Még hószagú az erdő, s a fák csontvázain a tél árnyéka csüng, krákogva és lassan még szárnyalnak sötét madarak, de már a langyos koratavaszi szél megcsiklandozta a földeket s szemérmetlenül kalandoz a természet szoknyája alatt; barna, rothadt falevelek s hullott gallyak között bizsergés, nyüzsgés – szemtelen kis zöldségek kidugják ujjukat a föld alól, ügyefogyott rügyecskék reszketve s fázékonyan kérdezik: szabad-e már? meleget s világosságot kérni a világban, mely hideg volt eddig s nagyon sötét – teli vad árnyékkal, kövekkel, tüskékkel s faggyal a sebhelyes öreg föld, de már korallvörösen ég-csillog a bolond tavaszi nap, s élni jó!
Régi igazság: a szerelem vak. Hogyan is ismerhetnénk fel hát életünk szerelmét, ha ott van az orrunk előtt? Ezzel küzd meg minden napa Hammerschmidt illatszertár két alkalmazottja, akik a magányba és az életbe belefásulva egymás mellett húzzák az igát évek óta. Márpedig munka akad bőven, sürög-forog a drogéria, nyakukon a karácsony, ráadásul az üzlet tulajdonosa is tiszta ideg ... És hiába keresi a boldogságot mindkettő, ha az élet látszólag elmegy mellettük.
Hála istennek azonban egy névtelen levél elindítja az események láncolatát. László Miklós vígjátéka nem csupán a magyar színpadokon visszatérő vendég, hanem az egész világon nagy népszerűségnek örvend. Benne az emberi kapcsolatok boldog,
keserű és bizony olykor-olykor vicces árnyalatait is megmutatja a szerző, olyan elevenen, hogy végül szinte érezzük az üzletben kavargó keserédes illatokat.
Móricz Zsigmond Színtársulat előadásában, 2018, február 10.
Hetvenöt éve, 1943. január 1-jén halt meg az ukrajnai Jevdokovóban a munkaszolgálatra hurcolt Rejtő Jenő, alias P. Howard, a magyar szórakoztató irodalom egyik legnagyobb és legnépszerűbb alakja.
"Rájöttem, hogy uralkodni nem is nehéz, csak trónhoz jusson az ember ebbe a tolongásba. Mer az egész világ olyan mint egy nagy tolongás: hol elől van az ember, hol hátul."
"Nem az első eset, hogy a tudomány hosszú és fárasztó vargabetűvel egy távoli évszázadban találta meg azt a kis igazságot, amit a nagyképűség és a kapzsiság meghamisított iránytűje nélkül a szomszédos évtizedből könnyen kivehetett volna, mintha csak a szekrényében tartaná."
"Minden valótlan tény felismerése egy lépéssel közelebb visz a való tényálláshoz."
"A sors olyan, mint egy részeges szabász: mikor belevág a szövetbe, még nem lehet tudni: felöltő lesz-e belőle vagy nadrág."
"Az életünk olyan, mint egy nyári ruha mellénye: rövid és céltalan."
"-Tudod te, mi az a reklám? Az emberek szeretnek örülni. Én festő vagyok.
-Értem. Ez a reklám.
-Nem. A reklám az, ha bebeszéljük előre az embereknek hogy valaminek örülni fognak."
Anyám! Ha jönnek, s mondják majd neked Hogy fiad egy elzüllött, rossz bohém Ne fájjon értem drága jó szíved Hisz annyi rosszat követtem el én.
Anyám! Ha jönnek, s mondják majd Neked Hogy sírva járkálok az éjszakán És hajnalban részegen nevetek Anyám! Fordulj félre, s ne gondolj reám.
Ha jönnek s mondják majd Neked Hogy egymagamban halkan suttogok S riadtan néznek rám az emberek Ne hidd azért majd, hogy bolond vagyok.
Mert boldog vagyok olyankor Anyám, Ha halott mezőt járok egymagam... Felejts el engem...elveszett csatám... És zsákutcába visz az én utam.
Azért mégis.. .ha mondják majd neked... Hogy.. .hajnalban.. .egy gázlámpa... alatt Keresztül lőttem hörgő mellemet... Anyám!...sirasd meg... nyomorult... fiad.
Ki itt nyugtalankodik csendesen, Író volt és elköltözött az élők sorába. Halt harminchat évig, élt néhány napot, S ha gondolkozott, csak álmodott Néhány lapot. S mikor kinevették: Azt hitte, hogy kacagtatott. Most itt fekszik e nehéz Temetői hant alatt, Zöld koponyáján kiüt a csira És azt álmodja, hogy él. Szegény. Béke hangjaira! Ámen.
Kit rég kerülnek a szerelmes álmok: Szerelmes szívvel, álmodozva járok... Május sugarát itta bé a lelkem - Májusi fényben gyógyulásra leltem, - Még csak kétszer láttam...
A sarkon állok lázban égve. Várva, Merről villan meg hófehér ruhája, Várom a régi, ifjú vággyal, kedvvel, Várom a régi diákszerelemmel - - Még csak kétszer láttam...
Kigyúl az arcom, elfog az igézet, Újjászülettem, megváltott az élet, Kinek még tegnap nem volt vágya semmi, Ifjú, szerelmes trubadur fog lenni - - Még csak kétszer láttam!...
"Élt huszonnégy évet, meghalt boldogan" A forró mámor hülye tavaszán Sokat beszélt és sokat nevetett Koravén szive összetört korán A jelenben nem volt Ő sohasem A jövője kinevette bután Élete volt egy sötét rejtelem A halála: egy epizód csupán Oktalan volt koldusa sok reménynek Bolond volt: zsarolta az életet S mikor az élet keveset adott: Dacosan, vadul mindent elvetett Sirassátok e sirban pihenőt, Nagy mártir volt: a semmi harcosa Pár könnyel gyászoljátok csendben őt De utjára ne lépjetek soha az agyát felszivta a végtelen a szive; lent a sirban elrohadt örökül hagyott néktek, komoly, busan Libegő lehetetlen álmokat. Komédiás volt A szivével játszott És fájva sirt hazug rongy könnyeket Keresztre huzta fáradt mosolya S kinjából: A halál váltotta meg.
Veszettül bomlott a tél És tombolt a mámor a nagy, nagy szívtelen S ekkor történt egy lázas éjjelen Hogy bent a kriptaváros holt szívén Meghalt a szerelem... meghalt a szerelem... És vadul hörgött az éj Sírtak a csillagok Felsikoltott a kéj! És megálltak mind az órák... napok... Az élet az éjbe sírt, jajgatott: "A szerelem halott... A szerelem halott..." A holtat mind keresték Kutatták szobámat... Először jött az éj Aztán betekintett a bánat Jött kutatni szenvedély S mind ott jajgattak, sírtak szüntelen: "Hol a holt szerelem... Hol a holt szerelem..." És bejött a borzalom... Keresgélt hangtalan A néma hajnalon... A gyötrelem nyögött be csendesen. Keresgélt sírva... "Hol az Istenem..." És sápadtan... vén halál arcával... Beszólt a hajnalfény: "Megvan a holt szirén...?" Én röhögtem zokogva Ők mind ott üvöltöttek... Mint a sírnál az ebek És egyszerre eszeveszetten Hörögve lázba... vadul hirtelen... Kitéptem a szívem...! s bent volt véresen...
-Szakíts teljesen a múltaddal, és elnyered a megvilágosodást - mondta a Mester. -Én fokozatosan szakítok a múltammal. -A növekedés fokozatosan történik, de a megvilágosodás egy pillanat műve. Később még hozzátette: -Vegyük például az ugrást. A szakadékon nem juthatsz át kis szökkenésekkel.
“Amikor azt mondjuk, <Szeretlek>, gyakran önmagunkra fektetjük a hangsúlyt, Én vagyok az, aki szeret téged, és kevésbé annak a szeretetnek a minőségére, amit felajánlunk. Ez azért van, mert az egó fogságában vagyunk. Azt gondoljuk, hogy csakis önmagunk vagyunk, mindentől függetlenül, önmagunkban létezünk. Azonban ilyen nincs, így nem tudunk létezni. A virág csupán olyan, nem-virág elemekből épül fel, mint a klorofill, napfény és víz. Ha mind elvennénk ezeket a nem-virág elemeket a virágtól, akkor a virág sem létezne. A virág sem létezhet csak önmagában egyedül – nem virágból van, hanem földből, vízből és napfényből. Az ember is ilyen. Nem létezhetünk csak önmagunkból, mindentől függetlenül. Én csupán olyan, nem-én elemekből állok, mint a Föld, a Nap, a szüleim, az őseim – nélkülük képtelen lennék létezni. Egy párkapcsolatban, ha képesek vagyunk felismerni ennek az egymás közötti kölcsönösségnek a fontosságát, akkor érezni fogjuk, hogy az ő szenvedése az én szenvedésem, az ő boldogsága pedig az én boldogságom. Ha így tudsz látni, akkor képes leszel másképp beszélni és viselkedni. Ez a felismerés önmagában sok szenvedéstől óvhatna meg.”
“Az igaz szerelem az, amikor a te meg én-ből mi leszünk.”
“Az igaz szerelemben nincs elkülönülés és megkülönböztetés. Az ő boldogsága a te boldogságod. A te szenvedésed az ő szenvedése. Nem mondhatod többé, hogy <Szeretlek> ”. – Thich Nhat Hanh
Egy forró csók tüzelte fel a vérem Egy égő vágy, amit Te adtál nékem Egy lázas álom volt az éjszakám S egy boldog hajnal köszöntött le rám - Mi vagy Te nékem, - el nem mondhatom Te vagy az Élet - lázas karnevál Ha Te elmész... jöhet már a Halál! - Te vagy az első lázas álmodás Te adtad mindazt, ami szép, csodás Egy imádságom van, a szerelem S egy oltárképem - az vagy Te nekem. Lehet, hogy Nálad röpke pillanat. A csók, mi tán nem szivedből fakadt. Lehet, hogy vissza nem jő már soha Hisz ez az élet, oljan mostoha - De hogyha jössz, hogy forrón ölelj át, Szivem tovább dalolja vágy dalát Ölelj vadul, csókodban égjek el Hisz egyszer majd ugyis feledni kell Ha multunkból már csak emlék marad S egy összetört, vérző sziv meghasad Akkor, hiszem, hogy könnyezel talán S rájössz, hogy nem egy flört voltam csupán - Te vagy a vágyad vad királja S ha összetörten kinevetsz... Majd várlak mindég ujra, fázva... Te vagy a vágyak vad királja A jövőm csókos alkonya.
Egy bolond mese lesz a kettönk sorsa Két elhaló, üres bus mese És leszünk mégis egy mese bolondja A mese: minden mese végzete
Fölöttünk lesznek uj bolond mesék Az uj mesék bolondjai leszünk Mondunk magunknak hazug rongy mesét S nem vesszük észre majd, hogy szenvedünk
Egymásnak nem mesélünk sohasem Külön mesélünk majd a csendes éjnek Ez furcsa lesz, nem tudja senki sem Hogy két halottja lesz egy bus mesének (Rejtő Jenő)
