Idén sem lesz másképp, ha jön a nyár, akkor jön a scirocco találkozó is!
A hagyományokhoz híven nyáron 2 napos, sátras, ott alvós és berúgós. Szintén immár hagyomány, hogy az agárdi Park Campingbe foglaltunk, amely remek helyszín volt az elmúlt pár évben. Az viszont merő véletlen, hogy az elmúlt években is, és idén is, egybe esik a találkozónk a LakeSide Rock and Roll és Amerikai Autós Weekend rendezvénnyel.
Eddig nem volt gond egyik fél részéről sem, sőt mindig jól éreztük magunkat, ezért most is velük tartjuk a nyári programunkat. Mi leszünk az ő vendégeik, hiszen kibérelték az egész kempinget, így az ő áraik érvényesek erre a hétvégére, nem a kemping árai.
A Tervezett menetrend: Szombaton: 10:00 gyülekező a jól megszokott helyen, az 56-osok terén (az emlékműhöz legközelebb eső területen). Aki csak scirocco sort akar fotózni, az jöjjön ki a térre. 11:30 Ha kibeszélgettük magunkat, konvojban elindulunk a Lurdy házhoz (a Dózsa György út – Kerepesi út - Hungária krt. – Könyves Kálmán krt. – Mester utca érintésével), ahol a Corrado klub vendégei leszünk egy rövidke, kb. 30-60 percnyi időtartamra. Itt közös fényképezés lehetséges a két típus jeles képviselőivel. Aki csak ide akar jönni, annak itt van egy kis térkép, hogy hová is kell jönnie. 12:30 körül elindulunk páran a velencei-tóhoz, az Agárdi Park Campingbe. 13:30 Megérkezés, welcome drink. Érkezés után sátorhely keresés, majd a sátor felállítása után kötetlen „szabadfoglalkozás” ( napozás, fürdés, autócsodák megtekintése, szerelés, beszélgetés, tánc illetve eszem-iszom, dínom-dánom másnapig ). Este 20:00-tól hajnali 2:00-ig több koncert is lesz!
Vasárnap: délelőtt ( vagy már inkább dél körül ) ébredés, délután szomorú búcsúzkodás majd hazaindulás.
A kempingen belül megtalálni minket így fogsz: a bejárat után keresd a scirocco-kat. Jutalmul a közelünkben verheted fel a sátradat. :)
A Lakeside Weekend 2014-es jegyárai: Az árak magukban foglalják az autó és a sátor helyet, a strandbelépőt, a koncerteket; egyszóval mindent. 2 napos: 5500Ft/fő ( szombat-vasárnap ), 4 napos: 9000Ft/fő ( csütörtök-vasárnap ).
Megközelítési lehetőségek: Szokásos módon találkozó a Felvonulási téren 10 órától, majd dél körül együtt legurulunk, de lehet jönni egyénileg is ( pl.: aki dolgozik szombaton stb. ) Térkép.
Autópályán és a Balaton felől érkezőknek: Az M7-es autópálya Székesfehérvár / Agárd 57. számú lejárónál Agárd felé kanyarodva a 7-es főúton 4 km megtétele után a felüljáró előtt, a Velencei-tó táblánál balra kanyarodva 3000 métert megtéve balra találjuk a kempinget. Térkép.
7-es számú főúton Budapest felől: Agárdon a Nádas étteremnél jobbra kanyarodva ( a lámpás kereszteződésnél ), majd a vasúti átjárót követő kereszteződésben balra kanyarodva haladjunk kb. 1100 métert. A jobb oldalon fogjuk találni a Park strand kempinget. Térkép.
Cím: Agárdi Park strand és camping 2484 Agárd, Chernel István u. 56-58. GPS: É 47.19172° K 18.59002°
Izelitő: - 600 méter vízpart - 300 amerikai autó - 15 zenekar 2 színpadon - egész napos programok - kiskocsmák, éttermek
Ez a találkozó igazi kikapcsolódás lesz. Sütögetés, baráti találkozók, vízpart, árnyék, sátor, sör, lángos... Nem lesznek szervezett autós programok, helyette őrült rock and roll és tánc. A zenén és a pihenésen lesz a főhangsúly.
Aki már volt ott, annak nem kell bemutatni a bulit, aki pedig még nem, egyszer kötelező kipróbálni. Nem fogtok csalódni, jó időt mondanak most is, tehát elő a vasakkal!
Várunk szeretettel minden jelenlegi és volt Scirocco tulajdonost, klubtagot, szimpatizánst!
Beszéltem a hirdetővel (kiderült hogy régebbről ismerjük egymást).
Nagy-vonalakban vázolta hogy kb milyen alkatrészekről is van szó, de biztos, és pontos információkkal csak akkor tudok szolgálni, ha már a birtokomban lesznek az alkatrészek.
Ez kb. június 25.-e után várható.
Természetesen ha olyan dologhoz sikerül hozzájutnom amire nekem nincs szükségem, azt itt megosztom a márkatársakkal!