lenne, hogy a laikusok elhiszik, hiszen a felnőtt emberben tovább élnek a gyermeki tulajdonságok, és szívesen hisznek a szép mesékben. De a szakembereket vajon mi készteti arra, hogy egy áltudományos elméletben higgyenek?
Egy érdekes kérdés az inerciarendszer létezése, vagy nem létezése.
A fiatal Einstein az inerciarendszerek egyenértékűségének tételére építette a speciális relativitáselméletet. De ha nem létezik a természetben inerciarendszer, akkor értelmetlenné válik az egész relativitáselmélet.
Idős korában elismerte, hogy inerciarendszer nem létezik. Így tulajdonképpen kilőtte a relativitáselmélet egyik tartópillérét. Ha nem létezik inerciarendszer, akkor mi értelme van a nem létezők egyenértékűségéről beszélni? Semmi. Különösen nagy hiba erre elméletet építeni.
"Izgatottan keresem, hogy a mezőelmélet harmonikus oszcillátorai melyik vonatkoztatási rendszerben laknak"
Bármelyikben.
Éppen erről szól a speciális relativitáselmélet, hogy minden vonatkoztatási rendszer egyenértékű. Az egyes vonatkoztatási rendszerek közötti konverziót pedig a Lorentz-transzformáció végzi.
Izgatottan keresem, hogy a mezőelmélet harmonikus oszcillátorai melyik vonatkoztatási rendszerben laknak és a vákuum miért nem közeg. Kellene egy jó magyarázat erre.
"Amennyiben a relelm azt mondja, hogy ez az objektív valóság, azaz a jelen mindenkinek más vagy a mozgással ez 'szétcsúszik", akkor ez már elsőre is abszurdnak tűnik. Azzal, hogy ez az objektív valóság mindenkinek más és más, azaz szubjektív, ezért nem lehet objektív, így olyan, hogy objektív valóság nem is létezik. "
Nagyon jól látod. A relativisták szerint "minden relatív", számukra objektív valóság nem létezik.
"...cseik, ezt úgy írja, hogy a relelm a látszólagos valóságot írja le, nem pedig a valósat. "
Cseik rátapintott a lényegre, a relativisták a látszatot fogadják el valóságnak. A relativizmus szerint mindenkinek az a valóság, amit ő lát. Ez nyilván hülyeség.
"Tehát azt kell megmutatni, hogy ez az objektív/valós valóság, az egyidejűség az mindig mindenkinek ugyanaz (hiszen ezért objektív), hogy létezik ilyen."
Így van, ez a feladat. De ez egyáltalán nem nehéz.
Ha a 10 fényévre lévő csillag példájánál maradunk, akkor elmondhatjuk, hogy a földi események és a csillagon zajló események között 10 év eltérés van a valóságban. Ha ismerjük a csillag távolságát, akkor könnyedén visszaszámolható a valódi egyidejűség.
Ugyanez a helyzet akkor is, ha a "szétcsúszást" a mozgás okozza. Ha ismert a mozgási sebesség, akkor ebből is könnyedén visszaszámolható a valódi egyidejűség. Csakhogy a relativisták nem akarnak visszaszámolni, mert akkor nem tudják kihozni belőle az egyidejűség relativitását, és így megbukna az egész relativitáselmélet.
Ha A-hoz és B-hez hozzáveszek még két eseményt, C-t és D-t, melyek A szerint egyidejűek, akkor a példákban a konkrét számokból és ábrákból mindenki számára jól látható, hogy az álló A és a mozgó B számára is egyidejű marad. Ami eltér, elcsúszik egymástól az az észlelésükben van (a szubjektívben, a látszólagosban). A 472-es ábráján látható, hogy két szereplő esetén az egyidejűség és az egyidejűség észlelése párhuzamos, és mindig az is marad, mert távolságuk mindig mindkettejük számára azonos, nem a távolságuk azonos, mert az a mozgással változhat, hanem a távolságuk egymás számára azonos, azaz olyan messze van A B-től, mint B A-tól. Több szereplő esetén ez nyilván eltérhet, A és B más múltbeli C-t is észlelhet.
(majd innen folytatom...)
De ez belátható abból is, példák nélkül, hogy a téridő minden eseményéhez tartozik egy 4D-s egyidejűség észlelési gömb, vagy ha külön vesszük a teret és időt, akkor úgy is mondhatjuk, hogy minden pillanatban minden ponthoz tartozik egy 3D-s észlelési gömb. Függetlenül attól, hogy hová helyezzük az origót. Az állónak a téridő pontjának/eseményének ezt az észlelési gömbjét "veszi fel'. Egy mozgó pont 4D-s észlelési gömbje pedig a v sebességű mozgással módosul /Doppler effektus./
