Ezen a fórumon a citrusfélék és a banánfélék hazai neveléséről osztjuk meg egymással tapasztalatainkat. Bárki elmesélheti sikereit, de esetleges kudarcait is, hátha találunk közösen megoldást az utóbbiak kiküszöbölésére.
Kezdő citruskedvelőknek javasoljuk a http://quicktor57.fw.hu/ weblap Citrusnevelési útmutatójának alapos áttanulmányozását. Ebben átfogó ismeretekre lelnek az otthon nevelhető citrusfélékről, azok beszerzési forrásairól, az alapvető nevelési körülményekről és a gyakori hibákról, kártevőkről, növényvédelemről, a magoncok neveléséről.
miota megjelentek jonehany honapja ezek a kis citromok, nem akarnak noni, pedig direkt citrusfelekhez valo tapoldattal is kezelem. mit rontok el? amikor megvettem tavaly, volt rajta nehany szep citrom.
Az almának idő kell, tehát mondjuk 1 nap alatt képtelenség a levélhullás produkálása. Az alma mennyisége sem mindegy, 1-2 kg nagy helyiségben rövid idő alatt nem sokat jelenthet.
Ugyanúgy lehet hirtelen hőmérséklet változás, a telelő hőmérséklet gondolom melegebb közel 2 c foknál.
Biztos az almától van . Tavalyelőtt télen egy fűtetlen de világos előszobán szándékoztam teleltetni a citromfáimat (4darab 2 méteresek), csak az volt a baj hogy onnan nyílt egy helyiség ahol kb 400 kg almát tároltam .Egy napra nyitva maradt az ajtó véletlenül .Az összes levelet ledobta két nap alatt , és az apró citromokat is - a nagyok egy hét múlva kezdtek hullni.
Datolyaszilvát szoktam almával érlelni, ezt az oldalát ismerem az almának. De almám nem terem, így a levélhullató tulajdonságával még nem találkoztam.
Idén volt az az eset, hogy a datolyaszilva termést elcseréltem almára, és a korábbi esettel szemben az almát nem a padlástéri fűtetlen szobába rajtam, hanem a citromteleltető helységbe.
Nemrég pakoltam be a citrusokat, most némelyek iszonyú levélhullást produkálnak. Még sosem fordult ez elő velem. Arra gyanakszom, hogy a velük egy légtérben tárolt alma miatt van.
Pontosan nem tudom, de csak abba gondolj bele, hogy azt az iszonyú méretű zöldtömeget, amit hoz és fog hozni, valamiből ki kell nevelnie. Az a pár liter föld amiben van és a sovány locsolóvíz semmi neki.
Ha lassul a fejlődése, csak vegetál akkor kevés neki a tápanyag. Persze télen, fényhiányosan lelassul, de majd tavasztól lesz olyan hogy szinte szabad szemmel látszik hogy tolja a levelet.
Ha esetleg virágozna is, és termést is nevel, akkor az meg még extrább tápanyagpótlást fog jelenteni.
Igazad van, Magyarorszagon elterok a szabalyok a szlovakiaitol, de sajnos ugy nez ki,hogy itt ugy lesz ahogy leirtam, olvastam az itteni valtozasokat, igaz juliusig meg 100x valtoztathatnak a torvenyeken.
Téves információkat terjesztesz. Nem fog senki felhívni, a Te dolgod lesz adminisztrálni a 10 centes beszerzéseid folyamatosan, bejelentemi és fizetni, amiket kell.
Keress vissza, be volt már linkelve, milyen nyilvántartásokat kell vezetned. Ha sok 10 centes beszerzésed lesz, felvehetsz néhány személyt az adminisztrációra..
Ez nem politizalas,hanem ocska buzeracio a brusszeli burokrataktol, ami sem az allamoknak sem az embereknek nem jo. Ha julius utan rendelek egy 10 centes alkatreszt amit pl. nalunk nem lehet beszerezni, akkor az ugy fog mukodni, hogy eloszor a vamosok felhivnak hogy beleegyezek-e abba, illetve megbizom oket,hogy ok vamoljak az arut, ha igen, ki kell tolteni egy formanyomtatvanyt, beszkennelni a szemelyi igazolvanyt es egy banki kivonatot kesziteni a rendeles fizeteserol,majd ezt kell nekik elkuldeni, utana megcsinaljak a vamolast, es ha azt megteritem (ezesetben pl, a 10 cent utan 2 centet), csak azutan fogjak kikuldeni a vamraktarbol, ez altalaban +2 hetet ad hozza a szallitas idejehez a mostanihoz viszonyitva.
Ali- ról megjött nekem is a LED grow light lámpám. Fényereje meglepően jó, 30 W- osat rendeltem. Naponta 4-5 órát tervezem használni, talán segít picit a teleltetésben.
Így van, és a hazai kereskedők is ezekből szerzik be az árut. Ha jól tudom, júliustól fognak változni a szabályok. Brüsszel mást sem csinál, csak mindenhol keresztbetesz az embereknek,és nemcsak konkrétan ezen a téren.
Kínának van már egy csomó európai raktára és valószínűleg még több is létesül, mert változni fognak a vám és áfa szabályok az unión kívülről érkező cuccokra...
Tegnap megjott a lampa, eros fenye van, majd tavasszal meglatjuk hogy mennyire segitett. De igen, egyet rendeltem, es ha tonkremenne,vagyis rovid lenne az elettartama, akkor azutan mar nem fogok vilagitani, hiszen eddig sem volt. Lemertem, 8W a fogyasztasa, ehhez kepest jo erosen vilagit, ennyi fogyasztasnal hasznalni fogom hosszabb ideig, naponta akar 3-4-5 orat is, nagyobb fogyasztasnal csak 1-2 orat vilagitottam volna. Havi fogyasztas 4 ora vilagitas mellett 1kWh.