Valójában irigylésre méltó Pestinek lenni, hiszen csak lesétálnak a Duna partra, vagy felmásznak (lifteznek) egy-egy épület V. - VI. emeletére és máris van miben gyönyörködniük nyugat felé. :)
Nekem azért lenne kedves városilag a 30-as évtized, mert akkor kezdődött a Bauhaus átterjedni hozzánk. Az a kedvenc stilusom élhetőség szempontjából. A többi stílust csak nézni szeretem. Bár nagyon tetszik egy 1900 években épült nagypolgári lakás is, de élni nem szeretnék benne.
Ami aztán 1945 után épűlt, azt én inkább felejteném mint visszavágynám. Az akkori életstílussal együtt.
Az 1910-es évek azért lehettek érdekesek, mert akkor épült fél Budapest, a másik fele pedig az előző 20 évben, tehát még vadonatújak voltak.
Elképzelhetetlen, hogy mennyi állvány lehetett, milyen nyüzsgés mindenfelé. És az, hogy az akkor még nagyon vastag falakhoz szükséges tetemes mennyiségű téglát és egyéb építőanyagot még lovas szekérrel, daru és lift nélkül szállították a helyére. Akkor még nem voltak pl. ablakgyárak, boltban kapható típus méretű ablakok, ajtók, hanem mind egyedileg készült vidéken, azaz főleg Újpesten a 400 kis asztalosüzemben.
Már felvetettem a harmincas évek vége kapcsán, főleg építészeknek – de senki nem vette fel a fonalat –, de a tízes évekre is ugyanúgy érvényes, hogy miként terjedhettek el a formák, stílusok oly gyorsan, hogy szinte egyszerre lettek nagyon hasonlók az egyes épületelemek (például az ablakok, ajtók, lépcsőházak), hiszen elvileg a tervezéstől a kivitelezésig több év telik el és csak akkor tudná más azt lemásolni, illetve hasonlót tervezni, készíteni, mégis szinte egyszerre készülnek úgy a házak, hogy ma ránézésre nagyon pontosan el lehet találni az építés idejét.
Azért azt ne felejtsük el, hogy a szép, új bérházakban általában csak az utcai lakásokban volt komfort, az udvari lakások lakói pedig közös és hideg – tehát télen –20 fokos levegőjű – WC-re jártak a gang végére. (Meglepődtem pár éve, hogy a Tímár utcában egy kívül-belül szépen tatarozott házban még mindig használják a közös WC-t.)
Persze, értettem (vagy úgy gondolom, hogy értettem) hogy a hatvanas évek Budapestje, hiszen arra szólt az eredeti ajánlatod. Jó bedekker hozzá incitatus "Csak a szépre" könyve.
Valóban, a nagyvilág nélkül is érdekes évek voltak ; húsz ezer vendég vasárnaponként a Palatínuson, egy kézzel, egy lábbal csüngő utasok a hatos villamosok peronjain, még lovas kocsival (is) hordják a táblás jeget és a tüzelőt, 24 hónap a kötelező sorkatonai szolgálat (jó, azt Te kihagyhattad volna :), fantasztikus KISz építőtáborok, épülnek a lakótelepek, a temetői kolumbáriumok mert kevés a hely.
És persze megnyílt a Sarokház presszó, ahová sokan Lovas Feri két személyes zenekara miatt jártunk, aki később az Olimpia bárban játszott, akkor átszoktunk. A Márványmenyasszonyban még 15 forint volt a rántott szelet, este, zenével. Az Ugocsa moziban nyitott tető volt az esti előadásokon, és aki időben vett jegyet, az földszinti páholyban szorongathatta soros barátnőjét.
Sándor Gyuri egy Kékgolyó utcai ház festményekkel teleaggatott II. emeleti orvos-lakásában tesztelte legújabb szerzeményeit, mielőtt az Egyetemi Színpadon elmondta őket ;
"Fiatalok! Tiétek a jövő! Nekünk még azt mondták, hogy a miénk lesz." :((
Pásztor Árpád (az igazi Pál utcai fiú) Muzi című visszaemlékezésében van egy leírás a millenniumi forgatagról. (Meg kéne néznem, remélem, nem az 1885-ös vásárról.) Abból nagyon szépen kijön, mennyire izgalmas volt ez az egész a kortársak számára.
A milleneumi izgalmak miatt... bár a családi fészek atyai ágon akkor még Temesben volt (de mintha lett volna egy pesti lakás is), míg az anyai ág Pécsett vesztegelt akkortájt.
Tudod, ez volt az az időszak, amikor a szüleim fiatalok voltak. Én meg elolvastam minden újsághírt a korról (mármint: Budapest építéséről, fejlesztéséről), és tegnap meg ma épp átnéztem a jegyzeteimet, mert kerestem valamit. Olyan ez nekem, mint egy film; mondjuk a Liza, a rókatündér. Tudom, hogy az nem a való világ, ahogy az sem, amelyik a fejemben van, de ettől még borzasztóan szeretem. Na és: megnézném "igaziból".
Én a hatvanas éveket szeretném, de ugyanennyire a tízeseket. Az előbbieket, mert sokat vélek tudni róluk, habár saját emlékem nincs. Az utóbbiakat, mert úgy képzelem, az lehetett az az évtized, amikor még szinte érintetlen volt a millenniumkori Pest, de már nekiindult az új század. Rém érdekes lehetett.
