A Keresztanyu 2021-ben bemutatásra kerülő televíziós vígjátéksorozat, melyet a Drága örökösök alkotói készítenek és 2021 januárjában fogják bemutatni az RTL Klubon.
Szerintem egyszerű forgatókönyvi baki lehetett ez is. Egyébként tényleg fura, hogy több szereplő hol Makkoson, hol Vologyában tűnik föl gyors egymásutánban, mintha csak teleportálna. Tipikusan ilyen pl. Viktor, de mostanában talán Szvetlána meg Gina jön-megy a legtöbbet a határon át.
Igor viselkedése is érthetetlen ebben a történtben: állítólag lent volt a garázsban, amikor ment hozzájuk Szvetlana és az öccse lement hozzá szólni. Ám nem ment fel, hogy fogadja a nőt, hanem következő jelentben már a templomban láttuk viszont.
A szálak nagyon kötődnek egymáshoz. Tatjánát elviszik állatokat nézni. Sem haza nem tér, sem Szvetlánáéknál sem jár, ezzel szemben este egy számára vadidegen helyen, vadidegen ember ágyában békésen alszik, miközben annak fejéhez fegyvert nyomnak. Na ez számomra is nagyon érthető, azt hiszem a görögök erről mintázták a gordiusi csomókötést:-) Egyszerűbb emberek társáságában erre azt mondják: Agybaj!
Igen, milyen békésen aludt a kis drága, biztosan elfáradt addigra. Szegénykém, előtte milyen éhes volt. (Várták a pizzát.) Remélem, hogy kapott aztán enni. Az engem is érdekelne, hogy Szvetlana hová tűnt közben. Lelépett, vagy elzavarták a rablók.
Azt nézem az előzetesben, hogy a következő részben a szekrényből teljesen váratlanul kiakasztott Mirella már Harangozóknél pucsít, oda vajon hogyan/miért kerül? (Különösen, hogy Laura éppen azért költözött el albérletbe, mert a Harangozó házban nem volt neki helye.)
Ez a Mirella egyébként szerintem tud teleportálni, mert Zozó szakítása után 10 perccel már ott lovagolt Zozón, majd amikor Jóskáék hazamentek a kávékóstoló után, akkor egy üveg pezsgővel Zozó szobájába ment be, de amikor később Jóska be akart menni a szobájába, akkor az addig a Zozó szobában kefélő Zozó-Mirella páros már Jóskáék szobájában, Jóskáék ágyában aludt.
(De lehet,hogy pont akkor mentem ki a konyhába, amikor átcuccoltak.)
Ezt egyébként mikor engedte meg Timike (mert ő végig otthon volt), hogy a fia az ő ágyába feküldjön be Mirellával kefélni?
Mint Tatyika elrablása kapcsán is felmerült, nyilván nem kell minden részletet szájbarágósan mutatni, de azért legalább egy fél mondat utalás lehetett volna, hogy Mirella honnan a búbánatból tűnt fel egészen pontosan abban a pillanatban, amikor Zozóék szakítottak, meg hogy Tatyika hogy a fenébe került a nagyanyja nélkül a Pálinkás házába, amikor ott tartottunk, hogy a nagyanyjával ment állatokat nézni.
Később Szvetlana mondott talán annyit, hogy kényszerítették, na de hogyan, miért, mikor?
Igor is egy nagy marha. Miért kellett elárulnia Krisztinának Szvetlana titkát? Kitalálhatott volna valami egyéb "kompromittáló, sötét titkot". Pl. hogy bártáncosnő volt Kijevben, és a testéből élt. Ez se túl hízelgő, de kit érdekel ma már? És azt is indokolja, hogy miért bízta Hubát Babosra, "az apjára".
Minden szereplő folyamatosan hazudik, ha kell, ha nem. De ha fontos lenne eltitkolni az igazságot, na, akkor rájuk tör az igazmondási kényszer.
Csak Babost és Hubát sajnálom, mert tuti, hogy kiderül majd a titok. Ha az egymás iránti érzéseik nem is változnak ettől, mégis csak meg fogja viselni őket a dolog.
Én elhiszem, hogy Szvetlana ártatlan, és valóban csak azért vitte el Tatyikát, hogy megmutassa neki a kis privát állatkertjüket. Menet közben találkozhattak a banditákkal, akik elrabolták a kislányt.
Más kérdés, hogy nem viszek el egy gyereket, még a saját, először látott unokámat sem a szülők, vagy jelen esetben Viktor tudta nélkül otthonról. Nem volt olyan sürgős az az állatnézés, megbeszélhettek volna egy időpontot, amikor majd érte jön. Vagy felajánlja, hogy látogassák meg őket, Tatyika mehet bármelyik családtagjával.
Biztos rövidíteni kellett és kivágtak sok mindent, de így csak ez a bénaság maradt, hát nincs itt egy dramaturg? Mindent helyeselnek és megcsinálnak amit a sokoldalú zseni nagyasszony mond?
Amikor Gina rabolta el, az eléggé megviselhette, de úgy tűnt, másodszor szinte észre sem vette, hogy valójában elrabolták. Csak az nem világos, hogyan került át Tatyika Szvetlanától a faházba úgy, hogy a nagyi ott sem volt vele (és Huba azt mondta, hogy nem jártak Szvetlana házában sem). És milyen mesét adhattak be neki, hogy olyan békésen tudott aludni, miközben mellette Gyurka vallatása zajlott? Pláne, hogy korábban Tatarenkóék is a faház mellett csaptak le Ginára, amikor Tatyikát először elrabolta, így a kislánynak nem lehettek róla jó emlékei.
Azért sajnálom Tatyikát, hogy már másodszor rabolják el. Már csak az a kérdés, hogy a nagymama is be volt-e szervezve, vagy a befolyásolhatóságát használták ki.
Két ízben azért elsült a fegyver. Először amikor Laura meglőtte Bonifácot, de az is lőgyakorlat közben történt, és véletlenül. Utána pedig Mikola sebesítette meg menekülés közben az autóban ülő Gabit. Egyébként én is fölöslegesnek tartottam a fegyvereket pl. a vobatrablás esetében, és azt is abszurd, hogy a suhancok hogyan grasszálhattak annyit háborítatlanul, olyan fegyverzettel, mint egy félkatonai alakulat. A rendòrség ilyenkor nem nyomozgatni szokott, hanem kommandósokkal hajtóvadászatot indít súlyos közbiztonsági fenyegetettség miatt. És folyton a zöld határon surrantak át, ráadásul autóval? Persze a KA-ban azt sem igazán őrzi senki, legföljebb néha tesznek arrafelé egy kitérőt...
A kemény ukrán bosszúvágytól fűtött katona sem lőtte le Gyurkát, amikor kimenekültek a házból (pedig előtte szavakban nagyon le akarta puffantani), de Vikicske is csak hadonászott a pisztolyával és nem lőtt, amikor kellett volna.
Értem én, hogy ez nem a Keresztapa, hanam a Keresztanyu, de akkor mi a fenének van itt ennyi fegyver? (Aminek egyébként a klasszikus színpadi szabály szerint el kellene sülnie - és nem csak a gyakorlótéren.)
Lenne akkor inkább olyan, mint a klasszikus Piedone filmek, ott mindig csak verekednek, de nincs pisztoly senkinél - sőt már egy kés vagy boxer is sok volt Piedonénak, ha azzal fenyegették...:)
Egyelőre semmiből, de csak a kislány volt a nagyapjánál, a nő sehol. Lehet, hogy régről, amikor még együtt voltak Anatolijjal, ismert Szergejt és a másikat. Nagyon befolyásolható ez a nő, Igornak is egyből sikerült rávennie a hazugságra.
Igor és Gina most újra együtt? Mit szól majd a püspök (és Tivadar)?
Közben megnéztem, és az 1. évadban 83 epizód volt, a másodikban 68, a mostaniból ma este lesz a 67. rész. Tehát most tartunk ott, ahol az előző évad véger ért, és ezúttal is kb. 80-85 rész várható. Nyilván a lassan követhetetlenné váló cselekmény és a töltelékszálak miatt érezhetem olyan hosszúnak. Csak azért nézem még, mert van pár szál, aminél kíváncsi vagyok, hova futtatják ki.
Fura, a megelőző két évad mintha nem lett volna ilyen végtelenül hosszú. És ha lesz egy negyedik évad is, az vajon miről fog szólni, mit lehet még kifacsarni ebből a történetből?
Mégis, mit súghatott Mikola 5 másodperc alatt Keresztanyu fülébe Sótonyiról, ami Mexikót ért? Azt eddig is tudtuk, hogy a vörösmárványt ajánlja, ha csak ennyit mondott, az nem lehetett újdonság, az nem lehet egy alku tárgya. Sótonyit már Bonifác és Mirella életének tönkretétele miatt is el kellene ítélni, nem is kellene még plusz valami.
Rémlik ez is, de mintha korábban lett volna (talán még az első évad vége felé). Jani és Mirella ezt követően melegedett össze, amikor rallyversenyzők akartak lenni Bokor Géza keze alatt, utána Mirella egy jó időre eltűnt.