Bécsben elkészítették a jégkorong Kontinentális-kupa 2003–2004-es sorozatának sorsolását.
A szombaton megtartott sorsolás alapján a Csíkszeredai Sportklub az Újvideki Voivodina, a horvát KHL Zagráb és a török Ankara BB csapatokkal került az A-csoportba. Az elsö kör mérközéseit szeptember 26–28. között rendezik, az A-csoport küzdelmeinek Újvidék ad otthont. Az elsö helyezett jut tovább, mely a második körben (október 17–19.) a lengyelországi Oswiecimbe utazik, itt a házigazda Unia, az olasz Milano Vipers és a lett Liepajas Metalurgs lesz majd az ellenfél. "
Jaj de elmennék megnézni azokat a meccseket Újvidéken! Ki menne még rajtam kívül?
:: Bizakodó a felfüggesztett alelnök
[ 2003-06-20 ] [ kategória: Sport ]
Reális esély van arra, hogy eltávolítsák tisztségéből Marian Negoităt, a Román Jégkorong Szövetség elnökét, ehhez azonban összefogásra van szükség a hazai klubok között – jelentette ki Kurkó János György, a Szövetség felfüggesztett alelnöke.
Elmondása szerint a héten folytatott megbeszélések során körvonalazódott, hogy úgy a gyergyóiak, mint a Dinamo és Setaua képviselői is támogatják a csíkiak követeléseit. Kurkó szerint, jelenleg olyan emberek vezetik a román hokit, akik az egész sportágat kompromittálják és semmi keresnivalójuk a szövetség élén. Egyébként Nicolae Mărăsescu sportminisztériumi államtitkár nagyarányú ellenőrzést rendelt el a Román Jégkorong Szövetségnél valamint a támogatásokat kezelő, a szövetséghez tartozó alapítványnál.
(Csíkszeredai Star rádió)
"Minden korábbinál feszültebbé vált a viszony a Román Jégkorong Szövetség (FRHG) és Kurkó János, a HC Csíkszereda tulajdonosa között - írta kedden a Krónika című napilap.
A lap beszámolt arról, hogy miután Kurkó Jánost alaptalan vádaskodás miatt felfüggesztették a szövetség alelnöki tisztéből, a csíkszeredai üzletember közölte: városa mindkét csapatát visszalépteti a bajnokságból, amíg a jelenlegi vezetés nem távozik.
Kurkó felfüggesztését a szövetség elnöke, Marian Negoita kezdeményezte és az elnökség többségi szavazással hozta meg a határozatot. A csíkszeredaiak ezzel annyira nem értettek egyet, hogy távozott a vezetőségből Antal István és Ráduly Róbert (mindketten a Romániai Magyar Demokrata Szövetség Hargita megyei parlamenti képviselői), valamint Csíki András a felügyelő bizottságból.
A bukaresti vezetők szerint Kurkó alaptalanul vádaskodott, kifogásolta, hogy a szövetség számára érkező külföldi támogatásokat egy olyan alapítvány kezeli, amely Eduard Pana főtitkár és Marian Negoita ellenőrzése alatt áll. Kurkó szerint emellett az elnökségnek látatlanban kellett volna jóváhagynia a közelgő nemzetközi idényre való felkészülés költségvetését, amire ő nem volt hajlandó.
Vita támadt arról is, hogy két vagy három átigazolási időszak volt-e az elmúlt idényben, előbbi esetben ugyanis a bukaresti Steaua szabálytalanul szerződtetett néhány ukrán légióst. A csíki óvásokat elutasították, az idei bajnokságot a Steaua nyerte.
Kurkó szerint elérkezett az ideje annak, hogy a csíkszeredaiak minden kapcsolatot megszakítsanak a szövetséggel.
- Nincs háború áldozatok nélkül, s ez utóbbi a hazai idény kihagyását jelenti - mondta. Hozzátette: cserében kész minden anyagi áldozatot felvállalni, hogy se pénzben, se játéklehetőségben ne szenvedjenek kárt a játékosok, annyi mérkőzést kötnek le külföldi ellenfelekkel, amennyi szükséges.
Bár Kurkó a HC Csíkszereda tulajdonosa és ő az első számú támogatója a bajnoki címért örök versenyfutásban lévő Csíkszereda Sportklubnak is, a szövetség nem igazán tart attól, hogy a csíkiak nem vesznek részt a bajnokságban. A Sportklub a sportminisztérium fennhatósága alatt áll és a minisztériumé a csíkszeredai Vákár Lajos jégkorongpálya is.
Óvatosak a helyi edzők is, akik szerint egyáltalán nem biztos, hogy a központi támogatás megvonása esetén Kurkó képes lenne fedezni a két csapat és a pálya fenntartási költségeit, s emellett legalább 40-50 mérkőzést lekötni a következő igényben."
Hokimeccs Csíkszeredában
-Erdélyi történetek-
Magyar Nemzet 2003. május 29. (4. oldal)
Bayer Zsolt
9. A román hokibajnokság igen sajátságos hokibajnokság. Miképpen Románia igen sajátságos országa ennek a büdös világnak. Mert például a román alkotmánynak mindjárt az elején szerepel a kitétel az egységes és oszthatatlan román nemzetállamról; na már most ez a kitétel szerepelt a macedón alkotmányban is, csak a macedóniai albánok addig lövöldöztek Kalasnyikovval, ameddig kivették a macedón alkotmányból ezt a passzust, azóta önálló albán nyelvű egyeteme is van a macedóniai albánoknak Tetovóban – de ez biztos nem korrekt politikailag… Továbbá messzire is vezetne, s jelen dolgozatunk témája a román hokibajnokság. Azt mindenesetre leszögezhetjük, hogy a román alkotmányban jelenleg még szerepel ez a hülyeség, ám a román hokibajnokság ennek ellenére nem klubcsapatok, hanem nemzetek mérkőzése.
Miképpen az élet maga nemzetek mérkőzése ott.
A szászok feladták a meccset az elmúlt ötven évben, mialatt is az NSZK kivásárolta őket Ceausescu ölelő karjaiból. Fejpénzt kért és kapott a „Kárpátok géniusza” a szászok szabadságáért. Ugyanis hiába tanultuk történelemből, hogy röghöz kötötték és kiszipolyozták a szegény jobbágyot a dölyfös kiskirályok, a kommunisták remekül ismételték meg az egész „sötét” középkort annak heroizmusa, nagyszerűsége, misztikuma és hátborzongató hite nélkül.
Ma csupa olyat mond a krónikás, ami nem korrekt politikailag.
Mindegy…
Tehát a szászok feladták a mérkőzést.
A magyarok viszont nem adták fel.
Valószínűleg feladtuk volna mi is, csak a mi kommunistáinknak az elmúlt negyven évben is fontosabb volt a Varsói Szerződést, a KGST-t, a „kommunisták megbonthatatlan barátságát”, az internacionalizmust és Ceausescut szeretni, mint fejpénzt adni a rabságba, nyomorúságba esettekért.
Egyszer majd kiderül biztosan, mitől lettünk mi magyarok ennyire gyávák és önfeladók. Talán csak belefáradtunk az állandó küzdelembe? Talán a nadrágszíjparcellák, a kirántott hús-sültkrumpli meg a Kőbányai Világos zabálta föl a lelkünk?
Ez is mindegy…
Ott maradtunk – amennyien ott maradtunk –, aztán küzdünk a nemzetek mérkőzésén.
Ha kell, akkor a jégen, hokiütővel.
A román hokibajnokság döntőjét két csapat vívja emberemlékezet óta: a Steaua Bucuresti és a Csíkszeredai Sportklub.
A Steaua a román hadsereg csapata. Na, az erdélyi magyar szívnek és léleknek minden román csapat kedves, de a legkedvesebb talán a román hadsereg csapata. A Steauáért egyenesen tűzbe mennének az udvarhelyszéki, csíki, gyergyói székelyek, az erdővidékiek, a gyimesi csángók, no és persze a szórvány is, mindenünnét, a Mezőségből, Dél-Erdélyből, Hunyadból vagy Besztercéből.
Szeretik a románt, kedvelik a román hadsereg sportklubját, s erre meg is van minden okuk.
A bajnokság azzal kezdődik, hogy a csíki csapat legjobbjait behívják katonának. Ott aztán választhatnak, hogy elmennek szolgálni Bizáncot mondjuk a Duna-deltába, vagy vállalják a játékot a Steauában. Ezt ki-ki eldönti, és már indulhat is a küzdelemsorozat.
Amúgy hiába viszik el katonának a csíki magyar fiúkat, a döntőt akkor is Csíkszereda vívja a Steauával.
Mindezekből s az elmúlott nyolcvan évből kifolyólag különös zamata van, amikor a Steaua Szeredába látogat a döntőre.
Akkor van készültség.
Feltöltik a várost román rendőrrel, akik zárt alakzatban kísérgetik a szurkolni érkező két-háromszáz bukaresti románt, akik amúgy halált megvető bátorságról tesznek tanúbizonyságot ezzel az úttal.
Aztán elkezdődik…
A háromezres csíkszeredai sportstadionban nem lehet leejteni egy gombostűt sem.
Elkülönített szektorban sorakozik fel a román szurkolótábor, s körbeveszik őket a rohamrendőrök. Mivel körbe vannak véve, s különben is ők az egy és oszthatatlan államalkotók, hát nagyon bátrak, s megadják az alaphangot:
– Afara, afara cu bozgor din tara!
Vagyis: Kifelé a hazátlanokkal az országból!
S nehogy a háromezer székely magyar bizonytalanságban maradjon arra nézvést, kikről is van szó, megismétlik:
– Afara, afara cu ungurii din tara!
Tehát pontosítva: Kifelé a magyarokkal az országból!
S ezt még cizellálják kicsit, imigyen:
– Noi sintem acasa, ungurii in gazda!
Mindösszesen: Mi itthon vagyunk, a magyarok albérletben!
Ekkor a székelyek zászlót bontanak, s háromezer torokból zúg a válasz, előbb románul:
– La anul, la anul, veniti cu pasaportul!
Itthoniul: Jövőre, jövőre útlevéllel jöttök!
Ez jó… Finom. S kedves a szívnek. Ahogy átesik az útlevél- és vámvizsgálaton a román a Gyimesi-szoros végén, ott, ahol még áll a monarchia régi határa s ahol most is posztol egy fegyveres román, pusztán a miheztartás végett.
S mivel látom lelki szemeimmel, ahogy a hazai liberálisok elborzadnak a székelyek eme másságot nem tisztelő rigmusán, gyorsan megosztom velük a másikat is, szintúgy a miheztartás végett:
– Horthy, Horthy, az oláhokat hord ki!
Tyűha! Kemény! Még az államalkotók – az egy és oszthatatlanok! – is belefáradnak némileg. Meg aztán nehéz kétszáz torokkal túlüvölteni háromezret. S nemsokára úgyis lesz visszavágó Bukarestben, ahol majd megváltoznak az arányok, viszont a rendőrök nem fognak olyan nagy gonddal viseltetni a fővárosba látogató kétszáz székely magyar testi épségét illetően.
Szóval így megy ez…
Aztán vagy győzünk, vagy kikapunk. Tavaly győztünk, idén kikaptunk. A nemzetek párviadala folytatódik.
Van megoldás mindenesetre, a megoldást úgy hívják, hogy erdélyi autonómia. Ám addig is, amíg ez megvalósul – megvalósul, mert meg kell valósulnia! –, minden hokidöntőre ki kell vinni pár száz liberálist meg a határon túli magyarokat nem túlszerető istenverését. Beültetni őket egy külön szektorba, tanulni.
Megtanulni, milyen az, amikor ugyanazért a gyalázatos ostobaságért, amit képviselnek, egyformán gyűlöli őket román is, magyar is.
Ha minden döntőn csak egy liberális és a határon túli magyarokat nem túlszerető istenverése ábrándul ki saját magából, már megérte. Amúgy pedig hajrá, Csíkszereda, hajrá, magyarok! „La anul, la anul…” S akkor még a meccset követő városi hangulatokról nem is ejtettünk szót…
"Esküszünk a nemzet Magyar Istenére,
Piros-fehér-zölddel írjuk fel az égre:
Minden nemes magyar, kinek lelke tiszta
Ősi országunkat együtt vesszük vissza!"
Magyar Futár
Csíkországi fenyvesekben
(1941. május 29.)
A jó Isten nagy-meleg szemekkel mosolyog le újra a székelységre. Örömteli kedvvel hallja, hogy huszonkét év után ismét vidáman cseng a nóta Csíkban, Háromszékben, és Udvarhelyen. Kedves népe, a székely szabad. A maga boldogulására, a saját jókedvére dolgozik újra, az ő birkája járja a havast, s a borvizes székely kocsija megjelent az országutakon baktató lovakkal, s a bakon bóbiskoló-dudorászó borszéki kocsissal.
Megindult a székely élet!...
Marosvásárhelyről indul a székely körvasút, s Szászrégentől már csillogó zöld fenyőkkel borított hegyek közt kanyarog.
Maroshévízen széparcú székely menyecske száll fel a vonatba. Van hely bőven, de nem ül le. Kicsi motyójával odaáll az ablakhoz, a homlokát az üveghez szorítja, s néz kifelé. A fenyvesekre, a völgyekre, és a gilisztányi Marosra.
Csíkországot nézi, mintha soha nem látta volna.
Évek óta nézi. Minden nap. Szeredába jár be munkára.
Szinte imádság a nézése. Szereti az Istent lélekkel, s szívesen imádkozik hozzá. Őt sem hagyja el a Magasságbeli: gyönyörű hazát adott neki; Csíkországot.
S vigyáz rá. Lám, most is visszaadta - ha huszonkét év után is - a havast, a legelőt, az élést. De nem zúgolódik a huszonkét évért sem. Kellett a megpróbáltatás, mert sokat vétkezett, s megérdemelte érte a büntetést. Ez is annak a bizonyossága, hogy törődik vele az Isten. S büszke is erre, kiválasztottnak tudja magát... székelynek.
A vonatkerekek zakatolása, zötyögéssé lassúbbodik. Az eleje már beért a szeredai állomásra. A menyecske még mindig az ablaknál áll, s akkor szólal csak meg, mikor le kell szálljon:
- Ez a mi országunk: Csíkország!...
A többi utas mondja, hogy a menyecske mindennap így utazik Hévízről Szeredára és vissza. Csak néz ki az ablakon, s hallgat. Szeredán pedig zsoltárosan sóhajtja, s büszkén az ötszavas székely imádságot:
- Ez a mi országunk: Csíkország!...
Somlyón sok székely magyarral beszélgettem. Az egyik hetvenkétéves öregember, de olyan egészségben, frissességben, mintha most indulna neki a férfikornak. Kemény, törhetetlen székely koponya: negyvenkilenc éve áll a fejében egy bicskapenge darabja. Már jóformán helye sem látszik a negyvenkilenc év előtti virtuskodásnak.
- Leány miatt verekedtünk össze - meséli. - Szép, takaros székely lány volt, s a bálban nem hagytam mással táncolni. De nem csak nekem tetszett, s így összeakaszkodtunk vagy hárman. Az én fejembe beletört a bicska, de a többi sem vitte el szárazon. Kutyául vérzett a sebem, hát gyorsan be is kötöttem egy fehér kendővel. Szombaton este báloztunk, s kedden már arattam is.
Ragyogó-büszke szemmel beszél az öreg. Hiszem is, nem is, de a körénk gyűlt néhány öreg bólogat, s bizonygatja, hogy úgy volt. Igaz lehet.
- Négy évre rá kerültem be Szeredába orvoshoz - folytatja az öreg. - A fogam fájt. Ritkán van szükségünk orvosra, s ilyenkor mindent elpanaszolunk neki. Én is elmondtam a bicskázást. Megnézte a fejemet, s kitapogatta a bicska helyét. Úgy látszik nagyobb baj nem lehetett, mert csak bólintott rá egyet, s úgy hagyta. Negyvenkilenc évig nem is volt vele semmi bajom.
Bámulom a keménykoponyájú öreget. Az élénk-fiatal szemét, havas-ősz haját, s a munkától kérges kezét, ahogy magyaráz. Huncutfélén el is mosolyodik, mikor látja csodálkozó szemünket, s nagy ravaszul hozzáteszi:
- Még jó is, hogy az a bicska a fejemben maradt. Mindenkinél biztosabban tudom, hogy mikor lesz eső és mikorra várhatunk fagyot. Időváltozáskor belesajdul egy kicsit a jelzés...
A vigasságos kedvért kedveli az Isten a székelyeket, s ezért nem pusztulhat el soha a nép. A földjét mindennél jobban szereti, mint az a bőszoknyás fehérarcú menyecske a vonatablakban, s erőt semmi hatalom nem vesz rajta, mert a koponyája még a kőnél is keményebb.
Ázsiai fölény Pesten
Amikor e sorokat olvassák, már tudni, hogy Románia jégkorongban bent maradt-e a Divízió I-ben, ami a második szintű világcsoport. Lapunk nyomdába indulásakor kezdődött az ezt eldöntő utolsó budapesti mérkőzés, mégpedig a litvánok ellen. Egy vékonyka győzelemmel már meg lehet úszni a kiesést...
A magyar válogatottnak ellenben nem sikerült a feljebb jutás. Jan Jasko mester tanítványai nem a "székely-románok" ellen vívott csatában szúrták el a lehetőséget (mint később kiderült: a jobbára oroszokból álló, kazahsztáni színekben szereplő gárdát megszorítani nem tudta senki ezen a szinten), ám a térségi-vérségi, rangadószintre emelkedett találkozón lehetett látni, hogy a magyar csapatban valami nem működik. A házigazdáknak nem tett jót se a "hazai pálya előnye", se a kelleténél nagyobb mellény. A tréner éppen ezen a meccsen pihentette Szuper Leventét, a csapat szuperkapusát; a jégre szállók pedig szintén mintha az ő NHL-es ("enéjtseles") státusában érezték volna magukat. A szurkológárda is annyira elkényelmesedett, hogy a hagyományos Ria-Ria-Hungária! mellett még az ellenfél anyázásáról is megfeledkezett. Szó ami szó, a várt sima győzelem helyett az anyaországiak erejéből egy vékonyka, az utolsó fél percben kicsikart döntetlenre futotta.
Mivel nem focimeccs volt, hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem örülök az eredménynek. Úgy, ahogy általában minden magára adó csíkországi szurkoló tette. Míg a sörözőkben vagy baráti társaságokban Elekes – a Duna TV által egyenesben közvetített – mesterhármasának minden góljánál a magasba emelkedtek a poharak, a székely drukkerek arra is "ügyeltek", hogy a "magyarok" azért ne verjenek rá kedvenceikre. Ez utóbbiak – a Csíkban istenített, Bukarestben lebozgorozott és kiátkozott, Budapesten lerománozott játékosok – ismét bebizonyították, hogy igazán profi sportolók, akik képesek tisztességesen helytállni abban a válogatottban, amelyhez állampolgárságuk köti őket.
Mivel a kiírás szerint csak a pontok számítanak, ezért 5 perces hirtelen halál volt, ott nem esett gól, így büntetők döntöttek. Tőletek senki sem ütötte be, tőlünk Oreskin és Hoffman viszont igen, így miénk a kupa. Ez a lebonyolítás nem igazságos, de ez van. Edzőtök az NS-ben azt mondta, a Fradi megérdemelte. Egyébként, az általam látott három meccs közül messze ez volt a legkiegyenlítetebb, mégis itt lett a legnagyobb a különbség. Látszott rajtatok, hogy nektek már régebben vége a szezonnak...
3. meccs:
Csíkszeredai Sport Club – Bukaresti Steaua 2–2 (0–0, 1–1, 1–1, 0–0,), büntetőlövésekkel 3-4
Gólszerzők: Moldován, Simon, illetve Nicolescu, Andrej Butucsnov.
Büntetőlövésekből Gergely illetve Geru és Emilianenko.
A büntetőt kihagyták: Bucenko, Tatár, Elekes, Moldován, Kovács illetve Nicolescu, Andrei Butucsnov, Cazacu és Anton Butucsnov.
Büntetőpercek: 24–75 ebből Nicolescu és Piszarenko 10-10 perc, Lupascu 25 perc + mérkőzésbüntetés az ellenfél leköpéséért és az ezt megelőző arcraütésért, amiből vér folyt..
Játékvezetők: Homola, Rittich és Guth (mindhárman Csehországból).
Bajnok a katonacsapat.
:((((
