Ezen a fórumon a citrusfélék és a banánfélék hazai neveléséről osztjuk meg egymással tapasztalatainkat. Bárki elmesélheti sikereit, de esetleges kudarcait is, hátha találunk közösen megoldást az utóbbiak kiküszöbölésére.
Kezdő citruskedvelőknek javasoljuk a http://quicktor57.fw.hu/ weblap Citrusnevelési útmutatójának alapos áttanulmányozását. Ebben átfogó ismeretekre lelnek az otthon nevelhető citrusfélékről, azok beszerzési forrásairól, az alapvető nevelési körülményekről és a gyakori hibákról, kártevőkről, növényvédelemről, a magoncok neveléséről.
Az rendben van, hogy a nemesnek nyugalomba lell mindenképp lenni, csak engem az zavart meg, hogy én mindig arra törekedtem, hogy nyugalomba levő ágdarabot dugványozzak (jelen esetben ő az alany, aminek viszont növekedésbe kell lenni)
Nem tiszta teljesen. Ha dugványozni akarsz azt lehet nyugalomban is és hajtásban is, amit viszont beleoltasz az alanyba (a nemes) nyugalomba kell hogy legyen.
Szép dús kis fa, ez már hamarabb meg fog ugrani, de a satsumák egyébként is jól nőnek, volt hogy 60-80 centis hajtásokat hozott a nagyobb fám (ami olyasmi mint a Tied), vissza is kellett vágni, mert lehajlottak.
Persze hogy tudnak, tettem is fel pár képet, emlékszel.. De oda el is kell jutni. Látod az a sok termés is elég nagy fákon vannak már, tehát 3-4 év alatt nem fog roskadozni még a fád, de egy idő után igen szépen berakódik. Az egyik régebbi fám aurantium alanyon van, még nőtte túl magát, kis kecsesen nő, 2-3 kiló termést le lehet róla szedni, pedig vagy 15 éves. A citrange-on már erősebben nő.
Alanyfüggő is, azért egy swingle-n kíváncsi vagyok hogy nő, valószínű lenne meglepetés, talán még a termés mennyiségét illetőleg is. Most fogok én is swingle-re oltani, és akkor lesz tapasztalat is róla.
Citrusfélék kézben oltásáról érdeklődnék. Meyer citrom hajtásokat szeretnék beoltani és eldugványozni. Csak az a gondom, hogy a dugványozáshoz nyugalomba levő ág kell, a beoltandó alanynak viszont növekedésbe kell lenni.
Lattam a dmkert-nel Satsuma mandarint ami 20-30cm-es noveny a leirasok szerint.Szerintetek mikor fordulhat termore egy ekkora noveny?Vagy erdemesebb elgondolkodni nagyobb noveny beszerzesen?Elore is koszonom az infokat.
Megnéztem a 22864-ben a mandarinokat, hihetetlen mennyiségeket tudnak teremni. Most már sajnálom, hogy a mandarinok csak ilyen későn kerültek a szemem elé.
Ezek a microcitrusok szeretnek télen virágozni, meg kötni is...
Egy közérdekű dolog: A növényshopos M. Australis sztem inkább Faustrime lehet, óvatosan a rendeléssel ebből a növényből. Ugyanis hosszúkás lett a termése, gömb helyett.
Minden nap számíthatunk ezentúl építő jellegű hozzászólásodra?
Véleménye mindenkinek lehet, bármiről. A lime-okról is, még akkor is, ha eddig csak boltban, a zöldségesnél látott citromot, lime-ot, vagy saját sikertelensége okán alakult ki a véleménye a lime-ok tartásáról.
Biztos vagy benne, hogy friss, max. egy hetes regiszrációval így kell bekapcsolódni egy topikba?
A képek gyönyörűek és irigylésre méltóak! Nem akarok senkit sértegetni, de továbbra is kitartok az mellett, hogy 3-4 éves lime nem teremhet 5-6kg termést.
Műszaki ember létemre csak ezt tudom elképzelni maximumnak mandarin esetén. Persze ehhez nem biztos, hogy könnyű Mo.-on jó fény, hő és páraviszonyokat biztosítani és nagyon bevált recept szerint kell tápozni.
Olvasom, hogy nektek már most beért a kumquat...nekem még csak most kezdte meg a legnaposabb oldalán a teljes érést, de ugye metszeni kellene már, ezt hogy vitelezem ki? Áldozzam fel a gyümiket amik a levágandó részen vannak? Vagy várjam meg amíg beérnek és utána is ráér? Fontos lenne a metszés elvégzése nála mert tavaly nem volt megfelelően lemetszve és rengeteg termést hozott, ami láthatóan leterheli a fát, fűzfa szintjén lógnak a legterheltebb ágak.
Ja a kicsit nagyobb mandarinfámon 2 kanyar (2 tele tál) mandarin is volt most ugrik be, akkor az inkább 3 kg, ez 3 éve van nálam, oltástól számítva olyan 5-6 éves lehet. Vannak persze növekedési eltérések a mandarinoknál, de csodát nem várj, a mandarin azért gyengébb növekedésű mint egy citrom (a tahiti lime is elég erős), és a gyümihozama is fokozatosan alakul ki, de az alább látható szép fán már jó hozam van. Jozsó48-nak voltak anno nagyobb fái is úgy emlékszem, és valami veszettül meg voltak rakva. A satsuma azért erőteljesebb növekedésű, tud hajtást hozni, viszont néhány éve satsumával foglalkozóként nem mondanám meg hogy mennyire bőtermő tud lenni egy fa a jövőben, hátha nálam tapasztaltabbak jobban tudják. Én (is) ajánlom a satsumákat még egyszer, mert csalódás az ízükben nemigen érhet.
A lime-ot nagy fokú barnulás miatt erősen visszavágtam.(már megállt a barnulás) Van esély rá, hogy szem nélkül hajtson?vagy mivel tudnám hajtásra bírni?