Ti meg mi a francot bonyolítjátok a dolgokat össze-vissza!? Éljetek és élvezzétek minden percét annak, ami megadatott! A sok gondolkodástól nem látjátok a fától az erdőt!
Aggódj a nyuszimért! Ha akarsz, lehetsz a keresztpapája és akkor ő lesz a családod. Egyébként egy jedi- lovag és Dönci a neve (hófehér lógófülű törpe nyuszi). És most beteg. Én pedig szomorú vagyok, mert hibásnak érzem magam.
Számomra érdekes, hogy cinizmusról, közönyről beszéltek. Nekem segélykiáltásnak tűnik. (én is ilyen vagyok) De aki valóban a "metafizikai hajléktalanság":Ö határán van, az nem kiabál, nem beszél, s nem hirdeti fennen közönyét.
Aztán nem tudom.
Csak ezt. Merle aszongya
" a boldogság olyan ritka, hogy nehéz ráismerni, amikor itt van, amikor felkínálkozik és hagyja megfogni magát"
De jó szöveg de jó nikknév. Metafizikai hajléktalanság??? Gyönyörű. Előre, tovább, ne harcolj, neee, te már majdnem jó úton jársz! Ha még egyet tudnál fordítani és végképp lefeküdnél és nem az időt tolnád hanem az idő téged. Ha még lejjebb tudnál menni, tán átesnél az ürességbe, a semmibe, ááááááááá! Mesélj, terjednek-e a sóhajok a metafizikai vákuumban?!
Inkább metafizikai hajléktalanság... Egoistának mindenki egoista, metafizikai sík nélkül is. De ugyan kik érzik magukat metafizikailag elesettnek, száműzöttnek? Vajmi kevesen. Gyilkos érzés, nem tagadom. Kétségbeesni. Ami engem illet, már túl vagyok rajta. Szenvtelen cinizmussal, szkeptikus rezignáltsággal tolom az időt, de legalább az érzékek pihennek és nem fest kozmikus kérdőjeleket a metafizikai égboltra a sóvárgó szellem sem. Már nem.
Paradoxul hangzik, de nem biztos, hogy kell gyógyír. És az életre úgy általában mi a gyógyír? A tudatlan és érzéketlen balgák tömegének életére? Akik tudatában sincsenek legbelsőbb, frivol titkaikkal tarkított nyomorúságos hangya-életüknek? Metafizikai egoizmus? Melankolikus szolipszizmus, némi byron-i világfájdalommal, csipetnyi -de többé-kevésbé jól leplezett - nárcizmussal, megvetéssel és lesajnálással a világ iránt? Nem mindegy?
"Az én fájdalmam az én lovagváram, mely sasfészekhez hasonlóan a hegycsúcson van a felhők között; senki sem ostromolhatja meg. Innen csapok le a valóságba és ragadom meg zsákmányomat..." - mondta egy bölcs dán.
Álomtalan nyöszörgés, lassan mindeneste itt tanyázik az éjszakában velem. Séta, ücsörgés, ital, cigi és könyvek; könyvek mindenhol a szobában, de nem jelentenek semmit; borító közé zárt ürességek. És ha megkérdezed: Mi gyötör? Akkor igazán, igazán nem tudom. Talán a sors, talán egy nő, talán… Ezért nehéz tovább lépni és ismét normálisan álmodni, aludni. Ha meg tudnám nevezni a problémát, akkor meg is tudnám oldani. De a probléma a megnevezhetetlen – úgy tűnik – egy fajta melankólia, amely írtózik a gyógyulástól. Önmagamba zárt szomorú kör, talán nincs is probléma, csak nem hagyom, hogy ez a kör felszakadjon. Alfát és omegát csinálok magamból, orcátlanul magamat helyezem a világegyetem központjába; és mindez még szomorúságot is okoz. Szomorú magány = mértéktelen metafizikai egoizmus. Talán ez a baj: metafizikai egoizmus. Mi erre a gyógyír?...
"Szerintem ez a helyes, ezért el kell érnem, hogy mások is higgyenek benne, mert különben rossz lesz nekem (mert nem én irányítok, nem az én hitem a "döntô")."
mi vaaan?
miii??
maradjunk inkább abban hogyez azegyik véglet, a másik hogy a vallás a hasonlóan gondolkodók közössége aminek pozitívuma is van nem csak negatívuma
"Lefordítva: abban hiszek, hogy van Isten. Szerintem ez a helyes, ezért el kell érnem, hogy mások is higgyenek benne, mert különben rossz lesz nekem (mert nem én irányítok, nem az én hitem a "döntô")."
Bendegúz azt "piszkálja" ebben, hogy az emberek vallásokat alkotnak maguknak a hiteikbôl, és emiatt rosszul érzik magukat. Ha megszabadulsz a "vallásodtól", akkor megszabadulsz attól a kényszertôl is, hogy másokra eröltesd."
eltekintve azoktól akik nem így működnek függetlenül attól hogy mit hisznek gondolnak tudnak a zokniról vagy istenről
én pl rendbe teszem a zoknikat de nem zavar hogy a családtagok nem teszik redbe ha van kedvem azt is rendbe teszem ha nem nem
ennyi egyébként nagyon meggyőző mindenki úgy működik ahogy a aaa gondolja
Helyes-e, hogy széjjel vannak a zoknik? Ha ebben hiszek (hogy helyes) akkor ez irányít. Mások nem hisznek ebben, tehát azt kell elérnem, hogy mások is ebben higgyenek, különben rossz lesz nekem.
Lefordítva: abban hiszek, hogy van Isten. Szerintem ez a helyes, ezért el kell érnem, hogy mások is higgyenek benne, mert különben rossz lesz nekem (mert nem én irányítok, nem az én hitem a "döntô").
Bendegúz azt "piszkálja" ebben, hogy az emberek vallásokat alkotnak maguknak a hiteikbôl, és emiatt rosszul érzik magukat. Ha megszabadulsz a "vallásodtól", akkor megszabadulsz attól a kényszertôl is, hogy másokra eröltesd.
Nincs különbség a "zokni" és "isten" között. A "vallás" és a "hit" között viszont van különbség, mert a hitem csak az enyém, a "vallásom" pedig másoké is (kellene, hogy legyen.)
Ezen nincs mit igazán csodálkozni. Érdemes figyelni, csendben, lehetőleg minél tovább. Kész tanulmány az elmúlt időszak az emberi jellem fogyatékosságáról. Nem kell sokat várni, és lehull a maszk: ha nincs tartalom, ha nincs érdemi mondanivaló, marad a bántóan üres fecsegés, a semmitmondó mórikálás, az unalom elűzésének gyalázatosan olcsó módja. Ilyenkor kell kihúznia magát a többre és/vagy jobbra vágyó embernek, friss levegőt szívni és nem involválódni piaci kofákkal (vagy kofanőkkel).
Pedig az is csak egy hit. Csak éppen az a változata, amikor megpróbálod másokra is ráerôszakolni a saját hitedet. (Hogy a zokniknak nem szabad szanaszét lenniük.) Simán meg lehet vonni a párhuzamokat.
Nos ezért.. hiszem,hogy a zokniknak nem szabad szétlenni,de a zoknik mégis időről időre széjjel vannak.Akkor széllel szemben hugyozok,vagy világot akarok megváltani? Vagy ráakarom kényszeríteni az akaratom a többiekre?Sakkozás..,s a vesztes mindig én vagyok..
Pedig az is csak egy hit. Csak éppen az a változata, amikor megpróbálod másokra is ráerôszakolni a saját hitedet. (Hogy a zokniknak nem szabad szanaszét lenniük.) Simán meg lehet vonni a párhuzamokat.
Hát én nem tudom. Lehet hinni a zoknik helyrepakolásának helyességében, de akkor nekem kell helyrerakni, mert nekem fontos. Vagy hülye vagyok? ;) Ez lenne a hit "aktív gyakorlása"? Hm.....
A hit a vallás... azt gyakoroljuk, amiben hiszünk...persze ezen lehetne vitatkozni. Ki miben hisz, az a vallása. Ha ez az asszony abban hitt, hogy a zokniknak el kell tűnniük, és rituálisan leordította a családot, ha zoknik hevertek a szőnyegen, akkor aktívan gyakorolta vallását...
Katie Byron-t megkérdezték, milyen vallású. Ezt mondta: "régebben az volt a vallásom, hogy a fiamimnak és a férjemnek el kéne takarítania a szétdobált zokniukat."
Nekem mindenről a hit jut eszembe. Az egész világunk hitekre épül. Kinek ez, kinek az a hite, és rendszerint ragaszkodik is hozzá. Mert ebben a (bármilyen) hitében tud szilárdan és következetesen mozogni a világban. Azt azonban vitatom, hogy mindenféle hit megtanítana minket az alázatra, mert sokféle van, és nem nagyon látom az egymás hitei iránti alázatot megmutatkozni.
Szerintem nemcsak a magam nevében beszélek, ha azt mondom, pont olyan emberre van szükségünk, aki az élet megélését közvetíti. Mert én sokszor csak hablatyolok róla, az az igazság.
