Az Ön által felkeresett topic fegyverek, ill. annak látszó eszközök
forgalmazásával kapcsolatos adatokat is tartalmazhat.
Felhívjuk figyelmét, hogy csak akkor lépjen be, ha Ön fegyverek forgalmazásával
vagy felhasználásával hivatásszerűen foglalkozik, és a honlap látogatása nem
eredményezi valamely Önre vonatkozó jogszabály vagy egyéb szabályozás
rendelkezéseinek megsértését.
Az Port.hu Kft. a fórum számára kizárólag tárhelyet szolgáltat, a honlapon
megjelenő információk vonatkozásában szerkesztői felelősséget nem vállal.
Amennyiben megítélése szerint a honlapon jogellenes tartalom jelenik meg, úgy
azt kérjük, jelezze az Port.hu Kft. mint tárhelyszolgáltató felé.
Itt lehet lelki életet élni, szőrmentén moderációval is foglalkozni.
"Újdonánc" nickek a troll témához és kapcsolódókhoz ne szóljanak hozzá !
A fórum mint virtuális világ.
Ez az egész fórumozás egy számítógépes játék, egy szerepjáték egy virtuális világban. Itt nem emberek vannak hanem nickek és nem emberek vitáznak egymással hanem az álarcaik. Az itteni játékszabályok is éppen ezért mások mint a valós életben. Itt a főbenjáró bűn "A király meztelen!" felkiáltás, azaz az IRL adatok kiadása és a moderátorok beazonosítása, s ennek megfelelően a virtuális bűntettre virtuális az igazságszolgáltatás is, az elkövető törlése a felgyülemlett virtuális okosságaival. Aki az IRL és az URL világot összekeveri és ebből kifolyólag problémái támadnak, az kérjen mihamarabb hozzáértő segítséget, ugyanis időben figyelmeztetve is lett
Hát bizony vannak megmagyarázhatatlan indíttatású események. Tanár Úrnak jelentem, hogy osztály létszám 32 és itt van még István, Pisti, Pityesz, Stefan, Isti stb. Ja ez mind ugyanaz a tanuló. Ülj le fiam ezt te nem érted. Tanár Úr szerintem más sem érti.
Milyen bizonyítás??? Defensió rádszólt, hogy nem váltottál nicket. Nem emlékszel? Én putyikának címzem az írást és papapapa néven válaszol, aztán leírja, hogy na már ismered ezt a nicket is. Legalább legyél következetes.
Az átlag ember biztosan nem ilyen beteg 68 évesen mint az általad sejtett, és mint te jelen korodban, ha erre gondoltál, mert a magam részéről még messze vagyok ettől!!
Ez is bizonyítja a beteges beazonosítási kényszered mellékvágányra való jutását!:-)
Csak nehogy lelkileg még jobban belebetegedj ebbe a nyilvánvaló ténybe!:-DDDDD
(Amúgy 2 órája miért kezdtél el vitázni vele itt a topikban? Majd most jöttél szólni? :) Elvileg akkor legalizáltad! Érted valóban a fórum szabályok lényegét?)
Ha valaki rendre elbaxja a nickváltást és magát buktatja le, akkor miért a církuszolás. Nem oly régen pár hete a moderátorral való kommunikációban is elbaxta, figyelmeztetve is lett. De skizofrén a pasas és minderről nem vesz tudomást.
Nézd nincs értelme, papapapa, analógfotós, putyika, folyamatosan társalognak egymással és az egy hozzászólásos új nickek" szvsz" szintén. Derrick, dönci, KLF szintén jól elbeszélget egymással. Ja és ez nem beazonosítás, csak felsorolás, hogy mely nickek írogatnak egymásnak☺☺😆. Hiába jelented nem ütköztem szabályba és ettől megvadulsz tudom.
Figyelj szerintem az átlag ember 68 évesen nem ennyire beteges. Ja ez is csak egy életkorhoz kötött megállapítás ami nem tilos.
Ne feledd, aki számít és akinek fontos a fórum működése, sosem fogja feledni azt, amikor kijelentetted, hogy egyetlen célod a fórum működésének lehetetlenné tétele!
Ezzel a kijelentéseddel ott, és akkor ástad el mindegyik jelenlévő és jövőbeni nicked létezését!
Mert nem csak Én vagyok ám akinek fontos a fórum működése és létezése, bár néha egyesek eltévelyednek a csalóka látszat miatt!
Nem, nem azért záratnak ki, mint ahogy Rókakóma sem képes felfogni, mi miért történik!
Pl.: a topikszabályzat kerek perec leírja, hogy pl. : ""Újdonánc" nickek a troll témához és kapcsolódókhoz ne szóljanak hozzá ! "
Erre te jössz beböfögsz ide valamit és fel vagy háborodva, mert törölnek! (Szvsz a jól ismert, általad többször elismert múltaddal meg is érdemled, sőt többet is érdemelnél)!
Tényleg ennyire durva ma, Magyarországon a magyar őslakosság számára a magyar nyelv értelmezése ??????????????????????????????????????????????????????????????
Srácok,-az a lényeg hogy a normális hangnem legyen a vita nyelvezete,mert akkor nem mérgesedik el a helyzet..
Nem lesznek törlések tiltások....
A fórum közössége úgyis tudja és látja,-hogy mi a pálya a nickek ténykedésével kapcsolatban,pontosan tudjàk kinek milyen jellegű nickjei vannak!......;))))
Ha már ennyire profi vagy a beazonosításban és ezzel összefüggő ködösítésben, belinkelnéd azt, amikor az ismert nickeimbenel vitázok magammal?????????????????????????????
Vagy csak megint fröcsögsz, ész nélkül kapálódzól, próbálsz mocskolódni, becsületsérteni, stb., hogy eltereld az ostobaságodról a figyelmet!!!!!!!
Megjegyzem (csak úgy csöndben, fal mellett), ha kicsit jobban figyelnél, rájönnél, mennyire sokan utálnak a nézeteid, beírásaid, szarkeveréseid miatt!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Egyébként itt a lelkisben felhozhatóak az alap problémák. Azt írod állsz a rendelkézesemre, így kérdeznék: nyomon követhető, hogy a most te általad lebuktatott két nicked úgy fórumozik, hogy egymással beszélget. A minap ismételten nem váltottál nicket, ott is kibukott, hogy ezzel a harmadikkal is társalogsz. Nos ez a magadban, magadnak kommunikáció miárt jó neked? Miért nem lehet egy névvel normálisan kommunikálni? Felteszed a kérdést és megválaszolod, vitázol magaddal ezt miért teszed?
Ja és természetesen most se kérhetsz törlést, mert te magad azonowítod be a fikanickjeidet, én teljesen ártatlan vagyok, csak olvasok, értelmezek.
Felhívnám a figyelmed, hogy én nem követtem el beazonosítást még véletlenül sem, ezt nem lehet töröltetned. De te megint elbaktad, nem váltottál nicket mint már annyiszor. Magadat azonosítod. De visszanézhető, hogy simán elvűlaszolgatsz saját magadnak is. Jó ez?
Egyébként 10-ből 7 feljelentés a tiéd. Szerinted ez milyen jelzőt érdemel? Ha 78-ban a katonaságnál is ennyit jelentettél népszerű lehettél. Így a 70 küszöbén nem kellene szimpatikusabb kommunikációhoz folyamodnod?
Jajjaj itt az összefüggéseket mind tudjuk, ismerjük. De jó játék ez a mi tudjuk, de te nem akarod tudni, hogy tudjuk. Pár órát olvasni lehetett néhány összefüggést. Van 12-13 éve, hogy egy KLF nevü fickóval vívtam, mert németből való acél walther pp pisztolyom anyagát kétségbe vonta. Nem emlékszel? A mai napig megvan a fiamnak ajándékoztam.
Talán valamikor tavaly év eleje felé, vagy tavaly előtt volt ilyen és ha jól emlékszem az is a gázosban, amikor ki akartam vele ugrasztani a trollunkat a bokorból!:-)
De már előtte sem volt titok azok számára, akik kicsit is figyelték az összefüggéseket, hogy kié a két nicknév.:-)